Barion Pixel nuuvella

Megszegett esküvések /részlet/

...

Bejouran vezetett, Lesko pedig az anyósülésen foglalt helyet, ölében egy fekete sporttáskával, amelyben kedvenc szablyáját és vésett rézlapokkal burkolt, négy csövű sörétes puskáját hordozta. A Pribék ritkán kapott maga mellé segítséget, és jobban is szeretett egyedül dolgozni. Az árnykutyái, és a szövet segítségével gyorsabban haladt volna, de ha oda is ér hajnalig, nehezen tudta volna célszemélyt visszahozni a speciálisan elsötétített Nissan terepjáró nélkül. Ezúttal szüksége volt autóra.

 Így ház vezetett. Sinistró gyorsan ugrasztotta őket a kollégiumból az úr parancsával. Útitársa, a nem túl magas, szíjas izomzatú korcs pár szóban tisztázta vele, mi lesz a pontos feladata, majd némi ciccegéssel, és lebiggyesztett szájjal jelezte, hogy nem tetszik neki a feladat,.

 -– És mi lesz, ha nem akar jönni? – vetette fel Lesko költőien, de más megjegyzést nem fűzött a dologhoz. Egyértelmű volt az utasítás,: végre kellett hajtaniuk, és kész. Csak akkor szisszent fel fájón, amikor keleten a felkelő nap megfestette az ég alját. Előkotort egy napszemüveget, és onnantól mogorván üldögélt. Korcs volt, – mivel ura így akarta – csak cseppek jutottak neki az ajándékból, így a napfény nem pusztította el, de kellemetlenül érintette. Ez után nem sokkal a gépkocsi műszerfalába épített GPS jelezte nekik, hogy meg is érkeztek a célhoz, a jó négy órás autóút jutalmául. Hatalmas, terméskövekből rakott kerítés övezte a birtokot, amelynek rozsdásra kopott vas táblája magánkézben lévő arborétumról számolt be, ami mely ideiglenesen zárva tart. A kerítést, és a rajta lévő vaskaput is benőtte a repkény. Bejouran kissé tovább gurult a kocsival, hogy az beérjen egy óriási fűzfa földig lelógó lombkoronája alá, majd kiszálltak. A hajnali fényben ébredező madarak zsezsegése, halk csicsergése töltött be mindent. Bejouran töprengve szemlélte a több méter magas kőkerítést is kinövő elvadult növényzetet, majd a vaskapu rúdjai között belesve, rezignált sóhajtással vette tudomásul, hogy ha volt is befelé valamiféle út, vagy legalább ösvény, azt rég felfalta a burjánzó természet. 

– Elvileg van bent valahol egy szép nagy kastély... – sóhajtotta a Pribék, de Lesko figyelmeztetőleg felemelte a mutatóujját, és kutya módra félre hajtott fejjel fülelt. Ekkor Bejouran is meghallotta a közeledő gépkocsi motorját. A világvégén, – gondolta magában –, egy magán földterület közepén egy mindenki által elfeledett, elvadult birtok kapujához nem valószínű, hogy a tejesember érkezik ezen a hajnali órán. 

Bejouran mordult egyet, és visszalépett a terepjáró bal oldalához. A terméskő kerítéssel átellenben lévő, elvadult, gyommal felvert búzatáblában egy deszkából emelt pásztor szentély roskadozott. Lesko a fejbiccentést elértve átszökkent a túloldalra, és az aprócska épület mögé húzódott, amit valamikor egy pap még fel is szentelhetett, mert amikor a korcs az árnyékába ért, halkan felnyögött kínjában. Egy újabb rovás Lesko „miért is rossz ez a nap nekem” rublikájába. Bejouran lehajolt a kocsi mögött, és a vezető oldali ajtó alatt a küszöb műanyag paneljét eltolva, egy Ash-12- es kompakt, orosz rombolópuskát húzott elő. Az 50-es kaliberű fegyver vaskos csövét jórészt a brutális kompenzátor tette ki. Egy páncélkocsit is el tudott volna takarítani az útról, ha úgy adódik. 

A madarak reggeli előadása hirtelen megszakadt.  A beálló csendben csak a közeledő kocsi motorhangja lett egyre markánsabb. Bejouran a motorháztetőre támasztotta fegyverét. Ügyelt rá, hogy a teste az első kerék mögött maradjon abból a szögből, ahonnan ki kell bukkannia a közeledőnek. 

Egy fekete Q7 Audi kanyarodott fel az enyhe ívű szerpentinen. Az irányzék nem mozdult a sötétített üvegről a vezető oldalán, tehát ha az hirtelen Bejouran felé rontana, akkor a 12,7 mm-es lövedékek bedarálják a fickót. De a kocsi ráfordult a kapura, és szépen nyugodt tempóban leparkolt. Az ajtó pár másodperc múlva kinyílt, és előbb egy, majd két keskeny, fehér kéz jelent meg az ablak pereme felett, majd egy vörös üstök, alatta tükrös napszemüveg, az alatt pedig tenyérbe mászó vigyor. Bradley mászott elő a kocsi utasteréből. 

– Hahó, Paulie! – integetett csuklóból, a kezét egészséges életösztöntől hajtva továbbra is jól láthatóan a feje felett tartva.

– Hahó, Bradley! -– válaszolta Bejouran a fegyver irányzékvonalát a vörös fickó állán nyugtatva.

– Nem tennéd le azt, hogy beszélgethessünk? – firtatta Bradley, és a kocsiból kiszállva elindult felé.

– Nem tervezem. Így is tudunk beszélgetni. És ha meg nem bántalak, ne is gyere közelebb! Sőt, szeretném, ha visszamennél a kocsidhoz, és kinyitnád az első, és hátsó ajtaját, hogy bele lássak.

– Modortalan vagy, Paulie. – sóhajtotta a vörös, de azért visszalépett, és eleget tett a kérésnek. Bejouran senkit sem látott az utastérben.

– Egyedül jöttél?

– Láttam a friss keréknyomokat lent, a szerpentin alján. – biccentett Bradley visszafelé a fejével - Tudtam, hogy te hajtottál fel előttem. De én simán utánad jöttem, hogy megbeszéljük a dolgot. Vagyunk olyan viszonyban, azt gondolom. 

– Vagyunk, hisz láthatod, hogy nem lőttelek le. Még.

– Tényleg nem tennéd le azt az ágyút?

– Nem. Hol a stukker, Bradley?

A vörös fellebbentette a zakóját. Két masszív, forgótáras pisztoly volt a bal oldalán markolattal előre, szokatlan, egymás alatti elrendezésben. Bejouran el nem tudta képzelni, hogy Menyét milyen okból hordja így a pisztolyait. 

– Dobd őket a kocsid alá!

– Ne szórakozz már, Paulie! Nem ezt érdemlem. El kellett jönnöm az öregért. Nem mehetek haza üres kézzel! Tudom, hogy te is ezért jöttél, úgyhogy beszéljünk már meg valami kompromisszumos megoldást!

– Te is tudod, hogy épp ezért nem lehetséges kompromisszumos megoldás. Neked is van feladatod, és nekem is. Minkettőnknek haza kellene vinni ugyan azt az Aestust. Erre sajnos jelen helyzetben nem látok működő koncepciót. Dobd a stukkereket a kocsi alá, majd ülj vissza a verdába, és húzz el jó messzire! Ez az én ajánlatom.

 Bejouran ösztönei veszélyt jeleztek. Valami közeledik a búzatáblából.  Szinte fizikai kényszert érzett arra, hogy oldalra fordítsa a fejét, de nem tehette meg. Egyszerűbb lenne lett volna lelőnie a vöröst, és aztán fordulni, de azt meg nem akarta megtenni. Még nem. 

Bradley hangosat sóhajtott, és szomorúan bólogatott.

– Nem tehetem, Paulie. Feladatot kaptam. Az én ajánlatom a következő; Szépen a kocsid alá dobod azt a kézi ágyút, és bántatlanul lemehetsz az autóddal a szerpentinen. 

– Mesélj, miért tennék így?

A vörös megadóan tárta szét a kezét. 

-–Tudod, én nem vagyok olyan vagány, mint te, – tárta szét a vörös megadóan a kezét –, hogy mindig egyedül dolgozzak. Erre az útra elkísért a csodaszép társnőm is.

– Blöffölsz. – mormolta Bejouran, holott tudta, hogy nem. Azt is érezte, hogy őtőle jobbra van a nő, valahol.

– Gyakran. De most nem. Sif!

Jobbra a gyomos búzatábla szélén karcsú nőalak egyenesedett fel, kezében optikával szerelt automata pisztolyt tartva, amelyet Bejouranra fogott. Szürke kezeslábasban volt, szalmaszínű haja szürke baseball sapka alól bukott a hátára. Karján egy antik, fekete fémgömbökből alkotott alkarvédő csillant meg. Ettől  közelebb nem mehetett feltűnés nélkül a férfihoz, de az vele szemben a kocsi mögött már csak félfedezékben volt. Most, hogy felfedte a leshelyét, gyors lépésekkel oldalazott, hogy még kedvezőbb szöget találjon. 

–   Tudod, Paulie, – mondta Menyét –, amikor megláttam lent a kocsid kerekeinek nyomát, ő kiszállt, és felszaladt a mezőn át. Majdnem olyan jó lövész, mint én. Megismétlem az ajánlatomat: Dobd el a mordályt, és menj el, kérlek! Nem akarlak megölni. 

– Ez mind szép, de a fejed még mindig az én célkeresztemben van. – közölte a Pribék.

 – Ez az igazi mexikói patthelyzet! – nevette el magát a vörös. – Te lelősz engem, ő meg téged. Te biztosan nem éled túl. Én meg viszont különleges fiú vagyok. Ki tudja? De egy biztos: A csomagot mi visszük haza így is, úgy is. Csak te meghalsz. Kinek jó ez? Most csak Paulie vagy. Felkelt a nap! Már túl késő, hogy az a másik, a szörnyeteg előjöjjön belőled. Miért akarsz meghalni? A semmiért?

A szőke lány úgy siklott előre a búzában, mint egy vadászó macska. A pisztolya csöve nem mozdult el Bejouran irányáról, és várható volt, hogy mindjárt teljesen kikerüli a kocsi takarása adta fedezéket.

– A mexikói patthelyzetről jut eszembe, Menyét… -– kezdte Bejouran, de ekkor már a szőke lány is megsejtett valamit, mert a pásztorszentélynél kígyósebesen oldaltra  fordult... és egyenesen belebelenézett  egy  rézlapokkal borított sörétespuska négy öblös csövébe. Lesko vigyorogva a szokásos, idegesítő ciccegését hallatta.

 – …naaa, az most lett tökéletes. – fejezte be a mondatát Bejourand. – Mármint nekem. Szóval most az van, hogy ők lelövik egymást, én meg téged, aztán én elmegyek a csomaggal. Vedd úgy, hogy Ti halottak vagytok. szóval miért is halnál meg a semmiért?  

– Nem egyedül?! – A vörös arcán dühös grimasz futott át. – Egy nagy csalódás vagy, Paulie! Egy legenda halt meg bennem most! 

– Ez van. Öregszem, Bradley. Szóval Cicus eldobja a stukkert, te is eldobod a stukkert, bekúsztok a kocsiba, és irány lefelé, amerről jöttetek. Így már aktuális a kompromisszum?

A vörös tehetetlenségében a szája sarkát rágta. A szőke lány pisztolya nem mozdult Leskóról, annak puskája meg róla. De csak Leskónak volt fölényes a vigyora kettőjük közül. 

– Ehh… Nem mehetünk el dolgunk végezetlen! Amúgy lehet, hogy potyára mészároljuk le egymást itt, a semmi közepén! Egyáltalán nem is biztos, hogy itt van a csomag!  Ellenőrizni kellene!

– Elmész, én meg megírom sms-ben, hogy itt volt -e. Úgy jó lesz?

– Ne szórakozz már! Legalább ennyit adj nekem! Sif leteszi a fegyvert, én meg bemegyek veled, és megnézzük. Így legalább nem kell valahol csapdát állítanom neked. Neked se fűlik a fogad az én lelövésemhez, Paulie! Pedig ez lenne a legkézenfekvőbb megoldás, tudom jól. Kicsi gyalogok vagyunk mi a játékban, de ezért legalább mi törődjünk már egymással, ha mások már nem teszik. Hozzuk ki le a helyzetet tisztáldozat nélkül!

Bejouran tisztában volt azzal, hogy ha most ezek elmennek, akkor visszafelé menet nem számíthat semmi jóra. Most kellene végezni velük. De valóban nem fűlött hozzá a foga, hogy érett dinnyeként robbantsa fel szét a vörös kókuszát. És mi van, ha valóban itt sincs az Aestus? – merült fel benne.

 Vagy ha itt van, de nincs jó passzban? Akkor is jobb, ha van ott még valaki. Nyerhet neki pár másodpercet.

– Jól van van, Bradley. Legyen! Cicus leteszi a stukkert. Az összeset. Meg azt a hosszú tőrt az oldaláról. Te bedobálod a stukkerokat a hátsó ülésedre. Mi ketten bemegyünk, és szétnézünk. Ha trükközöl, haverság ide, vagy oda, én biz’ isten, kinyírlak!

A Menyét lassú mozdulattal húzta elő a pisztolypárt, -egyiket a másik után- és dobta őket a kocsija utasterébe, majd nevén szólította a lányt. A szőke korcs tétovázott egy másodpercig, majd a fűbe dobta a pisztolyát, egy másikat az öve mögül, majd a tőrt is lecsatolta. Lesko a sörétessel kedélyesen a szentély árnyékába intette a hölgyet, ahová az belépve, szintén felnyögött, kárörvendő vigyort váltva ki mokány fogvatartójából. 

Bejouran visszacsúsztatta a karabélyt a panel mögé, majd elővette a pisztolyát, és annak csövével intett a vörösnek, hogy mássza meg a kapunál a kerítést. 

Elvadult kertbe toppantak. A fák törzsét repkény indázta be, amely úgy terült szét az aljnövényzet bokrain is, mint egy zöld álcaháló. A vörös harmadik lépése után keresztül is esett egy karvastagságú gyökéren. 

– Mi ez?!  Valami kibaszott dzsungel?! Utálom az erdőt! –  –fanyalgott, majd a társához fordult - Arra gondoltál már, Paulie, hogy mi szépet mondasz neki? Mi van, ha nem akar veled jönni?

– Majd akkor kelek át a folyón, – húzta fel Bejouran a vállát – ha már oda értem. Rögtönözni fogok.

– Ez bíztató. Gondolom, te is utasításba kaptad, hogy udvariasan meg kell kérned, hogy fáradjon veled. Én ezen rugóztam magamban a kocsiban. Nem árthatok neki, mert kérnem kell. Ez a Simeon egy Aestus! Mégpedig egy őrült Aestus! Parázok, Paulie!.

– Őrült. Hallottam. De azt is, hogy csendes őrült. Elveszítette az erejét. Csak létezik, mert nem tud meghalni. A kollégium hozatta ide, ebbe a kastélyba évszázadokkal ez előtt, hogy ne legyen felügyelet nélkül. Nincsenek már követői, nincsen semmije.

– Csak szavazati joga a tanácsban. – bólogatott a vörös -– De akkor is egy Aestus! Aki őrült! Az ott már a kastély?

Ekkor már majd’ tíz perce tapostak utat maguknak az aljnövényzetben. Illetve főleg Bradley, mert Bejouran előzékenyen előreengedte.

 Repkénnyel benőtt fal emelkedett ki a fák sűrűjéből, egy terméskőből emelt balkont pillantottak meg, kopott, zárt spalettás ablakokkal. 

Bejouran gerince mentén viszkető érzés kúszott fel. Megtorpant, és a pisztolyát lassú mozdulattal eltette a tokjába, majd megadóan feltette a kezét. A vörös még tovább ment pár lépést, majd amikor felfedezte, hogy nem jönnek mögötte, visszafordult.

– Mi a faszom? – húzta fel a szemöldökét, majd kapcsolt, és körbe nézett.

– Ne csodálkozz! Nem látod őket. Lassan rákolj ide vissza hozzám, és ne hadonássz!

Aztán csak álltak egymás mellett felemelt kézzel az elvadult parkban percekig, néma csendben. A vörös kezdte  hülyén érezni magát, de nem merte leengedni a kezét.

...

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Ian Pole 17 történetét!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Ian Pole

Megszegett esküvések /részlet/

Műfaj

fantasy

Rövid leírás / Beharangozó

A Megszegett esküvések urban fantasy regény egy rövid részlete.

Egy ezredévek óta létező nagyúr, ki sötét hatalom birtokosa modern "megoldó embere" segítségével rendezi a problémáit napjaink világában. A Pribék élete minden, csak nem egyszerű, ahogy a két világ mezsgyéjén egyensúlyozva kell teljesítenie ura parancsait.

Rövid összefoglaló

Egy ezredévek óta létező nagyúr, ki sötét hatalom birtokosa modern "megoldó embere" segítségével rendezi a problémáit napjaink világában. A Pribék élete minden, csak nem egyszerű, ahogy a két világ mezsgyéjén egyensúlyozva kell teljesítenie ura parancsait.

Olvasási idő

10 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Ian Pole nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!