Barion Pixel nuuvella

A tigris

Belefásult a monotóniába. Bár ezt így nem tudatosította magában. A naponta ugyanabban az időben felszolgált étel, a rendszeres takarítás - amit sose látott, mert mindig kiküldték és már csak a tisztaságba térhetett vissza, hogy a látogatók jól érezzék magukat - töltötte ki ideje nagy részét.

 Régebben még, néha vendégeket is kapott. Nem értette az embereket, amiért teljesen érzéketlenül hagyta őket az érzésvilága, akarata. Elvárták, hogy teljes bizalommal kezelje az ismeretlen vendéget. Amíg fiatal volt se tetszett minden látogató, de elvégezte a kötelességét, ha néha duzzogva is. Sokáig bosszantotta, hogy mire összemelegedtek volna, elvitték az újdonsült ismerősét. Mostanában már az se érdekelte. Csendes melankóliával szemlélte a park késő tavaszi pompáját, a virágágyásokat, beszippantotta a friss szellőt, annak illatát és már a többi állat zajongása is csupán halk morajjá tompult, miközben le-lecsukódó pillákkal süttette magát a beszűrődő napfényben.

 Nem volt emléke a szabad világról, egy másik nagyvárosban született, ahol hamar elszakították a szüleitől és ide költöztették.

Nem tudta pontosan mi is az az érzés ami néha hatalmába kerítette, de szeretett volna nagy tágas térben szabadon rohanni, hogy füleiben fütyüljön a szél, hogy az étrendjét maga határozhassa meg és akkor ehessen amikor jólesik nem pedig amikor ideje van az evésnek. Úgy vélte, a szomszédai is hasonló gondolatokkal küzdenek, a néha átszűrődő elfojtott hangokból ezt szűrte ki.

 Megérkezett az ebéd. Az ember, aki szétporciózta az ételt, már évek óta végezte ezt a munkát, nagyjából egy időben kerültek ide. Jól ismerte minden rezdülését, tudta mikor milyen a hangulata, mikor kell vele tartózkodóan bánni és mikor lehet bizalmaskodni. Jó néhány éve egyszer elhozta a párját is, meg a nemrég született kisfiát is. Kedvelte a kicsi szagát és később is örömmel fogadta a látogatásukat. Beleégett a memóriájába az anya rémült arca, páni félelmének illata, amikor az éppen csak totyogó emberkölyök a nyitva felejtett ajtón a közelébe billegett. Ugyan nagyon szerette volna megérinteni a gyereket, de érezve a feszültséget, mozdulatlan maradt. Az apa hamar kivitte az anyjához a kis felfedezőt.

--

 A cseperedő gyerek rendszeresen meglátogatta, elkísérte munka közben az apját, amikor az egy zörgő kiskocsival szétosztotta az ételt. Ilyenkor mindig megállt a tigris kifutójánál és beszélgetett az idősödő nagymacskával, a rácsokon keresztül simogatva a kéjesen dörgölődzőt. Apja hevesen ellenezte, mondván mégiscsak egy vadállat. A gyermek nem hallgatott rá és egy alkalommal, az akkortájt hatéves fiúcska - a hűvös időre tekintettel - úgy döntött befekszik a tigris mellé melegedni. Kinyitotta a frissen kitakarított ketrec ajtaját és belépett. Az állat már a nyitás előtt az ajtónál sündörgött, örülve a gyereknek és ahogy nyílt az ajtó, ment is kifelé. Az embergyerek cérnavékony hangjából is, meg a keze érintéséből is sugárzott a bizalom, a szeretet, ezért a százötven kilós állat a járdáról visszafordult és bensőségesen lökdösve, a kacagó gyereket, a szélvédett sarokba terelte és leheveredett. A fiú a lábai közé kuporodott és a tigris hasának dőlve mesélni kezdett. Elsorolta kedvenc verseit, amit nemrégiben tanult, miközben kezeivel az állat szőrét tapogatta, mint egy kismacska az anyját. Az öreg csíkos a szemeit is becsukva adta át magát a gyönyörnek. A tizennégy éves öreg hím tigris védelmezőn összegömbölyödött a gyerek körül, az pedig ráborult a barátjára és mély álomba merült a tárva-nyitva levő ketrec sarkában. A gyerekét kereső rémült apa így talált rájuk.

A tigris később is, minden alkalommal örömmel fogadta a fiút éveken keresztül. 

--

 A gyerek tizenkettedik születésnapját ünnepelve a vendégek között volt az állatkert orvosa is. A fiú véletlenül kihallgatta, ahogy a doktor tájékoztatta az apját, aki az állatkertbe érkezése óta gondozta, etette a tigrist, hogy a húsz évesen nagyon öregnek számító tigris elaltatását tervezik.

Azt tudta, hogy öreg és fájdalmai is vannak, de ezért megölni, az más, azt nem lehet… döbbent meg a gyerek. Azt is tudta, az apjához hiába fordul, nem tud segíteni, hiszen ő csak nagyon kis pont az állatkertet működtető rendszerben és nyilván az állását is félti.

Mindent egy lapra tett fel, vagy sikerül, vagy nem. Átment a szomszédba, ahol a tizenhárom éves Lisa élt a szüleivel és akivel rendszeresen együtt utazott az iskolabuszon. Innen tudta, hogy a lány apja, azon a vágóhídon vezető, amelyik az állatkertnek is szállít. Elmondta Lisának, hogy az öreg tigrist el akarják altatni, de ő szeretné megmenteni és ehhez kéri a segítségét.

Kitervelték, hogy a városszéli, régi ipartelep egyik szélső csarnokába viszik, amit korábbi barangolásai során fedezett fel a fiú. A lány az apja révén szabadon mozgott a feldolgozó üzem területén, senkinek nem szúrt szemet, ezért megbeszélték hogy az állatkerti szállítmányról lecsempészi a hús egy részét, míg a fiú apja a papírmunkát intézi, hogy legyen mit enni a tigrisnek.

 Este az állatkertben elkötötték a motoros kiskocsit, amivel a fiú apja hordta nap, mint nap az állatkertbe és azon belül az ennivalót, belefektették a tigrist aztán kizötyögtek a kiszemelt mentési pontra. A lány ott maradt az állattal, a fiú visszament és a tigris kivételével, mindent a helyére tett. Mielőtt haza indultak rábeszélték az állatot, hogy maradjon ott, majd élelemmel és szeretettel rendszeresen visszajárnak hozzá. Másnap reggel órákig simogatták, beszéltek hozzá, tervezgették hogyan rejtegessék tovább.

 Az állatkertben amint észlelték, hogy hiányzik egy állat, hivatalból értesítették a hatóságokat. Ám hiába közölték, hogy egy nagyon öreg, jámbor, már ártalmatlan tigrisről van szó, a sajtó mégis vérszomjas, veszélyes ragadozót keresett. Kitört a tigrispánik a városban.

 A gyerekek naponta többször is meglátogatták az állatot, aki fájdalmai közben is hálás volt minden simogatásért. Sikeresen lebonyolították az első etetést is, bár a tigris jobbára csak nyalogatta az ételt. A vágóhídi hússzerző akció után a lány ruháján maradt árulkodó folt, emiatt az egyik barátnőjének magyarázkodni kényszerült, végül egyszerűbbnek találta a kíváncsiskodót kivinni a menhelyre. A hatalmas döbbenet után a két lány együtt ölelgette az állatot.

A fiú sem tudott titkot tartani és egy barátja szüleinek garázsából kicsempésztek egy használaton kívüli hűtőt, hogy az el nem fogyott húst legyen hova tenni másnapig.

A hatóságok tehetetlenek voltak, sehol sem találták a szökött tigrist. Nem látta senki.

 A harmadik napra már több tucat gyerek óvta az öreg állatot, aki életében összesen ennyi szeretetet, simogatást nem kapott. Boldogan élte napjait.

 Az egyik gyerek, akinek az apja rendőr, kihallgatta a rendőrségi rádiót, miszerint úton van egy vadász, aki majd lelövi a tigrist. Egy bejelentés szerint ugyanis az ipartelepen valaki, állati eredetű trágyát talált. A szakemberek szerint az állatnak is ott kell lenni a közelben. Értesítette a társait és lélekszakadva rohant a helyszínre.

 A többnyire néptelen, elhagyatott ipartelepen szokatlan látványt nyújtott a lassan haladó rendőrautó. Az egyik düledező kerítés mellett megállt. A vadászok sötétzöld egyenruháját viselő férfi szállt ki és a kerítés tövében egy kupac mellé térdelt. Széttúrta, morzsolgatta, szagolgatta, majd visszaült a kocsiba. A rendőrségi rádió reccsent.

- Itt a huszonhármas járőr, jelentem a vadász megállapította, hogy valóban tigristől származik az ürülékkupac és legfeljebb egy napos. Erősítést kérek, mert sok gyereket látunk errefelé, ha kiürítésre kerülne sor, szükség lehet több emberre. Vége! -

 Két kiskamasz szaporázta lépteit mellettük, fejüket is lehajtva, mintha véletlenül sem szeretnék, hogy megszólítsák őket. A kocsiban ülők utánuk néztek, de azok hirtelen a bokrok közé lépve eltűntek a növényzet között.

- Itt a központ, fokozott óvatossággal járjanak el, emberélet veszélyeztetése nélkül tegyék ártalmatlanná azt a dögöt. Vége. - Jött a válasz az éterből.

 Az egyenruhások aggódva a gyerekek épségéért, az újabban megjelenőket messzebbről, gondosabban figyelték meg, hogy utánuk menve figyelmeztethessék őket a veszélyre. A sokadik csoport után úgy döntöttek, kiszállnak és követik a fiatalokat. Néhány perc múlva, a magára hagyott járműből ismét a rendőrségi rádió hallatszott.

- Itt a huszonhármas, megtaláltuk! Az egyik elhagyott csarnokban fekszik a sarokban! Kilövési engedélyt kérek! Vége! - A hang izgatottan remegett.

 Óvatosan figyelték a sarokban fekvő fenevadat, a vadász lekanyarította a válláról a fegyverét és lövésre kész állapotba hozta. A rendőr izzadó tenyérrel vette elő a szolgálati maroklőfegyverét és biztos ami biztos, kibiztosította.

- Itt a központ! Kilövési engedély megadva! Azonnal végrehajtható! Vége! - hallatszott a rendőr vállán lógó készülékből.

A sarokban mozgás támadt. Mintha a feltámadt szél apró árnyakat fújt volna be a parányi oldalajtón.

 A vadász lövésre emelte puskáját. Félúton megállt a mozdulat, mert egy alacsony de határozottan emberi árny bontakozott ki a homályos sarokból. Egy gyerek, döbbentek meg az egyenruhások.

- Gyere ide gyorsan! Menekülj! - Kiáltottak rá, szinte egyszerre.

 A fiú némán a fejét rázta. 

- Itt a huszonhármas… Uram! Van egy kis probléma. A tigris előtt egy gyerek áll és nem hajlandó onnan elmenni! Uram! Már két gye…, három, négy,…Uram! …. Tucatnyi gyerek áll néma csendben az állat előtt! -

 A rádióban is és a csarnokban is csend volt, csak a szél susogott halkan. Leeresztett fegyverrel, értetlenül álltak. Az iskola igazgatónője érkezett futva. Félrelökve a fegyvereseket a gyerekekhez sietett.

--

 Egyre nehezebben tudta emelni a szempilláit. Soha nem tapasztalt melegség öntötte el a szívét, amikor rájött, hogy a távolról kiabáló emberektől védik a mellette álló emberkölykök. Igaziból, sok baja nem volt az emberekkel, etették, itatták, gondozták, éppen csak szabad nem volt. Arról meg amúgy sem tudta, hogy micsoda, hiszen állatkertben élt mindig.

Lecsukódott a szeme. Elámult, hogy mégis világosság tört rá, könnyűnek érezte a testét és a távolban mintha az anyja futott volna felé a napsugaras, hatalmas, tágas szavannán…

--

 A legkisebb fiúcska nézett hátra és vette észre, az addig barátságosan pislogó állat mozdulatlanságát. Lehajolt, megsimogatta és halkan megszólalt a síri csendben.

- Meghalt. -

Az összes gyerek szinte egyszerre fordult meg és rendőrnek, vadásznak hátat fordítva, lehajolva, guggolva, pityeregve búcsúztak öreg barátjuktól. 

A tanárnő egyik diákjától percekkel korábban megtudva az eseményeket sietett a helyszínre. Most, látva a kimúlt állatot sirató diákjait, egyetlen határozott, parancsoló mozdulattal intett a közeledni próbáló vadásznak és a rendőröknek.

- Megállni! -

Átölelte a lassan felálló gyerekeket és könnyes szemmel ismételgette:

- Büszke vagyok rátok! Nagyon büszke! -

 

 

 

Tetszett a történet?

7 6

Regisztrálj és olvasd Jenes Gyula 36 történetét!


  • 1235 szerző
  • 832 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

romantikus

Rövid leírás / Beharangozó

Minden élet számít.

Rövid összefoglaló

Az ártatlan gyermeki lélek őszinte megnyilvánulása egy állat iránt.

Olvasási idő

8 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Jenes Gyula nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!