Barion Pixel nuuvella

Az élet neve, Virág

Mindig is későn érő típus voltam. Szerencsére kevés olyan helyzet volt, vagy csak az emlékezetem gyengül, ahol ebből fájdalmas hátrányom lett volna. Később ezeket úgy magyaráztam magamnak, hogy nem én késtem le, hanem a helyzet volt túl korai. Sovány vigasz, de praktikus. Arra pont jó, hogy ne kelljen szembenézni a hibáimmal.

Igyekeztem magamat is meggyőzni, gyártottam a különféle elméleteket, csakhogy mentsem magamat, magamtól. Na ebben legalább jónak bizonyultam. Azt is mindig éreztem, hogy a társaim egyáltalán nem ilyennek láttak. Figyeltek, és hallgattak rám. Annak ellenére, hogy nekem bármilyen célom is lett volna ezzel.

Emlékszem, egy nem túl izgalmas egyetemi tanulmányi verseny kellős közepén jártunk. Csapatban kellett megadott téma mellett, vagy ellene érvelni. Engem nem igazán érdekeltek az ilyesfajta dolgok, mert bár véleményem mindig volt, ahogy emlékszem érveim is mindig akadtak, de hogy mindezt egy versenyben, oktatói zsűri előtt tegyem mások előtt is ismertté, az nem igazán érdekelt. A barátaimat viszont szerettem. Még azokat is, akik beválasztottak a csapatukba. Abba a csapatba, amelynek Virág volt a lelke, aki nemcsak a szakirány, de a teljes évfolyam, vagy talán az egész egyetem legértelmesebb, legokosabb hallgatója volt. Mindenki hatalmas karriert jósolt neki.

- Szia Barna! Te, én és még valaki indulunk – kezdte Virág határozottan, és bennem egyáltalán meg sem fordult, hogy nemet mondjak.

- Hova? – kérdeztem bizonytalanul.

- Nem hová, hanem egy versenyen – Virág határozott szavai azért kezdtek elbizonytalanítani

- És mi lenne az? De mindegy is, mert engem nem érdekel – gondoltam, hogy sikerül hamar elvennem Virág kedvét a továbbiaktól.

- Miért? – kérdezte Virág

- Mit miért? – válaszoltam, remélve, hogy megérzi az ellenérzésemet ezzel az egésszel.

- Miért nem érdekel? Még nem is tudod miről van szó – folytatta Virág

- Az nem is szükséges, mert nem érdekel – erősnek, elszántnak éreztem magam.

- Pedig jössz velem, és még valakivel, majd később kitaláljuk, hogy ki legyen az – Virág ezzel lezártnak gondolta a beszélgetésünket.

- De miért én? – próbálkoztam, nem túl határozottan, de sejtettem, hogy ez Virágnak kevés lesz.

- Azért, mert te mindig helyesen cselekszel, ami mögött helyes döntés, helyes érvek és indokok lehetnek. Ismerlek. Az egyetlen vagy az egyetemen, akitől elfogadom az érveit. Még akkor is, ha homlokegyenest más, mint az enyém. – Virág pontosan tudta, mit kell nekem mondania. Nem tévedt.

- És ez már elég? – kérdeztem, de egyre erőtlenebbnek éreztem a válaszaimat.

- Nekem igen. A többi pedig egyelőre engem nem érdekel. – jött Virág dicséretnek szánt érvelése, és lássuk be, tetszett.

- Azért beszélünk még? – ez már a beleegyező kérdésem volt.

- Persze, ma kettőkor. – zárta le Virág, majd elviharzott.

Talán szerencsém volt, bár most nem ez lüktetett bennem, viszont Virág mindig lenyűgözött. Úgy tudott visszautasíthatatlanul meggyőző lenni, hogy egyszerre volt kedves és vibrálóan izgatott. Olyan nyerő típus volt. Nyerő abban az értelemben, ahogy nyerni akarsz egy ügyért, egy csapatért, egy emberért. Ha kiállt, akkor azzal az elhatározott szándékkal tette, hogy általa előbbre jutnak a dolgok. Bár az előre nem mindig tűnt egyértelműnek. Különösen azokban az időben nem.

Mi mindenekelőtt őszinte barátok voltunk, akik néha a végletekig és titokban élvezték a testi-lelki szabadság mámoros pillanatait is. Virág sosem uralkodott, de mindig királynő volt, sosem volt haragos, viszont mindig megmutatta a határokat, sosem alázta meg a tolakodókat, azonban mindig értéket adott. Minden kötöttség és feltétel nélkül szerettem, ami persze nem volt nehéz, hiszen a belső értékei és személyisége mellett, fantasztikusan nézett ki, amit ő pontosan tudott. Birtokolni nem akart, de mellette minden pillanatban valakinek érezhettem magam. S bár a valaki fogalma sohasem volt számomra lényeges, egyértelmű, pontosan definiálható, de ahogy Virág közvetítette felém, az mindig maga volt a mámoros csoda. Bárhol, bármikor és bárhogyan is jelent meg Virág, azonnal magára vonta szinte mindenki figyelmét. Soha nem öltözködött feltűnően, de mindenki egyszeriben észrevette, hiszen olyan tökéletesen hangolta össze a ruháit, hogy az még az értők csodálatát is felkeltette. Pedig sem a divatot, sem a divat üzenetét nem szerette, nem beszélve a divat általa vélelmezett társadalmi kárairól. Hosszú barna haját a legváltozatosabb módon volt képes hordani, pedig fodrász állítólag még nem látta. Az igazi, mindenkit bevonzó, meggyőző eszköze azonban a tekintete volt. Áradt belőle a kedvesség, a mindenkit bátorító mosolya pedig egyszerre volt lenyűgöző és megigéző. Mindegy, hogy fiú voltál vagy lány, a mosolya elvarázsolt mindenkit. Még így sok év távlatából is egyetemi éveim egyértelműen legmeghatározóbb értéke Virág volt. Ha ránéztél, csak őt láttad. Nem a ruháit, nem a külsőségeket, még csak nem is a kétségkívül egyedülálló intellektusát, hanem az egészet. Nála nem voltak részletek, ő maga volt az egységes egész.

- Szia Barna! Ő itt Feri, a csapatunk harmadik tagja, ismeritek egymást. Beszéljünk a versenyről! – szólított meg Virág.

És akkor Virág, pontos képet festett a versenyről, a csapatról, meghatározta a feladatokat és a szerepeket, és persze a célt.

- Nyerni fogunk, ez nem kérdés. Már csak ki kell várni. – fogalmazta meg Virág megkérdőjelezhetetlenül a célt.

Két forduló volt. Az elsőben minden csapat a megkapott és írásban kidolgozott feladatot mutatta be a zsűrinek, amelyben az oktatók mellett, mint később kiderült, hallgatók is voltak. Valójában ketten készítettük el az anyagot, Feri csak azért kellett, mert egyike volt a legnépszerűbb embereknek. A munkánkat Virág prezentálta. Csodálatos, elbűvölő és varázslatos jelenség volt. Olyan, akit, ha nézel, vagy hallgatsz, néha teljesen elfeledkezel a tartalomról és csak a varázslatot veszed észre. Már ahogyan fellépett a dobogóra, ahogy csendben, őszintén körülnézett a teremben, már azzal is mindenkit megnyert. Olyan kecsesen, vibrálóan és lenyűgözően beszélt, hogy a mély és izgatott csend, amely teljesen betöltötte az előadót, maga is Virágra figyelt volna. Mint mindenki. Virág természetessége és lenyűgöző lénye mindent és mindenkit uralt. Még a csend jelentése is más értelmet nyert, ha Virág megszólalt. A hallgatók többnyire szájtátva és ámulattal figyelték, az oktatók pedig személyes büszkeséggel hallgatták. Virág fantasztikus volt, amin persze nem lepődtem meg. Nem tudom mi lesz vele a jövőben, de azt tudom, hogy mindig sokan fogják szeretni és követni. Hatalmas taps. És az, hogy a gondolataim, szavaim és mondataim az ő ajkának közvetítésével jutottak el és nyerték meg a hallgatóságot, nekem mindent megért.

- Huh, ez igazán nagyon-nagyon remek volt - jöttek ki belőlem a meglehetősen szürke szavak.

Szerencsére Virág, mint mindig, most is pontosan tudta, mire gondolok. Sokszor éreztem, hogy meg sem kellene szólalnom, mert egyrészt tudja mit akarok mondani, másrészt bármi is legyen az, biztosan sokkal jobban tudná kifejezni, mint én bármikor is. Mindig is bámultam ezért.

- Valójában miért is kellek én a csapatba? Azt sejtem, hogy Feri miért, de én?

- Szeretnéd, ha bókolnék, igaz? – kacérkodott Virág.

- Nem, de azt igen, hogy válaszolj. Mert én hiába is keresek magyarázatot, nem találok.

- Szóval bókoljak. Na jó, de csak röviden. Amiket a téma kapcsán mondtál, az pengeéles, logikus, precíz és megdönthetetlen. Olyan erős az érvelésed, olyan emberi és okos a megközelítésed, hogy ezt senki sem tudná így megfogalmazni. Még én sem. Úgyhogy nyugodtan megveregetheted a válladat. Ja, és még valami. Lehet, hogy sosem voltál, s talán nem is leszel a kimondott szavak embere, de abban teljesen biztos vagyok, hogy bármit is fogsz írni, bármilyen formában, azt sokan fogják olvasni, szeretni és értékelni. És ha ez jelent számodra bármit is, én folyamatosan csodállak. Gyorsan összeszámlálva, te vagy az egyetlen ilyen ember.

- Szeretlek Virág. Mindenhogyan. – buggyant ki belőlem.

- Tudom, de maradjon olyan a mi közösen megteremtett világunk, mint amilyen most. Szerethető, élvezetes, boldogságot adó és inspiráló.

Mit is mondhattam volna erre. Ez is pontos volt.

Sokszor eszembe jutott Virág. Ő a szerelmet olyan magas dimenziókba emelte, ami a legtöbb ember számára érthetetlen, és elérhetetlen volt. Nekem viszont, ha csak rövid ideig is, de megadatott. Minden szépségével, izgalmával, bátorító ölelésével és néha keserves, maró fájdalmával.

Az első forduló után olyan hatalmas volt az előnyünk, hogy nem volt kérdéses a győzelmünk.

És akkor történt valami. Virág korházba került. Olyan betegséggel, amelyre nem igazán volt megoldása az orvostudománynak. Gyógyíthatatlannak tartották, nem volt se kezelés, se gyógyszer. Két dolgot állítottak biztonsággal. Azt, hogy ez a vírusos betegség az agyat és az idegrendszert támadja, és egyelőre nincs ismert ellenszer, és gyors romláshoz vezet, amelyben a beteg először fizikailag, majd fokozatosan mentálisan is teljesen leépül. Heteket mondtak az orvosok.

Én minden nap az ágyánál voltam, volt, hogy bent is aludtam, amit megengedtek nekem, mert azt remélték, hogy ez segíthet. Csak arra tudtam gondolni, hogy kell lennie valamilyen megoldásnak, az nem lehet, hogy belenyugodjanak ebbe az orvosok. Bárcsak tudnék segíteni, vagy csak a helyére lépni. Virág, mint mindig, most is erős, energikus és mosolygós volt. Mindenkivel. Pedig pontosan tudta, hogy mi a helyzet.

- Ne aggódj, élni fogok. - mondta nekem és mondta mindenkinek Virág

Azt hiszem én voltam az egyetlen, aki hitt is neki. Engem nem érdekelt a valóság, nem érdekeltek az esélyek és nem érdekelt az orvostudomány sem. Csak Virág, aki azzal nyugtatott, hogy az életnek sok olyan formája van, amelyet még nem is ismerünk. És erről órákon át volt képes beszélni. Talán csak azért, hogy nekem segítsen túlélni ezeket a napokat, vagy talán azért, hogy olyan energiákat építsen belém, ami egész életemben elkísérhet.

Az első napokban még a versennyel foglalkoztunk, amit persze megnyertünk. Na nem olyan hatalmas előnnyel, mint az első fordulót, de hát én voltam az előadó. Az én számból minden máshogy hangzott. Még a saját szavaim, gondolataim is.

Virág persze biztatott. „Mindegy mi lesz az életeddel, írj minél többet! Szólj az emberekhez, mert nem lesz olyan az életük, mint amilyen a szavaiddal, gondolataiddal lenne.”

És ahogy az orvosok jósolták, gyors volt a leépülés. Virág már csak annyit tudott nekem mondani, hogy: Élek, élek! Aztán már ennyit sem. Én pedig fogtam a kezét, ragaszkodtam az életéhez, a lelkéhez, át akartam adni minden energiámat és hitemet.

Először nem tudtam, hogy miért mondja ezt nekem, azt meg pláne nem, hogy mit is akar ez jelenteni. Egyet azonban eldöntöttem. Írok minden nap, annyit, amennyit csak tudok. Ameddig lehet mindennap bemegyek Virághoz és mindent, amit írok elolvasok neki. Végül is azt mondta, hogy az segít majd az emberek életében. Ezt hinni akartam, ezért biztos voltam benne, hogy Virág életében is segít.

Azóta majdnem 20 év telt el, és Virág még mindig él. Tudom, hogy ezt sokan nem így gondolják, hiszen gépeken működik a teste, de én biztos voltam benne, hogy Virág megtalálta azt az életformát, amelyet még nem ismer az emberiség, nem ismer a tudomány, talán csak egyedül ő. És én tudom, hogy ez így van, hiszen szinte mindig mellette vagyok. Tudom, hogy érez engem, mert érzem, hogy tudja.

Virág ágya mellett töltött évek alatt egyre erősödött, formálódott bennem egy szokatlan és ismeretlen érzés, egy elemi erővel feltörő gondolat. mi van, ha amit tapasztalok, az nem más, mint a lélek túláradása a fizikai, földi valóságon. Olyan, mintha a bennem lévő lélek és Virág lelke, most már a fizikai léttől függetlenül összeérne és táplálná egymást. Nem tudom, hogy létezik-e ilyesmi. Azt sem tudom, hogy a bennem erősödő érzéseknek bármi köze lenne a lélek működéséhez. De furcsa módon a hitem olyan erővel irányítja ezeket a gondolataimat, hogy nem találok rá más magyarázatot, mint a lélek harmónia- és életteremtő rendeltetése.

Virág lelkierejével az én lelkem is mintha dimenziót váltott volna és olyan utat mutatott, amely nemcsak az én személyes életemben, de talán az egész emberiség életében is új távlatokat nyithat. Még abban is biztos vagyok, hogy ezt a meggyőződésemet Virágtól kaptam, és csak remélni tudom, hogy abban is segít majd, hogy mindezt megértessem az emberekkel.

Virágot mindig szeretni fogom, csak úgy, mint az általa inspirált írásaimat, amelyek ahogy megjósolta, sok emberhez jutottak el. Halleluja.






Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Gulyás Gábor 52 történetét!


  • 1294 szerző
  • 881 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Gulyás Gábor

Az élet neve, Virág

Műfaj

romantikus

Rövid leírás / Beharangozó

Ha szeretet van, minden van, de vajon milyen erősen vagyunk képesek szeretni?
Úgy tűnt, hogy Virág megkapott mindent az élettől, amit csak lehetséges. Vajon ő is így érezte? Tudott élni vele?
Érezhetjük a szeretet erejét?

Rövid összefoglaló

Virág az egyetem legirigyeltebb hallgatója. Sikeres a tanulmányaiban, szeretik a többiek, bármit tesz, értékes lesz. Úgy tűnik sikerre született. Nekem különleges adomány a barátsága, szeretete. Erősen ragaszkodtam ehhez a kapcsolathoz, amihez az erőt Virág adta. Egy életre.

Olvasási idő

10 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Gulyás Gábor nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!