Barion Pixel nuuvella

Álarcosbál - 1

A parti már elkezdődött, a parkoló elegáns limuzinokkal és méregdrága sportautókkal telt meg. A bejárat előtt kíváncsi tömeg ácsorgott, bár a bejutásra esélyük sem volt. Legtöbbjük szenzációra sóvár firkász volt, és fotósok hada persze, akik éhesen villogtatták a vakuikat, ahogy a gazdagok és szépek az autókból kiszállva végigvonultak a vörös szőnyegen, elegáns, méretre szabott öltönyben vagy egyedi tervezésű kisestélyiben.

A parti egyetlen apropója a rongyrázás volt, semmi több. Csak azt az egy célt szolgálta, hogy New York csillogóan gazdag férfiai és asszonyai megmutathassák, mijük is van. Mennyire pompás az autó, amivel érkeznek, mennyire drága a ruha, amit viselnek, persze csak és kizárólag ezen az egy estén, hiszen kínos volna ugyanazt felvenni majd egy másik partira. Valamint nagy hangsúlyt fektettek a kiegészítőkre, ezek legalább olyan fontosak voltak, mint maga a ruha.

Gátlástalanul drága nyakékek kövei csillogtak az esti fényekben, gyémántokkal kirakott mobiltelefonok kerültek elő, valamint a hölgyek szintén ékkövekkel díszített, apró méretük miatt eredeti funkciójukat elveszített kézitáskákat szorongattak a kezükben. Az elit bemutatta tehát, mije van. Mennyire dolgoznak jól a szabászaik, melyik előkelő divatházból vásárolnak nagy kedvvel, honnan veszik az ékszereiket, milyen ügyes a fodrászuk és − nem utolsó sorban persze − a plasztikai sebészük.

Rebecca gyűlölte az ilyen fölösleges felhajtásokat, és nem is volt az a nő, aki ennyire ad a látszatra. Persze gyönyörű volt, ő is szeretett szépen felöltözni, de ez azért már túl volt azon a határon, amit ő még ízlésesnek tartott. Viszolygott az egész partitól, mégsem látszott rajta semmi, ahogy a sofőr szélesre tárta előtte a fehér limuzin hátsó ajtaját. A férfira villantott egy kedves mosolyt, miközben kiszállt az autóból, aztán többé tudomást sem véve róla vagy az autóról, elindult a bejárat felé. 


A vörös szőnyeg mellett kétoldalt elhelyezett kordon mögül hirtelen minden szempár rá szegeződött. Ismét villogni kezdtek a vakuk, bár senki nem tudta, ki ez a fiatal nő. Nem milliárdos cégtulajdonos, nem bankigazgató, nem filmsztár és nem is modell. Mindenesetre nagyon gazdag és előkelő, ez tisztán sugárzott róla, ahogy kecsesen végighaladt előttük. 

A halványkék ruha, amit viselt, csak egy vékony pánttal takarta el tökéletes ívű vállát, hátát pedig szabadon hagyta, hadd legelésszenek rajta az éhes férfiszemek. Dekoltázsa hasonlóan hívogató volt a tekintetek számára, a lágy szatén súrolta a földet, ahogy fehér, magas sarkú cipőjében kecsesen lépkedett a vörös szőnyegen. Bár járása olyan hatást keltett, mintha csak úszna a levegőben. Karcsú, törékeny teste ámulatba ejtő volt, bármelyik topmodellel felvehette volna a versenyt. Kerek fenekénél a ruha még testére feszült, hosszú, kecses combja pedig ki-kivillant a kék anyag alól, ahogy lépkedett. Hollófekete haja egész magasan, majdnem a feje tetején volt szorosan összefogva, de így is csaknem a háta közepéig ért, alul huncut csigákba kunkorodott, és meg-megugrott minden lépésnél. Egy vékony, fehérarany nyakláncot viselt a hozzá illő fülbevalóval. Fehér retikült tartott bal kezében, sminkje visszafogott volt, halvány, de kiemelte hatalmas, kristálytiszta tekintetű bogárszemeit, melyekkel kipillantott párszor az őt fotózó, közben alaposan megbámuló emberekre. 

Végre beért az ajtón túlra, ahol egy alacsony, öltönyös fiatalember érdeklődte meg, hogy hívják.

–­­­ Rebecca Hart – felelte a nő bársonyosan lágy hangján, mire a fiú a kezében tartott vendéglistát kezdte kutatni. Szinte azonnal meg is találta a nevet, és bólintott, hogy a nő bemehet, majd hosszan nézett utána, ahogy ő tovább lebegett a fényesen kivilágított terem felé, ahol a zenekar épp Wagnert játszott.

Előkelő forgatag fogadta; öltönyök, estélyik… Bohócok – mosolyogta meg magában a dolgot. Nem érezte magát ide valónak, és hogy egyre erősödő szorongását enyhítse, egy pincér tálcájáról rögtön a kezébe is vett egy teli pezsgőspoharat. Megállt a fal mellett, nem messze a bejárattól, és szétnézett a sznob tömegben. Bájosan cseverésző nők és fontoskodó férfiak…

Aztán végre észrevette őt is. A bárpultnál állt. Fehér ing, fekete öltöny… Minden bizonnyal Armani. Rebecca csak egyszer látta eddig a férfit, akkor is csak fényképről. Meg kellett állapítania, a valóságban sokkal… Nehezen találta a megfelelő szót. A látvány egy pillanatra megbabonázta. A férfi magas volt, sokkal magasabb, mint amilyennek gondolta, kopasz, vállai szélesek, a szeme barna, tekintete meleg, gesztusai barátságosak és a mosolya valami lélegzetelállító.

Ő volt Mark DiAngelo. A férfi, aki miatt idejött. Cseppet sem látszott rajta a kora, Rebecca nem mondta volna meg, hogy negyvenéves, ha nem tudja. Persze tudta. A mellette álló férfi még magasabb volt, mint Mark, nagyobb darab, fekete haja egész rövidre nyírva. Őt a nő még sosem látta, mégis pontosan tudta, kicsoda. Joe Brighton. Mark testőre, az árnyéka, aki mindig mellette volt.

DiAngelo remekül festett a drága öltönyben, és látszott, hogy hozzá van szokva, tudta viselni, teljesen természetesen viselkedett benne. Ezzel szemben Joe-ról üvöltött, hogy csak feszeng az elit göncben, a nyakkendőtől pedig sugárban hányna szíve szerint. Minden bizonnyal a cipő is szorította. Mellesleg széles vállain a zakó időnként úgy megfeszült, mintha azonnal szét akarna repedni.

Rebecca meg is mosolyogta egy pillanatra a hatalmas férfi kínlódását, majd kortyolt még egyet a pezsgőből, és lassan elindult feléjük. Mark hanyag eleganciával támasztotta a bárpultot, és elmerült a beszélgetésben testőrével, aki mellesleg jó barátja is volt. A nő nem hallotta, miről folyik a diskurzus, mert a terembe benyúló, félkörívben terpeszkedő bárpultnak egy másik részén állt meg, ahonnan tökéletesen rálátott a két férfira, viszont hallótávolságon kívül esett.


– Mégis meddig akarsz itt maradni? – szűrte a fogai között Joe.

– Egy ideig – mosolygott higgadtan Mark. Tulajdonképpen remekül szórakozott a nagydarab férfi világvége hangulatán, amit az öltönyviselés rendszerint kiváltott szegényből – Próbáld meg jól érezni magad!

– Nem díjazom a humorod, Mark! Ebben a helyzetben piszkosul nem! – sziszegte a testőr. – Tudod, hogy okádhatnékom van az ilyen…  

Nem fejezte be a mondatot, csak rántott egyet a zakóján, majd idegesen körbenézett, hogy látta-e valaki. Aztán folytatta: 

– Arról nem beszélve, hogy Stefano kint dekkol a parkolóban…

– Ő a sofőröm, Joe, te is tudod, hogy nem hozhatom be ide.

– A sofőröd és a barátod. Tudtommal legalább is. De úgy látom, téged ez különösebben nem zavar.

– Egy óra! – nézett fel Mark a másik férfira. – Egy órát maradunk még, megmutatjuk magunkat mindenkinek, aztán elmegyünk. Rendben?

Joe nagyot fújt, majd megadóan bólintott, és üres poharát felemelve a pultról jelezte, hogy ő bizony inna még. 

Mark DiAngelo megfordult, de tekintete nem a pultoson állapodott meg, hanem egy lenyűgözően, tündöklően szép fiatal nőn, aki szintén éppen rendelt valamit.

– Na, ez már igen! – mosolyodott el szélesen, és tekintetét képtelen volt elszakítani a látványtól. 

Az a fekete haj, a hatalmas, fekete szemek… az ajkai… Abban a pillanatban, ahogy meglátta, megmozdult benne valami. Forróság öntötte el, és hirtelen minden vágya az volt, hogy ennek a fiatal szépségnek a közelében lehessen. Nem, nem benne! A közelében! És a nő kisugárzásának eme – számára igen szokatlan – hatása egy pillanatra talán meg is zavarta.

– Mi van? – morgott félhangosan Joe, és arra nézett, amerre barátja pillantása veszett el menthetetlenül. 


– Vagy úgy! – vigyorodott el ő is, ahogy meglátta a nőt. – Biztos modell.

– Kétlem – felelte Mark, egy pillanatra sem véve le szemét a szívet melengető látványról. 

– Miért?

– Annál ő sokkal… Nem tűnik egy elkényeztetett cicababának.

– Nem nagyon lehet más, ha egyszer itt van – fújtatott a testőr, mert megint tudatosult benne, hogy az öltöny imitt-amott bizony igencsak szorítja. – Rohadt kényelmetlen ez a szar!

A két utolsó kijelentés fölött Mark elsiklott, ráadásul, ahogy a nő megkapta az italát, egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetük, de a szépség zavartan azonnal el is fordult, a férfi arcára pedig egy még szélesebb mosoly költözött.

– Ennivaló! – állapította meg. 

– Akkor gyorsan harapj belőle, aztán lépjünk le!

Mark végre barátjára nézett, megveregette széles vállát, majd nagyot sóhajtott. 

– Mondtam. Egy óra! – emlékeztette a testőrt, aztán rendelt végre. Whiskyt. Magának és a morcos gárdistának is. Ahogy megkapták az italt, közelebb intette a fiút, aki az előbb a feltűnő jelenséget is kiszolgálta, és diszkréten megérdeklődte tőle, mit rendelt a hölgy. Ezt ugyanis nem tudta megfigyelni, miközben elmélyülten tanulmányozta a halványkék szaténkölteménybe bújt csodát.

– Egy koktélt rendelt, White Ladyt – felelte a kérdezett, mire Mark közölte, hogy ugyanazt szeretné küldeni a „kék ruhás hölgynek”, és kérdezteti, nem volna-e kedve csatlakozni hozzájuk. Aztán igyekezett nem feltűnően bámulni a nőt, míg a válaszra várt, noha ez igencsak nehezére esett. Végül pár perc múlva a tündöklő szépség kissé félénken, de angyali mosollyal arcán nézett Mark szemébe, és alig észrevehetően elpirulva bólintott. Majd megfogta poharát, és hozzájuk sétált.


– Bingó – fintorodott el Joe, mielőtt a nő odaért volna hozzájuk. – Mindig neked jut a melle húsa!

– Nyerő típus vagyok. Csak figyelj, és tanulj! – vigyorgott Mark, majd illően fogadta a szépséget. Kézcsók, bemutatkozás, aztán rövid udvariassági csevelyt folytattak arról, ki miért van itt. Közben máris oldódott a kezdeti feszültség, mikor kiderült, hogy Mark és Rebecca is úgy véli, bizonyos körökben az embernek időnként muszáj megmutatnia magát ilyen és ehhez hasonló partikon, még ha ez nem is túl izgalmas program. Ezen persze Joe fújtatva elhúzta a száját.

– Dohányzol? – kérdezte váratlanul Mark.

– Igen – bólintott a nő, és megigazította ruhája pántját, ami épp lecsúszni készült a válláról.

– Akkor gyere! – nézett a férfi magabiztosan Rebeccára, aki cseppnyi habozás után belekarolt, és együtt, a megtermett öltönyellenes aktivistával a nyomukban kimentek a hatalmas teraszra. Ahogy kiértek, és elővették cigarettáikat, DiAngelo tűzzel kínálta a nőt, amit a fekete hajú szépség el is fogadott. Közben Joe diszkréten távolabb húzódott tőlük, és magában fortyogott tovább. Mark és Rebecca a korlátra támaszkodtak, és tovább beszélgettek.

– Fura neved van – állapította meg Rebecca, mire a férfi szélesen elmosolyodott.

– Az anyám afroamerikai volt, az apám pedig olasz – közölte mély, érces hangján, egyszerre adva ezzel magyarázatot nevére és karamellszínű bőrére.

– És mivel foglalkozol, Mark DiAngelo? – mosolygott fel a férfira Rebecca.

– Mindenfélével. Üzletelgetek. És te, Rebecca Hart? – kérdezett vissza a férfi.

– Színdarabokat írok. Többek között.

– Ebből meg lehet élni manapság? – ráncolta a homlokát a férfi.

– Nem ennyire jól – intett Rebecca a teremben szórakozó elit felé. – De nem szűkölködöm – vetett aztán egy cinkos pillantást DiAngelóra. 


Persze a férfi ezzel maga is tisztában volt, csak rá kellett néznie a hosszú hajú tüneményre, és tudta. Épp elég nővel volt dolga élete során, hogy első ránézésre is meg tudjon állapítani bizonyos dolgokat. Ezért volt benne biztos, első blikkre, hogy ez a szépség nem modell, még, ha meg is állná a helyét a kifutókon. Minden bizonnyal – hozzá hasonlóan – szemérmetlenül gazdag volt, de abból a fajtából, aki emellett is ember tudott maradni.  

Rebecca ruhájának pántja megint lecsúszni készült, a férfi pedig automatikusan nyúlt oda, hogy megigazítsa. Ahogy hozzáért a nő finom bőréhez, Rebecca egy pillanatra libabőrös lett, ő, Mark pedig kicsit átadta magát a gondolatnak, hogy leveszi a ruhakölteményt a nőről, hadd csodálja meg a nélkül is tökéletes testét. 

Hosszan elbeszélgettek még, közben háromszor is rágyújtottak, végül Joe már nem bírta tovább, határozottan megköszörülte a torkát, jelezve, hogy nagyon szeretné, ha végre tényleg eltűnnének ebből a fellengzős partiból. 

– Azt hiszem, ideje indulnunk… – mosolyodott el akkor Mark.

– Úgy érzem, nekem is elég volt ebből a bohóckodásból – kuncogott Rebecca.

– Elvihetünk?

– Persze! – adta be a derekát igen könnyen a nő. 

Tényleg nem volt kedve itt pózolni tovább, de Mark társaságát szívesen élvezte volna még, legalább egy kicsit. A férfi bólintott, Rebecca megint belekarolt, és így hagyták el az épületet, nyomukban az egyre jobban kínlódó testőrrel. A hátsó kijáraton keresztül mentek, ahol rögtön a parkolóba jutottak. Mark Wagnert istenítette épp, miközben a hatalmas, fekete limuzin felé vezette a nőt, aki határozottan egyet is értett minden szavával, az öltönyallergiás férfi pedig szemeit forgatva követte őket. 

Ahogy odaértek az autóhoz, Stefano Moretti, Mark sofőrje és gyerekkori jó barátja azonnal kiszállt, hogy kinyissa előttük az ajtót. Valamivel alacsonyabb volt, mint Mark, fekete hajú, barna szemű. Fehér szövetnadrágot viselt és fekete inget, aminek a felső három gombját nem gombolta be. Bár tulajdonképpen nem volt túl vékony, a két nagydarab férfi mellett szinte eltörpült. Széles mosollyal arcán köszönt a nőnek, miközben kinyitotta neki a kocsiajtót. 

Rebecca beült, mellé Mark is, Joe pedig egy pillanat alatt megvált a nyakkendőtől, és kigombolta az ingén a felső két gombot. Mire morogva beült előre, már a zakó sem volt rajta. Csak alig valami hallatszott abból, amit motyogott, de a sofőr vigyora jelezte, így is értette az igen cifra szitokáradatot, amit a góliát az öltönyt feltaláló egyén fel- és lemenőinek címzett, nem sajnálva a nyomdafestéket nem tűrő jelzőket.

– Hová megyünk? – kérdezte Stefano. Mark kérdőn a nőre nézett, aki megadta egy belvárosi, elegáns társasház címét. A sofőr bólintott, becsukta a hátsó ajtót, majd előre sétált és beült a még mindig fújtató óriás mellé. 

A limuzin lassan, méltóságteljesen kigördült a parkolóból, majd meglódult a kihalt utcán, és szinte röpült a belvárosba, a megadott cím felé. Közben hátul a nő és Mark tovább folytatták a beszélgetést.

– Remélhetem, hogy látlak még? – kérdezte ellenállhatatlan mosollyal arcán a férfi.

– Persze – vágta rá Rebecca, gyorsabban, mint szerette volna. 

Olyan hatással volt rá a férfi, amire cseppet sem számított, és nem is lett volna szabad így lennie. De Mark DiAngelo több volt, mint amit ő feltételezett a korábban látott fotók alapján. Nem csak egy dúsgazdag playboy volt, de olyan kisugárzás, olyan ellenállhatatlan vonzerő birtokosa is, hogy Rebecca szíve szerint azonnal a karjai közé vetette volna magát. Ő, aki mindig higgadt volt, vérprofi… aki sosem keverte a munkát a magánélettel. Szinte megrettent attól, milyen hatással volt rá Mark, attól, hogy ha a férfi akarta volna, akár ott helyben, minden további nélkül szeretkezett volna vele…

– Most két napig nem leszek a városban. Utána egy vacsora?

– Szívesen! – mosolyodott el kissé zavartan a nő.

– Remek.

Telefonszámot cseréltek, majd az a fránya pánt megint lecsúszott Rebecca válláról. A férfi lassan emelte vissza a helyére, közben mindketten elvesztek a másik tekintetében. Hirtelen felforrósodott köztük a levegő, Marknak hatalmas erőfeszítésébe került távol tartani magától az első találkozás alkalmával még meglehetősen illetlen gondolatokat, amik azonban minden próbálkozása ellenére mégis csak meg-megkísértették. Rebecca pedig megremegett a férfi érintésétől, a szíve hevesen dobogni kezdett…

– Van valakid? – kérdezte a férfi egész közel hajolva.

– Nincs – sóhajtotta Rebecca, és akaratlanul is lehunyta a szemét, ahogy a férfi lehelete a nyakát cirógatta. 

– Hála az égnek! – mosolyodott el Mark. 

No, nem mintha számára gondot jelentett volna a vetélytársak félreállítása. Sosem jelentett. Igyekezett visszafogni magát, de a nő elemi erővel hatott rá. Képtelen volt ellenállni a kísértésnek. Finoman belecsókolt Rebecca nyakába, majd megcsókolta az állát, és egész közel hajolt az érzéki ajkakhoz. Megint egymás szemébe néztek.

– Gyönyörű vagy – állapította meg Mark. 

Olasz lévén, mindig is tudta, hogyan bókoljon, hogyan vegye le a nőket a lábukról. Képes volt bárhol, bármikor, bármelyik nőről percek alatt lebókolni a bugyit… most valahogy mégis csak ennyire futotta.

– Köszönöm – súgta a nő, akinek pillanatnyilag szintén nem sok köze volt önmagához. 

Minden porcikája reszketve követelte DiAngelo csókját, miközben pontosan tudta, mekkora ostobaság lenne. Mark pedig nem akart elsietni semmit. Nem akarta, hogy Rebecca azt higgye, csak meg akarja kapni őt. 

Nem mintha nem lett volna rá jellemző, hogy hirtelen kötött ismeretségei hevesen lángoló, ugyanakkor igencsak rövidke életű románcokká válnak… de ezzel a nővel ennyi nem volna elég. Tőle több kell! 

Hüvelykujjával végigsimított a nő ajkain, majd egy finom csókot lehelt az arcára, és ismételten hálát adott az égnek, ezúttal csak magában azért, hogy a limuzin megállt a megadott cím előtt. Fogalma sem volt, meddig tudná még visszafogni magát. 

Stefano kinyitotta nekik az ajtót, mindketten kiszálltak, Rebecca elköszönt, és elindultak az épület felé. Közben az öltönytől kiütéses Joe is kiszállt, és a sofőrrel a kocsinak dőlve nézték a távolodó, meglehetősen mutatós párt. Rebecca megállt a bejárat előtt, és szembe fordult a férfival.

– Felkísérlek – ajánlotta az olasz, de a nő megrázta a fejét.

– Épp elég, hogy elhoztatok. 

– Ahogy gondolod – törődött bele Mark, mert maga sem volt biztos benne, hogy ha az ajtajáig kíséri ezt a szépséget, továbbra is úriemberként tudna-e viselkedni.

– Akkor…

– Akkor… majd hívlak! – mosolyodott el szélesen DiAngelo.

– Rendben! Jó éjt!

– Jó éjt!

Pár pillanatra zavartan néztek egymás szemébe, majd Mark mégsem tudta megállni… Lehajolt a nőhöz, és finoman megcsókolta. Rebecca érezte a cigaretta és a whisky ízét a férfi szájában, és kis híján az eszét is elvette, ahogy a nyelve játszott az övével.

– Azt hiszem, jobb, ha most megyek – sóhajtotta egy félmosoly kíséretében Mark a csók után.

– Igen, most… tényleg jobb lesz – pirult el Rebecca.

– Akkor… még egyszer jó éjt!

– Jó éjszakát, Mark!

Ezzel a nő elindult, Mark még megvárta, amíg eltűnik a díszes ajtó mögött, majd megfordult és visszasétált a kocsihoz.


– Ezért a nőért eladnám a lelkem az ördögnek! – vigyorgott, ahogy odaért barátaihoz.

– Azt már megtetted, haver, úgyhogy találj ki valami mást! – nevetett Joe, és összekacsintott a másik olasszal.

– Bella ragazza… – mosolygott Stefano, tulajdonképpen csak magában motyogva.

– Sì! – vigyorgott még mindig szélesen Mark.

– És mikor próbálod fel a kicsikét? – érdeklődött a maga nemtörődöm stílusában a testőr.

– Joe, kérlek! Mondtam, hogy ő nem egy elkényeztetett, üres fejű, kis modell lányka. Vele… többet szeretnék!

– Aha! Azért, ahogy elnéztelek, nem kellett volna sokáig győzködni, ha netán felhív magához! – kacsintott a nagydarab férfi, kaján vigyorral a képén. – Útközben is egész biztosan az időjárásról beszélgettetek, igaz? És persze nem is tapiztad meg…

– Mit képzelsz te Mark DiAngeloról? – tettetett felháborodást Stefano. – Egy talpig úriemberrel beszélsz!

– Azzal hát! – röhögött fel Joe, Mark is elvigyorodott megint, majd úgy döntött, véget vet a nyílt utcán folytatott dumapartinak.

– Basta! Andiamo.  

Ezzel be is ült a kocsiba. Stefano és Joe továbbra is őt cikizve szintén visszaült, aztán elindultak Mark villája felé.

Rebecca megvárta, amíg a limuzin elhajt az épület elől, és szívből remélte, hogy közben nem veszi őt észre a második ajtón túl a pult mögött ücsörgő portás. Nem nagyon tudta, mit mondana neki. 

Ahogy a kocsi elgurult a bejárat elől, ő elővette mobiltelefonját, és gyorsan hívott egy taxit. Csupán két percet várakozott az ajtó előtt, amíg a kocsi odaért érte. Beült, és megadta a címet. A sárga taxi pedig elindult vele a város egy jóval szegényesebb környékére, a nő egyszobás, bérelt lakása felé.    

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Kalocsay Rica 30 történetét!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Kalocsay Rica

Álarcosbál - 1

Műfaj

krimi

Rövid leírás / Beharangozó

Mark DiAngelo, a dúsgazdag olasz playboy kiskirályként él; kevés erőfeszítéssel, de magabiztosan irányítja apja - és egyben jövendőbeli saját - üzletét, miközben élvezi a luxust, és két kézzel szórja a pénzét a nőkre. Noha lányok és asszonyok százai versengenek a kegyeiért, a leggazdagabbaktól a legszebbekig, neki 40 évesen még eszében sincs megállapodni és családot alapítani. Egészen, amíg egy tündöklően szép amerikai színdarabíró személyében be nem toppan az életébe az igazi szerelem.
A fiatal hölgy azonban nem csak a szívét rabolja el, de felbukkanása fenekestül forgatja fel addigi életét. Rá kell, hogy jöjjön; mindaddig álomvilágban élt, és senki sem az, akinek hitte. Lassan minden álarc lehullik, de a tánc csak ekkor kezdődik.
Hazugság, árulás, szerelem, szenvedély, bosszúvágy, gyűlölet, hajsza és menekülés a bűnüldözés, fejvadászok, és a maffia célkeresztjében.

Rövid összefoglaló

Hazugság, árulás, szerelem, szenvedély, bosszúvágy, gyűlölet, hajsza és menekülés a bűnüldözés, fejvadászok, és a maffia célkeresztjében.

Olvasási idő

15 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Kalocsay Rica nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!