Barion Pixel nuuvella

Eva Benet

2 rajongó

Kamasz korom óta írok, és tulajdonképpen akkor azért kezdtem el gyártani a saját történeteimet, mert valahogy nehezen találtam magamnak olyan olvasnivalót, ami engem lekötött, ami tetszett. Az első szakvéleményt egy házi feladatomra kaptam, az irodalom tanáromtól. Négy oldalas kis történetet kellett írni a füzetbe. Miután felolvastam, azt mondta: „Szeretném majd elolvasni az első megjelenő könyvedet!”
Nem kategorizálódtam csak egyfajta műfajra. Írásaim között éppúgy található misztikum, fantasy, és olyan, amit az élet írt. Történeteimbe gyakran beleépítem a saját tapasztalataimat, még olykor életem egy-egy darabkáját, átélt mozzanatát is.
Szeretek kutatni, információkat gyűjteni, s azokhoz hozzáadni a saját gondolataimat, elképzeléseimet.
Valóság+képzelet.
Egyébként úgy gondolom, hogy amit még soha nem láttunk és nem tapasztaltunk, az még nem olyan biztos, hogy nem is létezik. No és minden legendának van valamennyi valóságalapja...
A könyvborítóknál , ragaszkodom a saját munkámhoz, terveimhez.
Eddig egy könyvem (MENJ CSAK A SZÍVED UTÁN) a Textronic Kft. kiadónál, kettő pedig (A KERESZTEZETT és a FELBORULT MAGÁNY amiknek már készülőben van a folytatása is) a Publio gondozásában jelent meg.
Számomra a legnagyobb sikerélmény, és elismerés, amikor olyan ember veszi a kezébe a könyvemet, aki egyébként nem szeret olvasni, és azt mondja: „Te, nem tudtam letenni!”


Történetek | FELBORULT MAGÁNYOK

FELBORULT MAGÁNYOK
FELBORULT MAGÁNYOK - 2.
Ashlyn lassan berendezi az életét az új identitásában, Brenda McElroyként. Ahogy egykor felborította Greg magányát, most alaposan felkavarja a szövetségi ügynök érzelmi világát is.
romantikus   15 perc olvasás
FELBORULT MAGÁNYOK
FELBORULT MAGÁNYOK - 1.
Ashlyn, nem igazán jön ki Timothy Corwellel, akihez a tanúvédelem keretén belül tartozik. A férfinek is meg van a maga, titokzatos múltja. Timothy eltünt testvére, Ashlyn pedig Seth Walters után nyomoz. Ahogy bogozódnak ki a szálak, egyre döbbenetesebb dolgok kerülnek napvilágra.
romantikus   22 perc olvasás

Eva Benet

Kamasz korom óta írok, és tulajdonképpen akkor azért kezdtem el gyártani a saját történeteimet, mert valahogy nehezen találtam magamnak olyan olvasnivalót, ami engem lekötött, ami tetszett. Az első szakvéleményt egy házi feladatomra kaptam, az irodalom tanáromtól. Négy oldalas kis történetet kellett írni a füzetbe. Miután felolvastam, azt mondta: „Szeretném majd elolvasni az első megjelenő könyvedet!”
Nem kategorizálódtam csak egyfajta műfajra. Írásaim között éppúgy található misztikum, fantasy, és olyan, amit az élet írt. Történeteimbe gyakran beleépítem a saját tapasztalataimat, még olykor életem egy-egy darabkáját, átélt mozzanatát is.
Szeretek kutatni, információkat gyűjteni, s azokhoz hozzáadni a saját gondolataimat, elképzeléseimet.
Valóság+képzelet.
Egyébként úgy gondolom, hogy amit még soha nem láttunk és nem tapasztaltunk, az még nem olyan biztos, hogy nem is létezik. No és minden legendának van valamennyi valóságalapja...
A könyvborítóknál , ragaszkodom a saját munkámhoz, terveimhez.
Eddig egy könyvem (MENJ CSAK A SZÍVED UTÁN) a Textronic Kft. kiadónál, kettő pedig (A KERESZTEZETT és a FELBORULT MAGÁNY amiknek már készülőben van a folytatása is) a Publio gondozásában jelent meg.
Számomra a legnagyobb sikerélmény, és elismerés, amikor olyan ember veszi a kezébe a könyvemet, aki egyébként nem szeret olvasni, és azt mondja: „Te, nem tudtam letenni!”

Béta.

Ez a funkció még nem érhető el.

Hogy mikor lesz vége a béta verziónak? Amint lesz elég történet, rögtön elindul a szolgáltatás...

Rendben