„„Legyetek józanok mindazzal szemben, amit kaptok!”
(Teréz Nővér Pálos rendi szerzetes)

Úton vagyok magam is, mint bárki más. Életem megtapasztalásait a lét nagy kérdései vezetik: folyamatosan feltörő, ismétlődő „miért?”- ekkel. Leghasznosabb gyakorlati tanítómestereim egyike maga az élet, és az emberi kapcsolataim, amiben jól vagy rosszul teljesítve, haladnom kell tovább. A kérdések közt cikázva, születnek stabil, segítséget nyújtó válaszok, lelkünkben idővel megérik a megértés, az elfogadás, ami segíti legyőzni fájdalmainkat, kétségeinket, bizonytalanságunkat, és félelmeinket. Nézzünk hát szembe önmagunkkal, és beszélgessünk, úton a megismerés, és a megértés felé…
Legfontosabb útravalónk egyike lehet a hétköznapokon, a józan döntés megtartása, az értelem és az érzelem harmóniájának egysége. Olyan önfegyelemmel, alázattal, és tudatos gondolkodással gyakorolt út, amely képes arra, hogy csendet, békét, és nyugalmat teremtsen bennünk! A józanság erényével átitatott lélek, képes elhallgattatni félelmeinket, rossz gondolatainkat, kétségeinket. Erőt ad a feladatainkhoz. Hozzá segít a stabil, belső „két lábon állás” elnyeréséhez. Kapaszkodó, „távolba látó szem”, egy különleges adomány, aminek te magad is birtokosa lehetsz, amennyiben vállalod a feladatot, hogy őszintén és kertelés nélkül ülsz le megbeszélni önmagaddal, az éppen aktuális félelmeidet, gyengeségedet, rendezetlen élethelyzeted, rossz baráti kapcsolataid mibenlétét. A belső józanságod segít majd, hogy megfejtsd, visszatérő helytelen gondolataid, felgyülemlő kétségeid, szorongásaid okát, mindazokat a benned rejlő akadályokat, amelyek meggátolnak a következő, egy, helyes lépés megtételében.
Az út, ami előtt állsz, nem rózsákkal hintett, még ha titkon erre is vágynánk, akkor sem az. Látnunk kell azonban az esélyt, a lehetőséget, minden olyan nehéz élethelyzetben is, ami sorsfeladatunk soron következő akadálya. Hogyan érhető el ez a belső nyugalmi állapot? Mi az, ami szükséges ahhoz, hogy ez a végtelen, kiegyensúlyozott nyugalom, és belső béke segítsen minket a hétköznapi döntéseinkben? Hinned kell, hogy mindent Istentől kaptál! A tehetséged, a képességeid, mindent! Nélküle, nem sokra mennél. Vele azonban a határ a végtelen! Minél jobban tudatosítod magadban ezt a felismerést, és kiterjeszted „belső szívlátásodban” az Istenről formált képed, vagyis: „élővé teszed Őt magadban”, nap, mint nap, tudod, hiszed, vallod, hogy minden általa való, minden kapott dolog Tőle jön, olyan erő birtokosa lehetsz, ami hozzásegít egy másfajta megoldási út, cselekvés, és képességek elsajátításához.
Úgy is mondhatnám, mélyebben, és távolabb látsz majd, mint bármelyik anyagi világban ragadt gondolkodó. Ez a magadban kialakított Istenkép, ahhoz a belső alázathoz is hozzásegít majd, ahogyan a hétköznapokon látnod kell önmagad, helyed és szereped! Ahogyan formálnod kell a körülötted levő világot, megélve személyes sorsfeladatod lényegét. Képletesen úgy írható le mindez: aki megragadt az anyagi világban, amikor távolba néz, ellát, ameddig a szeme ellát, az az ember viszont, aki a szívlátásában erős, képes az éber szív állapotában élni, dönteni, cselekedni. Az az ember úgy lát, mint a hegyről szemlélődő vándor, akinek a szemét távolabb, és messzebb engedi láttatni a magasság. A magassághoz vezető út nyitja a Szentlélek, a benned élő Isten, lelkiismereted hangja. Minél tudatosabban tartod ébren magadban a Szentlélek lángját, a lelkiismereted, annál szélesebb, és mélyebb megélését, megértését nyered el a körülötted levő világnak, rád váró feladataidnak, élethelyzeteidnek. Ehhez a magassághoz azonban, mélyre kell menni. Önmagadban mélyre. Olyan mélységekben is ásnod kell, ahol még sosem jártál, ahol a leggyengébbnek, legtörékenyebbnek érzed magad. Olyan helyekkel is szembesülnöd kell az önmegismerés folyamatában, ami felzaklat, fáj, könnyeket hordoz magában, vagy épp dühöt vált ki belőled. Nem baj, ha útközben rossz élményekkel és megtapasztalásokkal találkozol, hiszen ez is érted történik! Fejlődsz majd általa! Nem baj, ha fájdalommal jár időnként a felismerés, tanulsz belőle, hasznodra válik! Az a baj, ha képtelen vagy feldolgozni, megoldani, megismerni azt, mi váltható a javadra, a téged ért nehézségekből. Az a baj, ha hetekre, hónapokra, évekre beleragadsz, nem tudsz kikászálódni a sérelmeidből, mert valójában szereted sajnálni magad! Az önsajnálat egy kényelmesebb állapot, leginkább akkor, ha közben sokan vígasztalnak, szeretnek, és törődnek veled! Sokkal bátrabb, nehezebb dolog felvértezni a lelked, szembe nézni azzal, ami rád váró feladatként nehezedik rád. Valójában nem az a legnagyobb baj, ha igazságtalanságot fedezel fel és ez érzelmileg megérint, hanem az, ha beleragadsz a dühödbe, és csoportokban tömörülve „kardozol” pl. a virtuális térben, hogy te mindenkinek jól megmond az igazat! Így jószándékod ellenére sem segítesz, csak „mérget” szórsz az emberek közé! Nem az a baj, ha felismered, és fáj, hogy becsaptak, hazudtak neked, ha megcsaltak, kihasználtak, méltatlanul bántottak – ez mindig a másik fél gyengesége, hiányossága - nyugtasson meg a gondolat, hogy mindenki a saját lelkiismeretéért felelős- a legnagyobb baj, ha évtizedeken át, hordod a sebzettséged, és képtelen vagy a megbocsátásra! Ha nem tudsz felülemelkedni a rossz dolgokon, és nem vagy képes segíteni annak, aki „beléd rúgott” egyszer. Minden benned tartott indulattal, dühvel mérgezed magad, a tested és a lelked egyaránt!
Mielőtt bántanánk a minket körülvevő csúnya és gonosz világot, tegyük fel a kérdést őszintén: Kinek van tanulnivalója? Kinek van mit helyre tennie? Elsősorban önmagadnak, önmagadban! Kezdhetnénk a munkát, lépésről, lépésére, minden apró hiányosságunk, hibánk rendezésével! Érdemes időt szánni arra, hogy átgondjuk és kiértékeljük minden nap, az elvégzett munkánk eredményét, a bennünk motoszkáló gondolatainkat, a másoknak, és önmagunknak kimondott szavakat: van- e bennük javítani vagy megérteni való? A megértés segíti fájdalmaink feldolgozását, elengedését. Szükséges tehát az őszinte szembe nézéshez bátorság, és egy elég erős érzelmi intelligencia, stabil Istenkapcsolat, hogy tudd, a világ úgy működik jól, ahogyan van.
Ha valaki nem gondolkodik veled hasonlóan, vagyis nem tart ott, mint te, ezért nem ért meg téged, ha folyamatosan akadályokba ütközöl a vele való kommunikációdban, közös feladataitokban, valójában az is rendben van. Nem szükséges felőrölnöd magad emiatt, és nem szükséges mindenben egyetértened. Mi lehet a megoldás? Például: hagyd rá, legyen igaza, neked pedig, maradjon meg a tartós lelki békéd. Annál is inkább, mert a harag, a düh, a meg nem értettség, nem hozza vissza azt, ami elveszett! Nehéz élethelyzeteidben, képzelhetnéd akár azt is, hogy a veled szemben álló, téged szidalmazó feje, egy nagy, rózsaszín lufi, amit lehet színezni, ne vedd őt komolyan! De választhatod megoldásként, hogy közös érdekeitek, munkátok, feladataitok, érdeklődésetek, azonosságotok legyen a kapocs köztetek! Józan megoldás, ha minden találkozásban, kizárólag, a bennetek egyezőt keresed, semmi mást. Ha mégsem találsz rajta szeretni valót, közös dolgaitok mentén próbálj meg gondolkodni róla! Aszerint, ami valamiért összeköt benneteket, és amiért dolgotok van egymással. Ne azt összegezd azonnal, amiben más, amiben eltér tőled, hanem azt, tartsd mindig szem előtt, ami mindkettőtökben közös! Lehet, hogy mindez csak apró észrevétel: pl. irigylésre méltóan szép a frizurája, vagy isteni finom a szalagos fánkja. Így gondolj rá, abban a közös irányban, ami mindkettőtöknek megfelel!
Példának okáért, szerethetitek az állatokat, otthont adhattok egy éhező kutyának, akkor a ti közös sorsfeladatok valójában ennyi volt. Különbözőségetek ellenére, építettétek a szeretetet, az egymással való kapcsolatban. Nem romboltátok szavakkal, tettekkel, elválasztó gondolatok, és meggyőződések mentén egymást, hanem valami épült, több lett, általatok vált szebbé, jobbá. Előremutatóan így vezet az út. Így tanulható újra az együttműködés képessége, ami mára elveszett! Rajtad múlik tehát, hogyan, mennyi józansággal, elfogadással tekintesz az élethelyzeteidre, a téged körülvevő emberekre, akkor is, ha ők maguk sosem változnak meg körülötted. Rajtad múlik, milyen szemmel nézed őket, és a válaszaikat. Ha a szíved a szemed, amivel látsz, sokkal több megoldási utat találsz majd az elfogadásra, az élethelyzeteid megoldására, még abban az esetben is, ha sosem lesztek egymásnak őszinte és igaz barátai. A gondolataid te irányítod, kizárólag rajtad múlnak. Kérdés, hogy segítenek –e kimászni a nehézségeidből, vagy inkább általuk sikerül „bebetonoznod magad” évtizedekere is akár, fájdalmak, sérelmek, bántások és a meg nem értettség fogságába.
Ha őszinte önvizsgálatot tartasz magadban, mi lenne a józan válaszod? Képes vagy arra a belátásra, hogy a téged bántó, gáncsoló, rosszindulatú, irígy emberek nehéz, rendezetlen, és sebzett lelkiállapotban élik az életüket, ezért inkább segítségre szorulnak, mint „támadásra”? Vagy makacsul „fújod” tovább saját, igaznak vélt válaszaid!? A te józan döntésed hová vezet? Azt mondod, létezik olyan ember, akinek semmilyen módon, és eszközzel nem lehet segíteni? Igen. Elképzelhető, hogy van ilyen. Éppen ezért kell gyakorolnunk az elfogadás képességét az élethelyzeteinkben, és az emberi kapcsolatainkban. El kell fogadnunk, hogy a tőlünk eltérően gondolkodó emberek, életük megtapasztalásában, megoldásaikban, tudásban, emberismeretben, problémamegoldó képességben, olyanok, és ott tartanak, mint amilyen szellemi, lelki érettségi fokon éppen állnak. Ez a tanulási, megélési tempó az övék, tiszteletben kell tartanunk. Ez így van rendjén. Ennek megértése, elfogadása pedig téged segít majd józan döntéseid meghozatalában. Úgy gondolod, mégis szeretnél segíteni, és a másik fél nem meggyőzhető, nem téríthető jó irányba? Valóban nem, mert minden ember, elsősorban a saját élettapasztalatában hisz, nem a tiédben. Ha mégis segíteni szeretnél, erőszakkal, győzködéssel, rátukmálva semmiképp nem fog sikerülni, hasztalan idővesztés. Ettől csak mindkét fél fárad, a további kommunikáció pedig feszültségekhez vezet, mivel nem tud pozitív módon belőle feltöltődni egyik fél sem. Meggyőzni mindig csak önmagát tudja az ember, ha személyes, belső indíttatása vezeti. Külső erő hatására még félelemből sem lesz sokáig erős hitű. Maximum egy kis ideig gyakrabban vet keresztet, többet emlegeti a Jó Istent, de ez nem valódi belső késztetés. Ehhez a belső késztetéshez, a belső béke állapotának vágyához, annak eléréséhez, illetve a tudatos, és felelősségteljes gondolkodás kialakításához, elengedhetetlenül szükséges a kereső állapotba jutás, amikor kérdéseim lesznek önmagam, és a világ felé.
A lét nagy kérdései lesznek azok, amelyek a tökéletesedés felé vezető útra csalnak minket. A jobbá váló törekvésünk állapotának elérésére ez. Egyszerűen azért, mert jónak lenni jó. A „Jó állapotában” érző ember elégedett azzal, amije van. Nem kér többet, és nem kér mást. Tökéletes nyugalomban és békében éli meg a jelen pillanatát. Az éppen aktuális, előtte álló feladatait, azt, amit az Isteni gondviseléstől kapott, ajándékként fogadja, azzal a céllal, hogy segítse az egyéni életét, ebben a jobbá válási kísérletben, a Krisztus felé vezető úton, egészen a mennyek országáig. Hinnünk kell, hogy a földi életünk ajándék. Kölcsönbe kaptuk. Éljük hát meg a gyermek tisztaságához hasonló, befogadó örömmel. Arra az időre, amíg a miénk, érdemes jól gazdálkodnunk ezzel a kapott jóval, hogy az a jó, amibe az Isten tenyerén alvó világ nyugszik, jó is maradjon. A boldogság kulcsát mi magunk tartjuk a kezünkben, bennünk van. Ha igazán szeretnéd elérni a belső erő állapotát, akkor őrizned kell a lelked nyugalmát, és neked kell jól gazdálkodnod kapott, belső tartalékaiddal! Ne aprózd szét az energiád családi, baráti viszályokra, munkahelyi, párkapcsolati vitákra, mert ha így teszel, erőtlenné válsz. Feltöltődni, fejlődni, változni, csak pozitív, életörömöt sugárzó dolgok mellett leszel képes! Nem szükséges “ráfeszülni” az élet probémáira! Nem feladatod mindent egyedül a válladon cipelni! Bízd rá a Teremtődre, engedd el, ami erődet meghaladóan nehéz! Fogadd el az életed történéseit, bizalommal! Azzal a mély, belső meggyőződéssel, hogy ami körülötted történik - legyen jó, vagy rossz, öröm, vagy bánat – a legkiválóbb pedagógus, Teremtőd keze munkája, aki úgy szeret, és gondoskodik rólad, olyan óvó szemmel követi a te csetlő, botló, ügyetlen lépteidet, amilyen figyelemmel a gondos, és szerető szülő tereli a gyermekét, a legjobbat akarva számára. Ha így gondolkodsz élet történéseiről, akkor nincs mitől félned! Még akkor sem, ha látszólag eseménytelennek éled meg a hétköznapjaid, vagy épp katasztrófahelyzetben érzed magad. A színfalak mögött ugyanis Teremtőd, mint „dramaturg” dolgozik! Érted dolgozik! Őrizd hát a lélek nyugalmát, és csendjét, kapcsold ki a kattogó, zakatoló gondolataidat, tanulj meg a csendben, jól befelé figyelni, hogy a Szentlélek súgta szó, mindig erőteljesebben és hangosabban súgjon ki a csendből, mint amilyen vadul, és hangosan csörömpöl körülötted a világ zaja. Legyen benned kellő alázat az elfogadáshoz, a folyamatos tanuláshoz, az élet nehézségeihez! Fogadd hálával, hogy tanulhatsz! Fogadd hálával, hogy a legjobb Mestertől tanulhatsz! Hiszen élethelyzeteid megpróbáltatásai között, Gondviselőd szerető keze vezet! Tanuld meg gyakorolni a békét, a türelmet, az örömteli szolgálatot, alázatot, a kitartó, és következetes munkához! Légy hálás minden napodért! Lépj ki a konfortzónádból, szokj le a lustaságról, neveld ki magadból kellő önfegyelemmel, szépen, apródonként a rossz tulajdonságaidat! Amit tudsz és elromlott, javítsd meg! Ha minőségi ruhákra, cipőkre vágytál, ezt a minőséget tartsd az életed más területén is! Ha tudod, kerüld a téged károsító tényezőket, legyél tudatos a táplálkozásban, sportolj, építsd a tested, lelked, szellemed!
Kerényi Lajos atya szavait idézve: legyen az útjelző tábla, a KRESZ szabály, amit követsz, a lelkiismereted tízparancsolata, Isten szava bennünk! Hallgass hát a belső hangra a döntéseid előtt, mit súg, milyen válaszok mentén vezet! Minden megjavítható, ami egyszer elromlott! Mi kell hozzá? Bűnbánat, alázat, türelem, egymás iránti tisztelet, szeretet, elfogadás, és hála! Ha szeretnéd megtalálni a hangot a másik emberrel, az utat egymáshoz, lélektől lélekig, préselj ki magadból több szeretetet, hogy legyen elég erős megtartó ereje, a szeretet- térnek, életed legnehezebb helyzeteidben is. Ehhez azonban első lépés, hogy ne bántsd, hanem szeresd jobban önmagad, és a veled szemben álló másik embert!
Nagyobb léptékekben nem szükséges elkezdeni az életedben a rendrakást. Nem feladatod. Ha nem lépcsőfokonként lépdelnél a megoldásaidban, nagyobbat ugranál, könnyen orra buknál. Érdemes tehát türelemmel élni, és gyakorolni azt, nap, mint nap. Ami feladatod, ellátható, és teljesíthető, emberi léptékben számodra kivitelezhető, így sem lesz kevés, marad tennivaló bőven: Legyen időd minden nap önmagadra, tarts mély önvizsgálatot, légy tudatos, őrizd a lelked békéjét, nyugalmát, rendezd az emberi, családi, kapcsolataidat, építsd átgondolt, tudatos munkával a szeretetközösségeidet! Ne csak a jogaidat ismerd, tudd mi a kötelességed! Eszerint szolgáld a közösséged! Felelősséggel! Felelősséggel önmagadért, és másokért! Ora et labora, dabit Deus omnia bona! Imádkozzál és dolgozzál, és majd Isten megsegít! Ennyi épp elég!
A nehézségek az élet terhei, problémái, negatív történései ellenére, te mindig a jó példát kövesd, és azt, ami a feladataidban, az emberi kapcsolataidban téged szolgál, épít, megerősít, hozzád ad valamit! Így teremts! Mindent, ami ettől eltér, ami tőled erőt von el, ami árt, ami nem a javad szolgálja, csak „lehúz”, negatívvá tesz, idegesít, felőröl és gyengít, attól határolódj el! Ebben a csendes elfordulásban légy következetes, és határozott, állj ki azokért az erényekért, ami a személyes életedben, hited szerint téged segít, és megerősít a döntéseid helyességében! Ami már működik, és bevált módszer, bátran vállalhatod, akkor is, ha körülötted, többen másként gondolják, a jó dolgok mellett, merj határozottan kiállni! Személyes példamutatásod legyen a csendes meggyőző erő mások felé: mutasd meg tudsz- e felelősen, példaértékű cselekedetet felmutatni a közösségedben!? Tudsz- e példakép lenni mások számára!? Ez legyen a mindenkor követendő párbeszéd építő eleme! Így tudsz másoknak segíteni, előttük megélt, személyes, pozitív életpéldáddal, valódi, közösséget építő tettekkel! Ha hibáztál, kellő alázattal ismerd be azt, ha megbántad, kezd újra! Ha keresed az utat a megoldás felé, ha szeretnél rendet tenni a személyes életedben, a környezetedben, ismételgesd gyakran, gyakorold elégszer, nap, mint nap, a lelkiismereted szerint téged vezető kulcsszavakat: bűnbánat, alázat, szeretet, türelem, megbocsátás, őszinteség, elfogadás, és hála! Ne ujjal mutogass másra, és ne légy folyton elégedetlen! Az sem baj, ha gondolatainkban nem találunk minden téren közös hangot, nem szükséges egyetértened velem sem, csak azt használd tanácsként, amiről úgy gondolod, úgy érzed, segít neked, utat mutat, és jól szolgálja az életed. A többit engedd el, és ne hagyd, hogy az ítélkezés martaléka legyen, ami szintén csak erőt von el, gyengít, nem segíti további feladataid józan megoldását! Ettől kevesebb tudatossággal sose éld az életed! Hiszen önmagért, a tetteidért, te magad vagy felelős, senki más!
Ha rendszeres és mély önvizsgálatot tartva, nem felejted el a benned dolgozó, kis KRESZ tábláid feliratát, mindig működésben tudod tartani az éber szíved! Éber szívet a tisztán látáshoz, a józan döntéseidhez, a cselekvő szeretettel való tetteidhez, a normális, emberhez méltó párbeszédhez! Ebben segítsen a Jósisten, adja meg számodra a szívlátás, és a bölcs döntés erényét!
„Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” Ha így tesztek, minden sikerülni fog, mert új ember születik majd bennetek, és új élet!
(Köszönöm lelkivezetőimnek, hogy az évek folyamán, rendíthetetlen türelemmel álltak mellettem –személyesen és ismeretlenül- tanácsaikkal, bölcs és szívet nyugtató gondolataikkal, megerősítve engem a kétségek közt, és az engem ért bizonytalanságban. Köszönöm, hogy segítették az előrehaladást, tovább a Krisztusi úton!)