Barion Pixel nuuvella

Márk

Márk - 2.

Az apró, fehérajtós játékbolt kedvelt megállója volt úgy a mindennapokba beleunt felnőtteknek, mint a mindennapok színes varázsát kutató gyermekeknek. Az iskolából hazaigyekvő diákok szívesen ácsorogtak a mindenféle játékokkal körberakott kirakat előtt, így amikor Márk egy áprilisi délutánon hazakísérte Pannikát, igencsak elcsodálkozott. A plüssmackók, a játékbabák, autók sora egészen betöltötte az apró kirakatot, így ezután Márk mindennap megállt bámészkodni a játékbolt előtt.

Eleinte nem mert bemenni, csak kívülről csodálta azt a rengeteg játékot. Neki sosem volt sajátja. Volt a nevelőotthonoknak, de azok régiek, szakadtak és büdösek voltak, és mindenki használhatta őket. Nem is nagyon volt értelme, hogy sajátja legyen, mert ezzel csak azt érte volna el, hogy elszedik tőle és még jól meg is verik az idősebb fiúk. De ahogy a bolt kirakatát nézte, egyre inkább sóvárgott egy saját után, amit akkor vesz elő, amikor csak akar, azzal osztja meg, akivel akarja (és biztos, hogy a nagyobb fiúkat oda sem engedi), külön helyet csinálva neki, vigyázva rá.

Egy májusi napon szánta rá magát. Már jó idők voltak, kint lehetett focizni, de neki mindig a melegedő aszfalt jutott helyéül, hiszen nem volt labdája, hogy játszani tudjon, és különben is, Elvira néni nem szerette, ha le volt rúgva a cipőjük orra. Olyankor sopánkodni kezdett, hogy hány kisfiú boldog lenne, ha lehetne olyan szép cipőjük, mint nekik, és meg kell becsülni azt, ami van. A nagyok persze ilyenkor visszaszóltak, hogy az iskolában nem így látták, de Márkot ez mindig szíven ütötte, és igyekezett vigyázni a lábbelijére. Ettől függetlenül nagyon vágyott a többi kisfiú közé rúgni a labdát, és szerette volna, ha egyszer a saját góljának tudna örvendeni. A tornaórákon egyetlen labda volt, és mivel páratlanul voltak fiúk, a legkisebb sosem játszhatott.

Ahogy benyitott, az ajtócsengő édesen csilingelt, pont úgy, ahogy talán a Mikulás manóinak a műhelyében. Az apró boltocskában minden létező négyzetcentimétert befedtek a játékok: társasjátékok, sakk-készletek, babák, bábuk, kisautók, repülőmodellek, plüssmackók. Márk annyira elcsodálkozott, hogy elfelejtett köszönni is. A végtelen kupacok közül kihallatszó „Jó napot!”-ra ő is felkapta a fejét, zavartan ő is köszönt, majd újra elmerült a rengeteg játékok között.

- Segíthetek? – kérdezte a kedvesarcú, csillogó szemű, szőke eladónő.
- Én csak… nézelődöm. – jutott eszébe a válasz, amit Elvira nénitől szokott hallani, amikor céltalanul bemegy egy boltba bámészkodni vele.
- Csak nyugodtan. – mosolygott rá melegen az eladónő, és visszaült egy nagy, táblázatokkal teli könyv mellé.
Márk megszédült ettől a sokmindentől. Ahogy szerre nézte a játékokat, arra gondolt, hogy Juli hogy örvendene ennek a sárga kötényes babának, Norbi a kék vonatnak, Dóri a plüssmackónak… Azt kívánta, bár lenne annyi pénze, hogy meg tudná venni az összeset a testvéreinek. Aztán a sarokban egyszer csak megpillantotta a labdát.

Márk kíváncsian vette kézbe. Az eladónő felnézett a könyvből, amitől Márk úgy megszégyellte magát, hogy letette a labdát, aztán uccu neki! Eliramodott az ajtón át, s meg sem állt hazáig. Rosszul érezte magát, hogy azt hitték, lopni akar. Rég nem lopott, meg nem bántotta volna semmi pénzért Elvira nénit, akinek magában megígérte, hogy soha nem fog csalódást okozni. Biztos nincs is elég pénze, hogy meg tudja venni, az ilyen játékok sokba szoktak kerülni. Nem mondott senkinek semmit a játékboltról, csak elment lefeküdni lecke után, s igen kedvetlen volt egész héten.

De a játékbolt s a labda csaknem hagyta nyugodni. Szünetekben, mikor a többiek Zsolti labdájával fociztak, s ő ismét a földről figyelte a meccset, arra gondolt, milyen jó lenne, ha ő lehetne a csapatkapitány, ő választhatná meg a játékosait, és akkor nem kéne a földről drukkoljon.

Éjszakákon át a labdával álmodott. Elvira néninek is feltűnt, hogy valami nincs rendben vele, de nem szólt semmit, mikor látta, hogy Márk elteszi a zsebpénzét. Kezdte figyelni a fiút.

Márk egy darabig kerülte a kis játékboltot, aztán vett egy nagy levegőt, és amikor úgy gondolta, már van elég pénze, belépett. Ugyanaz a kedves arcú eladónő mosolygott rá, aki a múltkor is ott volt.
- Szervusz! Hát csak visszataláltál! – nevetett rá a szeppent fiúra.
- Kezit csókolom! – rebegte a fiú. – Azért a labdáért jöttem. – mutatott rá a múltkori labdára. Megkönnyebbült, hogy senki nem vitte el azóta. Ugyanakkor érezte, hogy kell még mondania valamit:
- Tetszik tudni, én nem akartam lopni. Nem szabad. Csak kevés pénzem van, mert Elvira néni annyi zsebpénzt ad, hogy tudjunk vásárolni ezt-azt. De most meggyűjtöttem. – húzta ki magát, és úgy érezte magát, mint a felnőttek.

Nem tudta, hogy az eladónő tisztában van ezzel, mert a múltkor, amikor elszaladt a gyerek a boltból, a gyerekek pletykás és szemfüles szomszédasszonya tiszta kíváncsiságból bement, nem-e lopott valamit. S ha már ott volt, gyorsan elmesélte, kiféle-miféle az a gyermek. Nem rosszindulatból tette, de az eladónőnek sikerült megértenie, miért riadt meg akkor Márk. Amint elment az idős asszony, a labdát, amelyre oly vágyakozva nézett félretette, s félmosollyal az arcán leste, hogyan lopja napról-napra a távolságot a gyerek a boltja felé. Mikor úgy gondolta, hogy lassan be fog térni, kitette a többi játék közé a labdát, és várt.

- Mennyi pénz van nálad? – érdeklődte meg kedvesen. A fiú megmondta. Az összeg, amit össze sikerült kuporgatnia pont a labda árának fele volt, de elégedetten bólintott.

- Neked adom, vedd csak el. Ingyen. – tette hozzá. A fiú azonban nem mozdult.
- Nem szabad, néni.
- Miért?
- Kasszaszalagot kell felmutassunk mindenről, amit vásároltuk. Elvira néni nagyon szigorú. – felelte szeppenten.

- Hát így. Na akkor szerencséd van. Pont meg tudod venni. – bólintott az eladónő, és ahogy látta a fiú arcán az örömet, cseppet sem bánta, hogy az eredeti ár negyedét mondta, hogy maradhasson pénze a gyereknek. Márk még sosem érzett ekkora örömöt. Az apró boltban azonnal megtette azt a pár lépést, boldogan szorította magához a vadonatúj labdáját.

Remegő kézzel adta oda a szükséges bankjegyeket, alig várva, hogy kézhez kapja a nyugtát. Mire az eladónő megkérdezhette volna, hogy zacskót kér-e, a fiú egy hangos „Viszontlátásra!” kiáltással ki is rontott az üzletből, alig várva a másnapot, amikor végre csapatkapitány lehet…

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Hanna Firkál 28 történetét!


  • 1200 szerző
  • 783 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

életrajz

Rövid leírás / Beharangozó

Ahogy benyitott, az ajtócsengő édesen csilingelt, pont úgy, ahogy talán a Mikulás manóinak a műhelyében. Az apró boltocskában minden létező négyzetcentimétert befedtek a játékok: társasjátékok, sakk-készletek, babák, bábuk, kisautók, repülőmodellek, plüssmackók. Márk annyira elcsodálkozott, hogy elfelejtett köszönni is. A végtelen kupacok közül kihallatszó „Jó napot!”-ra ő is felkapta a fejét, zavartan ő is köszönt, majd újra elmerült a rengeteg játékok között.

Rövid összefoglaló

A már jól ismert Márk ahogy nő, egyre inkább szembesül a helyzetével. Egy nap egy játékboltba téved be, ahol ott mosolyog rá a rég áhított labdája. A fiúnak azonban nincs sok pénze és elszalad...

Olvasási idő

5 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Hanna Firkál nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!