Barion Pixel nuuvella

Mutáció

Sarah halálának módja láthatóan annyira megrázta a kis csapatot, hogy Roberts úgy érezte tartani kell egy kis szünetet, időt adva a feldolgozásra, nehogy összeroppanjanak újdonsült „társai”. Egy hónap is eltelt, mire elő mert hozakodni egy újabb megoldatlan ügyével.


Három éve a sínek mellett megtalált, halott csecsemő, vezető hír volt az újévi újságokban. A megjelenő címoldalak részletesen idézték a rendőrségi jelentést miszerint, az újszülött halálát a szájába tömött ruhadarab okozta. "A textília, rendeltetését tekintve női fehérnemű, jellegzetes mintázatával utalhat az elkövető korára, és mint egyetlen nyom, jelentőséggel bír a nyomozás során..." A Micimackó mintás alsóneműről még egy fotót is leközölt a lap. A cikk írója befejezésképp még hosszasan moralizált a halálbüntetés esetleges visszaállításáról, meg a szociális háló elégtelenségéről. Mindenképp jó kis hír volt a januári uborkaszezonban! Megdobta egy kicsit a példányszámot. Csak éppen a rendőrség nem jutott sehova. Se a DNS minta vétel, se a frissen szült fiatal nő felkutatása nem vezetett eredményre.

Roberts szomorúan baktatott az irattárba az ügy aktájáért. Sajnálkozva mérlegelte szabad-e ekkora terhet helyezni a fiatal „bűnüldözőkre”, nem roppannak-e össze? Az előző eset felderítése mélyen megérintette mindannyiukat, igaz egy hét múlva már sürgették a következő feladatért.

Konspirációs megfontolásból a szabályokkal ellenkezően már nem vitte ki az iratokat az archívumból, mert annak írásos nyoma maradt volna, ezért ugyancsak szabálytalanul az anyagot feltűnés nélkül lemásolta és zárt borítékban postán juttatta el egy megbeszélt postafiókba, hogy semmilyen kapcsolat se tűnjön fel közte és a leleplező csapat között. A megállapodás szerint a szabálytalanul kijuttatott dokumentumokat az ügy felgöngyölítése után megsemmisítik. Azt gondolta, ennyi szabálytalanságot megér a sikeres felderítés és a bűnösök felelősségre vonása.

Napok múlva, mindig más-más áruházból beszerzett névtelen sim kártya és filléres butafon felhasználásával, minden ügynél a csapat más-más tagja beolvasta neki a történtekkel kapcsolatos „látomásokat”, Peter információit, aminek alapján céltudatosabban kutathatták fel a bizonyítékokat.


A vonat rosszkedvűen zötyögött a sötét váltókon át. A hideg kupékban csak az ajtó felett egy pici lámpa világított. A kocsik szinte üresek voltak. Ez volt a két ünnep közti utolsó járat, ami kevéssel éjfél előtt indult a városból. Egy fiatal nő, fázósan fonta körül felhúzott lábait a vékony kabáttal. Az ablak melletti sarokba vackolt be. Nem látta senki, amikor felszállt, és még a kalauzt se látta eddig. Évek óta ez volt az első fehér karácsony. A szállón, ahol legutóbb lakott, ott mondták, hogy utazzon haza mindenki, mert bezárják januárig. Az ünnep másnapját már a pályaudvaron töltötte. Csomagja is volt: egy nagy reklám szatyor. Az előre megváltott jegye pedig két napig érvényes. Elhitték neki, hogy utazni fog. Még az iratait is elkérték a rendőrök, a táskájába szerencsére nem néztek bele. Azután már nem zavarták. 


A piszkos üvegen túl hópelyhek szikráztak. A lány felállt, nehezen húzta le a fagytól megszorult ablakot. A szatyrot a fülénél fogva lógatta ki az ablakon. De még nem engedte el. Várt. A vonat mögött lassan elmaradt a külváros, messze világító, idegen otthonaival, távoli karácsonyfáival. A falakon túli fűtött szobákban a gyerekek már kibontották az ajándékaikat. Keze egészen meg dermedt a hideg szélben, már alig érezte az ujjait. És a konyhákban ott a sütemények édes illata! A szerelvény a nyílt pályára ért és felgyorsult. Akkor végre elengedte! Nem is hallotta, amikor földet ért. Nem hallotta, és nem is látta meg senki sem. 


- Ez Micimackós! - forgatta kezében a parányi ruhadarabot. Már régen szeretett volna egy ilyet. Két hete, a piacon látta meg egy árusnál. Fehér alapon sorjázó kicsi Micimackók, piros léggömbökkel. Olyan aranyos! Hiába kérte, az anyja nem vette meg. De a Tom igen. Ő rendes. Úgy vette meg, hogy észre sem vette. S most Tom itt ül az ágya szélén. Látja, hogy örül a meglepetésnek. Mert ez igazi meglepetés volt! Meglepetés, mint a többi is, amiket Tom neki vett. Tom rendes ember. Anya is ezt mondta, amikor legelőször bemutatta: 

- Ez itt a Tom. Ezen túl itt fog lakni velünk. Legyél hozzá jó! Rendes ember. És tényleg! Másnaptól Tom ott lakott. Olyan volt minden, mint azelőtt! Amikor még apu lakott velük. Illetve majdnem olyan... 


Egy reggel vidám fütyörészésre ébredt. Titkon megleste a férfit a fürdőszoba ajtóból, amint széles mozdulatokkal keni szét arcán a borotva habot. Olyan mókás, mint egy télapó! És ezen túl itt lakik mindig velünk! Tom rendes ember. Ezt mondta anyu barátnője, Clare néni is: 

- Örülök, hogy annyi év után végre találtál valakit! A volt férjed egy részeges gazember volt. De a Tom nem iszik. Ő egy rendes ember. Clare néni biztosan tudta ezt. Tom bácsi már régóta volt fűtő abban az iskolában, ahol Clare néni tanított. "Meg aztán ennek a lánynak is kell egy apa. Lassan már nagylány, és apja alig volt." Kell egy apa... Igen, egy apa tényleg kell! Az ő apja már régen elment, a nagy kamionnal. Akkor ő még csak óvodás volt. Mesélt is a erről a többieknek, de azok kinevették: "Az apád börtönben ül, nem pedig kamionban!" Rájuk hagyta. Úgyis tudta jól, hogy ez nem lehet igaz! Apu nincs itt, most, a Tom van. És tényleg rendes. Igaz, néha kicsit furcsa... 

Nem mindig, hanem csak néha, apránként. Azok a furcsa nézések, és érintések. De ezekről soha nem szólt, nem beszélt senkinek. Mert mit is mondhatott volna? Örült, hogy a Tom mégis csak szereti őt. Most pedig itt ül az ágya szélén, és figyeli, hogy örül a meglepetésnek. 

- Mit kell ilyenkor tennie egy jó kislánynak? - kérdi mosolyogva a férfi. Igen... Már régen megtanulta mi az, amit ilyenkor tennie kell! Az első szabály a hallgatás. Aztán az, hogy tiltakoznia nem szabad. Ez a kettő. Csak ennyi szabály van. Mert Tom a kedvességért kedvességet vár. Mert tudott ő másmilyen is lenni! Emlékezett jól, arra az első alkalomra! Csak két hónapja lakott velük, anyunak még tartott az esti műszak; kettesben voltak egyedül. Sokáig tévéztek, és a férfi ragaszkodott, hogy végig az ölébe üljön. Pedig volt még elég hely mellette is. Olyan kedves volt! Pici angyalkámnak szólította. A filmen nagyokat nevettek, és minden ilyen nevetés után kapott az arcára egy puszit. Egy kicsit már sok is volt... El akart húzódni; a fürdőszobába indult, de a Tom oda is utána ment! Hiába mondta, hogy tud ő egyedül is fürödni, mindenképpen segíteni akart! A vállait simította hatalmas lapát tenyereivel, a hátát szappanozta sokáig. A víz már kihűlt, fel kellett állnia. 

- Úgy fürdetsz, mint egy kis babát - lépett volna ki a kádból. De a férfi nem engedte csak nézett rá olyan furcsa nézéssel, amitől meg kellett ijedjen, és sikítani akart, de az ujjak a nyakára feszültek: 

- Hallgass! Jobb, ha csendben maradsz, és nem szólsz senkinek! 

Tom erős volt és nagy. Ez volt a szabály. Ha engedett, és mindent úgy csinált, hamarabb vége volt. Hónapok teltek így. A szabályok élete részévé lettek, mint ahogy a férfi közeledése is. Az anyja gyakran volt éjszakás. A hallgatás akkor is ott lapult, amikor Clare néni az iskolában faggatta, és akkor is, amikor náluk járt. 

- Tényleg nem tudom Clare, mi lehet ezzel a lánnyal? Az ételt csak piszkálja, ha kérdezem mi baja, csak hallgat. Olyan kelletlen! Egy szavát sem hallani. 

- Ez a dackorszak Elizabeth, ez a dackorszak - bólogatott Clare néni - tanultam erről a főiskolán. A lányod most tölti a tizennégyet, és ez ilyenkor egészen természetes.

Clare néni biztosan tudta ezt. A tanítóképzőben tanulta és mondták neki a továbbképzéseken is. 

- Még szerencse, hogy az én Thomasommal ilyen jól elvannak! 


Az anyjának igaza volt. Tényleg elvoltak. A fürdőszobás eset után a férfi apró ajándékokkal halmozta el. Bezzeg az Anyja soha nem vett meg semmit! Mindig a pénzre hivatkozott. Gyűlölte is ezért! De Tom más volt. Ő mindent engedett! Ha kérte volna, talán még a diszkóba is elmehetett volna. Pedig oda még az osztálytársai sem mehettek el. A kis hülyék! Egyszer kihallotta, amikor a lányok a fiúkról sugdolóznak. Mit is tudhatnak Ők erről? Ő már régen túl van ezen! A Tommal. Ő igen is rendes! És, hogy ezért néha mellé fekszik? Hogy olyat csinál vele? Na és? Talán más apáknál is így van. Tom szereti Őt! Lám, most is megkapta ezt a jópofa bugyit.

-Vedd fel! Most vedd fel... Látni akarom rajtad! - Csak azért mondta, hogy Ő húzhassa le megint. Lassan csúsztatta a kezét hátra, a gömbölyű popsi köré. Ó azok az édes dombocskák! Egészen elvesztek a nagy tenyerei között. Centiméterenként húzta lejjebb a parányi ruhadarabot. Az iskolában, a kazánház ajtajából leste mindig a lányokat, amikor a tornaóra után vihorászva tódultak be az öltözőbe. Csupa törékeny kis angyalka! Olyankor várt egy picit és utánuk ment. A radiátort nézte meg, hogy jól működik-e... Végtére is, Ő volt a fűtő az iskolában. Végtére is, ez a munkaköréhez tartozott. Olyan kedvesen rebbentek szét, ha belépett! Néha sikerült meglátnia egy-egy bimbózó cicit, vagy hamvas popsikát. A pici angyalkák! 


Mennyire mások, mint azok a nők, akikkel idáig dolga volt! Harmincnyolc évesen négy nője volt eddig. Illetve csak három. A negyediknek pénzt adott, és az csak azért feküdt le vele. Az nem számít! Egyszerű kurva volt. A többi is! Olyat vártak tőle, amire képtelen volt! És ezt még szemébe is vágták! Félt a szégyentől. Pedig eleinte mindent megtett, hogy megfeleljen! Ő Jó akart lenni. Mindig! Sokáig az anyjával lakott. A mama is azt akarta, hogy mindig jó legyen! Minden vasárnap templomba jártak. A papa halála után az anyja még tévét is eladta, nehogy valami "olyat" lásson! Ő maradt az egyetlen támasza. Sokáig ezért is nem járt sehová. A mama mindig csak a Jót akarta. Sokkal tartozott a mamának! Szigorú volt, és erkölcsös. Mindig, mindenben igaza volt. Akkor is, amikor egyszer véletlen rányitott. Váratlanul, és akkor meglátta! Annyi ideje sem volt, hogy felrángassa a nadrágját. Akkor a mama odalépett, és a kukaca tövéhez tette a kést, amivel a kenyeret vágta: "Levágom, ha még egyszer ilyet csinálsz! A rontás jön majd rád!" A mama szigorú volt, és óvta őt. De később, megint muszáj volt csinálnia. Félt ugyan, de az ágyéka feszült, és muszáj volt könnyíteni magán. Olyankor mindig a templomra, az oltár feletti kövérkés, mezítelen angyalkákra gondolt. Azok talán megvédik őt Vigyázott, hogy gyors legyen; elég volt egy-két rántás is. 

- Te vagy az én angyalkám...- hajolt a kislány arcához - és most én vigyázok rád! 


Ezt jó volt hallani. Ezekért a szavakért engedett meg mindent Tomnak. Tudta, ha betartja a szabályt, ezek a nagy erős kezek soha nem bántják. Egy reggel arra ébredt, hogy hányingere van. A vérzése is elmaradt. Nem tudta mit csináljon, az anyjának szólni nem mert, csak Tomnak mondta el. De ő nem szólt semmit. Azontúl viszont, békén hagyta. Egész nyáron hozzá sem ért. Nem értette. Miért haragszik? Aztán egy nyár végi nap az anyja elé állt: "A városba mennék dolgozni. Kell a szülői belegyezés!" Szó nélkül aláírta neki. Nem is kérdezte meg tőle, hogy miért megy el. Azóta nem volt otthon. Levelet sem írt. Igaz, Ő sem kapott. De most elhatározta, hogy mindenképp hazamegy. Oda akarta adni Tomnak a csomagot! Aztán, mégis meggondolta magát. 


A vonat hangosan zakatolva haladt tovább. 

Roberts és a fiatalok hosszan törték a fejüket, mi lehetne az a módszer amivel anélkül tudnák törvény elé állítani a pedofil férfit és a csecsemőgyilkos anyát, hogy lelepleződnének.

Nem mehetnek az iskolához kikérni a dolgozók névsorát, hogy megtudják az egykor fűtőként dolgozott férfi nevét, nyomós indok nélkül. Az anya kiléte is kérdőjel, hiszen Peter csak, mintegy filmet „lát“, neveket, címeket nem.

A megoldást Steve szállította, amikor eszébe jutott, hogy egy éve a Peter által valószínűsített település iskolájában tűz ütött ki és ennek oka tisztázására a biztosító is vizsgálatot folytatott. Ugyan egyik kollégája végezte az adatgyűjtést és banális rövidzárlat okozta a tüzet a megállapítások szerint, Steve mégis reménykedett benne, hogy a dolgozók listája is szerepel a dokumentumok között. 

Az irattár kezelője már csak legyintett, hogy menjen csak, orra alatt mormolva:

- Buzgó Mócsing! -


Az iskola folyosóján csitult a zsivaj, ahogy a diákok az osztálytermekbe vonultak a közeli órakezdésre. Az igazgatónő egyik kollégája betegsége miatt helyettesíteni indult az irodájából. Előtte benyitott a kazánházba:

- Thomas! Holnap tíz órakor várják a rendelőben. -

- Mi a csudának? - méltatlankodott a megszólított. - Két hónapja voltam a szokásos ellenőrzésen. -

- Én pedagógus vagyok, nem orvos. Honnan tudjam - válaszolta a nő - Jah. És még valami, azt kérik, hogy a vizsgálat előtt ne egyen-igyon semmit! -

- Rendben, ott leszek. - dünnyögte a szerszámait pakolászva.


A kerületi kapitányság egyik legfontosabb embere, a „szürke kisegér“ Miss Joyston volt. Negyven éve dacára egyedül élt, ami nem akadályozta abban, hogy minden frissen rendőrnek álló fiatalember iránt plátói szerelmet tápláljon. A következő újonc érkezéséig. Bár Roberts már messze nem volt az a friss hús Miss Joyston szemében, de a főnöke vele szembeni korrekt viselkedése, imponáló volt, ezért a legnagyobb szerelme, a számítógépe segítségével, bármikor, bármit hajlandó volt felkutatni a kérésére.

A folyosó végi piciny irodájában ülve az éppen frissen felvett ifjú személyi lapján lévő fényképet nézte elérzékenyülve, amikor nyílt az ajtó. Robertsnek alig észrevehetően rebbent mosolyra a szája széle, a monitorról gyorsan eltűnő kép láttán. Sok éve dolgoztak már együtt, így pontosan ismerte beosztottja ártalmatlan szokását.

- Barbara! Kérem próbálja megtudni ennek az embernek a lakcímét négy évre visszamenőleg, illetve amit csak ki tud varázsolni az adatbázisokból. - nyújtotta a cetlit a ráfirkantott névvel.

- Rendben, Eric kapitány! - mosolygott Miss Joyston a főnökére, mintegy értékelve annak diszkrécióját.

- Az eredményt csak nekem küldje át és ma nem is találkoztunk. - viszonozta a mosolyt Roberts.


Az asszisztens egykedvűen mutatott a székre.

- Nyissa ki a száját, nyálkahártya mintát kell vennem. - mondta.

- Minek az? - kérdezte Tom.

- Valami új előírás, ami a gyerekek közelében dolgozóknak bakteriológiai ellenőrzést rendel elő. - dünnyögte a nő miközben a pálcikával a férfi szájában matatott. - Ez kész, húzza fel az inge ujját, pár csepp vért is veszek. -

A férfi távozása után, a két mintát tartalmazó csomagot bevitte a doktorhoz, aki munkatársa távozása után egy borítékba, helyezte azokat és megcímezte: „Igazságügyi Orvosszakértői Intézet, Központi DNS Laboratórium“.


- Eh, öreg vagyok én már az ilyen tempóhoz! - tréfálkozott Roberts lihegve a székre zöttyenve. - Tehát, „koncmester" barátommal a következőkre jutottam. „Az NGS (Next Generation Sequencing – „következő generációs szekvenálás”) vagy az úgynevezett masszív párhuzamos szekvenálás a legújabb genetikai elemzési technológia. Ez az eljárás során a vizsgáló rendszer olyan DNS-szekvenciát hoz létre, amely egy DNS-mintában előforduló nukleotidok...“ bla,bla,bla. - vett nagy levegőt, a kezében tartott papírlapról olvasva. - Egy percig se higgyék, hogy mind én találtam ki! Néha nem is tudom mit olvasok. - folytatta. - „...az alkalmazott NGS technika segítségével több ezer SNP (Single Nucleotide Polymorphism, olyan jellegzetes jellemzői a DNS-nek, amelyek genetikai markerekként is használhatók) ellenőrzésen alapul az apaság kizárása vagy igazolása. Ez a módszer az összes hatósági engedéllyel rendelkezik, bírósági ítéletek alapját képezheti“ - szusszantott Roberts, befejezve az olvasást.

A többiek kíváncsian néztek rá, az értekezés lényegét várva.

- Három éve, az elhunyt csecsemőtől vett DNS minta az igazságügyi orvosi archívumban várja, hogy összehasonlíthassák a feltételezett szülők mintáival. Nos, némi fondorlattal sikerült a feltételezett apa DNS-ét beszerezni és néhány napon belül biztosat tudhatunk. Az anya kiléte is hamarosan kiderülhet. - Fejezte be a monológját a rendőr. Mint egy olcsó krimifilmben, éppen ekkor kezdett a lehalkított telefonja rezegni az asztalon.

- Igen, Barbara... - sokáig figyelmesen hallgatott. - Köszönöm, maga egy Angyal és ne feledje, nem is ismerjük egymást... - tréfálkozott Miss Joystonnal és bontotta a vonalat.

Elkomolyodva nézett maga elé. Türelmetlen pillantások kereszt tüzében szólalt meg ismét.

- A munkatársam a nyilvántartásból kikereste a gyanúsítottunk korábbi lakhelye alapján az életkorban is megfelelő nőt aki az anya lehetett. Két éve öngyilkos lett.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Jenes Gyula 36 történetét!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

krimi

Rövid leírás / Beharangozó

Az elkövetett bűnök jó része soha nem évülhet el, vallják a különleges ügyek felderítésére szövetkezők. A fiatal lány öngyilkosságáért felelős pedofil megtalálása az utolsó rész témája

Rövid összefoglaló

Fiatalok csoportja, egyikük különleges képességét kihasználva a bűn nyomába indul, sajátos felderítési módszerrel. A fiatal lány öngyilkosságáért felelős pedofil megtalálása ismét komoly megrázkódtatás hőseink számára.

Olvasási idő

13 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Jenes Gyula nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!