Barion Pixel nuuvella

Vidéki pillanatkép

- Ennyi volt barátom, pár nap és nincs tovább. Sajnálom. - Sóhajtva pakolta vissza a régimódi orvosi táskájába az eszközeit.

Már csak ketten voltak a hajdani iskolatársak közül életben, Kovács Imre az ágyon és gyermekkori barátja, a teljes praxisát a szülőfalujában letöltő, szomorúan az ágy szélére ereszkedő, Dr Varga Tamás.

- Az asszonynak meg ne mond! - rebegte az áttétek miatt a hangját is szinte teljesen elvesztő férfi.

- Szegény Mártát be akarod csapni? - korholta a doktor.

- Dehogy, csak nem akarom, hogy kétségbe esésében valami kuruzslóra költse a kevés kis pénzét. Mert biztos vagyok benne, hogy nem fogadná el az „ítéletedet”. - válaszolta Imre.

- Tudom, tudom. - együttérzően lapogatta meg a beteg vállát. - Holnap a délelőtti rendelés után jövök, addig bírd ki!


Másnap kora reggel, nyitás előtt a posta ablakán kopogtatott Tamás.

- Jó reggelt doktor úr! Mi járatban? - a hivatalvezető hajolt ki.

- Irénke drága, a Rákóczi utcában a Kovács bácsi megtérni készül a Teremtőhöz. Márta nénitől tudom, hogy csak egy hét múlva esedékes náluk a nyugdíj kifizetés. Ha addig elmenne a férje, nem lenne szabad az elhunyt részére járó összeget kifizetni az özvegynek. Ha valami folytán a halál előtt veszi át a pénzt… - nézett az asszonyra.

- Ne is folytassa doktor úr, mindjárt szólok a kézbesítőnek, hogy ott kezdjen! -

- Márta néninek nem mondtam meg, mert a férje megtiltotta. Találjanak ki valami ürügyet, jó? Méghogy nincs kegyes hazugság… - ingatta a fejét Varga doktor.


A délutáni rendelés után a parókia felé indult. Nem volt vallásos, bár emlékei szerint a szülei azt mondták, hogy megkeresztelték, mégis gyakran megfordult a templom mellé épített egyházi épületben. Az atya pár évvel idősebb lévén a doktornál, már a nyugdíjazásán, papi otthonba vonulásán gondolkodott és mindig is kiválóan sakkozott. Péntekenként, amikor elcsendesedett a falu, jó időben a templomkertben, vagy bent az épületben számos partit lejátszottak az évek során és sokat beszélgettek közben. Azonban néha, mint most is, „félhivatalos” ügyben jelent meg kedves játék partnerénél.

- Szervusz Béla bátyám! - üdvözölte az ajtót nyitó reverendást.

- Mi járatban Tamás doktor, gyere be! - a valaha szép szál ember, már kissé meggörnyedt az évek súlya alatt.

- A nyájadból Kovács Imre, a főnöködhöz készül. - dörmögte a réges-régi íróasztal mellé telepedve.

- Nem tudom megszokni a morbid humorod! Szegény asszony, ezért jár ritkábban Isten házába. Holnap elmegyek hozzá, mintegy véletlenül, nehogy azt higgye, az utolsó kenetet akarom feladni. Nem is reverendában megyek csak, hogy érdeklődjek a ritkuló látogatásaik miatt. - mondta az egyházi ember.

- Figyelj rájuk kérlek, egyszerű, derék emberek, de nem veti fel őket a pénz. - kérte a doktor az időközben a nyilvántartásai között keresgélő barátját.

- Persze, természetesen! A temetés árai szabottak, de majd megoldom, hogy minél kevesebbe kerüljön az özvegynek. - ült a székre, kezében a keresett dossziéval.


- Jó napot Béla atya. Dicsértessék! - kifelé igyekeztében, szinte belebotlott az érkező papba.

- Mindörökké. Amen. Margitka, felkeresem a ritkán látott híveimet, hogy megtudjam, mi az oka az elmaradásuknak? -

- A férjem betegeskedik, őt ápolgatom. De, menjen csak be hozzá Atyám. Hamarosan jövök vissza én is. Képzelje, ma reggel meghozták a nyugdíjainkat, elszaladok bevásárolni, főzök jó húslevest, majd attól meggyógyul a párom. Jövök mindjárt. -

- Menjen, csak lányom, menjen. - a sokat látott férfinak elszorult a szíve a tüsténkedő asszonyt hallgatva, aki még nem tudja, rövidesen egyedül marad.

- Uram! Adj erőt, ennek a leányodnak, hogy elviselje a párja elvesztését és erősítsd meg hitében, hogy országodban újra együtt lehessenek majd! - mormolta, miközben belépett a szobába.

- Hivatalos minőségedben jöttél, vagy mint a barátom? - kérdezte az ágyban fekvő, elhaló hangon.

- Szomorúságomban jöttem, Imre. - az atya egy széket húzott az ágy mellé.

- Tamás doktor járt nálam és elmondta, elhagyni készülsz ezt az árnyék világot. - folytatta a pap.

- Nos, őszintén szólva, dehogy készülök! Ám a doktor azt mondta, az orvostudomány jelenlegi állása szerint itt a vége. Nincs tovább. - sóhajtott Imre. - Itt már csak a csoda segíthet, de azt gondolom nem pazarolja rám az Úr. -

- Fiam! - váltott kenet teljes hangra az atya. - Istent ne káromold! Ne kérd rajta számon a döntéseit! Az ő akarata, terve, veled, velünk, előttünk nem ismert. Fogadd el a döntését, viseld méltósággal és hittel amit rád mér! -

- Nem is magam miatt aggódom, hanem az asszony bele fog rokkanni, ha elmegyek. - zihálta a beteg.

- Erős hittel, Istenbe vetett bizalommal, az örök élet reményével, hiszem, hogy az Úr átsegíti a nehéz időszakon. - próbálta nyugtatni a pap.

- Úgy legyen, Atyám – lehelte az ágyban fekvő.

Tetszett a történet?

1 1

Regisztrálj és olvasd Jenes Gyula 36 történetét!


  • 1232 szerző
  • 821 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Jenes Gyula

Vidéki pillanatkép

Műfaj

romantikus

Rövid leírás / Beharangozó

Az elmúlás mindig szomorú...

Rövid összefoglaló

Az élet a legsúlyosabb betegség, minden esetben halállal végződik.

Olvasási idő

4 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Jenes Gyula nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!