Barion Pixel nuuvella

Ha valaki azt kérdezné tőlem, mikor döntöttem úgy, hogy írni kezdek, nem tudnám megmondani. Vajon már akkor eldőlt, amikor először megpróbáltam leskelődni az iskolai könyvtár fehérre mázolt ajtajának tejüveg ablakán? Vagy csak később, mikor a nyári hőség elől a diófa árnyékába húzódva egy szuszra elolvastam a János vitézt? Talán már akkor, amikor az első, görbe betűimet odakanyarítottam az zsírpecsétes újságpapír szélére? Fogalmam sincs.

Abban viszont biztos vagyok, hogy soha nem szerettem volna semmi mást, csak írni. A félelmeim mégis gátat vetettek nekem, így az írással, mint művészeti tevékenységgel tudatosabban csak egy évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni. Leginkább az emberi kapcsolatok, lelki folyamatok, és morális drámák érdekelnek. Így minden novellámban ott lappang valamilyen trauma, feloldatlan konfliktus; lehet ez a
múltbéli sebek fájdalma, a megnemértettség dühe, avagy a családi minták, külső kényszerek destruktív szerepe.

Korábbi novelláim a Felhő Cafén és a Szilfa-Líra-Kávéházban, kritikáim a Litera irodalmi portálon jelentek meg. A Tarandus Kiadó tavalyi Van hangunk pályázatán második, az Aranymosás Irodalmi Magazin Aranyrög pályázatán pedig első helyezést értem el. Fél évvel ezelőtt elindítottam a blogomat is, ahol rövidebb - fiktív és személyes - írásokat, novellarészleteket osztok meg az olvasókkal.


Történetek |

A gyerek
Történet a családi minták, elvárások káros hatásairól, amik sokszor akaratlanul is megmérgezik az ember életét.
szépirodalom   3 perc olvasás
Olvadás
Novella egy házasságról, amely úgy roppan szét egyetlen pillanat alatt, mint a fehér- és étcsokiból összeillesztett szív.
szépirodalom   5 perc olvasás
Mint avokádó közepén a mag
Történet egy lányról, aki a múltbéli sebek fájdalmát magával cipelve elindul egy új élet felé, ahol a vágyott szerelem helyett megtapasztalja testének kiszolgáltatottságát, és saját létének kényszerű korlátait.
szépirodalom   9 perc olvasás

Erdődi-Juhász Ágnes

Ha valaki azt kérdezné tőlem, mikor döntöttem úgy, hogy írni kezdek, nem tudnám megmondani. Vajon már akkor eldőlt, amikor először megpróbáltam leskelődni az iskolai könyvtár fehérre mázolt ajtajának tejüveg ablakán? Vagy csak később, mikor a nyári hőség elől a diófa árnyékába húzódva egy szuszra elolvastam a János vitézt? Talán már akkor, amikor az első, görbe betűimet odakanyarítottam az zsírpecsétes újságpapír szélére? Fogalmam sincs.

Abban viszont biztos vagyok, hogy soha nem szerettem volna semmi mást, csak írni. A félelmeim mégis gátat vetettek nekem, így az írással, mint művészeti tevékenységgel tudatosabban csak egy évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni. Leginkább az emberi kapcsolatok, lelki folyamatok, és morális drámák érdekelnek. Így minden novellámban ott lappang valamilyen trauma, feloldatlan konfliktus; lehet ez a
múltbéli sebek fájdalma, a megnemértettség dühe, avagy a családi minták, külső kényszerek destruktív szerepe.

Korábbi novelláim a Felhő Cafén és a Szilfa-Líra-Kávéházban, kritikáim a Litera irodalmi portálon jelentek meg. A Tarandus Kiadó tavalyi Van hangunk pályázatán második, az Aranymosás Irodalmi Magazin Aranyrög pályázatán pedig első helyezést értem el. Fél évvel ezelőtt elindítottam a blogomat is, ahol rövidebb - fiktív és személyes - írásokat, novellarészleteket osztok meg az olvasókkal.

Béta.

Ez a funkció még nem érhető el.

Hogy mikor lesz vége a béta verziónak? Amint lesz elég történet, rögtön elindul a szolgáltatás...

Rendben