Barion Pixel nuuvella

Vihar

Feltámadt a szél. Egyre vadabbul rohan keresztül a tájon. Csak lázad, és őrjöng, mintha gyűlölne minket. Roppant erővel lökdös és tép, szaggatja a tájat. A fák is alig bírják már. Egyik-másik tán vele is repül, ha még jobban feldühödik. Mintha az egész világot magával akarná sodorni… a pusztulásba talán. Odafenn sötétkéken, majd lilán kavarognak a vaskos felhők, aztán komor szürkébe fordul az ég, és elsötétül a táj. Az egész csupán egy pillanat az első villámtól és mennydörgéstől. Hisz az imént még sütött a nap… 

Észre sem veszed, és már ömlik is, a szél őrjöng, csapdos, dühöng, tör-zúz… Pusztít mindent, mi útjában áll. Ledöntene minden házat, szabadon eresztve dühét. Hullámokat rajzol az esőfüggönybe. Az óriás cseppektől sötétlik a járda, ázik a föld, fájón nyögnek a levelek, és szerényen hajtanak fejet a gyönge virágok. Most ő az úr; a vihar. Térdre kényszeríti a világot, és, mint sértődött piktor, átfesti a tájat. Haragjának villámai cikáznak mérgesen, egy csattanás, majd zúg, morog, végül nagy sokára halk dörmögésben hal el szava. Mély levegőt vesz, majd megint villan, és megint rád kiált. 

Vastag esőfüggönyével végtelennek hitt világod apró zugába zár, és arra kényszerít, hogy önmagadba nézz. Hogy fejet hajts a természet fékevesztett dühe előtt. Látod már, milyen kicsi vagy, és védtelen? Milyen jelentéktelen… Hogy packázol vele, s most mégis hogy húzod össze magad! Csak pislogsz megilletődötten kicsinyke rejtekedből. Pedig ez csak egy egyszerű vihar! Mégis milyen roppant erők csapnak össze a fejed fölött, és zúdítják haragjuk világodra, amelyben azt hitted, mindenható vagy. 

Nem vagy te semmi, s életed is pusztán az ő jóindulata. Hatalmassága megdöbbent, és arra késztet, hogy belásd: egy pillanat alatt eltüntethetne, kitéphetne, mint valami gyomot. Öntelten azt hitted, uralhatod a természetet, de vihara most újra rád kiált… Ideje belátnod, te is csak az ő műve vagy. Fölötte nincs hatalmad. Nem volt, és nem is lesz soha. 

Az eső kissé elcsendesül, és a szél sem rohan már úgy. Beszűkült világod határait lassacskán kiterjeszti. Az égen rohanó sötét fellegek közt néhány napsugár átsettenkedik. Most láthatod, hogy megváltozott a táj. Leszaggatott levelek, csapzott fák, tépett virágok, elázott pázsit… A természet, most vihar alakjában, kézjegyével látta el a tájat. Majd kissé távolabbról rád villan, és vissza is mordul párszor, hogy tudd; majd még visszajön!

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Kalocsay Rica 30 történetét!


  • 1201 szerző
  • 785 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

Feltámadt a szél. Egyre vadabbul rohan keresztül a tájon.

Rövid összefoglaló

Most ő az úr; a vihar. Térdre kényszeríti a világot, és, mint sértődött piktor, átfesti a tájat.

Olvasási idő

2 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Kalocsay Rica nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!