Hunor sosem volt könnyű eset. Szülei egyszerű, kétkezi munkásemberek voltak, akik igyekeztek mindent megadni nekik. A fiú emiatt gyakran volt egyedül, sokszor késő este keveredett csak haza. Az iskolát sokszor messziről elkerülte, azt gondolta, nem kell neki felesleges locsogás, megél ő a jég hátán is. A szülei próbálták nevelni szép szóval, fenyegetéssel, taslival és nadrágszíjjal, de mindhiába: Hunor ment a saját feje után. A kamaszkora tele volt verekedésekkel, kocsmázásokkal, összetört lányszívekkel, és csak azért nem kötött ki harmincévesen egy garázsban főállású alkoholistaként, mert Tibi mellé állt. Tibivel kiskoruktól egy társaságba jártak, egy lakótelepen laktak. Tibi édesanyja egyedül nevelte őt és a kishúgát, így muszáj volt segítsen, hogy az asszony ne maradjon egyedül. Suhancként nyaranta, amíg a többiek a Balatonban pancsolták a vizet, Tibi a betonkeverő mellett állt és építkezésekre járt segíteni, hogy jöjjön egy kicsi pénz. Mivel Hunor nem szívesen hagyta volna egyedül barátját, ment vele: neki is jól jött egy kicsi zsebpénz, és a szülei is jó szemmel nézték, hogy végre tisztességes munkát kapott. A szülei talán emiatt látták szívesen Tibit, mindig küldtek valami finomságot haza: hol bodzaszörpöt, hol eperlekvárt, ami Réka nagy kedvence volt. 

Talán így történhetett, hogy az egyik nyáron, amikor egy házat építettek, az egyik munkást részegen úgy megsütötte a nap, hogy leesett a tetőről. A többi munkás ijedten kapta oda a fejét az ordításra, azonnal hívták a mentőket. A brigádvezető idegesen cigarettázott és káromkodott. Senki nem merte megmozdítani a jajveszékelő munkást, csak Hunor merészkedett oda. Mire a mentősök megjöttek, Hunor már tudta, hogy a lába eltörött. A középkorú férfi, aki kiszökött a mentőből olyan frissen, profin látta el a munkást, hogy Hunor nem győzött ámulni. Amikor megkérdezték, ki kíséri be a még mindig részeg sebesültet, Hunor ugrott is fel a mentőre. A kórház hűvös hangulata teljesen elbűvölte, magába szippantotta. Este, amikor hazaért, odaállt a szülei elé, és közölte, hogy ő márpedig mentős lesz. 

A házaspár el nem tudta képzelni, mi történhetett a fiúval, de örvendtek, hogy célt kapott, és támogatták, ahogy tudták. Hunor pedig odatette magát. Miután leérettségiztek Tibivel, elmentek egy Tankcsapda koncertre. Tibi hozta magával Rékát, aki az idegeire ment Hunornak. A lány sokkal kisebb volt náluk, emiatt eleinte nehezebben kapták a közös szót, de a koncert előtt, amikor beültek sörözni (Réka epres jégkrémet kapott), rájött, hogy a kiscsaj a maga módján egész jófej. A koncert alatt a nyakába kapta, úgy tombolták hosszan az estét, a hátuk mögött álló lányok nem kis irigységére… 

Ahogy telt az idő, Tibi elment Angliába dolgozni, Réka pedig vele együtt elsodródott. Hunor nekifogott a mentősképzésnek, amit meglepően jó eredményekkel zárt. A fiúból lassan férfi lett, a sok nyári munkától megemberesedett, szakállt növesztett, a haját engedte lenőni, és egyre több tetoválás díszítette a bőrét. Válogatott a lányok között. 

Akkoriban ismerkedett meg Lillával. A lány az orvosit csinálta, úgy adódott, hogy egy kórházban kezdtek el dolgozni. A lány szülei tehetősek voltak, ő maga csodaszép volt, ezért nehéz volt közel kerülni hozzá. A kezdeti próbálkozások, hogy udvaroljon neki kudarcba fulladtak, ezért Hunor direktebben kezdett közeledni. A lánynak imponált a megtermett mentős férfi figyelme, így járni kezdtek. Hunor bolondulásig szerette Lillát. Öt év együttjárás után megkérte a kezét, és a lány igent mondott. Hunorral madarat lehetett volna fogatni, pedig egy kisebb vagyonba került az esküvő – nem bánta. Igaz, Lilla új lakást szeretett volna, egy nagyobbat, és Hunor önérzete nem engedte meg, hogy az apósáék fizessék az otthonukat. 

Az első évben minden rendben volt. Jót tett a kapcsolatuknak a házasság, boldogan járt munkából haza minden nap. A rokonok nem győztek érdeklődni, hogy mikor jön a baba, ami úgy látszott, hogy Lillát borzasztóan zavarja, ő pedig szerényen mosolyogva mindig annyit mondott, a gólyát nem lehet siettetni. Ő is nagyon szeretett volna gyereket. Világéletében nagy családot képzelt el,  de úgy látszódott, hogy Lilla nem osztja ebbéli vágyait.

Egy napon kapott egy hívást, és érezte, hogy baj van. Amikor felvette, Tibi szólt bele kétségbeesetten, hogy az édesanyjuknál rákot diagnosztizáltak, és nem tudja, kihez vihetné. Hunor azonnal telefonálni kezdett, egy doki ismerőse azonnal elővette a listán a barátja anyukáját és kezelni kezdte, de hiába. Hunor minden második nap hívta a dokit és Tibit is az édesanyja hogylétéről, és amikor a doki szakszavakkal vázolta az állapotát, tudta, hogy nincs sok hátra. Azt is tudta, hogy Tibiék minden pénze elment a kezelésekre, ezért felajánlotta a segítségét a temetésnél. 

A temetésen látta Rékát először, mióta együtt buliztak a koncerten. Mintha egy élet telt el volna azóta: Réka felnőtt, alakja karcsúbb lett, a haja csillogóbb, ajkai dúsabbak, a szemei viszont szomorúbbak. Nyoma sem volt a cserfes kislánynak, akire emlékezett. Hunor sejtette, hogy nem ismerte meg, később tudta meg, hogy Tibi nyugtatót adott be neki a temetésére. Mikor Réka szóba került, Tibi teljesen összetört: hogy hagyja itt árván, egyedül az egyetlen testvérét? Muszáj volt visszatérnie Angliába, a barátnője így is türelmes volt egy éven át, és a pénz is csak fogy… Hunor megígérte, hogy vigyázni fog a lányra, ahogy tud. 

Mindez idő alatt Lilla nem nézte jó szemmel férje segítségét. Féltékeny kezdett lenni, zavarta, hogy nagyon ritkán, mikor nem kellett bent legyenek műszakot teljesíteni és kettesben lehettek volna, Hunor folyton telefonált és egy Réka nevű lányt emlegetett. Elbizonytalanodott a házasságát illetően, anyja meg csak szajkózta, hogy bárkit megkaphat még így, harminchoz közel is, aki foglalkozik és törődik vele. Nem akarta egy gyermekkel hozzákötni magát valakihez, akivel nem volt biztos a közös jövőben. Folyamatosan azt érezte, a férje nem mellette alszik, él vagy sétál. Szépen csendben, magában válni készült, és Hunor semmit nem vett észre a telefonálások közepette. 

Ezért is ütötte annyira szíven, amikor munka után fáradtan hazaérve Lilla bőrönddel a kezében várta. Nem értette, miért vannak összepakolva a cuccai, de méltóságát megőrizve csak bólintott. Búcsúzóul megpuszilta az asszony arcát, aki a nevét eldobni készült és egy haverjánál húzta meg magát. Lassan új „agglegénylakást” talált, és bármennyit cukkolták a kollegái, nem nézett más nők után vigasz gyanánt. A mindennapjait élte úgy, mint annak előtte, vigyázott rá, hogy ne látszódjon a munkájában az, mennyire össze van törve. Éjszakánként azonban nem tudott aludni, a plafont bámulta és gondolkodott. Lassan megértette, miért lett vége a házasságának, megbocsájtott Lillának és magának. 

Éppen Tibit kereste ki a közösségi oldalán, amikor belefutott Réka profiljába. Megdöbbenve látta, hogy a lány pont abba a városba költözött, ahol ő is lakott évek óta. Egy ösztönös mozdulattal bejelölte és írt neki egy üzenetet. Utólag jött rá, hogy a lány talán tolakodásnak érezheti az üzenetet, de már nem volt, mit tenni, nem tudta kitörölni. Abban reménykedett, hátha nem veszi észre. 

A mentőállomáson üres órák voltak estefelé, amikor csodálkozva vette észre, hogy Réka válaszolt. Beszélgetni kezdtek, és megtudta, hogy Réka óvónőként dolgozik, eladta régi lakásukat és ide érkezett új életet kezdeni. Szegény írta, hogy nem boldogul sehogy sem a költözéssel, és jó lenne felújítani az új lakást. Hunor kapott a szón és felajánlotta a segítségét. Amint végzett a műszakkal, aludt három órát, tusolt és már ott is volt. A lakásra szó, ami szó, tényleg ráfért egy újítás. Ketten szöktek neki a renoválásnak, átalakításnak, és hosszú idő után végre kész lett a lakás. Teljesen Réka személyiségét tükrözte, és Hunor imádta a hangulatát. Szívesen volt nála, túl korainak érezte a munkálatok befejezését. 

A lakásavatón ott voltak Réka kollégái, meg pár szomszéd. Kellemesen érezte magát a borozás közben, szívesen maradt elpakolni is. Nézte Rékát, ahogy mezítláb szinte táncot lejtett a padlón, felcsendült egy ismerős spanyol ballada dallama, és nem tudta megállni, elkapta a derekát. Szorosan magához húzta, örvendett a lány meleg testének hozzásimuló közelségének. A lány lábujjhegyre állt, nyomott egy puszit a szakállába, súgott egy „köszönöm”-öt a fülébe. Nem tudta, mi uralkodott el jobban rajta: a döbbenet vagy a forróság, ami felkúszott a mellkasába. Megragadta a lány tarkóját, az ajkát az övére tette, és úgy csókolta meg, hogy minden porcikája benne volt. A lány nemhogy nem ellenkezett, de viszonozta. Akkor ébredt rá, hogy kezd irányíthatatlanná válni a helyzet, mikor a kanapé felé kezdte tolni a lányt. Nem tehette meg vele. Zavartan eltolta magától, motyogott egy sajnálom-félét és zavartan távozott. 

Egész héten erre a csókra gondolt. Igyekezett odatenni magát a munkában, de folyton elkalandozott, szidta magát a rámenősségéért. Nem tudott távol lenni Rékától. Ugyan csak üzenetben is, de váltottak pár szót, ami megnyugtatta Hunort, hogy a lány talán nem haragszik. 

Péntek este volt, amire épp hazaért. Vett egy hideg zuhanyt, tiszta pólót és farmert, épp vacsorázni készült, amikor emailje érkezett. Kíváncsian nyitotta meg, és mellbevágta a tartalma. Egy ügyvédi iroda kereste fel, a válási papírokkal kapcsolatban. A szkennelt dokumentum alján ott volt Lilla gyönyörű, precíz, orvosokra nem jellemző aláírása, mint egy vád, egy lezárt ítélet. Hunor tudta, hogy eljön ez, mégis rosszul esett neki. Szeretett volna visszamenni azokba az évekbe, amikor hétvégéket töltöttek ágyban, közösen főztek, éjszakákat csatangoltak a városban, kacsákat etettek… Aztán elszégyellte magát. Két ember kellett egy kapcsolat felépítéséhez és lerombolásához. Lilla nem volt boldog mellette, és őszintén, ő sem érezte azt a boldogságot, amit Réka mellett tapasztalt a felújításokkor. 

Mintegy jelként, Réka neve villant fel a telefonja kijelzőjén. A piros és zöld gomb között ott vigyorgott a lány meszes orral, amit annak idején ő koszolt össze, rengeteg nevetést okozva. A lány az anyukája eltemetése óta talán akkor kacagott először – ez volt a kedvenc képe róla. A két gomb, mintha egy jel lett volna: elfogadja vagy elutasítja? Gondolkodás nélkül vette fel. A lány hangja fáradt és keserű volt. Félénken kérdezte, menne-e? A bor említése nélkül is ment volna. Szüksége volt rá.  

Egy óra múlva, mikor megállt a lány ajtaja előtt, félénken kopogott.  Az ajtót a köntösbe bújt lány nyitotta ki. Kipirult arca, vízcseppes kulcscsontja elárulta, hogy nemrég szállhatott ki egy kád vízből, mellei előtt összefont kezében félig üres borospoharat tartott. 

Lágyan elmosolyodott, az ajtón belépve szelíden megölelte a lányt. Az az ajkát az övére szorította, finoman megcsókolta és Hunornak olyan érzése lett, mintha hazaért volna. Leült a kanapéra, és várta, hogy Réka elengedje a fürdővizet, pizsamát vegyen és elkészüljön. Közben megérkezett a futár is, aki szegény szinte kétségbeesett a nagydarab vigyorgó tetovált óriástól. Mire Réka elkészült, Hunor már nekilátott egy szeletnek 

- Éhes voltam! – nézett rá ártatlan szemekkel és Rékának kacagnia kellett. Leült Hunor mellé, a lábait átvetette a férfi combjain, hozzábújt és csendben ettek. 

- Milyen napod volt? – kérdezte halkan Réka.  

- Kemény. Ma megkaptam a válási papírokat. 

- És hogy vagy?

- Rosszul esett, de meg is könnyebbültem. Lezárhatok egy életszakaszt. – átkarolta Réka vállát és hátradőlt. 

- Nem hiányzik? – kérdezte Réka, és Hunornak volt egy olyan érzése, hogy ezt nem csak a csevegés kedvéért kérdezi. Őszintén válaszolt.  

- Már nem. Van élet nélküle is. – azt nem tette hozzá, hogy „veled”, de érezhető volt kettejük között. Réka elmosolyodott. Hunor látta rajta, hogy valószínűleg elálmosodott a fürdéstől és a bortól, de mintha jobban ölelte volna. Jól esett neki. Egyikük sem beszélt egyik csókról sem, mégis természetesnek tűnt mindkettőjüknek. 

Az üveg bor lassan fogyott, a pizza doboza is egyre könnyebbé vált, az árnyak megnyúltak és ők csak beszéltek, mindenről. Hunor tudta, ha akarna, tovább mehetne, de most mindkettőjüknek erre volt szüksége. A hajnal egy kósza fénysugara a kanapén érte őket, buborékban, egymásba kapaszkodva, mély álomban, készen egy új jövőre…