Barion Pixel nuuvella

Már közeledem a 70-hez, úgyhogy nem érdekes, hogy huszonévesen a Xantus filmjeinek dialógjait írtam (és sztori elemeket), meg hogy az ÉS-ben és a Filmvilágban eltöltöttem majd egy évtizedet, kettőt meg karikaturistaként a viccipőben, és egyet alrabbi kántorként templomokban. Ja és megjelent pár könyvem, de nem népszerű témák, messiás-jelöltek, akik az Örök Életet hirdetik a múltból a mának álmainkban (Nijinsky, Rudolf főherceg , Dixi), úgyhogy hagyjuk is a múltat A következő egymillió évre nézzünk előre. Aminek egy fontos lépése lesz, hogy az emberek átköltözzenek egy másik galaxisra, tekintve, hogy ez nem tart csak pár milliárd évig.


Történetek | scifi

Miért nem említi Kecskepali a Kozmagyurri-nak Lacan-t 1971-ben, Rómában?
scifi - 4.
A Naprendszer pár milliárd év múlva összeomlik, ezért a tudósok azon dolgoznak, hogy kifejlesztenek egy többszázezer, vagy millió éves embertipust...és feltámasztanak az őseik közül is főbb vezetőket, hogy egy másik naprendszerbe eljutva, terápia után lehessen folytatni az emberi történelmet.
sci-fi   9 perc olvasás

Geo Jorge Uri Kozmo Kecskeméti

Már közeledem a 70-hez, úgyhogy nem érdekes, hogy huszonévesen a Xantus filmjeinek dialógjait írtam (és sztori elemeket), meg hogy az ÉS-ben és a Filmvilágban eltöltöttem majd egy évtizedet, kettőt meg karikaturistaként a viccipőben, és egyet alrabbi kántorként templomokban. Ja és megjelent pár könyvem, de nem népszerű témák, messiás-jelöltek, akik az Örök Életet hirdetik a múltból a mának álmainkban (Nijinsky, Rudolf főherceg , Dixi), úgyhogy hagyjuk is a múltat A következő egymillió évre nézzünk előre. Aminek egy fontos lépése lesz, hogy az emberek átköltözzenek egy másik galaxisra, tekintve, hogy ez nem tart csak pár milliárd évig.

Béta.

Ez a funkció még nem érhető el.

Hogy mikor lesz vége a béta verziónak? Amint lesz elég történet, rögtön elindul a szolgáltatás...

Rendben