- Jönnek az oroszok! – száguld a hír. Nemsokára lovas katonák szélednek szét a faluban. Berontanak minden házba, nyemeckije szaldáti (német katonák), kiabálják, fáradtak, büdösek, éhesek, szemük vörös a portól, kialvatlanságtól, italtól. Végigrugdossák a kapukat, az emberek félnek, félreállnak az ajtókból, döngenek a lépések a házakban, be-benéznek az ágyak alá s a dunnákba beledöfik a bajonétot, a csűrökben belelőnek a szénába, csak le ne égessenek mindent, fohászkodik a nép, elvesznek néhány elöl hagyott tárgyat, órát, bicskát, kiskanalat s a zsebükbe tömik. A majorság kárálva szalad, ahogy elkapnak tyúkot, récét, libát, száll a toll. 

A németek felrobbantották volt a falu végén a hidat, de nem akadály ez a gödör a később megjelenő tankoknak, a lánctalpak elegyengetik a meredek falat, onnantól csak mélyedés a híd helye, víz nincs benne, csak sár. Vonul a sereg, lóháton, gyalog, teherautón, megrettenve figyeli a nép a kapukon belül. Száll a por s a szörnyű lárma mindent beterít. Megszaggatja a zajt az elvonuló németek vaktában leadott lövéseinek dörrenése. A kénosi tetőről lőnek még, reménytelenül s egyre kevesebbet. 

-Harangozzon, Pali! – mondja Zoltán pap a vén harangozó fiának, aki apja örökébe lépett immár. Szól a harang.

Fent a vályúnál megállnak néhányan, itatnak, körültekintgetnek.

-Garsok!(Fazekat!)- ront be egy katona a kovácsműhelybe a falu másik végén. Hóna alatt egy tyúk, mögötte a társa, a harmadik a házat járja össze. 

-Gyula, szólj Mózes bátyádnak, ő ért a nyelvükön. Hamar! – szól oda a mester a fiának, de addigra már tuszkolja lefelé puskatussal az eresz lépcsőjén az orosz a másik fiút. Kiabál, nyemeckij, nyemeckij (német, német), bökdösi a bricsesznadrágot s a fűzős csizmát a fiatalemberen, nyemeckij szaldát (német katona).

-Vodka! – jön fel a pincéből a másik, üveget hoz, a kocsmárosné elrejtett üvegjeiből egyet, még az Ábrahám bácsi készletéből való konyak van benne. 

Egyszerre ott áll az udvaron mindenki, János gazda, kezében a nagykalapáccsal, Tamás, amint egyik orosz rászegezi a fegyvert, Rebeka halálsápadtan, a másik orosz a tyúkkal, Gyula s Mózes, a szomszéd, aki megjárta az orosz frontot a nagy háborúban s a harmadik katona az üveggel.

-Na zdorovje! (Egészségére!)- szólal meg Mózes, - Vipivajte, druzja! (Igyanak, barátok!) Jót húz a katona az üvegből, továbbadja a szomszédnak, a szomszéd Gyulának, Gyula az apjának, csendben isznak, a fegyvereshez ér a konyak, de az nem nyúl érte.

-Nyemeckij! (Német)– böki meg megint Tamást. – Ja budu sztreljáty! (Lelövöm!)

-Szin. Drug. Bolen. Nye szoldát. Nye nyemeckij. (Fiú. Barát. Beteg. Nem katona. Nem német) – mondja Mózes. - Vipivaj! (Igyál!)

-Haraso.(Jól van.) – ereszti le a puskát az orosz. – Haraso. Hosszan kortyol s továbbadja az üveget Tamásnak, az odanyújtja a tyúkosnak, aki nem tud inni a tyúk miatt. Lefogja a szárnyát a baromfinak s Rebeka felé fordul.

- V garsok! (Fazékba!) Egyszerre mozdulnak meg, Rebeka kést hoz a sütőből s hátramegy az eperfa alá, az egyik katona lemegy a pincébe, Mózes tereli a másik kettőt a házba, Gyula parazsat visz a műhelyből s begyújt, vizet tesz fel a kályhára.

-Fiam, tűnj el innen! – súgja János gazda a kisebbik fiának. Menj át nagyanyádhoz, vegyél fel másik nadrágot s cipőt a tatáéból s ne mutatkozz!

Fogy a konyak, fő a tyúk.

-Csja? (Kié?) – mutat a varrógépre a katona. Mózes Gyula felé int. 

-Mnye nuzsna sljapa! (Kell sapka!) – bök a fejére a katona. Gyula szövetdarabot vesz elő, csattog a nagy szabóolló, odaül a Singer elé s míg kattog a gép, Rebeka felhozza a főtt húst, marcangolják a katonák a combokat, tépik a mellehúsát, hörpölik a levest, majd fejükön az új sapkával indulnak kifelé. Esteledik. 

-Szpaszibo, bábuska! (Köszönöm, anyóka!)– nyom valamit Rebeka markába a katona. – Dobroj nocsi! (Jó éjszakát!)– támolyog ki az ajtón. A jegygyűrűm. A komódon hagytam a csuporban, villan az asszonyba a felismerés. Nem vitte el, pedig akarta. Istenem, megszabadítottál a gonosztól, szenteltessék meg a te neved!