Barion Pixel nuuvella

Szemét világ

Mikor fél ötkor felkelek, a madarak visszafojtott lélegzettel várják, hogy az iszákos szomszéd kiadja magából utolsó szidalmait. A füttyszó aztán úgy pattan vissza a szürke panelházak esőverte falairól, hogy az még a sokat szenvedett lakók ébredését is könnyebbé teszi. Belépve a konyhába narancssárga overálom leeresztett ugrálóvárként virít a konyhaszékre hajítva. A porkávémat kevergetve mélyeket szippantok a keserű illatfelhőbe, majd munkába menet mentolos krémmel dörzsölöm be az orrom tövét. Szakács karrieremet félbe vágta egy rossz mozdulat a húsvágó bárddal, ezt követően maradék hét ujjamat a városi szemétszállítás szolgálatába állítottam.
A héten lomtalanítás van a kerületben. A lecsupaszított fő utcákon túl, az óvoda mögé érve látom, hogy sok kacat megmaradt még. A barna foltos kanapé mögött turkálva a kezembe kerül egy játék kukásautó. Nagyot dobban a szívem, mikor meglátom az aljába vésett monogramot: B.N. Apámtól kaptam hasonlót valamikor négyéves koromban, pont, mielőtt elindult volna egy doboz gyufáért, hogy aztán soha többet ne lássam újra. A szemétszagban állva az az érzésem, valahol a szemközti házban lakhat. A lépcsőházba surranva meglátom a Balogh nevet az egyik rozsdás fémdobozon. Torkomban dobogó szívvel szedem a lépcsőket a második emeletig, ahol a függőfolyosó végén megtalálom a lakást. Az ajtón keresztül érzem, hogy odabent évtizedes dohányzás súlya üli meg a levegőt. Nincs olyan emlékem, hogy apám ne égő cigivel a kezében nyúlt volna felém. Az arcára már nem emlékszem, de a fehér trikó és a cigi élesen él az emlékeimben. A kopogásomra senki nem válaszol, az ajtó viszont résnyire nyitva van. Már az előszobában megcsap az agresszív szemétszag. Ilyen förtelmes, nyálkahártyáig hatoló bűzt nem sokszor éreztem eddig. A fotelban alvó alak koszos trikója alól kibuggyan egy szőrös has. A rádióból halkan szól valami Máté Péter dal, a tv-ben felvételről megy egy ősrégi focimeccs.
- Te ki a franc vagy? - szólal meg a fotelból a trikó gazdája. Kezébe nyomom a kukásautót, és elmondom neki, hogy szerintem ő az én huszonöt éve nem látott apám. Véreres szemeivel végigmér, majd a kör alakú kisasztalról magához vesz egy rémesen olcsónak tűnő dobozos sört. Rágyújt a hamutartóban félig elnyomott cigarettára, majd a füstöt hosszasan kifújva végignéz rajtam.
- Aztán ezt mégis miből gondolod? - hallom a hangját a füstszőnyeg túloldaláról. Életem történetén végigfutva mély kötődést kezdek érezni a velem szemben ülő férfi iránt. Az öreg, nagy kerek fejével szótlanul hallgat, miközben szájából főtt tojásra emlékeztető szag árad, láthatatlan csápjaival meg újabb sör után tapogatózik. Megkérem, hogy meséljen ő is magáról, de azt mondja, most fáradt, de ha holnap beugrok hozzá ugyanebben az időpontban néhány zsák szeméttel, majd mesél.
Másnaptól kezdve fülig érő mosollyal borítottam bele a zöld szemeteseket a vasfogú szemétnyelőbe, és izgatottan vártam a találkozást apámmal. Meghagytam egy-két zsák szemetet a házához vezető úton, amiből ő ragadozó módjára ette ki a félig megrágott kajamaradékokat. Az elmúlt évtizedek okozta hiányt úgy akartam semmissé tenni, mintha egy térdtől derékig érő lyukat próbáltam volna vékony cérnával megvarrni. Többször kérdeztem anyámról, aki bennem már főként a kórházban összement, fertőtlenítő szagú nő képében jelent
meg, gyermeki emlékeim erős falú ládába kerültek tudatom tengerének mélyére süllyedve. - Rendes nő volt, szeretett téged. Na add ide azt a másik zsákot is - válaszolt a kérdésemre.
Mire beköszöntött a tél, felmondtam az albérletem és beköltöztem apámhoz a kisszobába. A fizetésem nagy részét rá költöttem, kicsinosítottam a lakást, amit ő újabb szeméthalmokkal mocskolt be, de én egy percig nem éreztem rosszul magam. Aztán elindultak a környékbeli lakók panaszai, melyek csendes éjszakákon lidércek módjára úsztak be a dohos lakásba. Az egyik lakó meglátott, amint derékig a kukába hajolva szedem össze a szemetet és viszem fel apámnak. Másnap behívatott a főnököm és kérdőre vont a furcsa viselkedésem miatt. Figyelmeztetett, hogy a szemétnek egy helyre kell kerülni, a kukásautó feneketlen gyomrába. Próbáltam tartani magam ehhez, de apám egyre követelőzőbb lett. Artikulálatlan hangon hörgött, mikor üres kézzel állítottam haza. Felborította az asztalt, amiről a csonkig szívott csikkek vaskos testű lárvák módjára szóródtak szét a burgundi vörös szőnyegen. Apám már akkorára hízott, hogy a fotelból sem tudott egymaga kiszállni. Mikor egyik este a fejébe vette, hogy elmegy gyufáért, én bepánikoltam és felajánlottam, hogy megveszem helyette.
- SZEMÉT! - üvöltötte, és én már nem tudtam megállapítani, rám gondol vagy csak újabb adag szemétre vágyik. Bántó volt a csend, ami a behavazott utcán fogadott. Hunyorogva törtem utat a szakadó hópelyhek között, miközben az emberek undorodva húzódtak el tőlem. A kabátom bűzlött a rohadt ételmaradék szagától. Térdig érő hóban gázoltam át a kihalt villamos síneken, az ujjaim sajogtak a hidegtől. Végül hajnalban találtam egy benzinkutat, ahol árultak gyufát. Mire visszaértem a lakásba, az öreg kihűlve feküdt a fotelban. Hiába pofozgattam, már késő volt. Hatalmasra duzzadt gyomrán szétszakadt az atléta. Öntudatlanul feküdtem mellette a padlón, a következő, amire emlékszem, az ismeretlen emberek vádjai, hogy én halálra etettem a bolond embert a másodikon, és hagytam őt megfagyni. Megsárgult iratokat nyomnak az arcomba, amik szerint a bácsit tavaly engedték ki az elmegyógyintézetből, ahol gyerekkora óta lakott, családja meg sosem volt.
Elmosódnak a panelházak, ahogy mellettük futok, úgy érzem, soha nem ismertem más szagot, csak a rothadó szemétét. Sötét van már, mikor egy lépcsőház aljában bemászok a szeméttárolóba. Összekuporodok a fémkonténer mellett, és fejemet fogva hallgatom a gyomrom korgását. A zsebemben lévő gyufából meggyújtok egy szálat és körbenézek. Az ínycsiklandozó szeméthalmok közül kibontok egyet, sose ízlett még ennyire semmi. Apám fia vagyok.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Horváth Tamás 4 történetét!


  • 1235 szerző
  • 831 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Horváth Tamás

Szemét világ

Műfaj

életrajz

Rövid leírás / Beharangozó

Tényleg szemét a világ?

Rövid összefoglaló

Egy magányos kukás családegyesítési próbálkozása a szemét világban.

Olvasási idő

4 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Horváth Tamás nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!