Zalaszántó Keszthely és Sümeg között félúton bújik meg a Tátika várának szomszédságában. Soha nem fordult elő, hogy ezernél többen lakták volna a szőlőskertek övezte utcás falut. A község közepén álldogál a fehérre meszelt katolikus templom és körülötte lakott a helyi elit. Fontossági sorrendben: az állatorvos, az emberorvos, a pap és a párttitkár-iskola igazgató. Nem a település krémjéhez tartozott, de annál jelentősebb személyiség a helyi kulák. Lencz Jóska pont szemben lakott az iskolaigazgató szolgálati házával és közel a paplakhoz. A "plébi" több településen is szolgált, Rákosi-örökség a paphiány. Felváltva látogatta a Várvölgyi és Vindornyalaki híveket, misézett, keresztelt, gyóntatott, temetett. A falvak között csillogó feketére lakkozott, piros műbőrnyerges Pannónia motorjával vitte az áldást, kiváltva ezzel a lakosok csodálatát. A mi papunk motorozik ám! 1960 ban autó is csak hetente egy-kettő járt erre, a helyiek csak taxinak hívták. A gyerekek, ha meghallották a motorzaját futottak az úthoz és átszellemült arccal szívták magukba a benzingőzt és az út felkavarodott porát.
Egyik vasárnap aztán beütött a menykő. Várvölgyről hazafelé motorozva az atya, hogy hogynem az árokban kötött ki, motorostól mindenestől. A prédikáció fáradalmai miatt vétethette el az utat? Az éles nyelvű Husztiné szerint a misebor tett be a derék egyházfinak a tűző nyári napon. Lényeg, hogy a teremtő egyik szemével vigyázta ugyan szolgája lépteit, és az ijedségen kívül más baja nem esett, ám másik szemét levette a motorról, így az ripityára tört.
Előteremtették volna a pénz egy újabb motorkerékpárra, de az esperes nem látott garanciát arra, hogy a misebor nem tréfálja meg ismét szorgos plébánosát. Biztosabb megoldás mellett döntött.
A rákövetkező vasárnap Lencz Jóska befogta két legjobb lovát a hintó elé és így utaztatta a plébit miséről misére. Piros pontokat gyűjtött az ingyen fuvarral, mert az ő sváb mintagazdaság bizony szálka volt a téeszcsé szervezők szemében. (T.SZ.CS. termelőszövetkezeti csoport). Nagyban ment az agitáció. Győzködték a parasztokat (egyéni gazda a hivatalos nevük), hogy lépjenek be a téeszcsébe. Tóth Margit, a frissen végzett tanító néni is részt vállalt az agitációból. Ez úgy hiányzott neki mint ablakos tótnak a hanyatt esés, ám hivatali felettese az iskola igazgatója és egyben párttitkára megkövetelte. Vállig érő fekete haja, ragyogó sötét szemei, fehér bőre a mai napig előttem van. Kérleltem hadd kísérjem el. Beleegyezett. Talán tartott a parasztok goromba fogadtatásától és biztonságot adott neki egy "igazi férfi" közelsége ? Így lehetett. Ballagtam hát kedvenc tantó nénimmel a bakhátas földúton, a "hegyben" a szőlőtőkék között, mind a hét évemmel. Csetlettem botlottam, mert a keskeny úton nehezen fértünk egymás mellett. Segítségül megfogta a kezemet és szinte vezetett maga mellett. Soha nem tapasztalt érzés. Kézen fogva megyek Margittal kettesben! Jószerével el sem engedtem míg vissza nem értünk a faluba.
Másnap az iskolában a "fö" betűt tanultuk. Mindenki a magával hozott újságpapírt szántotta postairónnal. Széles mozdulatokkal formálva a dróton ülő madárra emlékeztető betűformát. Még a tegnapon járt az eszem. Az én madaram vagy nem ült a dróton, vagy ha ült is nem volt madárforma.
Margit jött, megfogta a kezem, vezette az árkus papíroson és láss csodát, rögtön megült a vezetéken a szárnyas. Olyan "fő" betű lett belőle, hogy csodájára jártak. Megint azt éreztem, hogy csak ketten vagyunk.
Vasárnap a keszthelyi kertmoziban egymás mellett ültünk, a "Szegény gazdagok" ment a vásznon. A sötétben most én fogtam meg a kezét és még a vetítés vége előtt a fülébe súgtam: szeretem.
Azóta is.
