A faluban hamar híre ment, hogy édesapám hazatért. Az emberek, minden szegénységük ellenére megpróbáltak segíteni. Hol egy kis tejecske, egy kevés túró, pár darab tojás, hol pedig egy tál egyszerű étel került az asztalunkra.

Raymond kilépett a zuhany alól és egy makulátlanul fehér törölközőt tekert a dereka köré, majd kiment a teraszra, nekitámaszkodott a korlátnak és élvezte, ahogy a nap meleg sugarai felisszák bőréről a vízcseppeket.

Egy kis emelkedőn kaptatott felfelé, amikor észrevette, hogy a padlásszoba ablakában árnyék mozdul, és ide- odajár. Ruby megállt, és figyelni kezdte az ablakot. Amikor az árnyék észrevette a nőt, hirtelen eltűnt.

–Nem tudom, hogy mi történt. Bejöttem, letettem a táskám, hallottam a csörgést, elindultam a nappaliba. Ennyi. Nem tudom, hogy miért ülök itt és azt sem tudom, hogy került ez a pólya az ölembe. Semmire sem emlékszem.

–Pontosan úgy sír, mint Sarah – döbbent meg a nő. – Sarah! Kicsikém! – mondta önkéntelenül. A gyerekszobában ekkor fény villant. –Sarah meghalt, de én élek – suttogta egy torz hang és belenevetett a kagylóba.