Barion Pixel nuuvella

Mutáció

 

Roberts gondolataiba merülve ült az íróasztala mögött és virtuálisan a kezeit tördelte az aggodalomtól, hogy a frissen megismert fiatalokat hogyan óvja meg a várható következményektől. Hosszas töprengés után egy húsz évvel korábban történt eltűnés anyagáért indult a központi irattárba. Egy fiatal lány a diplomaosztó után szervezett baráti ünneplést követően nem tért haza. Annak idején szinte személyes ügyként kezelte a nyomozást, mert saját lánya éppen annyi idős volt, mint az eltűnt fiatal. A felderítés során, a tanúk szerint a teljesen józan, vidáman búcsúzó lány a kocsijával haza indult, ám oda soha nem érkezett meg. A szülők már aznap este kerestették, mert ünnepi vacsorára várták otthonukba a lányukat. Az utolsó forgalmi kamera képe szerint ráfordult a szomszéd kisváros felé vezető mintegy nyolc mérföld hosszú, nyílegyenes útra, de a következő kamera képén nem jelent meg. Az útszakaszon nincs se benzinkút, se egy farm, se semmilyen épület, de még egy útelágazás sem. A gondozatlan, fás, ligetes, bokros terület felett végzett helikopteres repülés sem tárt fel használható nyomot, ami a rejtélyesen eltűnt lány, vagy autója mozgására utalt volna. Felkutatták az adott időben arra közlekedő nagyobb járműveket is, amelyekben elférhetett volna a lány autója, de ez sem hozott eredményt.

Azóta nyomozóból a kerület bűnüldözésének vezetője lett, néhány mélyebb nyomot hagyó korábbi ügye mégis gyakran késztette elmélkedésre az emberek viselkedéséről. Eldöntötte, ez az eltűnési ügy lesz az első, amit az újdonsült „munkatársaival” megpróbál megoldani. Szabályosan kitöltötte az iratkikérő ívet és a hóna alatt a dossziéval Peterhez indult.

Sarah boldogan köszönt el egykori évfolyamtársaitól, miután felszabadultan felidézték egyetemi életük emlékeit és megbeszélték elképzeléseiket, álmaikat további életükről, diplomával a zsebükben. Csak picit árnyékolta vidámságát Zack Simmons nyomulása, amihez évek alatt sem tudott hozzászokni. Bár többször is udvariasan ám határozottan leépítette a fiút, amit az látszólag tudomásul is vett, mégis időről időre újra és újra ostromolni próbálta. Az egyik csábítónak szánt szövege az volt, hogy a családjának néhány mérföldnyi távolságban található lepusztult, romos, elhagyott farmját tenné kettejük számára kacsalábon forgó kastéllyá. Sarah azonban ízig-vérig városi lányként gondolni se akart ilyesmire, másrészt alapból taszította a fiú uralkodni, tulajdonolni, erőszakosan irányítani akaró jelleme Most is azzal kellett kezdenie a délutánt, hogy határozottan közölte, Zack nem az esete és még beszélgetni sem szeretne vele. Megnyugodott, amikor látta, hogy kevéssel később távozik a fiú. 

Már erősen alkonyodott amikor a szüleitől megörökölt VW Bogárral hazaindulva, ráfordult az útra. Az egykori hippi autó megbízhatóan dorombolt alatta. Alig egy mérföld után integető alakot pillantott meg az út szélén. Zack, mit keres itt? Aggódva állt meg mellette. Csodálkozott, amiért nem az ajtót nyitotta a fiú, hanem átsétált a kormány felőli oldalra. A letekert ablakon kérdezni akarta mit történt, amikor Zack a szikrázó, sercegő valamit ami a kezében jelent meg hirtelen, a lány nyakához nyomta. Sarah azonnal a kormányra omlott és nem mozdult. A fiú kapkodva átlökdöste a tehetetlen testet a másik oldalra, beült, lekapcsolta a világítást és lefordulva az útról, a köves, kavicsos talajon semmilyen nyomot nem hagyva, hamarosan eltűnt a bokrok, fák között. A közel hét mérföldre levő hajdani családi birtok felé zötyögött a jobb sorsra érdemes kisautóval, gondosan kerülgetve a puhább és így nyomot hagyó részeket. Az egyre sötétebb este nem zavarta, hiszen gyermekkorában a nagyapjával gyakran jártak fácánra vadászni a már akkoriban is romos farm környékére, így kiváló helyismerettel rendelkezett.

A szülei gazdaságába rendszeresen kijáró állatorvostól korábban ellopott altatóból szúrt a lány combjába, amitől a mocorogni, nyögdécselni kezdő Sarah elcsendesedett. Több mint egy órát tartott az óvatos, mindent nyomot hagyó lehetőséget kerülő haladás. Az egykori lakóépületnek már csak a derékig érő falmaradványai látszottak, de a gazdasági épület, az hajdani istálló és terménytároló épület alatti pince jó állapotban volt. Két autó is elfért benne egymás mögött és mellettük is maradt még hely. Zack évek óta járt ide álmodozni a Sarah-val közös életükről, tervezgetve, mit hogyan újít majd fel. Meggyőződése volt, hogy a lány meghódítása, betörése, csak idő kérdése. A lejáratra omlott és félrehúzható fészertető darab tökéletes takarást biztosított, mert közvetlen közelből sem tűnt fel, hogy bármit is takarna.

Ügyelve, hogy semmilyen fényt ne használjon, legurult az autóval, majd visszarángatta a tető darabot. Most már gyertyát gyújtott és kihúzta az ájult lányt a fekvőhelyre, ahol gyakran ábrándozott a lánnyal való együttlétről. Lemeztelenítette a lány altestét és megerőszakolta a tehetetlen testet. Elégedetten bámulta az ájultan megbecstelenített fiatalt.

- Most már az enyém vagy! - motyogta büszkén.

Kerékpárra ült és az érkezésükkel ellentétes irányban, négy mérföldre álló családi farmjukra indult a rokonok gratulációját fogadni a diplomájáért.

Másnap délelőtt visszatért egy újabb „együttlétre” ám a túlméretezett altató miatt, az összes záróizma feletti kontrollt elveszítő, bűzlő lány látványa minden gerjedelmet kioltott benne. Bosszúsan hagyta ott a megkötözött, ájult lányt, VW Bogárt és haza biciklizett. Soha többet nem tért vissza.


A csapat döbbenten csendben fogadta Peter elbeszélését. Roberts tért magához elsőnek.

- Steve, hozzáfér a legrészletesebb műhold adatokhoz, Peterrel határozzák meg a pince helyét és Eva utcai fülkéből tegyen névtelen bejelentést a GPS koordinátákkal, hogy túrázás közben csontvázat talált az elhagyott területen. A hivatalos szervek onnantól teszik a dolgukat és remélem rács mögé juttatjuk a gazembert. -

Másnap a beérkezett névtelen telefon után türelmetlenül várta a kiküldött járőr jelentését, hogy az egykori nyomozás hajdani vezetőjeként a helyszínen pontot tehessen az ügy végére.

A helyszínelőkkel együtt érkezett és döbbenten nézte a sarokban deszkákból összetákolt fekvőhelyet és a rajta fekvő, holtában is összekötözött kezű, lábú csontvázat. A kocsi hátsó ülésén a lány táskája, mellette az éppen csak átvett diploma láttán, elszorult torka.

Nehezen formálva a szavakat kérdezte az orvosszakértőt, hogy a lány magához térhetett-e az altató hatása alól és napokig étlen-szomjan szenvedett-e? A kollégái szerint kizárt, mert a helyszín nem mutatott semmilyen mozgásra utaló nyomot, tehát az altató túladagolás ölte meg. A fecskendőt az egyik polcon találták meg, néhány a lányról messziről készített kép, róla szóló egyetemi újságkivágás mellett. A képek némelyike ügyetlenül összeillesztve a lány mellett Zack Simmonst ábrázolta.

A később elvégzett DNS vizsgálat igazolta, hogy a maradványok valóban az egykor frissen végzett lánytól származnak. Zack már az első kihallgatásán beismerő vallomást tett, megbánás nélkül idézte fel a gyilkosság napját és a szerinte őt ért megaláztatások emlékét, amelyek alatt a következetes elutasítását értette. Nem tagadta, láthatóan nem is érezte bűnnek tettét. A bíróság később életfogytiglanra ítélte, különös kegyetlenséggel elkövetett tettéért. Egy év múlva tisztázatlan körülmények között felakasztva találták a cellájában.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Jenes Gyula 36 történetét!


  • 1235 szerző
  • 832 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

krimi

Rövid leírás / Beharangozó

Az elkövetett bűnök jó része soha nem évülhet el, vallják a különleges ügyek felderítésére szövetkezők. Diplomaosztójáról nem ért haza a fiatal lány. A felderítés megdöbbentő eseményeket tár fel.

Rövid összefoglaló

Fiatalok csoportja, egyikük különleges képességét kihasználva a bűn nyomába indul, sajátos felderítési módszerrel. A húsz évvel korábbi eltűnés akkor sikertelen megoldása, most megdöbbentő eredményre vezet.

Olvasási idő

5 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Jenes Gyula nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!