Barion Pixel nuuvella

Tinder

A patinás kávéházban szinte megállt az idő.  Mintha soha nem változott volna benne semmi, pedig a megnyitásuk óta átvészeltek benne forradalmakat, világ- és polgárháborúkat, lebombázták, felgyújtották, többször újjáépítették, születtek a pincéjében bújtatott üldözöttek kisbabái és sokszor születtek a pince felett a télikertben lecsúszott, vagy éppen sikeres írók, költők művei. A vendégeken végignézve is olyan, mintha dadogna a történelem. A sarokban egyetemista diákok háborognak valamin, amott egy család süteményezik, a legkisebb banánt majszolgat nevetgélve, kicsit távolabb egy cserépben nevelt bambusz oltalmában talán éppen üzleti megbeszélés folyik a kávégőz fölött, amott pedig egy decens, feddhetetlen, sármos öregúr ül egyedül az asztalnál és vár valakit. Egyenes háttal, finom kordbársony öltönyben, szépre suvickolt, de kissé viseletes cipőben kavargatja a teáját és mereng az örvényeiben. A lába az asztal alatt megállás nélkül jár, sokadjára igazgatja meg a sótartót, az evőeszközöket, a szalvétát. Minden héten legalább egyszer, de mostanában egyre gyakrabban ül itt, vár, néha előveszi a telefonját, megnéz néhány aplikációt, üzenetet, mintha biztos akarna lenni abban, hogy jó helyen van, jókor ül itt és hogy pontosan tudja ki érkezik majd. A terem másik végén egy fiatal hölgy ül és őt nézi. A koruk alapján akár a lánya is lehetne. Néha összetéved a tekintetük, de gyorsan elkapják, esetleg egy halvány mosolyt megengednek maguknak, de ennél tovább sosem merészkedik egyikőjük sem. A lány néha előveszi a telefonját, leellenőrzi a Tindert, a Messengert, aztán szürcsöl egyet a fekete teájából. Ő is vár valakit. Mindig ugyanakkor.

A pincér jól ismeri őket, törzsvendégek és mint egy beragadt gramofon pontosan ugyanúgy kezdődik minden ilyen alkalom. Mivel nincs sok vendég, leül a lány mellé, ő is az öregúrra néz, majd a lányra.

- Megint Tindereztek?

- Igen.

- Ez nagyon kedves tőled.

- Nézd, hogy izgul a drága!

- Mint mindig. Kicsit azért furcsa ez az egész, nem? Perverznek nem mondanám, mert ez a helyzet nem azon a terepen mozog, de hogy is mondjam: nem megszokott.

- Az a lényeg, hogy ez tele van szeretettel, törődéssel és szerelemmel. Igen, tökéletesen értelek, az elején én is nehezen tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel, de végül sikerült úgy alakítanunk, hogy ez mindenkinek jó legyen. Édesapám minden alkalommal szerelembe eshet, én pedig segítek neki abban, hogy megtalálja akinek elhódíthatja a szívét.

- Ezt értem, de ebbe elég ritkán szokták a szülők bevonni a gyereküket.

- Egyedül sajnos ő ezt már nem tudja megoldani.

- Mára kit választottatok?

- Szerintem már te is tudod, hogy milyen a zsánere, de most különösen nehezen jutottunk dűlőre. Egyre szenilisebb szegény, már mindenkit, minden alkalommal alaposan és egyenként meg kell néznünk akivel összeillettek a Tinderen. Akkor is, ha két nappal korábban ugyanígy végignéztük őket. Elolvasom neki az összes bemutatkozást, újra, néhányuknak írunk is, újra, csetelgetünk, flörtölgetünk újra és újra, de a szokásos szikráig egyre lassabban jutunk el. Némelyiknél felcsillan a szeme, aztán kutakodik, elmereng, hogy talán ismeri valahonnét, de végül a demencia lesöpri az asztalt és marad az ösztön, az első látásra szerelem. – közben olyan erős szeretettel nézett az édesapja felé, hogy megremegett a víz a pohárban - A legtöbb hölgyet balra húzzuk és egyre kevesebben jutnak át a rostán. Azt tudja, vagy inkább érzi, hogy nagy nőcsábász lehetett, hogy kapcsolatfüggő, hogy neki hóditania kell, de leginkább azt, hogy szeretve szeretne lenni és nem azzal a szeretettel amit én, a lánya adhatok neki. A szerelem tartja életben és minden egyes alkalommal szerelembe is esik. Soha nem választok helyette. Meglátja a képet, rám néz, de máris könnybe lábad a szeme és kéri, hogy segítsek neki, hogy csak egyszer, csak egyetlen egyszer találkozhasson vele. Aztán ha sikerül, akkor esetleg néhány napig tart, majd rákopog a demencia és másnap kezdődik az egész elölről.

- És édesanyáddal mi a helyzet?

- Sajnos ő is a demencia áldozata lett. Édesapám egy idő után alig emlékezett valamire, alig ismert fel bennünket. Ijedt volt, nem tudta mi miért történik körülötte, miért érnek hozzá idegenek, miért kell megosztania az életét ismeretlenekkel. Ez minden kapcsolatot megvisel, az övékét sem kímélte. Így most Tinderezem az édesapámmal, abban bízva, hogy minden alkalommal megtörténik a csoda. Ohh, nézd csak, ott jön, most fog belépni! – dőlt előre az asztalnál, ezzel egy időben biccentett az apukája felé, aki lassan a bejárat felé fordult.

Csak a hölgy mozgása és az alakja sejtette át magát a foncsorozott üvegen. Nem sietett, minden mozdulatát finom báj itatta át. A kilincs kedvesen simult bele vékony, nyári kesztyűjébe, az ajtó nem mert nyikorogni, egy nyári szellő pedig úgy suhant be vele együtt a kávéházba, hogy egy pillanatra gyengéden megemelte az asztalokon fekvő szalvéták sarkait. Az is lehet, hogy ezt csak az öregúr vette észre, miközben állt az asztal mellett és igazított még egy utolsót a nyakkendőjén. A hölgy nagyjából tíz évvel lehetett fiatalabb nála, de már ő is nyugdíjas korban járt, ezüstszürke haja kiemelte és széppé varázsolta gyönyörű szemét és körülötte a ráncait. Ahogy kibújt a kiskabátjából, az öregúr arca még jobban ragyogott, szinte visszaugrott az időben és maga előtt látta saját magát nagyjából negyven évvel azelőtt, ugyanebben a kávéházban, egy ugyanilyen gyönyörű hölggyel, hasonló ruhában, mely akkor is úgy tűnt, mintha a lányra öntötték volna.  Az este csodálatos volt, finom borok mellett ismerkedtek, az öregúr bókokkal kedveskedett, a hölgy minden alkalommal elpirult és hálásan tekintett a férfira. Elmesélték és összefonták saját történetüket. Senki nem sürgette őket. A patinák ragyogtak, az ódon bútorok csillogtak, a kristályok mosolyogtak, a világmegváltó fiatalok, vagy a süteményező család pusztán statisztái lettek egy kibontakozó szerelem mellett. Néhány óra múlva az öregúr megkérdezte, hogy hazakisérheti-e a hölgyet, aki lesütött szemmel egyezett bele, majd mielőtt elindultak volna, a férfi a lányára nézett és párás tekintettel súgta a levegőbe, hogy köszönöm. Az ajtóból a hölgy is visszanézett, megkereste tekintetével a lányt, küldött neki egy puszit úgy, hogy a férfi ne láthassa és ő is köszönömöt formált az ajkaival, majd kilépett az utcára és elfogadta a férfi felajánlott karját. A lány hívta a pincért, kérte a számlát és amíg fizetett ,a pincér kissé közelebb hajolva megjegyezte, hogy minden alkalommal meg kell állapítania, mennyire hasonlít rá az édesanyja.

Tetszett a történet?

2 0

Regisztrálj és olvasd Ivády Gábor 14 történetét!


  • 1200 szerző
  • 783 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

"A pincér jól ismeri őket, törzsvendégek és mint egy beragadt gramofon pontosan ugyanúgy kezdődik minden ilyen alkalom. Mivel nincs sok vendég, leül a lány mellé, ő is az öregúrra néz, majd a lányra.
- Megint Tindereztek?
- Igen.
- Ez nagyon kedves tőled.
- Nézd, hogy izgul a drága!
- Mint mindig. "

Rövid összefoglaló

Örök első randi, felejtés, sok szeretet, szerelem, állandó szereplők és egy patinás kávéház.

Olvasási idő

5 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Ivády Gábor nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!