Barion Pixel nuuvella

Tizenkét éves korom óta írok. Hozzám tartozik mint a lélegzet. Újságírás és szépirodalom egyaránt. Szeretem a nyitott, gondolkodó olvasókat, akik nem menekülnek el a váratlan szófűzérektől, gondolatoktól. A krimi, a lélektani horror, az erotika gyakran megjelenik írásaimban. Két legfontosabb ihletőm a mindennapi élet és az álom. Az életben sok-sok emberrel találkozom, néha csak egy pillanatra, és ezekből a pillanatokból bomlik egy valósnak tűnő, de legtöbbször csak továbbgondolt sztori. Az álmaimban pedig bármi és bárki megjelenhet. Jelenlegi legfontosabb munkámnak a Másutt című kollázsregényemet tartom, amely kizárólag álmaimra épül és nem tudom, mikor lesz vége. 20-30 évvel ezelőtt még előfordult, hogy némileg módosult tudatállapotban írtam, szerencsére a jobbak fennmaradtak.


Történetek | Lót visszanéz 1.

Lót visszanéz 1.
Lót visszanéz 1. - 1.
Víziók lelkem sötét oldaláról, amelyről kiderül, hogy nem is olyan sötét, csak rosszak a fényviszonyok.
szépirodalom   3 perc olvasás

Göbölyös N. László

Tizenkét éves korom óta írok. Hozzám tartozik mint a lélegzet. Újságírás és szépirodalom egyaránt. Szeretem a nyitott, gondolkodó olvasókat, akik nem menekülnek el a váratlan szófűzérektől, gondolatoktól. A krimi, a lélektani horror, az erotika gyakran megjelenik írásaimban. Két legfontosabb ihletőm a mindennapi élet és az álom. Az életben sok-sok emberrel találkozom, néha csak egy pillanatra, és ezekből a pillanatokból bomlik egy valósnak tűnő, de legtöbbször csak továbbgondolt sztori. Az álmaimban pedig bármi és bárki megjelenhet. Jelenlegi legfontosabb munkámnak a Másutt című kollázsregényemet tartom, amely kizárólag álmaimra épül és nem tudom, mikor lesz vége. 20-30 évvel ezelőtt még előfordult, hogy némileg módosult tudatállapotban írtam, szerencsére a jobbak fennmaradtak.

Béta.

Ez a funkció még nem érhető el.

Hogy mikor lesz vége a béta verziónak? Amint lesz elég történet, rögtön elindul a szolgáltatás...

Rendben