Barion Pixel nuuvella
 

2. fejezet – A rejtélyes fekete alak

Megérkeztem a fából készült kiskunyhóhoz, ami egy kisebb tisztáson feküdt. Az idevezető út tényleg rövidebb volt, mert az egy órás túra helyett most csak 20 percet gyalogoltam, de azért egy kicsit még így is elfáradtam. Ledobtam a táskát a vállamról, a falnak támasztottam, majd bekopogtam az ajtón. Semmi. Újra bekopogtam, hátha csak nem hallották, de ismét semmi. Biztos alszanak – gondoltam magamban. Megmarkoltam a kilincset, hogy majd akkor beengedem magamat, amikor észrevettem, hogy az ajtó zárva van. Valószínűleg nincsenek is itthon. Mondjuk az igaz, hogy előbb jöttem, mint ígértem… De akkor most itt kell várjak? Ne már! Dög meleg van! 

Aztán eszembe jutott, mivel tudnám legjobban elütni az időt. Hát persze! Odaléptem a táskámhoz és kihalásztam belőle a könyvem. Ameddig Eliza néniék nem jönnek haza, én egy kicsit leülök olvasni. De biztos nem itt. Majd beljebb megyek az erdőbe, ahol kellemesebb az idő…

A cuccaimat mind otthagytam, és elindultam az erdőbe. Ismertem egy jó helyet olvasásra, egy mohás sziklát, aminek a formája kicsit hasonlít egy fotelhez. Kiskoromban sok időt töltöttem ott, de pár éve megtiltották, hogy arrafelé mászkáljak.

Nem telt tíz percbe se, hogy odaérjek a mohás sziklához, ami pont olyan volt, mint amilyenre emlékeztem, csak talán még puhább és még kényelmesebb.

Ráültem, és elhelyezkedtem rajta, aztán kinyitottam a könyvem, és átmentem egy másik világba.

*

Amikor olvasok egyáltalán nem érzékelem az idő múlását. Olyankor nem arra figyelek, hogy mi van körülöttem, csak elmélyedek a könyvben. De gondolom más is így van ezzel, bármit félredobunk csak azért, hogy megtudjuk hogyan is végződik a történet.

Főleg, ha valami igazán jó könyv akad a kezembe, mint ahogy most is. Teljesen belemélyedtem. Tényleg fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, de valami kizökkentett: léptek zaja.

Futott, sőt egyenesen rohant az illető. Én pedig egyre hangosabban hallottam. Egyre közelebbről. A könyvemet becsuktam, és a fejemet forgattam minden irányba, miközben feszülten figyeltem a közeledő hangokat. Az illető nem egyedül rohant, hanem valakik üldözték. Az üldözők kiáltásai is hallatszottak, de nem volt teljesen kivehető. Egy biztos: másodperceken belül itt lesznek, és én nem akarom, hogy itt találjanak.

Félredobtam a könyvem, és elbújtam egy fa mögött, ahonnan tovább figyelhettem észrevétlenül az eseményeket.

Szinte rögtön azután, hogy a fa mögé bújtam, feltűnt a rohanó alak, és előttem néhány méterrel lelassított - Lehet, hogy észrevett? – Nem, nem, biztos, hogy nem. Így legalább jobban szemügyre tudtam venni. Az illető talpig feketében volt, pont úgy ahogy a bűnözők is. Nem lehetett sokkal idősebb nálam, max. 15-16 éves. Az arcát viszont nem láttam, mert rajta volt a kapucnija. 

Láttam, hogy kifáradt a rohanásban, és hogy már nem sokáig bírja, de az üldözői kitartóbbak voltak nála, és hallatszott, hogy másodperceken belül itt lesznek.

Úgy tűnt, hogy ezt a kapucnis alak is tudja, de mégse mozdult. Majd, mintha villanykörte gyúlt volna az agyában, a tekintetét egy közeli, magas, sűrű lombozatú fára szegezte. Aztán végül egy egyszerűnek tűnő, gyors mozdulattal felkapaszkodott a fára, ahol egész ügyesen elrejtőzött.

Nem telt öt másodpercbe sem, és az üldözői megérkeztek. Két erős izomzatú férfi, akiken volt valami egyenruhaszerűség is.

Tényleg kevesen múlott, hogy elkapják a fekete alakot, de az egyenruhások tovább futottak. Valószínűleg nem vették észre, ahogy a menekülő felmászott a fára.

Miután már messze jártak az üldözői, a fán rejtőző alak egy nagy sóhaj kíséretében leugrott a fáról. Attól féltem, hogy esetleg meglát, de pont háttal állt nekem, és az üldözői után nézett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg elmentek már.

Egy újabb mélyet sóhajtott, és megkönnyebülten huppant le a földre, aztán lehúzta a kapucniját. A haja a hátára omlott, és bár nem láttam az arcát, egyértelmű volt, hogy a lány nagyon kimerült.

Néhány pillanat után hanyatt feküdt az avarban, és hallottam, ahogy a szapora légzése egyre lassabb és nyugodtabb lesz.

Ekkor kattant be, hogy vajon hány óra lehet. Teljesen elfeledkeztem az időről. Mostanra már biztos haza érkeztek Eliza néniék. Még az is lehet, hogy aggódnak értem. El kell indulnom azonnal vissza a házhoz. A fenébe! A könyvem! Pont kettőnk között van! Nem fogom tudni úgy elhozni, hogy ne vegye észre… Még mindig nem mozdul a lány. Elaludt, vagy mi a fene?! 

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd a kedvenc szerzőidet!


  • 1199 szerző
  • 783 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Emily

2. fejezet – A rejtélyes fekete alak

Műfaj

fantasy

Rövid leírás / Beharangozó

A váratlan események kezdetét veszik, pedig a főszereplő épp csak most érkezett meg.

Rövid összefoglaló

A váratlan események kezdetét veszik, pedig a főszereplő épp csak most érkezett meg.

Olvasási idő

3 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Emily nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!