Barion Pixel nuuvella

Klári

Sikítani szeretett volna, mégis udvariasan csendben maradt és lágyan mosolygott. Keze illedelmesen az ölében hevert, testtartása nyugalmat sugárzott. Belülről azonban a haját lett volna kedve tépni, keresni egy lyukat és elmenekülni oda. Nem tehette meg, a tekintetek odaszegezték. Most kell bizonyítania.

Sziklássy báró, a maga elegáns stílusában egyszerre tűnt bizalmat keltőnek és fenyegetőnek. Kellemes vonásai kontrasztban álltak torz mosolyával, amely talán csorba fogaival volt összefüggésben. Klára arra gondolt, a felesége vajon mit láthatott benne ifjabb korában; aztán a lesütött szemű szolgák, az elegáns szalon és a rokokó stílusú, hatalmas ház jutott eszébe, és tudta a választ: a pénzét.

Most mindenki kíváncsian vizslatta. Tudta, hogy a megjelenésében nincs semmi kifogásolható, Lukrécia néni jól felkészítette. A későbbiekben is megállja majd a helyét, erről személyesen gondoskodtak. Veréssel és fegyelmezéssel. Ezért most hálás is volt, mert máshogy nem nagyon tudta volna leplezni undorát.

- Nos, kedvesem, be is mutatnám a fiamat, Simont. – intett kedélyesen talán a szakácsnénak, aki előreküldött egy szeplős, szőke kisfiút. Simon szégyellősen megállt atyja előtt, kicsit anyja felé húzódva.

- Üdv, Simon. – mosolygott rá Klári és a leglágyabb mosolyát csalta elő. A kisfiú kíváncsibban tekintett rá

- Csókolom, Klári néni. – szólt halkan a fiúból a belénevelt udvariasság. Klárinak két okból kellett mosolyogjon. Egyrészt azért, mert alig múlt húsz éves, és máris le lett „nénizve”, másrészt mert ugyanabból fakadt a kettejük szorongása: egyikük sem akart itt lenni. Ettől valahogy szimpatikusabb lett a tanítványa. Klári a kezét nyújtotta, és örömmel konstatálta, hogy a fiúé puhább, gyermekibb. Igaz, Simon egy pillanatra adta csak a kezét, aztán gyorsan el is kapta, visszahúzódva anyja árnyékába. Az asszony idegesen tolta el magától. Klári szerette volna betudni a főúri neveltetésének, de tudta az igazságot: a nő rá sem tudott nézni a gyermekre. 

A kínos közjáték úgy nézett ki, hogy a végéhez közeledett. Sziklássy báró kedélyesen szólt két szót a szakácsnéval, aki láthatóan igyekezett a kedvében járni a ház urának. Klári észrevette, hogy a többi szolgáló hogyan tartja a távolságot a szakácsnétól; megjegyezte magának, hogy vele jobb lesz vigyázni.

Ahogy a megbeszélésnek vége lett, a mogorva, nagydarab asszony felé indult, és intett, hogy kövesse őt. Mivel a háziak közül senki nem ajánlotta fel, hogy hozná a csomagjait, ezért sajátkézben vitte fel a kis szobába őket. A nehéz falépcső komoran nyikorgott, láthatóan alig bírta el a nagydarab asszony súlyát. A szobája apró volt, poros és dohos szagú, viszont tisztának látszott az ágynemű, és a kilátás lélegzetelállító. A szakácsné barátságtalanul mérte végig.

- Itten mindenki reggel hatkor, kakasszó előtt kel. Ha hat előtt leér, kap reggelit, ha lustálkodna a nagysád, akkor anélkül marad. – Klári csak bólintott. Alig várta, az asszony kimenjen.

- Ebbe’ a házba én parancsolok. Az uraság nemsokat van idehaza, a méltóságosasszon’ meg… gyengélkedik. – Klárinak mosolyognia kellett. Tudta, miért gyengélkedik - bizonyára a tekintetes mennyiségű arzénnak, amit a szakácsné tálal fel szívélyesen minden vasárnap reggel a szalonban.

Ebbéli aggályait azonban megtartotta magának, fejét lehajtotta és igyekezett alázatos arcot vágni.

A szakácsné még kettőt morgott, majd magára hagyta a vidéki lányt. Klári szívesen gondolt vissza a kis parasztházra, ahol ketten aludtak a húgával a derékaljon, de az emlékre elfacsarodott a szíve. Inkább pakolni kezdett. Kevés holmija volt, de azok katonás rendben sorakoztak a kis bőröndben. Egyszerű vállfákra akasztgatta a szekrénybe, a másik pár kinti cipőjét gondosan leporolta. Mielőtt leindult volna, a tükörbe nézve igyekezett összeszedett arcot vágni. Muszáj volt úgy tennie, mintha hosszú időre érkezett volna a kastélyba. A szeme vakító kéken ragyogott, pont úgy, mint a néhai húgáé. Bár a szigorúan szoros kontyba fogott haja éles kontrasztban állt hajdani szabad fürtjeivel, mosolyogva idézte fel testvére mézszőke zabolázhatatlan tincseit. A kis fakeresztet a nyakában megcsókolta, elsuttogta húga nevét és leindult a lépcsőkön.

A Sziklássy família tekintélyes vagyonnal rendelkezett, melyet nem röstellt megmutatni. Klári arra gondolt, a szőnyegből odahaza legalább két tehenet és annyi takarmányt lehetne venni, amelyből egy évig vígan élhetnének. A korlát mívesen faragott díszei szigorúan meredtek rá, mintha nem lenne méltó arra, hogy a kastélyban éljen. Hamarosan meg is találta a gyermekszobát. Simon az íróasztala mellett ült, láthatóan az irka fölé hajolva nagy gondban volt a grammatikával. A füzet mellett a szülei képe hevert bekereteztetve. A házaspár sötét haja, rideg szeme kontrasztban állt a gyerek szőke hajával, finom vonásaival.

Nem szólította meg. A gyerek tekintete elkalandozott a kert zöldjébe, a napsütés ahogy beömlött az ablakon, mélykék szemei vágyakozóan tapadtak a kinti ragyogásra. Klári kis anyajegyre figyelt fel a fiú nyakán, rögtön a gallér mögött. Visszahúzódott és a szalonba indult.

A méltóságos asszony sápadtan, kimért tekintettel mérte végig az új nevelőnőt. Klári arra gondolt, vajon a kezében pihenő csészében mennyi arzén lehet, de elhessegtette a gondolatot. Nem lehet most sem bíra, sem más, csak a tökéletes nevelőnő. Az asszony bizonytalanul mérte végig a jövevényt, de hellyel kínálta. Szótlanul meredtek maguk elé percekig. Klárit megnyugtatta a csend.

Sziklássy báróné a kebelébe nyúlt, s letett egy kis nyakláncot az asztalra. Klári nem hitt a szemének: anélkül, hogy a nyakába nézett volna, tudta, hogy néz ki: a pontos mása volt az övének. A hajdani húga keresztje. Édesapjuk csinálta, amikor megszülettek.

- Bizonyára megismeri. - szólalt meg rekedtes hangon az asszony.

- Meg. - felelte Klári.

- Minden bizonnyal érdekli, hogy került ez hozzám.

Klári hallgatott, kíváncsian figyelt. A báróné pedig mesélni kezdett.

- Naiv és fiatal leány voltam, amikor atyám és jóanyám a szalonba hivatott; egy jóképű fiatalembert láttunk akkor vendégül. Atyám kijelentette, hogy Sziklássy gróf (merthogy ő volt az) aznaptól jegyesem, fél esztendő múlva férjem lesz. Szó nélkül bólintottam, meghajolva atyám akarata előtt. Régóta a szívem őiránta áhítozott, álmodni sem mertem ekkora szerencsét. Nem is sejtettem, hogy az álmom milyen irtózatos rémálommá válik. A gróffal esküvőnkig egy szót sem váltottunk - így mentem hozzá. Mindössze a szobalányommal oszthattam meg minden örömömet, így vittem őt is férjhez.  Az új ház asszonyaként - mutatott körbe a szalonban - szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy a gróf inkább látta bennem a címemet és az azzal járó vagyont, mint jómagamat.

Klári ha meg is lepődött, nem mutatta. A báróné folytatta:

- A húgod volt a legédesebb teremtés, akit ismertem. Szerencsétlenre többet nézett a báró mint a saját feleségére. Eleinte nem vettem észre, próbáltam kedvére tenni a grófnak, de mind hiába. Egyszer elkaptam, ahogy a bokrétát nyújtott a remegő  Katkának s csókot váltottak. Attól a pillanattól rá sem tudtam nézni...hogy gyűlöltem, hogy utáltam...! Ott keserítettem meg az életét ahol tudtam. Nem tehetett róla, de miatta maradtam mai napig érintetlen.

Klári megdöbbent. A báróné rezzenéstelen arccal folytatta:

- Évekig voltak szeretők, biztosan tudtál róla. Egyszerűen nem lehetett Katkának ellenállni. Egy fél esztendő után, hogy rájöttem a titkukra, sírva jött hozzám, bűnbánattól megtörve. Szerette a férjemet. Így lettünk nyíltan egy szerelmi háromszög tagjai. Én minél inkább visszavonultam a lovaimhoz, ezek annál inkább összemelegedtek.

Klári tudta. Neki egyedül elmondta a húga, más nem tudhatta. Mai napig megőrizte azokat a leveleket.

- Eltelt hét év és Katka hasa gömbölyödni kezdett. Mindenki tudta, ki az apa, főúri körökben is téma volt. El kellett tüntetni a szégyent. Ezt maga a báró mondta. Akkor este Katka érezte, hogy többet nem találkozhatunk, ekkor adta nekem a nyakláncát, hogy adjam oda a gyermeknek. Nem tudom, hová vitte el, de a báró egy esztendő múlva karján hozott egy csecsemőt. Ezalatt az esztendő alatt a báró arra kényszerített, hogy párnát hordjak a hasamra kötve, a várandósság látszatát keltve. A szolgálók a hátam mögött párna-mamának csúfoltak.

A bárónénak fájdalmasan száraz maradt a hangja. Klári csendben kérdezte:

- Simon?

A báróné csak bólintott és belekortyolt a teájába. Klári várta a folytatást, de úgyis tudta, hogyan történt. Simon hivatalosan a házaspár gyereke lett, Katkának meg többet senki nem lelte nyomát, miután a báró elvitte a birtokról. A báróné azonban folytatta.

- Akkor éjjel eltűnt az egyik pisztoly itthoról. Amikor rákérdeztem a bárónál és megemlítettem Katka nevét, felpofozott. Nemrég azonban megtalálta az egyik hűséges szolgálóm.

A báróné ahogy elővette a pisztolyt, Klári rögtön sejtette, ki lehetett az a hűséges szolgáló, de igyekezett nem kimutatnia a feltörő hányingerét. Régóta sejtette, hogy ez az igazság. Nem véletlenül iratkozott dadusképzőbe és járta hosszan a nemesi családok díszes kastélyait, amíg két hónapja nyomra nem akadt. És itt volt a bizonyíték. Egyetlen kérdés maradt csupán:

- Mit szándékozik tenni?

- Azzal kedvesem maga ne törődjön; az a gróffal a kettőnk dolga. Éjfélkor egy szekér várja önöket a birtok előtt, amely pont a szülőfalujukba viszi. Simon ajtaja ma este nem lesz zárva. Tudja, mit kell tennie.

- Nem értem... Miért?

- Eleget szenvedett mindenki. A gyermek érzi, hogy nem nézhetek rá; boldogtalan. Jómagam napról napra sorvadok, gondolom a báró előzékenységének köszönhetően, és biztos vagyok benne, már megvan az új menyasszony-jelölt. Ma este pontot teszek egyszer és mindenkorra.

A báróné szomorúan egyet mosolygott, odanyújtotta a leány ajánlását aláírva, miszerint elbocsájtották, majd intett Klárinak, hogy elmehet. A lány ekkor látta őt utoljára. A szobájába sietve a poggyászát összekészítette, hevesen dobogó szívvel várta a naplementét.

-------------------------------------------------------

A hidegen mosolygó Hold fénye alatt a sáros úton egyszerű falusi szekér haladt. A kocsison kívül a puha, illatos szénában egy fiatal lány kebelén mézszőke hajú  kisfiú aludt mélyen, békében. Nyakában ott pihent a fakereszt. Az éjszaka csöndjét a távolban megtörte egy hangosan eldörrenő lövés, aztán már csak a szekér nyikorgó kerekeinek neszét lehetett hallani...

Tetszett a történet?

2 2

Regisztrálj és olvasd Hanna Firkál 28 történetét!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Rövid leírás / Beharangozó

Sziklássy báróné a kebelébe nyúlt, s letett egy kis nyakláncot az asztalra. Klári nem hitt a szemének: anélkül, hogy a nyakába nézett volna, tudta, hogy néz ki: a pontos mása volt az övének. A hajdani húga keresztje. Édesapjuk csinálta, amikor megszülettek.
- Bizonyára megismeri. - szólalt meg rekedtes hangon az asszony.
- Meg. - felelte Klári.
- Minden bizonnyal érdekli, hogy került ez hozzám.
Klári hallgatott, kíváncsian figyelt. A báróné pedig mesélni kezdett.

Rövid összefoglaló

Klári eltűnt húga keresésére indul, a nyomok a Sziklássy birtokra vezetik. A parasztlányból lett nevelőnőnek szembe kell néznie a múlttal, megismernie hajdani testvérének titkát, hogy megmenthessen egy ártatlant...

Olvasási idő

8 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Hanna Firkál nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!