Barion Pixel nuuvella

Egy édesanya bosszúja - Titkok

  Édesapám elköltözött, én pedig bölcsődébe jártam. De édesanyám csak bevitt reggel, a kerítésen belül leállított és elment. Mindig az egyik csoporttársammal mentem be. Az édesanyám által megadott időpontra a dadus felöltöztetett és kivitt az udvari padra. Már az utolsó gyerek is elment, én még mindig ott voltam. Édesanyám sosem jött értem. Első napokban az idős házaspár vitt haza, de csak 1 órával az utolsó gyerek távozása után. Miután ezt észrevették apu kollégái, onnantól a nagy családom valamelyik tagja vitt haza, az idős házaspár átvett a kapuban és felvittek a lakásban. Mindeközben édesanyám idegen férfiak társaságában gyűjtötte a pénzt. Sosem volt otthon, mikor megérkeztem, csak pár perccel később lépett be az ajtón.
Viszont mindig adott enni, igaz sosem ő főzte. Felöltöztetett, azaz igazából csak kiválasztotta a ruhám, s mérgesen segített, ha rosszul vettem fel.

  Az első havi ebédet kifizette, az első tisztasági csomagot is megvette, de többet sem. Az értesítendő telefonszám pedig édesapámé volt, anélkül, hogy neki tudomása lett volna róla.
A bölcsőde második hónapjában csörgött a telefonja, ismeretlen szám. Felvette.

  – Jó napot apuka, a kisfia miatt hívom, a bölcsőde igazgatónője vagyok. A gyermeknek holnaptól nincs ebédje, mert a felesége nem fizette ki. – mondta az idegen nő.
  – Üdvözlöm! Természetesen befizetem, bár a pénzt elkérte tőlem mindenre. – válaszolta a méregtől vörösen.

Elkérte a címet. Eljött értem, kifizette az ebédemet és amit még kellett, anyám helyett. Hazavitt, de nem jöhetett fel velem, az idős házaspár megállította, hogy ma nincs láthatása. Átadott nekik és visszament dolgozni.

  Anyám meg sem köszönte neki, hogy kifizette, amire ő már egyszer elkérte a pénz, helyette elkérte a következő hónapokra, mondván azokat nem fogja elfelejteni.
Pár hónap múlva újra hívta az igazgatónő, aki már nagyon mérges volt.

  – Mégis hogy gondolja ezt apuka?! A gyerekének a csoportja és az oda járó gyerekek adják állandóan a gyümölcsöt és a tisztasági csomagot? Mindig tőlük kapjon váltóruhát, mert maga nem képes semmit behozni a gyereknek?
  – Ne haragudjon, de én mindezekről nem tudok. A feleségem kirakott a lakásból, a gyereket csak hetente egyszer láthatom. Azt is magától tudtam meg, hogy bölcsődébe jár. Azt sem értem, miért engem hív. A feleségem mindenre elkérte a pénzt tőlem azzal, hogy ő kifizeti. De tudja mit? Bemegyek és elmondja nekem mire van a fiamnak szüksége és megveszek mindent. Ez így megfelel? – kérdezte édesapám idegesen.
  – Várom. A többit meg beszélje meg a feleségével, ő adta meg az Ön telefonszámát.

  Onnantól mindenem megvolt. Tiszta váltóruhám minden héten, tisztasági csomagom egész évre, megfelelő kinti-benti ruhám és cipőm. A ruháimat minden pénteken hazavitte és hétfőn reggel visszavitte kora reggel a bölcsődébe. Kifizetett minden kirándulást, ünnepséget, ajándékot. Adott az igazgatónőnek egy nagyobb összeget, aki mindig elküldte neki mire mennyit vett el belőle és mikor kell még adnia hozzá. A szülőikre is édesapám rohant szolgálatból. Itt tudta meg, hogy édesanyámat az első nap óta senki nem látta a bölcsődében. Akkor sem maradt ott beszoktatni, csak átadott a dadusnak és elment.

  Édesanyámat annyira nem érdekeltem, hogy ünnepségekre eljöjjön. Helyette a dédnagypapám vett részt, még az anyák napi ünnepségen is. Anyám az ajándékaimat, amit neki készítettem, a szemem láttára tépte össze és dobta ki. Semmi nem kellett neki tőlem. Ha valamit szerettem volna, „Kérd apádtól, ha már annyira akart téged!”. Továbbra is amit édesapámtól kaptam, megpróbálta tönkretenni. Nem ért hozzám, ha nem volt muszáj, nem ölelt át, nem érdekelte, ha nem tudok aludni, az sem, ha sírtam. Menjek apámhoz, ha nem tetszik, ami otthon van.
Édesapám azonban csak hetente 1x láthatott. Akkor is csak én voltam itthon, az üres lakásban hagyott anyám a megbeszélt időpont előtt fél órával. Ilyenkor elmentünk sétálni, vagy hozzá. Ott megmosta, levágta a hajam és a körmeim. Készített nekem finom ebédet és hazavitt időre.

  Anyámmal csak egyszer találkozott, mikor úgy döntött, hogy nem megyünk sehova. Hozta a laptopját és mesét néztünk. Éhesek lettünk, ezért kivitte a gyümölcsöket a konyhába, amiket nekem hozott, hogy gyümölcstálat csináljon. Ekkor vette észre a konyhaasztalon a kibontott levelet, amiből kiderült anyám újabb hazugsága és ármánykodása. Az általa állandóan hajtogatott mondat, miszerint ez a lakás az övé, ő vette, nem volt igaz. A levél éves elszámolás volt, mely szerint önkormányzati bérlakásban laktunk, melynek a rezsijét a bérleti díjjal együtt az Önkormányzatnak kellett kifizeti. Miután átnézte, egyértelmű volt számára, hogy a plusz 50000, amit anyám kifizettetett vele, a rezsit és a bérleti díjat is fedezte. Pedig ő azt csak a rezsire adta. Gondolt egyet és felhívta a megadott telefonszámot, melyen egy kedves ügyintéző hölgy szívesen tájékoztatta:

  – Az úr, aki szokta, már átutalta a tárgyhavi bérleti díjat és a múlt havi rezsi számlák összegét is. Pontosan úgy, ahogy azt megszoktuk tőle, minden hónap 5-én.

Édesapámnak nem kellett megkérdeznie, ki a férfi, aki kifizette. Egyértelmű volt számára, hogy az egyik szerető volt. Ő pedig minden hónapban kifizette a gyerektartást, melynek egy részének ugyanúgy a rezsibe kellett volna mennie és külön a teljes lakás költséget. Szomorúan jött vissza a szobába, átölelt és néztük tovább a mesét. Soha nem beszélte meg édesanyámmal. Érezte, hogy ha nem adná oda továbbra is a pénzt, akkor nekem esne bajom. Lényegében az életem váltotta meg minden hónapban a gyerektartás duplájával.

  A helyzet akkor változott kissé, mikor egy új gyerek érkezett a csoportba, akiről kiderült, hogy az anyukája édesapámmal dolgozik együtt. Innentől minden reggel bevittek a bölcsődébe és később az óvodába is, ahol minden pontosan ugyanúgy történt, mint a bölcsődébem. Anyám semmi többet nem tett.
Viszont hála a kislánynak, mindig mindent tudott apu. Mikor mit kell befizetni, mire van szükségem, Mikor mit kell bevinni, milyen igazolás kell, és minden mást is. Minden ünnepségen megjelent, lehet egyenruhába jött, mert ünnepségen vett részt előtte, vagy teljesen feketében és napszemüvegben, amitől a dadusokat és később az óvónéniket is kirázta a hideg. De ott volt. Mindig elintézte. Ha valami miatt mégsem tudott eljönni, akkor a nagynéném, a barátja vagy a dédnagypapám jött el.
Sosem felejtem el, hogy a dédnagypapám sírva vette át tőlem az anyák napjára készített ajándékot az ünnepség után. Szorosan átölelt és egy percen keretül csak köszönetet mondott. Utána hazavitt, de nem ő vezetett és közben az általa készített nagyon finom tortát megehettem a kocsiban.

  Már az óvodába járásom közben megbeszélte apukám, a húga és a dédnagypapám, hogy külön foglalkozásokra járhatok. Csak arra kellett figyelni, hogy időben hazaérjek, mert akkor senki nem tudja meg. Az igazgatónő, aki ugyanaz volt, mint a bölcsődében, partner volt ebben és mindig elkészültem a megadott időpontra. Valaki értem jött, elvitt a karate és foci edzésekre és utána hazavitt. A bemutatók és focimeccsek időpontja, bár nem mindig pénteken voltak,  egybeesett a láthatásokkal, ezért apu mindig ott tudott lenni. Már iskolás voltam, mikor elárulta, hogy rengeteggel tartozott a kollégáinak, akik ilyenkor beugrottak helyette szolgálatba.

  Szüleim viszonya nem hogy bármit is javult volna, tovább romlott. Apunak többet kellett az előléptetések miatt dolgoznia. De én nagyon büszke voltam rá. Már nem mehetettem be hozzá, mert az nem kisgyereknek, főleg nem egy nagyfiúnak való hely, de sokat mesélt azokról amikről lehetett. Tudtam, hogy nagyon gonosz bácsik ellen dolgozik, akik csoportokban rosszalkodnak. De azt is elmondta, hogy ő valójában nem a rendőrségen dolgozik, azaz nem csak ott. 
A kedvenceim viszont azok az esték voltak, mikor anyám elfelejtett hazajönni és apu úgy nyugtatott meg, hogy elkért egy járőr autót és bekapcsolta a szirénát. Így vitt a városban, persze engedéllyel. Mire hazaért velem, már újra mosolyogtam. S ha továbbra is egyedül voltam, mert a lakás még mindig üres volt, akkor az idős házaspár megengedte, hogy ott maradjon velem reggelig. A rendőrbácsik persze elvitték a jó kis ninós autót és reggel apu a kezem fogva sétált át az óvodáig, miközben néhány fekete ruhás bácsi és néni messziről követett minket. Biztonságban voltam, édesapámmal és csak ez számított, semmi más.

  Előfordult, hogy mégis hazaért édesanyám és akkor 5 percet adott neki, hogy eltűnjön a lakásból. Miközben ő elővette amit valamelyik büfében vett, és leült az asztalhoz.

  – Nem gondolod, hogy a gyereknek is kellene ennie? – vonta kérdőre édesapám.
  – Ő már evett, ez az enyém.
  – Miből gondolod, hogy evett, ha üres a hűtő és a szekrények is?
  – Ne add nekem az ártatlant, tudom, hogy kapott enni. Nem hagyod éhezni az egyetlen, ártatlan, szerelmetes pici undorító fiacskádat! – válaszolta neki gúnyosan az anyám. – Én most találd meg azt a rohadt ajtót és csukd be magad után.

Persze nem voltam éhes, de nem is akartam 5 évesen azt hallani, hogy undorító vagyok. Következő alkalommal, mint 3 éves korom óta minden pénteken, a lépcsőn ülve vártam, hogy édesapám jöjjön értem. Ahelyett, hogy a kezét fogva odamentem volna vele a kocsihoz, elpanaszkodtam édesapámnak, hogy nem akarok otthon maradni.

  – Kölyök, van egy ötletem! Menjünk el és vegyük ki az egész hétvégét. Csak te és én!
  – Apu, nem lesz baj belőle?
  – De igen, de ne aggódj, anyád nem árthat nekem. Téged meg nem fog bántani, mert akkor elveszti a gyámügy kegyét.
  – Ez mit jelent?
  – Sajnos kisfiam azt, hogy én nem tehetek semmit, de az ő kéretlen hülye beadványait elfogadja a bíróság és legalább elolvassa, majd átküldik az ügyvédemnek.
  – Az ügyvéd néni pedig segít neked, hozzád kerülhessek?
  – Hiába próbálkozik, de azt sem engedi, hogy anyád még több pénzt tegyen zsebre. De mintha süketek lennének. Hiába a sok bizonyíték, nem veszik figyelembe, hogy nem költ rád semmit és velem dupla költséget fizettet ki.
  – Ha nem tennéd, ugye meghalnék? – kérdeztem őszintén, s láttam, hogy könnyes lesz a szeme.
  – Ha rajtam múlik, nem. Mindent megteszek. A főnököm engedi, hogy a céges eszközök és kollégák segítségével vigyázzak rád. Anyád pedig tudja, hogy ha baleseted lesz, akkor addig megyek, míg nem találok egy orvost, aki segít nekem megállapítani, hogy neki köze volt hozzá.
  – Tudom apu, nagyon szeretlek!

Így hát beleegyeztem és elmentünk vidékre kirándulni. Apu kikapcsolta a telefonját, így senki nem tudta felhívni. Csak mentünk és nem néztük merre. Amikor akartunk, lekanyarodott, ha édesek voltunk megálltunk enni a legközelebbi lehetőségnél. Ha megtetszett egy táj, megálltunk és élveztük a fák hűsét, a rét puhaságát, a virágok illatát, a szalmabálák nagyságát. Nem tudtuk merre vagyunk, de nem is volt érdekes. Csak az számított, hogy együtt vagyunk. Apu és én, anyám nélkül, boldogan. Beesteledett és nem kerestünk szállást. Ehelyett egy lekaszált területen apu elővett 2 vastag és egy vékony takarót és leterítette a földre. A vastag takarók alkották a matracot, a vékonnyal takaróztunk és néztük a csillagokat, míg összebújva el nem aludtunk. Pont úgy, mint mikor még együtt laktunk. Elfelejtettem minden bánatom és aludtam, mint a bunda. Reggel felkeltünk és folytattuk az utunkat ugyanúgy, mint előző nap.

  A második nap délutánján azonban egy szirénázó rendőrautó állított meg minket.

  – Sajnálom százados, de tegnap kora délután feljelentette Önt a felesége gyerekrablás vádjával. Nem tehetünk semmit, haza kell vinnie a kisfiát.

Apu csak bólintott. Az autóban a kollégái ültek, akik meg tudták bekapcsolt telefon nélkül is keresni. Nem akarták ők letartóztatni, sem bármit tenni ellene vagy ellenem, de ha nem kísérnek vissza, a kerületi rendőrök megteszik, akik a házunk előtt vártak a sírást színlelő, de közben vigyorgó anyámmal. Apám átadott, majd látszatból bilincset tettek rá és elvezették. A sarkon levették bilincset. Most már tudta, hogy az idős házaspár anyám kémjei, ők szóltak neki, hogy mit beszéltünk meg a kapu előtt.

  Édesanyám nem is mert semmit tenni, hogy engem megbüntessen. Helyette elintézte, hogy megvonják édesapám láthatási jogát, örökre. Később aztán rájött, hogy ezzel megint ő járt rosszul...

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Kara Beatrix 61 történetét!


  • 1212 szerző
  • 798 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Kara Beatrix

Egy édesanya bosszúja - Titkok

Műfaj

nem fikció

Rövid leírás / Beharangozó

"Édesapámnak nem kellett megkérdeznie, ki a férfi, aki kifizette. Egyértelmű volt számára, hogy az egyik szerető volt. Ő pedig minden hónapban kifizette a gyerektartást, melynek egy részének ugyanúgy a rezsibe kellett volna mennie és külön a teljes lakás költséget. Szomorúan jött vissza a szobába, átölelt és néztük tovább a mesét. Soha nem beszélte meg édesanyámmal. Érezte, hogy ha nem adná oda továbbra is a pénzt, akkor nekem esne bajom. Lényegében az életem váltotta meg minden hónapban a gyerektartás duplájával."

Rövid összefoglaló

Az igaz történet negyedik részében sok titokra fény derül.

Olvasási idő

10 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Kara Beatrix nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!