Barion Pixel nuuvella

Melani a matektanár.


  Kinézet az ablakon úgy ahogy csak a tanárok tudnak, szünet volt, majd a becsengetés jelzi ha kezdődik az óra. Addig én idő van az ablak előtt a fenyőfával és a bagollyal aki az egyik ágon ül.
Becsengettek, Einstein elmélete igazolást nyert az idő relatív, a nebulók unták az órát hiszen jó idő volt és a hetedikes gyerekek nem akartak ülni egy osztályterembe, a szabadba vágytak ahogy az ősember is vágyott a szabadba, ugyanis a génjeinkbe van kódolva.
Melani gonosz módon röpdolgozatot íratott az osztállyal, aljas húzás. Károly elővette a zsebéből a puskáját és lemásolta. Károly 12 éves barna rövid hajú fiú, miután végzett Orsinak adta a puskát, a rövid vörös hajú lány, elnyomott egy mosolyt.
Melani összeszedte a röpdolgozatokat, majd otthon kijavítja elvégre a pedagógus otthon is dolgozik. Sőt még akkor is dolgozik mikor kirándul az osztálya, akkor érzi jól magát mikor az egyik szeretője karjaiba omlik, vagy felcsendül a mint a mókus fent a fán című zene. Vagy mikor úgy érzi, hogy tanítja a nebulókat.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd gklkaltgrgt 190 történetét!


  • 1213 szerző
  • 799 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

gklkaltgrgt

Melani a matektanár.

Műfaj

művészet

Címkék

Rövid leírás / Beharangozó

Rövid történet arról h miért érdemes pedagógusnak lenni a mai világban.

Rövid összefoglaló

Rövid történet arról h miért érdemes pedagógusnak lenni a mai világban.

Olvasási idő

1 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni gklkaltgrgt nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!