Barion Pixel nuuvella

Időcsúszás - Luna

Mondjuk azt, hogy a gyerekkorom egy hatalmas szakadék volt. Nem egy hullámvölgy, hanem egy szakadék, amit csak nagy nehezen másztam meg. Igaz, hogy legalább tíz évembe került, de minden rendeződött. Abban az évben emlékszem talán az addigi legmelegebb nyaram volt, amit megéltem és én ezt teljes életbedobással ki is élveztem. Nem mondom, hogy nem döglöttem meg az olykor 30 fokos melegben, de ennek ellenére csak aludni jártam haza, mondjuk volt amikor azt sem. Igen, itt Angliában csúcs hőmérsékletnek számított ez az idő és ez is csak két óriási felhőszakadás között volt mérhető. Hatalmas bulizásokkal és eszeveszett mély szerelemmel és szexualitással telt ez a kívül belül forró és nedves nyár. Minden eddigi fiatalságomat kiéltem és ott csapódott le abban a három hónapban. Volt mit bepótolni. Nem tudom minek köszönhető, de én egy lánynál maradtam és nem fektettem le a fél várost mint, ahogy azt kortársaim tették. Lehet a cseppet sem egyszerű gyermekkoromnak köszönhetem, hogy a szerelmet meg tudtam becsülni.
Egyébként a lányt úgy hívták Luna, Luna Spring. Csodálatos nem? Még a nevéből is a frissesség sugárzott. Lehet pont ezért szerettem bele olyan őrületesen, hiszen egy felvirágoztatóra volt szükségem. Luna egy évvel volt fiatalabb nálam, ő 16 én 17 éves voltam ekkor. Évekig jártunk ugyanabba az iskolába és mint kiderült még az általános iskola is egyezett, de ugye egy osztállyal alattam járt. Valahogy sosem vettem észre, lehet ez is az önbizalmam és a saját gondjaimon való örlődés miatt fordulhatott elő. Túl sokat foglalkoztam magammal, azaz túl keveset, ha lehet így fogalmazni hiszen pontosan nem is tudom mivel töltöttem az időmet. A múltra mindig a jelenben gondolunk és csak ilyenkor jut eszünkbe, hogy a dolog saját jelenében is gondolhattunk volna. Luna nagyon lelkes és életigenlő lány volt, aki mindig adott önmagára és bár gyönyörű volt nem a küllemére gondolok. Ő belülről ragyogott igazán és ez nem álszenteskedés volt a részemről, ő tényleg sugárzott minden alkalommal bármit is szólt, bármit is tett. Úgy véltem száz évente csak egyszer születhet ilyen tiszta élet a földre és én bizony kölcsön kaptam őt. Kitűnő tanuló volt, de ennek ellenére megmaradt egy szerény, szeretetre méltó lánynak is. Hasonló cipőben járva ezzel, mint én. Bár azt kívánom inkább lettem volna a sok eszemért pesztrálva, mint a furcsaságaimért. Ez a sors azonosság tartott össze minket, na nem azt mondom, hogy csak ez de két ember szerencsétlensége igencsak erős kapocs tud lenni. Akárcsak én inkább a társadalom hagyott nyomot bennünk nem a szülői gondviselés vagy bántalmazás. Jó, nekem nem volt tökéletes otthon sem minden, de azért jó körülmények között cseperedtem. Luna meg kifejezetten szeretetteljes családban nevelkedett, de ugye, ha valaki eltér a normálistól az egyből utálva lesz. Akárhogyan nézzük sajnos a szeretet az elfogadás és az intelligencia messze nem normális és „trendi” dolog manapság. Az én szememben Luna sosem volt egy szerencsétlen stréber, ahogy mások látták őt. Annál inkább magamat nem tudtam úgy látni, ahogy ő engem. Csodáltuk egymást. Rengeteget nevettünk, rengeteget meséltünk egymásnak a múltról és, hogy mik az elképzeléseink egymással. Mert ugyanis hamar lettek azok is. Viszont ez a bőkezű rafinált élet tartogatott meglepetéseket. Elkövetkezett a csupa ellentétek időszaka. Olyan kontrasztok következtek be az életembe, hogy nem tudtam követni. Vannak ellentétek a világban, a jó és a rossz, a fehér és a fekete, a sötétség és a fény. De az én esetemben két mindennapi, de kicsit sem ilyen egyszerű ellentét jelent meg. Élet és halál, tavasz és ősz. Kézen fogva járnak, szinte szinonimák, mint ahogyan mi voltunk Lunával, ugyan azok de éppen, hogy mások. Ősz lett. Szeptember eleje volt, itt Angliában ilyenkor már nem, hogy meleg de száraz idő sincs. Folyamatos esők áztatták az utcákat és esernyő nélkül vétek volt otthonról elindulni. Legalább viharok nem voltak, így nyugodt de komor légkör uralkodott a mindennapokban. Hasonlóan nyugodt napot csíptünk el Lunával mi is egy szombat délelőtt. Liverpool külvárosi részén nőttünk fel mindketten, éppen ezért a már jól bejárt utcák helyett aznap a belváros mellett döntöttünk. Egy kellemes reggeliző helyet szerettünk volna keresni. Nekem konkrét ötletem volt, de nem egyenest mentünk oda. Át szerettünk volna kelni a parkon, de sajnos csupa sár volt aznap a tegnapi nagy eső miatt, így meg kellett kerülnünk. Csodálatos kis zöldellő park volt ez, még éppen nem kezdődött el igazán az ősz. A fák sárga és vörös ruhájukat még nem vették fel. A fáradt őszi eső elállt ugyan de a terebélyes lombokból egy-egy fuvallat lezavarta az eső cseppeket. A park baloldalán jöttünk andalogva, és a csodás nyárról beszéltünk na meg arról, hogy mi lesz ezután. Tovább tanulás, közös jövő ilyesmi. Egyébként ő volt az egyetlen, akinek nyíltan mertem beszélni a villanásaimról is. De azok régóta nem jelentkeztek szóval úgy beszéltem róla, mint egy fiatalkori hóbortról.- Alen? - Szólalt meg egy nagyobb csend után.
- Mond, kedvesem.
- Úgy érzem itt legbelül, hogy mi igazán összetartozunk. - jegyezte meg félénken, szinte elpirult.
- E felől kétségem sem volt drága. - Közöltem vele fülig érő szájjal, majd össze ölelkeztünk.
Egy-két percig szorítottuk egymást a járda szélén állva majd lassan eleresztettem és tovább mentünk kézen fogva. Szerintem öt lépést sem tettünk meg mikor rám nézett és mondta - Szeretlek!
Abban a pillanatban villanásom volt. Legalábbis azt hittem, hogy megint valami őrület pont most. De valami mást éreztem. Gumicsikorgás zavarta meg a pillanatot és mint valami hirtelen ébredés, ami kitép az álomból, úgy tépte ki kezem közül Lunát egy autó. Luna méterekkel odébb repült, az autó meg állt. A lélegzetem elakadt és gondolkodás nélkül elkezdtem rohanni Luna felé. Arccal feküdt a betonon, és édes kis vére szanaszét folyt, mint valami háborús mészárlás. Mellé térdeltem majd remegő kézzel megsimítottam szőkésbarna haját, kezembe vettem testét és felemeltem. Csontjai akár a gumi, álomszép arca összetörve. Álltam ott a testével csupa véresen majd a sofőr fele bámultam. A hölgy sokkos állapotban szorította a kormányt, üveges tekintettel lestem rá, gondolataim nem voltak és a szívverésemre sem emlékszem, mintha megállt volna. Ezután összeestem, semmire nem emlékszem. Alig volt időm hozzá. Jól tudtam, hogy Lunán nem lehet segíteni és máig húsba markoló mikor hallom csontjai roppanását, az ütközést, az érzést, hogy vége és az utolsó szorítását, amivel még kapaszkodott az életbe.
Így vagyunk mi Tavasz és ősz, élet és halál.


A Luna latinul holdat jelent. Hosszú sötét életem után ő lett az egyetlen fény az égen. Majd, mint egy hatalmas kozmikus lufi, egy pillanat alatt megszűnt létezni. Meghalt. Miért ezt a módot választotta az élet? Szimplán csak elhagyhatott volna, vagy elköltözik, vagy jól összeveszünk és kész. Nem. Neki meg kellett halnia. Az őszi lombhullás úgy jött, mint ahogy testem és lelkem egyre csak leromlott. Az eset után hetekig nem ettem rendesen és úgy lesoványodtam, hogy rám sem lehetett ismerni. Gyötrő görcsök és egyre sűrűbb hallucinációk kezdték uralni a mindennapjaimat. Természetesen az egy napra eső villanásaim, amik inkább már időcsúszások voltak megszaporodtak. Ami félelmetesebbé tette az időcsúszásokat azaz, hogy az eddiginél még közelebb kerültem a saját életemhez és szinte újra átéltem a borzalmakat, főleg ezt a szörnyű balesetet. Éjszakánként újra és újra megismétlődött az elvesztése. Még mélyebb gödörbe süllyedtem, mint amibe valaha voltam. Ahogy egyre idősebb az ember úgy kezd neki leesni, hogy egyre nagyobb problémákkal kell felvennie a küzdelmet, de én még mindig úgy éreztem, hogy ekkora pofont senki nem kapott még húsz évesen, mint én. Nem gondolkodtam azon, hogy jöhet e még rosszabb mert nem tudtam elképzelni ennél sanyarúbb érzést.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Hrubák Axel 47 történetét!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Hrubák Axel

Időcsúszás - Luna

Műfaj

misztikus

Rövid leírás / Beharangozó

Alennek a jelenből jutott a legkevesebb. Élete a múlt körül forgott. De egy napon végleg ott ragadt.

Rövid összefoglaló

Egyetlen szerelem. Alen életének kiteljesedése, de az élet közbeszólt. Nem épp azt kapta amit egy húsz éves srác érdemel.

Olvasási idő

6 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Hrubák Axel nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!