Barion Pixel nuuvella

Portgordon 1.0

Első fejezet


 Rémisztően fütyült a szél. Az ablaktáblák szinte folyamatosan zörögtek a széllökésektől és a záporesőként kopogó, ámde csaknem vízszintesen érkező tengervíz és esőcseppektől. Hiába volt a kőből rakott mellvéd hosszan a part mentén és még a széles kocsiút is, a negyven yard távolságot a házig a süvítő szél szárnyán megtéve, hatalmas cseppek zuhogtak a falra, ablakra, tetőre, mindenre, kaotikus hangzavart okozva.

 A tizenkét éves Aline apja tanítását felidézve kioltotta a tüzet a családi tűzhelyben, nehogy az erős szél kárt tegyen valamiben a rossz helyre fújt parázs által.

Portgordon sziklás, erősen tagolt parton terült el Inverness-től keletre a Moray Firth-re nézően. A kis skót halászfalu a környező településeket látta el friss hallal. Aline apja kereskedő volt. Felvásárolta a halászoktól a napi fogást és míg azok a másnapi munkához készítették elő az eszközeiket, javították a hálóikat és pihentek, addig Noah hordókban Keith város piacára zötyögve vitte a fogást. Késő délután, kora este indult, hogy a másnap hajnali piacnyitáson már kínálhassa a portékáját gazdasszonyoknak, előkelő házak szakácsainak. Mire a nap delelt, már hazafelé döcögött az üres szekérrel. Többnyire egyedül járt, asszonya csak akkor kísérte el, ha venni akart valamit a városi piacon.

 Aline fázósan húzta össze magán a nagykendőt és átsuhant a fején a gondolat, szegény Greer nagyi, aki a legkedvesebb unokájának kötötte a kendőt, milyen hamar meghalt, hiába vitte a papa Inverness-be a legjobb orvosokhoz.

 A tenger veszettül háborgott, robajlottak a felkorbácsolt hullámok amint partot értek, a szél pedig vadul cipelte tovább a felfröccsenő vizet. Időről időre mennydörgés kerekedett felül a hullámok és a szél zúgásán, amint Thór eldobta kalapácsát és hatalmasat villámlott, majd visszarepült gazdájához, hogy újra eldobva ismét őrült villanás és fülsüketítő dörrenés kíséretében megint célba találjon. 

 A kislány nem először töltötte egyedül szülei távollétében a nap egy részét és a vihar sem ritka az Északi-tenger felől nyitott öböl környékén. A még meleg tűzhely oldalának dőlve dudorászott és a hálásan dörgölődző macskát simogatta, várva a vihar csendesedését, hogy éjszakára újra begyújthasson, mert a szél addigra minden meleget kifúj a házból.

 A macska hirtelen megmerevedett, füleit mozgatva valamit figyelni kezdett. 

- Mit hallasz Tramp cica? - Kérdezte a lány.

A nevével ellentétben – „Csavargó” – napok óta otthon tartózkodó állat, talán a vihart érezte előre, most azonban feszülten tovább fülelt.

 Aline mintha rémült ló nyerítését és patacsattogást hallott volna ki az általános hangzavarból. Magában sajnálta a négylábút, amiért ilyen ítéletidőben a szabadba kényszerítik. A macska felpúposított háttal már a padlóra ugrott. Megzörgették az ajtót. A kislány fején átfutott a gondolat, biztosan nem helyi a kopogtató, mert viharban a tenger felőli ajtót kinyitni öngyilkossággal felér. Felrémlett anyja tanácsa, hogy senkinek ne nyisson ajtót, így csak belülről kiáltott ahogy a torkán kifért.

- Ki az? Nem engedhetem be! - Nem volt benne biztos, hogy a viharban kihallatszott a hangja.

- William Baked kapitány vagyok és Lord Ogilvy of Deskford megbízásából Macduff-i Eliza lányát Aline-t keresem! Errefelé laknak? Segítséget kérek!

A lány megdöbbent. Anyja Macduffból való és Elizának hívják, ő pedig a lánya és Aline a neve. Miért keresteti őt egy lord? Lázasan törte a fejét mi tegyen? Egy katona tiszttel ellenkezni, nem nyitni ajtót neki súlyos vétség, ennyit gyerek fejjel is tudott.

- A hátsó ajtóhoz jöjjön jó Uram! - Szólt végül félénken. Egy pillanatra aggódott, vajon meghallotta-e? Ám a neszekből kiderült, az idegen elindult a ház szélárnyékos oldala felé. Kisvártatva a vihar elől eddig az óljában reszkető Baxter ádáz ugatása is felhangzott, jelezve felháborodását a vihar tetejébe még egy idegen megjelenéséért is.

 Aline felemelte az udvari ajtó reteszgerendáját és résnyire nyitva az ajtót kinézett. Az egyenruhás férfi akkor vezette be a lovát az istállóba. Percekig állt az ajtóban mire ismét megjelent a kapitány.

- Megtörölgettem szegény lovat, - Magyarázta a házba belépve a férfi. - Ne száradjon rá a sós permet. Hívd ide a szüleidet! - Váltott aztán parancsoló hangnemre. Az egyébként is cserfes, talpra esett kislány nem ijedt meg a hirtelen stílus váltástól. Gyakran volt tanúja, ahogy apja nyers stílusban, néha emelt hangon egyezkedett a halászokkal. Visszaparancsolta a helyére Baxtert, aki örömmel húzódott vissza a száraz és még meleg vackára, felnyalábolta a lábaik között tekergő macskát, a tűzhely mellé tette, visszaemelte az ajtó záró gerendát. A kapitány elkerekedő szemmel figyelte a tüsténkedőt, mert nem volt hozzászokva, hogy nem azonnal hajtják végre az utasításait. Már vette a nagy levegőt, hogy számon kérje a gyereket, amikor az végre ránézett.

- Foglaljon helyet Kapitány Úr! A szüleim Keith-be mentek a napi halfogást a piacon eladni és csak holnap déltől várom haza őket, attól függően mennyi idő alatt sikerül eladniuk a halakat. - Mondta szépen összefüggően, értelmesen a kislány.

- Adj valamit ennem és innom! - parancsolta némiképp megenyhülve a férfi.

Aline tányért, kupát tett a kapitány elé és szárított halat, meg kenyeret vett elő a kamrából. Már a boros kancsóval egyensúlyozott az asztal felé, amikor a vendége ismét megszólalt.

- Aztán, kik a szüleid, te lány? -

- Noah az apám Fochabers-ből és kereskedő, anyám Eliza Macduff-ból, én pedig Portgordoni Aline vagyok. - sorolta tisztelettudóan a kérdezett.

A férfi felugrott.

- Bocsásson meg kisasszony, nem tudhattam, hogy ön az! -

Aline szemei elkerekedtek, tán a szája is kissé nyitva maradhatott meglepetésében.

- Nem vagyok én kisasszony, csak egy portgordoni kereskedő lánya! - Jutott végül szóhoz.

A kapitány biztosra vette, hogy a szabatosan, értelmesen beszélő lány olvasni is tud, ezért a köpenyéből egy iratot vett ki és a még mindig döbbenten álló felé nyújtotta.

- Az ön édesanyja tizenkét évvel ezelőttig a Lord Banff-i kastélyában szolgált. A Lord és Macduff-i Eliza igen jól megértették egymást. Khmmm. Nagyon jól megértették egymást. -

Aline lehuppant egy székre és onnan nézett fel az állva beszélő William kapitányra és szörnyű gyanú ébredt benne. Néhány éve már, hogy feltűnt neki, hogy semmilyen módon nem hasonlít az apjára, se külsőleg, se szokásokban. Bár Noah szeretettel gondoskodott a családról, apjának is tekintette, mégis furcsa érzései voltak a kereskedővel szemben, aminek magyarázatát nem tudta.

- Egy szó mint száz, - Folytatta a férfi. - Ön kisasszony a lord leánya, amint azt a Banff-i egyházi elöljáró írása is bizonyítja. Azonban, a lord édesanyja, Lady Annabell of Deskford megtiltotta a fiának, hogy Önt lányának elismerje és eltávolíttatta Eliza-t, az Ön anyját a csecsemőjével együtt a lord közeléből. -

A lány arra gondolt vajon Noah tudja-e az igazságot, anyja elmondta-e neki? Őszintén sajnálta és szerette is az apját és eszébe jutottak az alkalmak, amikor együtt mentek a piacra, hogy milyen gondosan takargatta a szekéren alvó lányát és másnap vidáman utaztak hazáig.

A kapitány még nem fejezte be.

- A Lady két hete elhunyt, így a lord parancsot adott az Ön felkutatására és a kastélyba juttatására, hogy iskoláztassa, további neveléséről gondoskodjon. -

Lassan leülve, személyesebb hangon fejezte be.

- Miután Lady Annabell mindenkit elmart a fia közeléből, a lordnak nincs örököse, egyedül Ön kisasszony. -

Aline szíve is megállt egy pillanatra amikor a hivatalos papíron meglátta a nevét és apjaként a lordot bejegyezve, de a Kapitány komolyságához sem fért kétség.

- De nem is ismerem én azt a lordot! - Szólalt meg végül.

- Ebben sem Ön kisasszony, sem lord Ogilvy nem hibás, erről csakis Lady Annabell tehet, Isten nyugosztalja őt! - Mondta a férfi.

- Én itt élek, itt szeretek élni! - Jelentette ki dacosan a lány. - Itt szeretnek a szüleim, az emberek, ez az otthonom. - Folytatta elérzékenyülve. - Nem akarok sehova se menni innen! -

William kapitány lehajtott fejjel válaszolt.

- A lord határozott parancsot adott, hogy vigyem önt a kastélyba! Teljesítenem kell a parancsot. -

- De én nem akarok menni! Nem hagyom itt a barátaimat, ezt a házat, az állatainkat, a szüleimet, semmit! - Párásodott Aline szeme.

- Értse meg kisasszony, katona vagyok, azt teszem amit mondanak. -

- Nos, hát azt mondom, hogy nem megyek! - Villant a lány szeme.

- E pillanatban még a lord szavát kell követnem, ha idővel a kisasszony lesz a munkaadóm, akkor az Ön szavait fogom követni életem árán is. -

Aline fejében egymást kergették a gondolatok. Végül megszólalt.

- Megyek megetetem az állatokat. - jelentette ki határozottan és felállt. A kapitány csendben eszegetett tovább, ám amint a lány kilépett az ajtón felugrott és a résnyire nyitott ajtón figyelte ahogy Aline eltűnik az istállóban, majd néhány perc múlva ismét megjelenik viharkabátban, csuklyával a fején, egy Shetland pónit szőrén megülve, és elkocognak a ház mögötti dombok irányába.

A férfi nagyot sóhajtott és visszaült az asztalhoz, befejezni a vacsoráját.

- Szegény gyermek. - Mormolta és saját, otthon hagyott hasonló korú lányára gondolt. Vacsora után körülnézett, hol tölthetné a legkényelmesebben az éjszakát, megvárva a szülőket, hogy velük is közölje a lord parancsát. Aline miatt nem aggódott.

- Értelmes, okos lány, majd visszajön… - Vélte meggyőződve. 

Második fejezet


 A dombok hamarosan össze simultak és egyfajta fennsíkot, mezőt képeztek, magasan a tenger szintje felett, ahol már nem hallatszott a tenger robajlása, nem permetezett a tengervíz, sőt az eső is elállt. A szél ugyan erősen lökdöste a viharkabátot, de már csak a fű susogása kísérte a kicsi ló lépteit. A Keith felé vezető úton az első település az Enzi nevű, pár házból álló kicsiny falucska volt. Aline úgy gondolta, hogy a kapitány ha észreveszi az eltűnését, az első ötlete az lehet, hogy a szülei elé indult, ezért ezen az úton fogja keresni. A templomban hetente egyszer a Buckie-ból kijáró pap misézett és olyankor az Enzie-ben lakó hívek is a portgordoni templomba jöttek. Ott ismerte meg Sofie-t, a tőle egy évvel idősebb lányt, akinek szüleihez Enzie-ben járva gyakran benéztek, amikor a piacra menet, beadták a megrendelt halat. Nem az út felől közeledett a házhoz remélve, hogy Sofie észreveszi, mielőtt besötétedik teljesen. A házban már világított a mennyezet gerendára akasztott viharlámpa, mire a barátnője kisietett hozzá.

- Mit keresel ilyen rossz időben itt? - Kérdezte aggodalommal a hangjában.

- Halkabban! Menjünk az istállóba, szeretném ha senki nem látna meg. - Hadarta Aline.

Izgalma Sofie-re is átragadt, így sietve tuszkolta a pónit az ajtón befelé.

- Mond már! Mi történt? -

- El akarnak rabolni! - Mondta remegve a viharkabátot lehámozva magáról.

- Micsoda? Ki akar elrabolni? - Bár hihetetlennek tűnt a dolog, az időpont, a reszkető lány, megijesztette Sofie-t.

- William kapitány jött ma hozzánk, hogy a lord parancsára engem a Banff-i kastélyba vigyen. De én nem akarok menni! - Már könnyes volt a szeme.

- Arra kérlek, - Folytatta. - hogy holnap délelőtt amikor hazafelé jönnek a szüleim állítsd meg és mond el nekik ezt. Most pedig találjuk ki, hova bújjak el, hogy ne találjon meg a kapitány ha észreveszi a szökésem. A szüleidet nem akarom bajba keverni, ezért nem mehetek a házba. Itt az istállóban sem éjszakázhatok, mert azt hiszem errefelé keresne először. Valami jobb helyet kellene találni! - fejezte be Aline.

Sofie a pónit egy száraz ruhadarabbal törölgetve törte a fejét. Egyszer csak felkapta a fejét!

- McKenzie asszony! Innen keletre alig egy mérföldre, egy szélvédett mélyedésben van a cottage, amiben egyedül él. Innen az útról nem is látni! Pár éve meghalt a férje mert részegen akart szántani, de olyan szerencsétlenül rúgta meg a ló, hogy mire doktorhoz értek vele meghalt. Biztos emlékszel rá, néha velünk jött a templomba! - Hadarta.

- Az a szigorú tekintetű, szikár asszony? - Kérdezte Aline, abbahagyva szipogást.

- Igen, igen. A szekéren, templomba menet beszélgetni szokott, valamiért nem lett gyerekük, egyébként kedves asszony. - Sofie teljesen lázba jött. - Visszamegyek a házba, megvárom amíg elalszanak a többiek, akkor vissza jövök érted és elkísérlek, mert a sötétben te nem találnál oda. - Ötletétől megrészegülve eltrappolt a ház felé.

Aline reménykedett benne, hogy eszébe jut valami vacsorát hozni neki, mert arra nem gondolt szökése közben, hogy előbb utóbb megéhezik. Már csaknem elbóbiskolt, amikor még mindig izgatottan visszatért Sofie egy kosárral, benne kenyér, kevés szárított hal és egy kancsó víz. Épp csak letette és már szaladt is vissza. A ház egyik macskája felfedezte a vendéget és a halat, ezért dorombolva, dörgölőzve igyekezett felhívni magára a figyelmet, némi hal reményében. A lány csendesen majszolta az ennivalót, néha egy-egy falatot a bőszen mormogó macskának is dobva. Közben azon törte a fejét, hogyan fog alakulni az élete, mi lesz a szüleivel, hogy lehetne a kapitány rávenni, adja fel a keresést mondván nem találja a lord lányát.

Befejezve a vacsorát a macska az ölébe kuporodott és hamarosan mindketten elaludtak.

Órák múlva ébresztette fel őket a szöktetés izgalmában tüsténkedő Sofie.

Kivezették a pónit és egy lovat, elsétáltak velük a kerítésen túlra. Sofie-nak egy hatalmas szikla mellé kellett vezetni a lovát, hogy nyereg nélkül felmászhasson a hátára.

Hol teljesen sötétben kocogtak az alig látszó ösvényen, hol némi holdvilág világította meg a legelőt. Magabiztosan vezette a lovát és a kicsi pónit, így aztán hamarosan felsejlett a ház sötét tömbje. A tornác oszlopához kötötték az állataikat és bekopogtak. Világosság gyúlt az ajtó mögött és fémes hang hallatszott, mint amikor egy fegyvert csőre töltenek, csak ezután harsant a kiáltás.

- Ki az, e késői órán!? - Se félelem, se reszketés nem volt a női hangban.

- Martha néni, én vagyok az, Sofie. -

Gyors léptek és az ajtó gerenda dübbenése hallatszott, amint félre dobták. Nyílt az ajtó és hálóköntösben, puskával a kezében jelent meg McKenzie asszony.

- Mi történt? Csak nincs valami baj. Mi van lányok, beszéljetek. Befelé! - A fegyvert az ajtó mellé támasztotta, amíg a záró reteszt a helyére emelte.

- Bocsánat Martha néni, de nekem vissza kell mennem, mert senki nem tudja, hogy itt vagyok és szeretném, hogy ez így is maradjon. - Hadarta Sofie.

Az asszony felvont szemöldökkel nézett a lányokra, de bólintott és kiengedte. 

Az asztalhoz ült ezután és várakozásteljesen nézett Aline-re.

- Nem akarok a kastélyba menni. - Kezdte a már erősen fáradt lány.

- Az elején kezd! - Szólt rá McKenzie asszony.

Nagy levegőt vett és anyja Banff-i szolgáló éveitől, a kapitány érkezéséig elmesélt mindent amit tudott.

- Apád tudja? - Kérdezte a beálló csendben a nő.

- Fogalmam sincs. - rebegte a lány.

- Most aludni térünk és holnap reggel kitaláljuk hogyan tovább. - Jelentette ki asszony.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Jenes Gyula 36 történetét!


  • 1213 szerző
  • 798 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Jenes Gyula

Portgordon 1.0

Rövid leírás / Beharangozó

Társszerző kerestetik!
Feltöltök ide íráskezdeményeket abban a reményben, hogy akad akinek a fantáziáját beindítja és tovább gondolja, mi több le is írja. Az így létrejött művet közösen jegyezve publikáljuk. A világ irodalomban számos példa lelhető fel a közös munkára, mint például Ilf és Petrov, vagy ide érthető akár Dumas is akit több tucat munkatárs segített művei létrehozásában. Az eredeti címmel de … 1.0 helyett … 1.1 1.2 1.3 stb. címmel érkező „bővítmények” alapján követhető a fejlődés.

Rövid összefoglaló

A macska hirtelen megmerevedett, füleit mozgatva valamit figyelni kezdett.
- Mit hallasz Tramp cica? - Kérdezte a lány.
A nevével ellentétben – „Csavargó” – napok óta otthon tartózkodó állat, talán a vihart érezte előre, most azonban feszülten tovább fülelt.

Olvasási idő

12 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Jenes Gyula nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!