Barion Pixel nuuvella

Kiteljesedés

Azon a reggelen is szúrtam. Azt hittem aznapra annyi elég is lesz, mert apámék adtak annyi feladatot, hogy bíztam benne, nem lesz időm szenvedni saját magamtól. Délelőtt nagyanyámnak segítettem bevásárolni, aztán anyámmal elvittük húgomat a szemorvoshoz Washingtonba. Délután apámmal fát vágtunk, már előre, hiszen elröppen a nyár és hamar tél lesz ahogy mondani szokta, majd a haverokkal lementünk Nort Beachre. Nem, Jenny nem volt ott, vele aznapra nem beszéltem meg találkozót. Hogy ki az a Jenny? Egy kibaszott elkényeztetett picsa, aki már csak lázadásból is velem lógott, hogy bosszantsa az elitista szüleit, meg azért is, mert tőlem tudott füvet szerezni, és úgy ki tudtam nyalni a bugyijából, hogy a szeme is keresztbe állt. Bár egész nap nem voltam éhes, mégis magamba erőltettem egy zacskó Kelly’s chipset és vagy 3 liter Dr. Peppert. Tőlem szerintem ez is eredmény, úgy érezhettem tettem valamit az egészségemért. Aztán a partról hazafelé a buszon megint megtörtént. Úgy éreztem engem néz mindenki, mint általában. De legalábbis összesúgtak mögöttem, tisztán hallottam. De miért? Miért beszélnek mindig rólam? Talán meg is akarnak ölni, ezt nem tudom, de néha érzem. A világ nem akar engem. És ahogy néznek... Mint egy undorító bogárra. Akárcsak most. Ott volt pl. a buszsofőr. Folyamatosan bámult engem, tudod olyan sandán, hogy nézd, ott egy kibaszott drogos, minek él ez is? És tényleg…, minek élek? A suli már régen nem érdekel, és a munka sem az én világom. Oké. Gitározni szeretek meg néha írok is. Tudod, olyan kibaszott sötét, befelé forduló verseket. Azt mondják depresszió, azt mondom kapják be. Hol is tartottam? Ja igen. A gyökér előítéletes buszsofőr meg a középszerű utasai. Zene be a fülembe, a Sex Pistols megnyugtat. Punx not dead, meg sajnos az emberi hülyeség is not dead. Végre otthon, de a csajom hív. Este randi. Jó, hát nem így fogalmazott, de szerinte beszélnünk kell. Okés. Bevertem hát pár sört, miközben Iggy Pop bömbölt a szobámban és a falakról Ozzy és Kurt bámultak rám. Becsavartam egy cigit is, mondjuk a szemem vörös lesz tőle mint a házinyúlnak, anyám majd lekúr, hogy megint szívtam, de jár nekem is a két óra nyugalom és boldogság. Most pedig eltelt azóta pár nap, és nehéz összegeznem mi is történt. Jenny eljött a megbeszélt helyre, én szerettem volna ha dugunk, ő nagyon nem akart, ellenben lebaszott, hogy 24 évesen ez nem pálya ahogy élek, meg az apja is mondta neki, hogy egy hulladék vagyok, amit kikérek magamnak. Mármint lehet, hogy az vagyok, de ezt csak én mondhatom magamra. Megkérdeztem Jennyt ha én hulladék vagyok, akkor az ő apja mi, aki behajtó és mellette uzsorás is egyben? A társadalom mérgező szemete az az ember. Jenny válaszul felpofozott, én visszaütöttem, annyira emlékszek, hogy tiszta vér volt minden, ő pedig sírva elrohant, hogy nekem segítség kell sürgősen, meg hogy kezeltessem magam. Csak ültem a patak mellett, és nem is értettem, hogy miként jutottunk ide? Én csak dugni akartam vele, meg beverni pár sört és zenét hallgatni. Ehelyett minden elszaródott. Érted? Minden. Amikor másnap megtaláltak már nem tudtak segíteni rajtam. Magzatpózban hevertem a szám köré száradt habbal és üveges tekintettel a mező közepén, magamat összevizelve, kócos hajjal. Nem akartam én meghalni. Ki akar? Oké. Egyébként, amikor Jenny elment szúrtam. De nem nagyobb adagot, mint máskor. Mert amúgy számít? Szerintem nem. Szúrsz és túlélsz. Ezesetben nem sikerült.  A szívem nem bírta. Azt mondta elég. Most pedig itt fekszek a koporsómban mélyen a föld alatt, és mindenki úgy tesz mintha nagyon sajnálna. Jenny azóta is kórházban lábadozik, magát okolja a történtekért, a szülei meg az én szüleimet, hogy egy szart neveltek, aki kórházba juttatta a lányukat. Igazából nem érdekel. Szánalmas mind a két család. Viszont ami a fanyar ebben a történetben, hogy miután eltemettek és anyámék a szobámban elkezdték összepakolni a cuccaimat, hogy szabaduljanak még az emlékemtől is, és végre Natasha nénikém hozzánk költözhessen, megtalálták a naplómat és a verseimet. Ők nem is tudták, hogy írok. Először meglepődtek aztán agyalni kezdtek. Megmutatták egy ismerősnek, aki az egyik nagy kiadónál dolgozott, ő meg tovább adta egy bennfentesnek, aki igen jónak találta az írásaimat, kiadta és lám berobbantam a köztudatba. A sok társadalom peremén ragadt fiatal ette a verseimet mint a cukrot. Viszont most azok híznak a „pénzemen”, akik szerint világéletemben egy szar senkiházi söpredék voltam. A szüleim. Hát dögöljetek meg. Viszont igazságtalan lenne, ha csak panaszkodnék. Amíg éltem magányos voltam, viszont így a halálomban sok minden megváltozott. Azok után, hogy a verseim kikerültek a nagy nyilvánosság elé, és komoly rajongótáborom alakult ki, a sírom egyfajta zarándokhellyé lett. Minden nap tinik, fiatalok és idősebbek látogatják a nyughelyemet. Elidőznek, énekelnek, gitároznak vagy a verseimből idéznek. Olyan is van, hogy a sírkövemen kefélnek. Ha nekik ez jólesik… Én pedig csak fekszek itt lent és miközben csendben oszladozok hallgatom őket. Ők nem kötelességből jönnek, hanem azért, mert velem akarnak lenni. Ám legyen. Én hálás vagyok az utolsó szúrásomnak. Életemben magányos voltam és meg nem értett, halálomban végre boldog és önmagam lehetek.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Hangyási Mihály 76 történetét!


  • 1215 szerző
  • 801 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

Alkotás, drog, fiatalság, lázadás egy rövid történetben.

Rövid összefoglaló

Egy meg nem értett fiatal visszaemlékezése az utolsó napjaira a nagy változás előtt. Magány, drogok, depresszió.. Ő pedig igyekszik ezt túlélni.

Olvasási idő

4 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Hangyási Mihály nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!