Barion Pixel nuuvella

Göbölyös N. László

Tizenkét éves korom óta írok. Hozzám tartozik mint a lélegzet. Újságírás és szépirodalom egyaránt. Szeretem a nyitott, gondolkodó olvasókat, akik nem menekülnek el a váratlan szófűzérektől, gondolatoktól. A krimi, a lélektani horror, az erotika gyakran megjelenik írásaimban. Két legfontosabb ihletőm a mindennapi élet és az álom. Az életben sok-sok emberrel találkozom, néha csak egy pillanatra, és ezekből a pillanatokból bomlik egy valósnak tűnő, de legtöbbször csak továbbgondolt sztori. Az álmaimban pedig bármi és bárki megjelenhet. Jelenlegi legfontosabb munkámnak a Másutt című kollázsregényemet tartom, amely kizárólag álmaimra épül és nem tudom, mikor lesz vége. 20-30 évvel ezelőtt még előfordult, hogy némileg módosult tudatállapotban írtam, szerencsére a jobbak fennmaradtak.


Eddigi megjelenések

Prózai írásaim leggyakrabban blogjaimban jelentek meg. 1993-ban egy kis kötetet is közreadtam Fejezetek az őrültek könyvéből címmel. 1996-ban ZOSO címmel jelent meg első kollázsregényem, amely a Led Zeppelin zenéjére, Aleister Crowley gondolataira, a tarot-kártya Nagy Arkánumára és magánőrületeimre épül
Verseim: Bolondalok (1997), Rovott jelen és...(1998), Közted-állapotok (Benke Ritával, (2003).
Műfordítások: Vadpartok - rock-poézis GNL magyarításában (1994), Leonard Cohen: Ezer csóknak mélyén (1994, 1996)
Történelem: Hatvannyolc - mozaikok egy igazi forradalomról (1998) A 60-as évek 45-ös fordulatszámon (2203) 68 akkor és azóta (2007), Gyilkosok ideje - véres médiasztárok a Hasfelmetsző Jack-től O.J.Simpsonig (2013)
Zene: Genesis (1987) Led Zeppelin (1989) Jim Morrison az ajtókon innen és túl (1991, 1993, 1994, 2001), Bíbor ködben - Jimi Hendrix (1992), Hétfájdalmú blues - Janis Joplin (1992), Dalnok a Balkonon - Jethro Tull (1995) LP - lemezlényeg portalanul 1965-75), Djabe (1996).


Tizenkét éves korom óta írok. Hozzám tartozik mint a lélegzet. Újságírás és szépirodalom egyaránt. Szeretem a nyitott, gondolkodó olvasókat, akik nem menekülnek el a váratlan szófűzérektől, gondolatok... tovább olvasom


Eddigi megjelenések

Prózai írásaim leggyakrabban blogjaimban jelentek meg. 1993-ban egy kis kötetet is közreadtam Fejezetek az őrültek könyvéből címmel. 1996-ban ZOSO címmel jelent meg első kollázsregényem, amely a Led Zeppelin zenéjére, Aleister Crowley gondolataira, a tarot-kártya Nagy Arkánumára és magánőrületeimre épül
Verseim: Bolondalok (1997), Rovott jelen és...(1998), Közted-állapotok (Benke Ritával, (2003).
Műfordítások: Vadpartok - rock-poézis GNL magyarításában (1994), Leonard Cohen: Ezer csóknak mélyén (1994, 1996)
Történelem: Hatvannyolc - mozaikok egy igazi forradalomról (1998) A 60-as évek 45-ös fordulatszámon (2203) 68 akkor és azóta (2007), Gyilkosok ideje - véres médiasztárok a Hasfelmetsző Jack-től O.J.Simpsonig (2013)
Zene: Genesis (1987) Led Zeppelin (1989) Jim Morrison az ajtókon innen és túl (1991, 1993, 1994, 2001), Bíbor ködben - Jimi Hendrix (1992), Hétfájdalmú blues - Janis Joplin (1992), Dalnok a Balkonon - Jethro Tull (1995) LP - lemezlényeg portalanul 1965-75), Djabe (1996).

Lót visszanéz 3.
Lót visszanéz - 3.

A sóbálvánnyá válás terhe alatti visszatekintés harmadik része a férfi-nő kapcsolat ki nem mondott gondolataiba, be nem járt bugyraiba visz el.

4 perc olvasás
0 0 0
Lót visszanéz 2.
Lót visszanéz - 2.

Újabb epizódok G. viszontagságos életéből, amelynek már ő sem tudja, hogy mi az, ami valóban megtörtént, és mi az, ami kitalált.

4 perc olvasás
0 0 0
Másutt - kollázsregény - 4.
Másutt - kollázsregény - 4.

Zene, mozi, történelem, generációk öröksége AE és Élete Szerelme útitársai.

6 perc olvasás
0 0 0
Lót visszanéz 1.
Lót visszanéz 1. - 1.

Víziók lelkem sötét oldaláról, amelyről kiderül, hogy nem is olyan sötét, csak rosszak a fényviszonyok.

3 perc olvasás
0 0 0
Másutt - kollázsregény 3.
Másutt - kollázsregény - 3.

AE álmaiban mindennek és mindenkinek megvan a valóságos megfelelője valahonnan az Író életéből.

7 perc olvasás
0 0 0
A bosszú utolsó utáni pillanata - szerelmi bűntény

Történet a szerelem és gyilkos gyűlölet mezsgyéjén. Tisztelgés a korai Roman Polanski előtt.

5 perc olvasás
0 0 0
Másutt
Kollázsregény - 2.

Egy álomvilág próbál összeállni ébredés után az Íróban, aki nem fél a világ elé tárni rejtőzködő énjeit.

8 perc olvasás
0 0 0
Fél lábbal az Élet-folyó két partján

Néhány pillanat az életemből, amikor volt időm felesleges dolgokon gondolkodni.

3 perc olvasás
1 0 0
Másutt
Kollázsregény - 1.

Egész életében rengeteg őrültséget álmodtam. Ami itt olvasható, mind az elmúlt egy év álmaiból áll össze, a szereplők, a kötődések, a helyszínek azonban szinte mindig valóságosak vagy igazi életemből fednek fel valamit..

7 perc olvasás
0 0 0
Faház a 20. század végéről

Életképek egy óbudai kocsmából, ahol sokan találtak otthonra, amikor nem volt kedvük hazamenni. Mint az Író.

4 perc olvasás
1 1 0

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Göbölyös N. László nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Keresés

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!