Egyetlen hiteles képedet nézve,
Elmerengve szemed tengerébe,
Rájöttem, hogy hiányt érzek,
S hiányom forrása Te vagy!

Távol vagy, s ha szívemhez mégis közel,
Ez kevés ahhoz, hogy karoddal átölelj.
Nem ismersz, de tudod, hogy létezem,
Testeden a hideg szalad át, ha csókodra éhezem.

Látlak, de nem hallak,
Szemeddel ragyogd hát e szavakat,
Mond, hogy lássam és írjam,
Mond szépen és lassan, hogy tovább bírjam.

Múzsám Te vagy, s bár távol élsz,
Szemed szavainak ereje el nem vész,
Bárcsak láthatnálak élőben, szemközel,
Hogy hangod szavai szóljanak testközel.

Egyetlen hiteles képedet nézem,
Elmerengtem arcod tündökében,
Rájöttem, hogy csak múzsám vagy,
Több nem lehetsz, hisz oly messze vagy!

De állj, hisz badarságokat beszélek,
Hisz mi a távolság, csak holmi méterek,
Ez választana el Tőled?
Ez! De nem szabadulok meg Tőled!

Emiatt nem! Se másért meg nem állok,
Egyszer elmegyek, s megtalállak,
Megszerzem azt amire mindig is vágytam,
Hogy szemed tükrében magamat lássam!