Barion Pixel nuuvella

A szmoking

Csúnya őszi reggelen mi más is szépíthetné meg a reptéri várakozást, mint a törzsutas-kártya nyújtotta lehetőség a Duna-váró meghitt légkörében elköltött reggelire. 

Vagy nem csak egy szimpla reggeli a csáberő? 

Kellemes társaságban, egy-két pohár mellett könnyű elfelejteni, hogy mikor is és melyik kaputól indul a gép. Még egy-két pohárka után, pedig hajlamos az ember azon dédelgetett álmát valóságnak érezni, hogy business-utas lévén, a repülő úgy sem megy el nélküle.

Talán igen, talán nem, de ennek bizonyítása sok utastársa haragját vonhatja a magát egyébként ellenállhatatlanul fontosnak tartó üzletemberre.

A reggeli „csúcsban” idegeket próbáló a menetrend viszonylagos pontosságának betartása. Először repülőre kell várni, ami persze késik az éjszakai járatról, majd a takarítás okozta harci állapotok lecsitulását várja a hajózó személyzet, azaz a crew a repülő ajtajában toporogva. Elsőnek a pilóták találják meg a helyüket, majd lassacskán a stuwik is bejutnak, hogy mindent leellenőrizhessenek futólépésben közlekedve a gép eleje és vége között. Miután a catering is megérkezett a fedélzetre, és elhelyezte az ellátmányt, minden létező, eldugott kis helyre betuszkolva különböző ládikáit és troley-jait, már jöhetnek is az utasok.

Elsők közt mindig a „friss” utasok rohamozzák meg üléseiket, telipakolva a kalaptartót milliónyi „kézipogyójukkal”. Őket a gyerekes családok zsivaja, zűr-zavara követi, míg végül nyugodtan besétálnak a rutinos utazók, egy-egy kézitáskájukat az ülések alá téve kényelmesen helyezkednek el. Pár perces szünet után méltóságteljesen vonulnak be a magabiztos business-utasok, bár gyakorta keveredik közéjük egy-két önelégült „fontos” ember, aki a légiutas-kísérő megalázásával próbálja igazolni a maga és környezete számára, hogy ő ebbe, az általa oly áhított körbe tartozik, vagy inkább vágyik tartozni.

Ám, sértőleg hathat eme utasokra, hogy a hatásszünettel történő érkezésük ellenére, mégsem csukják be utánuk a gép ajtaját, hanem további utasokra várunk.

Bár minden stewardess bájos mosollyal próbál nyugalmat sugározni, lassan még a legflegmább utas is rájön: késni fogunk.

Jó negyed vagy fél óra türelmetlen várakozás után, az utasok felszabadult sóhajainak kíséretében vonul be az arab világból Európába szakadt utazóközönség díszes társasága, ezer bezacskózott csomagjukkal, férfianként 1-2-3 csadorba bújtatott asszonnyal, és az ő számukkal egyenes arányban növekvő gyereksereggel. Lévén átszálló utasok, a helyjegyeik nem ugyanoda szólnak, így hatalmas empátiát és kreativitást követel a légiutas-kísérőtől, hogy viszonylagos nyugalmat és megelégedettséget eredményező megoldást találjon az ültetésre.

És végre kezdődhet az utasok megszámolása! Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer… és még mindig nem stimmel. Az utas-listán kettővel több fő szerepel. A papíron foglalt, ám a valóságban üres ülések beazonosításától reméljük a hiányzók nevének kiderítését, feltételezve persze, hogy mindenki, a neki kijelölt helyre ült, ám ez a gondolat az arab családok elhelyezése miatt önmagában is abszurd.

Miután a hiányzó két név tulajdonosa semmilyen felszólításra, reptéri indulószinti hangosbemondó harsogására, és a törzsutas-várók alkalmazottainak halk zenével aláfestett kérésére sem reagál, megkezdődik a nevekhez tartozó csomagok likvidálása. Tekintve, hogy már így is jelentős késéssel számolhatunk, a légi irányítás új résidőt kér a brüsszeli központtól, minden utas legnagyobb örömére. A feszültség kezd egyre fokozódni, az utasok elégedetlenül értetlenkednek, a muzulmán kisebbség többségének fáj a feje, vizet és gyógyszert kér (ez egyébként valamiféle népszokásnak tekinthető náluk), és már most megkezdődik a sorban állás a gép mosdói előtt.

Az új résidő is egyre szorítóbbá kezd válni, mire a rakodók megérkeznek, hogy kivegyék a csomagtérből a fölösleges rakományt. 

És ekkor… lábak dübörgése hallatszik a géphez vezető csőből. Két idétlen vigyorú, zavarodott ember körvonala bontakozik ki a sötétből. A futás megtette hatását, a hölgy haja kibomlott, ziláltan hullik a vállára, az úr aktatáskáját szorongatva, kissé feldobódottam, bár rettenetesen zavarodottan igazgatja nyakkendőjét.

Végre! Minden mehet a maga útján. Az eltévedt és jócskán elkésett renitenseket az egyik stuwi, valamint a többi utas megvető pillantása kíséri a még megmaradt két szabad helyre. Mire zavart vihogással, az elfogyasztott jó pár pohárnyi pezsgő okozta mámor közepette, végre elfoglalják üléseiket, a gép ajtaját is be lehet csukni, hátha még a megadott időkereten belül megkezdhetjük a gurulást.

Bár a gép még mozdulatlan, már lehet érezni az utastéren átsikló nyugalommal vegyes izgalom légkörét. 

Nyugodt léptekkel közelítek a vészkijárati ajtók felé, hogy ott a folyosón állva előadhassam a biztonsági bemutató rituáléját. Már csak pár lépés a cél, mikor a zilált nyakkendőjű, idétlenül vigyorgó és renitens módon késő úr, a vidámság legkisebb jelét sem mutatva, kétségbeesett ábrázattal ugrik fel: 

-          Kisasszony! A szmokingom!

-          Tessék?

-          A szmokingom a Duna-váróban maradt.

Tetszett a történet?

1 1

Regisztrálj és olvasd Heiling-Koltai Bea 18 történetét!


  • 1212 szerző
  • 798 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

nem fikció

Rövid leírás / Beharangozó

Valószínű, hogy aki már többször utazott repülővel, megtapasztalta azt is, milyen, amikor késik. És a sokak idegeit próbára tevő meddő várakozás soha sem véletlen.

Rövid összefoglaló

Ha egyszer várni kell, akkor várni kell, de gyanítom, mindenkit érdekel, hogy vajon ugyan miért is.

Olvasási idő

4 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Heiling-Koltai Bea nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!