Barion Pixel nuuvella

Krumplistészta

Ágnes, vagy ahogy gyereklányként mindenki hívta, Ágika, olyan korán reggel ébredt, hogy még emlékezett néhány álom-foszlányra. Apussal és anyussal beszélgetett, ebben a csodálatos, ugyanakkor nem minden apró pillanatában felidézhető álomban. Apus, mint a legmegnyugtatóbb égi tűzoltóparancsnok éppen maga elé vette a kissé kopottas fazekat, benne a krumplistészta soha el nem múló édes illatával, amit anyus olyan hatalmas szeretettel tett az ölébe, amúgy rendesen kanállal és egy hatalmas kovászos uborkával. Aztán leült csendesen apus mellé és a létező legkedvesebb szemekkel nézte, ahogy a kanál nyugodt, olyan rendes, de határozott mozdulatokkal tünteti el, lapátolja befelé az ínycsiklandozó falatokat. Még azt is látni vélte, ahogy apus gigája a létező szeretet minden hatalmas, gigantikus erejével, ütemesen bedolgozza a krumplistésztát. Az uborkáról nem is beszélve. Anyus csak nézte, nézte, szeme sarkában egy meglehetősen kerek, csodásan áttetsző könnycseppel és arra gondolt, hogy milyen jó embere is van, és persze nem feledkezett meg a saját jó dolgáról sem, hiszen, ahogy még életében is mondta, minden jó apustól származik. Még ez a krumplistészta is. Majd egyszer csak hirtelen megszólalt:

- És a pici lányod, hogy van? Hergeli még a szomszédokat?

- Jaj, anyus, már elég nagyocska ahhoz, de ami igaz, az igaz, hogy mindig sokan vannak körülötte. Képzeld el, még a Tv-ben is szokott szerepelni. Bárcsak megérhettétek volna.

- Ugyan Ágika, mi itt is mindent látunk ám, de az igazság, hogy apus nem mindig boldog ilyenkor.

- De miért anyus? Ki ne lenne boldog ilyen szárnyaló, aranyhangú unokával?

Azért Ágika kicsit elgondolkodott anyus szavain, amit szeretett volna apussal is megbeszélni, de ahogy jöttek, épp úgy el is illantak. Aztán a reggel méltatlanul feledékeny pillanatában újra elaludt. Inkább visszaaludt. Remélte, hogy anyus és apus megint szólnak majd. És így is lett. Apus, aki inkább csak, épp csak megpihent a székében pihentetve szemeit, alvó éberségében, csak annyit szólt, hogy:

- Ágika, ne engedd!

Aztán Ágika megint felébredt, hirtelen, megszakítva a nemistudomhovávezető keserédes álmot. Komoly hiányérzete volt, de mégis örömmel a szívében indult a munkahelyére. Nagyon várta, hogy hamar ismét este legyen, mert szerette volna befejezni szüleivel a beszélgetést. Közben felhívta a picilányát, aki ugyan már maga is anyuka volt, neki azonban mindig a cserfes és folyton pacsirtaénekű pici lánya marad. A pici lány azonban nagyon kemény hangon, szinte kiabálva a telefonba, csak annyit mondott, hogy:

- Ne már anya, hogy tudsz ilyen rosszkor hívni mindig.

Ágika nem igazán értette, hogy miért kiabál vele a saját pici lánya, hiszen ő nem ezt tanította. Nem ezt tanította, mert ő sem ezt tanulta, látta, érezte. Sem anyustól, sem apustól, akiknél kedvesebb embert még nem ismert. Még az a bolondos, parancsolgató Varró őrnagy sem tudta annyira kiborítani őket, hogy akárcsak egy picit hangosabban szóljanak. A szeretet már csak ilyen. És ezt még az őrnagy is elismerően nyugtázta:

- Maga Tót úr a legkedvesebb tűzoltó akit valaha ismertem. Igaz ugyan, hogy az első és egyetlen, de ez akkor is így igaz.

Ágika nagyon szerencsésnek érezte magát, amiért alig hunyta le a szemét, azonnal anyus szólt hozzá, miközben a csodás Varró őrnagy kedves szavain hizlalta a szenvedélyét.

- És hogy van a pici lányod Ágika?

Fájdalmasan hasított a szívébe ez a kérdés. Nem tudta mit feleljen. Az igazat nem mondhatja, hazudni meg sosem hazudott még, most sem akart. Így hát terelt:

- Annyi dolga van, hogy majd csak a jövő héten fogunk beszélni.

- És akkor látni is fogod?

- Azt ígérte, hogy majd telefonál, mert most nagyon zsúfolt az élete, rengeteg irányban kell helytállnia.

- Biztos az a büdös szájú férje zárja el, aki még azt sem tudja, hogy a krumplistésztába babérlevelet is kell tenni.

- Ugyan apus. Ma már másképpen főznek, ő pedig nagy szakács, séf.

- Micsoda? Séf? Az meg mi a fene?

- Az olyan, mint egy nagy szakács, a szakácsok szakácsa, a legjobbak szakácsa.

Ágika csak mosolygott apus értetlenségén, pedig ő sem igazán tudta, hogy a picilány férje mit is csinál, amikor nem ugatja le valóban mocskos szájjal az embereket. Azt tudta, hogy apus miért lett parancsnok, de azt nem tudta, hogy egy ilyen büdös szájú, nagyhangú és elég buta ember miként lehet a szakácsok szakácsa. Azt meg végképp nem értette, hogy az ő pici lánya miért is állt össze egy ilyennel, akit a falujukba be sem engednék. A kocsmába meg be se merne menni. Ott is vannak szakácsok, csak másképp.

Egyedül azért volt mélységes fájdalom a szívében, mert lelki szemei előtt látta, amint a picilánya süllyed egyre mélyebbre és mélyebbre, a hímzéses, elég szégyentelen ruhájában, integetve egy éltes papnak, az Isten legnagyobb házával a háttérben.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Gulyás Gábor 29 történetét!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Gulyás Gábor

Krumplistészta

Műfaj

szatíra

Rövid leírás / Beharangozó

A Tót család dinasztikus mosolya

Rövid összefoglaló

A mindent meghatározó krumplistészta meghódítja és íves fényben bemutatja a valóságot.

Olvasási idő

4 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Gulyás Gábor nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!