Barion Pixel nuuvella

Íme: Dzsin, a kertész

Dzsin, már kisfiúként is boldog akart lenni, de nem csak egy kicsit, hanem úgy rendesen, mindenféle korlát, határ és gátak nélkül. Persze legbelül tudta, vagy tudni vélte, hogy ez szinte lehetetlen, de ő ezzel egy cseppet sem törődött. Folyton a nagypapájára, Janó papára gondolt, mert ő volt számára a boldogság és öröm etalonja, annak ellenére, hogy az öreg szinte sosem beszélt erről. Dzsin, ahogy a papája szólította, rájött, hogy bár az öreg keveset szólt, de minden mozdulata, lénye, reakciója ontotta a boldogság mannáját. És Dzsin ebben hitt. Szavak nélkül.

Egyszer Janó papa csak annyit mondott, persze ezt is mosolyogva, az öröm sugárzó fényével a tekintetében, hogy

- Ide figyelj kicsi Dzsin! Én még sosem láttam senki olyan embert, de egyetlen egyet sem, aki boldogtalan szeretett volna lenni. És mégis, ha körülnézek, akkor csak boldogtalan embereket látok. Se egy mosoly, se egy jó szó, se egy ölelő mozdulat, de még csak egy kicsinyke, örömre utaló jel sincs a tekintetükben. Én ezt sosem értettem. Te mit gondolsz erről?

- De papa, én még csak 10 éves vagyok, mit gondolhatnék? Minden, ami engem körülvesz, az mások miatt van. A kert, a kerítés, de az iskola és még anyu és apu is.

- Ugyan már Dzsin, talán egy kis részben ez igaz, de ha így gondolod, akkor így is lesz. Ezt szeretnéd? Vagy megismerni a boldogság igazi forrását?

- Papa, én csak azt tudom, hogy a nyarakat szeretem a legjobban, mert ilyenkor kettesben vagyunk és ilyenkor teljesen másféle érzéseim vannak, mint máskor. Amit a boldogságról tudok, azt mind tőled tudom.

- De ez, hogy lehet, mikor csak most beszélünk erről először?

- Az lehet, de ahogy én gondolom a boldogságot, ahhoz talán nem is kell beszéd, elég az, ami megtörténik velünk.

- Na látod kicsi Dzsin, milyen egyszerű eltüntetni a korlátokat. Nincs határ, ha nem hiszed.

Talán ez volt az egyetlen komoly beszélgetés, ami Dzsin és Janó papája között megtörtént. És hiába a következő majd’ tíz év, ilyen beszélgetés már nem zajlott közöttük. Pontosabban, egy izgalmas beszélgetésre emlékezett Ime, ami a természet csodáiról, benne állatokról és növényekről, csodaszép virágokról, a kert igazi lényegéről, erejéről, vagy éppen a korlátot és határt nem jelentő égboltról szólt. Dzsin valamikor ekkor döntötte el, hogy mindenáron kertész lesz, hiszen senki másnak nem adatik meg ilyen környezetben élni, csak a kertészeknek. Azt érezte, hogy a kert is része a boldogság forrásának.

Így aztán ők csak élték, megélték a közös nyarakat, Dzsin hagyta, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy azt Janó papa kitervelte. Mert a végén mindig kiderült, hogy úgy volt jó, ahogy azt papa elképzelte. Pontosan úgy.

A következő „boldogság-beszélgetésre”, mert Dzsin csak így hívta, már nem kerülhetett sor, mert tíz évvel később papa elment. Éppen csak megélhette Ime érettségijét, de már akkor nagyon gyenge volt. A temetés végeztével, a szokásos módon és hangulatban összegyűlt a család. Beszélgettek, ettek-ittak, de Dzsin azt érezte, hogy itt semmi sem szól papáról, ami miatt erősen elszomorodott. Mégsem érzett fájdalmat, mert ahogy félrehúzódva, az egyik szoba sarkában, papa kedvenc foteljében üldögélt, megszólalt benne egy hang. De ez a hang, mintha a papa hangja lett volna, ami azért elég furcsa volt, hiszen éppen ma temették el.

Dzsin aztán nagyon hamar rájött arra, hogy ez a papa utolsó, útra bocsájtó üzenete a számára, afféle örökség, ami Ime számára mindennel felért. Ahogy az első szavakat hallotta, Dzsin úgy érezte, hogy ez valami boldogság útravaló, amiben benne van minden, ami a papa életét boldoggá tette, és amiből persze már ő is tudott egy, s mást.

Képzeld Dzsin, hogy mindaz, amit elhittél, akkor, ott a kertben, most majd valósággá válik, legfőképpen azért, mert elhiszed, hogy tényleg ez a valóság. Sokat tehetsz érte, főképpen akkor, ha másoknak is elmeséled a történeteinket. Emlékszel? Ha felnézel az égre, ott egy gonosz felhőt sem látsz, az égbolt valahol mindig csodálatosan tiszta, hihetetlenül kék, pedig nincs felette a menny, de még a gonosznak tűnő sötét felhők sem zúznak téged a pokolba, csak esőt hoznak, néha viharral, de sosem gyilkos szándékkal. Talán ezt nem mindenki látja így, de te segíthetsz, mert vannak, akiknek szüksége lesz a segítségedre, hiszen te már tudod, az emberek egy része talán még nem igazán. Élnek, de a lényeget nem mindig látják pontosan.

Ők talán még határok között érzik magukat, pedig nem lenne olyan nehéz megérteni, hogy ezek a határok valójában nem is léteznek. Vannak persze, akik határt próbálnak szabni, megmondják, hogy ki a jó, és ki a rossz, vagy hogy miben higgy és miben ne.

Emlékszel, amikor kimentünk a mezőre? Megkérdezted, hogy szabad nekünk erre jönni, mert ez a szomszéd földje. És én erre azt válaszoltam, hogy lehet, hogy így van, de én nem látok itt semmiféle határokat, a természet ilyet nem hozott létre. Talán csak a szomszéd, de előbb-utóbb majd ő is belátja, hogy a lényeg nem ez.

Tudd meg Dzsin, hogy mi mindketten és szerintem sokan még, már másképpen látjuk, vagy éppen álmodjuk a világot, de ez nem baj, viszont éppen ezért érezzük boldognak magunkat. Ez az örömünk forrása. És te már tudod, hogy ehhez még csak egy saját rét sem kell, nem kell, hogy a tiéd legyen, vagy ha valaha lesz egy réted, akkor tudnod kell, hogy az valójában mindenkié. Oszd majd meg velük ezt a gazdagságot, hadd legyen mindenkinek. A réted is csak akkor lesz gazdagon termő, ha másokkal is megoszthatod, mert ez az igazi gazdagság, ez az igazi öröm és boldogság.

Íme, Dzsin szinte maga elé képzelte Janó papa szavait, felidéződtek benne a régmúlt nyarak csodái, illatai, pillanatai.

Milyen gazdag is volt. Mint maga a képzelet.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Gulyás Gábor 29 történetét!


  • 1199 szerző
  • 783 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Gulyás Gábor

Íme: Dzsin, a kertész

Műfaj

filozófia

Rövid leírás / Beharangozó

"Én még sosem találkoztam olyan emberrel, aki boldogtalan akart lenni. Mégis, ha körülnézek, csupa szomorú embert látok." Ezt Janó papa mondta unokájának Dzsinnek, akinek minden gondolata a boldogságkörül forgott.

Rövid összefoglaló

Dzsin, tíz éves korában gondolkozott el előszőr a boldogságról. Janó papa - Dzsin nagyapja - minden mozdulata, mosolya, tekintete, erősen sugallta neki a boldogság forrását. És most mi is megtudhatjuk.

Olvasási idő

5 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Gulyás Gábor nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!