Barion Pixel nuuvella

Brooke – amíg a kávé el nem választ

„A tealevelek mit sem érnek a kávézaccból jósláshoz képest, ha az ember a szépítetlen igazságra kíváncsi. A kávé iható mágia.”

Catherynne M. Valente

            Jeff kipihenten ébredt. Nagyot nyújtózva nyitogatta kék szemét, hunyorgott a szobát elöntő reggeli napfényben. Éjszaka, vagy már hajnalban, ezt ő maga sem tudta pontosan, ért haza a nagyszerűen sikeredett „ne búsulj, mert most éppen nincs nőd” szlogenű buliból. Enyhén alkoholmámoros volt a hazatérés, és szögezzük le, erre minden oka megvolt, így már annyi ereje sem maradt, hogy leengedje az ablakot fedő redőnyt. Laza slampossággal dobálta le enyhén füstszagú ruháit a szőnyegre (hatalmas felkiáltójel van itt ám), majd minden bevezetés nélkül mély álomba zuhant. Így ébredt reggel, egyedül az ágyában, körülötte a szétszórt ruhákkal, miközben fantasztikus csend vette körül és nem érződött holmi büdös növények szaga, még véletlenül sem illata a levegőben. Frenetikus érzés volt, Jeff gondolatban megpaskolta a saját vállát, hogy végre lépett. Ezúttal méghozzá előre és nem vissza. 

Se fejfájás a vedelés után, se Brooke. Hála a jó égnek. A nőnek nyoma se volt. Hogy is lehetett volna, amikor végre vette a bátorságot és két nappal ezelőtt kimondta a „boldogító itt a vége, fuss el végrét”. Ő megkönnyebbült, Brooke azonban irtó dühös volt. Zöld szemei izzottak, mindig halvány narancssárgára (lazac?!) festett ajkai kiáltásra nyíltak. Szájában rejlő apró gyöngyfogai szikráztak a fényben. A máskor oly bájos, halványbarna szeplői mintha elmélyültek volna, babarózsaszín bőre hófehérré fakult. Világos rézvörös színű hosszú haja szétterült a feje mellett, mintha szél ostromolná, vagy éppen elektromosság emelné fel a puha hajzatot, ahogy azt a Csodák termében is kipróbálták egy kirándulás alkalmával. Nyakán kidomborodtak az erek és az ínak, vékony fehér karja kifeszült a teste mellett. Méregzöld selyem ruhája rátapadt a karcsú testéhez, mintha a bőrévé vált volna. Ujjai karmokként hajlottak be, vörösre festett hosszú körmei végén úgy sejlett, apró szikrák táncoltak. 

– Jézusom, Brooke – sóhajtott fel a hihetetlen látványra Jeff – ne játszd túl, kérlek! Nem vagy halhatatlan, ezeréves boszorkány, aki lelkekből táplálkozik és most elvesztett egyet. A szakításba sem fogsz belehalni. Rengeteg a pasi…

Ez is közrejátszott abban, hogy Jeffrey végre istenveledet mondjon a nőnek, akiért eleinte szinte meg volt veszve. 

            Brooke Duval harminchárom éves (krisztusi kor!), mondhatni fiatal amerikai nő volt, aki francia felmenőkkel dicsekedhetett, legalábbis saját bevallása szerint. Ebben még nincs semmi érdekes vagy éppen misztikus, csakhogy és itt jött az, ami Jeff barátunkat néha az őrületbe kergette. Ősei mindenkinek vannak, ez tény, de hogy milyenek, na az a nem mindegy. Brooke szerint egyenes ági leszármazottja volt a tizenvalahányadik század leghíresebb méregkeverőjének, aki nem más, mint Catherine Melanguer, alias La Venin. Jeff ezt először ámulva hallgatta, szemét le nem véve a gyönyörű nőről, akibe fülig szerelmes volt. Brooke izgalmasabbnál izgalmasabb történeteket mesélt a férfinek, élethűen ecsetelte a boszorkány tetteit. A lány légies könnyedsége, kisugárzása, egész lénye rabul ejtette a férfit. No meg a szex. Na, az lehengerlő volt. 

A nő a mennyországba repítette minden egyes aktusnál, a nap bármely szakában, bárhol. A kedvenc helyük mégis Brooke virágboltjának hátsó, udvari része volt, ahol gyógynövényeket, egzotikus virágokat nevelt. Különleges hely volt a lány üzlete. A vevők vagy érdeklődők csupán az első részbe léphettek be, egy apró helyiségbe, ami szinte hatalmassá tágult, amikor kíváncsian körbenézett az ember. Ezer fajta virág és növény bólogatott, integetett a vásárló felé, mintha magára akarná felhívni a figyelmet: Hé, itt vagyok! Engem vegyél meg, én vagyok a hozzád való! Mások pedig csendbe figyeltek tovább, amíg meg nem érkezett a számukra megfelelő ember. De a hátsó rész, az igazi kert tabu volt. Oda csak a kiválasztottak léphettek be. Ilyen lett Jeff is. Igaz nem egyből adatott meg neki ez a megtiszteltetés, hónapokig tartott, amíg Brooke bevezette a lugasba. Ott szeretkeztek először. Jeff úgy érezte, mintha a növények és a virágok szinte figyelnék minden mozdulatukat, belehajolnának csókjukba, megcsiklandoznák a hátukat, hasukat, amikor ölelték egymást. A férfi teljesen elkábult az őket belengő illatoktól, homályos szemmel figyelte a rajta lovagló lányt. Egy nagy kelyhű sötét lila virág hajolt Brooke vállához a fátyolos tekintete előtt, a lány felé fordította a fejét és akárha csókolóztak volna. Jeff fel nem foghatta abban a pillanatban, hogy mit is hallucinált, testét elöntötte a vágy és nyögve élvezett el. Brooke a mellkasára omlott, hátát, combjait levelek simogatták, derekát inda fonta át. Sokszor szeretkeztek a kertben, a férfi mindig bódultan eszmélt és sokáig nem gyanakodott. Hát persze, hogy nem. Jeff szerelmes volt, nem foglalkozott a lányt körülvevő furcsaságokkal. Különleges bolondériának gondolta, elhivatottságnak, amit a növények iránt érzett. Ráadásul ez volt a szakmája is. Botanikus. Brooke azonban úgy hálózta be a férfit, mint a fákat az élősködő indák. Elszakította a barátaitól, megváltoztatta a szokásait. Átprogramozta az életét. A barátai, akik kitartottak a férfi mellett, csak titokban találkozgattak Jeff-fel. Hol ebédidőben lepték meg, hol munkából felé hazamenet futottak össze „véletlenül”. Csak Ezoterikának csúfolták a lányt és megpróbálták lesöpörni a férfi szeméről az álomvirág port.

Pedig Jeffrey Morgan nem volt egy elveszett pasi, sőt kimondottan talpraesettnek számított. Ezt munkája is alátámasztotta, riporter volt, a bevállalósabb fajtából. Riportjai különleges helyeken és emberekkel készültek, váltogatott pikáns, sőt veszélyes témában: utcai balhék, rendőrségi üldözések, polgárháborús övezetek. Az adrenalin éltette és a vágy, hogy valósághű és igaz képet adjon az aktuális témáról. Így haragosai is akadtak bőven. Sokat utazott, folyamatosan azokat a helyeket vizslatta, ahol valami akció volt. Ezt kora egyébként még bőven lehetővé tette, harmincöt éves volt, ereje teljében lévő férfiú. Barna hajába ősz hajszálak keveredtek, de ez még sármosabbá tette, ahogy az arcát olykor beborító borosta is. Szóval vonzó pasas volt, akiért oda voltak a nők, de munkája miatti elhivatottsága még távol tartotta a nősüléstől vagy egy komolyabb kapcsolattól. Egészen addig, amíg meg nem ismerkedett Brooke-kal.  

            Egy partin találkoztak először, mindketten meghívott vendégként voltak jelen. Jeffet politikus barátja (a hiteles fajtából) invitálta meg, míg Brooke-ot Paul, a barát feleségének egyik barátnője ráncigálta el, aki imádta a nő virágboltját és mindenáron be akarta cipelni a felsőbb körökbe. Bár azt mondják, létezik szerelem első látásra, ez náluk nem jött be, csupán a kölcsönös szimpátia. Ez azonban újabb és újabb találkákat szült. Brooke lenyűgözve hallgatta a Jeff kalandjairól szóló történeteket, míg a férfit a lány személyisége varázsolta el. És az a csekély mértékű gyógynövény kivonat, amit Brooke leendő párja étkébe, csókjába rejtett minden egyes találkozáskor. Jeff így lassan beleesett a lányba, mint az a ló abba a bizonyos gödörbe. A harcedzett, vakmerő Jeff egyszer csak azt vette észre, hogy korábbi laza és kalandos élete a múlté. Brooke hol finomabban, hol erőszakosabban irányította, így ejtette a veszélyes sztorikat, a haszontalan barátokat, a régi szokásokat, egy valami azonban megmaradt, sőt még „fontosabbá” vált: befolyásos és pénzes ismerőseinek köre. Puccos partikra jártak, elegáns éttermekbe és Brooke egyre jobban és sikeresebben építette ki gazdag vevőkörét. Jeff pedig unalmas riportokat készített, még unalmasabb alanyokkal. Egy dolog változott meg még gyökeresen a szokásai között: Brooke utálta a kávét, csak és kizárólag teát, abból is a gyógynövényest fogyasztotta. Képes volt órákon át taglalni a kávéfogyasztás veszélyeit és annak negatív következményeit. Így kiiktatta a koffein tartalmú nedűt Jeffrey életéből is, pedig a férfi a kávé igazi szerelmese volt. Lehetett az eszpresszó, latte, macchiató, kapucsínó, white flag, vagy bármi más, Jeff a nap bármely szakában képes volt elfogyasztani. Na, ezt Brooke egyszerűen megtiltotta. Nem volt egyezkedés, nem volt enyhítés, a nő határozottam, de ellenmondást nem tűrően szüntette meg szerelme életében a kávézást.

            Ám minden csoda három napig tart, így Jeff kábulata sem tarthatott örökké. Kávé iránti éhsége a hónapok múltával egyre erősebbé vált, így mikor hű barátai körében töltött pár órát, kiélvezte annak minden percét és a fekete nedűt kortyolgatta. Ilyenkor a szervezetében felhalmozódott bódító anyagok vesztettek hatásukból és Jeff valódi énje a felszínre tört. Többször is meg kellett történnie a magához való visszatérésnek, hogy tudatosuljon benne, hogy Ezoterika, ahogy már ő is hívta egykor volt szerelmét, szerelmi ármányt vetett be ellene és ahelyett, hogy a bazi nagy Ő lenne, csupán csak egy eszköz, akit a lány kénye kedvére mozgat. Barátai ujjongva fogadták eszmélését, megerősítették elszántságában, hogy nem csupán ejti, de elűzi életéből a bűvös – bűnös „boszorkányt”. Titokban azonban elmorzsolt egy könnycseppet. Valahogy mégis szerette Brooke-ot, hiszen egy számára eddig ismeretlen világot nyitott ki elé, a nyugalomét. Ugyanakkor férfiú büszkesége forrongott, hogy ő, a vagány pasas így beleesett egy nő csapdájában. Még kísérletezett egy darabig, figyelte önnön viselkedését és a lányt is. Úgy tűnt Brooke önmaga maradt. Elbűvölő mosollyal fogadta a munkából hazaérkező vagy a virágboltba belépő szerelmét, narancssárgán tündöklő ajkai csókra csücsörödtek, apró pici ezüst csillagokkal csillámló szemei csábosan ragyogtak, hófehér vékony, de erős karjai Jeff nyaka köré fonódtak. Vékony teste szorosan tapadt a férfiéhez, mellei szinte a testébe fúródtak, csípője eggyé vált Jeffével. Jeff Morgan térdei megroggyantak a csók után, élvezettel szívta magába a nő mámorító illatát, elvesztette uralmát a teste felette, csak agya egy picinyke részében villant fel a figyelmeztető piros lámpa, harsant fel a sziréna, de ahogy a hallatlan hang szűnt meg, úgy az apró vibráló fény is pislákolóvá vált, majd teljesen kihunyt és a férfi ismét teljesen Brooke uralma alá került. Éjjel kábultan riadt fel, a fény újra villogott a fejében. Roskadozva indult a fürdőszoba felé, óvatosan lépve minden apró lépést, nehogy felébressze fogvatartóját. Sziszegve nyitotta ki a fürdőszoba szekrényét, vette elő a parfümök, dezodorok mögé elrejtett kávés dobozt. A kád szélére roskadva kortyolt nagyot az előregyártott nedűt tartalmazó dobozból és magában imádkozott, hogy tisztuljon ki a feje. Szemei előtt fényes karikák villogtak, fejébe fájdalom hasított, ahogy a méreg lassan, nagyon lassan közömbösült a szervezetében. A hálószoba felől halk mocorgást hallott, majd a lány fátyolos, de ellentmondást nem tűrő hangja hallatszódott.

– Jeff, szerelmem – búgta a hang. -  Minden rendben? Hol vagy?

Jeff halkan krákogott, amikor az utolsó csepp eszpresszó folyt végig a torkán, majdnem köhögésben tört ki, de visszatartotta azt.

– Megyek, Brooke, csak pisilni kellett. Aludj csak, egy perc és ott vagyok – válaszolta könnyednek szánt hangon, de szíve majd kiugrott a helyéről. El sem tudta képzelni, hogy mire lenne képes Brooke, ha kiderülne, hogy rájött a méregre és tesz is ellene, de halvány sejtése azért volt.

Kényszeredetten mászott vissza Brooke mellé az ágyba, szinte nyakig húzta a könnyű takarót, ami most mintha ólommá vált volna, nehezedett a testére. A lány könnyű mosollyal nézett rá, átkarolta a testét és álomba merült. Jeff mélyeket lélegzett, mozdulatlanul feküdt és egyre csak azon imádkozott, hogy a bűvös adrenalin, ami oly sok kilátástalan helyzeten segítette át, sőt mentette meg az életét, távozzon végre a szervezetéből és hevesen dobogó szíve nyugodjon meg végre, el ne árulj félelmét. Mert kijelenthetjük, hogy a vagány Jeffrey Morgan, a fanatikus és igazságszerető riporter félt. Sőt rettegett. Szemét lehunyta, így próbálta felidézni a rémálmot, ami visszarángatta a még rémesebb valóságba.

            Álmában egy erdőben járt. Nem csupán sétált, menekült. Fától fáig osont, egyre beljebb merülve a sötétségbe. Futtában néha hátra pillantott, üldözőjét leste, nehogy az megközelíthesse. Senkit nem látott, de nem lassíthatott. Az életért futott, tudta jól. 

– Jeff, Jeff – hallotta a halk hangot, mintha a füle mellett szólalt volna meg. – Ne menekülj előlem, hiszen szeretlek. Gyere vissza, éljünk tovább boldogan. Ne dühíts fel, szerelmem, tudod, milyen a haragom.

A lágy női orgánumot, Brooke szavait visszahangozták a levelek, vitte a fák között fújó szél. Körbefonták Jeffet, talpát az avarhoz szögezték, karjait a teste mellé szorították. A férfi mintha béklyóba került volna, mozdulni se bírt. A fák koronája felől méregzöld indák nyúltak alá, szorosan ölelték körbe a menekülő testét és magasba emelték. Emelkedés közben az indákon levelek sarjadtak és ezek egy arcot formáztak. Brooke képmása jelent meg elhomályosuló tekintete előtt, ahogy az indák egyre szorosabbra fonódtak a teste körül, kiszorítva belőle a levegőt. A levél Brooke szája ördögi mosolyra húzódott, huncutul kacsintott. Míg Jeff ereiben megfagyott a vér, az indák még erősebben szorították. Érezte, ahogy reccsennek a bordái, törnek a csontjai, zsúfolódnak a szervei, tüdőjéből pedig fogy a levegő. Már alig kapott levegőt, szája sarkán vékony vércsík folyt végig, amikor az indák szorítása enyhült a teste körül. Hatalmasat kortyolt megkönnyebbülten a friss levegőből, amikor belehasított a felismerés. Mindenféleképpen meg fog halni. Ha nem most, akkor csak idő kérdése mikor. Tudta, hogy újra szökni próbál majd, de az is lehet, hogy Brooke unja meg és talál más szórakozást. Gonoszul vigyorodott el és szabaddá vált kézfejét nadrágja zsebébe süllyesztette. Az apró bicska hangtalanul nyílt ki ujjai között, ő pedig erejét megfeszítve vágta bele az egyik körülötte kígyózó indába. A döfés jól sikerült a késpenge az indába hatolt, sűrű, méregzöld folyadék folyt végig rajta. Brooke felsikoltott a fájdalomtól. A sikoly pillanatában az indák emberfeletti erővel szorították össze Jeff testét, majd pár pillanat múlva elengedték. Halk sírás szállt át az erdőn. Jeffrey Morgan már halott volt, mire teste az avarba huppant.

            Ahogy az álomba meghalt, úgy ébredt a második felvonásban. Jeff a földön feküdt. Egész pontosan homokban. Hőség vette körül, pólója nadrágja izzadtan tapadt a testére. Nyögve fordult a hátára, hunyorogva nézett az égre. A hatalmas Nap izzón sütött a kék égen. Teljesen egyedül uralta a firmamentumot, egy felhő sem veszélyeztette uralmát. Nehézkesen ült fel, borzasztó szomjúság kínozta. Kezét a szeme elé téve kémlelt körbe. Ameddig csak ellátott kietlen homoksivatag vette körül, életnek semmi jele nem volt. Egyedül volt a nagy semmi kellős közepén. Lassan rázta meg a fejét, gondolatai összevissza kavarogtak. Próbálta felidézni, hogy a fenébe is kerülhetett ide, de egy emlékkép se villant be. Egy dologban azonban biztos volt: vizet kell találnia és árnyékot. Ott talán rájön, hogy mi is történt vele. Nehézkesen állt fel és még egyszer körbenézett. Mintha a távolban valami szigetféleséget pillantott volna meg.

– Legyél egy oázis, kérlek – fohászkodott és megindult előre. Talán az imái hallgattattak meg, egy apró zöld sziget feküdt a távolban. Amint biztos lett benne, hogy nem délibábot lát, lábai még gyorsabban vitték a hűsítő árnyék és az életető víz felé. Hosszú, kimerítő vánszorgás után megkönnyebbülve hullott térde a zöldes sárga fűbe, és szinte hason kúszva mászott a föléje tornyosuló pálma adta árnyékba. Ahogy tovább kecmergett az egyre dúsabb és zöldebb fűbe, megérezte a víz máshoz nem hasonlítható illatát. Erőre kapva folytatta útját, és elérte a kis tavat az oázis közepén. Mindkét tenyerét a zöldes kék, hűs vízbe merítette és nagyot kortyolt belőle. Ebben nem érdekelte sem a tanultak, sem tapasztalatai, hogy milyen mikrobák, szennyeződések lehetnek a tóban, muszáj volt innia. Mikor úgy érezte, hogy legalább a szájában megszűnt a sivatag, megmosta az arcát, tarkóját és a fejére is löttyintett bőven. A tó, aminek a partján állt aprócska volt. A szembe lévő part alig húsz – huszonhárom méter távolságban volt és a másik két széle is. Egy lélek sem volt körülötte, csak a pálmafák leveleit cibálta a kósza forró szél. Jeff fáradtan dőlt az egyik pálma törzsének. Úgy érezte, már jó ideje úton lehet a kietlen sivatagban. Arcát tenyérébe temetve kutatott az emlékei között, hogyan is kerülhetett ide. Ha a munkája miatt, vajon mégis merre hagyhatta el a felszerelését. Talán Egyiptomban van. A Szahara ismert arról, hogy jó pár oázist rejt a homokbuckái között. De emlékei szerint az arab országban nem dúl polgárháború.

- A fenébe is, ember! Erőltesd meg az agyad! – buzdította magát. Mély levegőt vett, szapora pulzusát is lassításra kényszerítette, majd újra elveszett az emlékeiben. Képek kavarogtak előtte és mint egy hirtelen jövő villámlás, jelent meg Brooke arca. Igen! A nővel volt. Élete szerelmével. A hátsó kertben szeretkeztek, fejük felett millió apró csillag világított. Meleg nyári éjszaka volt, a puha fű simogatta a hátát. Brooke mosolyogva hajolt fölé, narancssárga rúzsa szinte ragyogott a Hold és a csillagok fényében. Lágy csókot lehelt az ajkára, ő pedig mély, varázslatos álomba zuhant. Aztán itt ébredt. Ami kizárt. Ilyen nincs. Talán leesett valahonnan valami és amnéziája van. Kieshetett jó pár nap, hét vagy akár hónap is a fejéből. Lehet, hogy komolyabb a gond és mindennap elfelejti az előző napot. Mint abban a romantikus filmben, amit annyiszor néztek meg Brooke-kal. Brooke. A nő neve megdobogtatta a szívét. De teljesen másképp, mint ahogy az normális lett volna. Félelem járta át minden sejtjét, idegesen nézett körbe, mintha attól rettegne, hogy hirtelen megjelenik. Rettegés, para, pánik, rémület, frász szavak ugrottak be Brooke nevének emlékére. Mi a franc történhetett? Eddig szerelem, szenvedély, ragaszkodás, szex jellemezték kapcsolatukat. Majd egymás után ugrottak be az emlékek. Szó sincs itt semmiféle amnéziáról. Bár ne tette volna… Egy helikopteren ültek Brooke-kal. Nyaralni indultak talán? Nem rémlett fel előtte az ok, de talán nem is volt fontos. Paul, a politikus barát, aki azóta még nagyobb kutya lett, gépmadarán ültek. Egyiptom, igen a fáraók birodalma volt a cél. Elegáns szállodába szálltak meg, teljes kiszolgálással. Brooke sohasem volt még ilyen fantasztikus, mint most. Tevegelni indultak, megnézni az elképesztő, mágikus piramisokat. Valahogy lemaradtak a csoporttól, ja, igen, Brooke egy légyottra invitálta az egyik dűne mögött. Aztán itt ébredt. Se teve, se a lány. Hopp, várjunk csak! Nem egy kis hancúrozás miatt maradtak le. Veszekedtek. Az ok már a feledés homályába veszett, csak Brooke rúzstól tündöklő ajka maradt meg, hiszen ezt látta utoljára. Újra merített a vízből és megmosta az arcát. A víz finoman hűsítette forró bőrét. Ám hirtelen morajlás futott végig az oázison. A tó felszíne fodrozódni kezdett és a hullámokban megjelent Brooke arca. A mélyről tört fel és egyre közelebb úszott a felszín felé, egyre közelebb az elképedt Jeff arcához. A férfi hőkölve mászott el a víz közeléből, és már tisztes távolságban volt, amikor dörgés tört fel a föld mélyéből. A sivatag zöld szigete megremegett és elkezdte beszippantani a homok. Jeffrey először ámulatba esett, majd rohanni kezdett. Tudta jól, hogy édes mindegy merre menekül, a sivatag úgyis utoléri, de ösztöne rohanásra bírta. A sárga homok elnyel mindent, ami az útjába kerül, visszaveszi korlátlan hatalmát. Egy zöld inda nyúlt a bokája felé, de elkésett, a menekülő férfi, bár észre sem vette, gyorsabb volt nála. A növény azonban nem győzhette le a sivatagot, a homok azt is elborította. Jeff elérte a valaha volt oázis szélét, de nem hagyta abba a futást. Vagy száz méterre távolodott az apró paradicsomtól és a homokba rogyott. Lihegve még láthatta, ahogy az utolsó fűcsomó is eltűnik a sivatag gyomrában. Fáradtan dőlt a hátára, karjaival takarta el arcát a forrón tűző Nap elől. Nem láthatta, hogy hullámozni kezd körülötte a homok, mint pár perccel (vagy órával?) korábban a tó vize. Mintha egy féreg mászott volna sebesen felé a homoktenger alatt. Jeff csupán azt érzékelte, hogy változik alatta a föld. Felpattant és futni kezdett. Nem érdekelte merre, csak el innen, minél messzebbre. A sivatag azonban egyre erősebben hullámzott, a férfi pedig egyre mélyebbre süppedt a homokban. „Futóhomok” – suhant át a fején a gondolat, amikor lenézett a lábára. A homokszemek egy kezet formáztak, Finom, törékeny, de annál erősebb női kezet, ami egyre erősebben szorította mindkét bokáját és húzta a mélybe. A sárga terra ujjain egy gyűrű csillant. Éppolyan, mint Brooke-é. Sőt, teljesen olyan, mint az övé – ámult el Jeff. A kéz hatalmasat rántott a lábán és már derekig süllyedt a homokban. A következő rántásnál már a mellkasáig merült. Egy utolsó mély levegőt vett, mielőtt arca is eltűnt volna a sivatag mélyében. „Az enyém vagy, Jeff. Örökre.” - visszhangzott Brooke hangja az egész testében, mielőtt ő maga is eggyé vált volna a futóhomokkal.

            Visszagondolva az álomra, eltökélte magát. Lépni fog, szakít Brooke-kal és ebben semmiféle mágia sem tarthatja vissza. A horror víziót követő félelem, amit maga a nő, vagyis csak hangja váltott ki belőle tovább ösztönözte. Már hajnal felé járt az idő, amikor elmert szenderedni. Szerencsére a rémálmok messze elkerülték, gondolatait már a jövője foglalta el.

Mire felébredt, egyedül volt. Brooke mindig korán kelt, a hajnal első sugaraival ő is ébredt, hogy minél korábban tündérkertjében legyen, amikor véleménye szerint virágai is ébredeznek. Az ágy melletti szekrénykén ott gőzölgött a szokásos reggeli tea, amit minden nap elfogyasztott, szinte már megszokásból. Eddig eszébe se jutott gyanakodni, sőt kimondottan örült élénkítő hatásának. Most undorodva fogta meg a bögre fülét és magától jó távol tartva, hogy még csak véletlenül se lélegezze be az illatát, a mosdókagylóba öntötte. Bőven engedte rá a vizet, hogy az utolsó cseppjét is lemossa. Az elhatározás egyre érett benne a nap folyamán. Barátaival ebédelt és ők még inkább megerősítették elhatározásában. Délutánig elkortyolt jó pár csésze kávét és miután letette főnöke asztalára kész riportját, továbbá megállapodott vele egy veszélyes munkában a gettó negyedben, Brooke virágüzletébe indult. Teljesen megnyugodott és eltökélt lett, éppúgy, mint régen, még a nő előtt. Bár a kettőjük munkahelye közötti távolság jókora volt és jobbára autóval járt, most mégis gyalog indult el. Ráért, már nem kellett sietni, időre hazaérnie. Megérintette a szabadság édes aromája. Már kora estébe fordult az idő, mikor benyitott a virágüzlet ajtaján. Habozás nélkül fordította meg a „Nyitva” táblát. A csengettyű hangja, ami az ajtónyitásra szólalt meg, lassan elhalkult. 

– Te vagy az Jeff? – hallatszódott a kert felől Brooke hangja.

Jeffrey Morgan nem válaszolt, csendben lépett be a ligetbe. Brooke elbűvölő mosollyal lépett felé, kezében apró ásót tartott. Fényes selyem zöld ruhája most is tökéletesen állt rajta, haja, mint egy fátyol hullámzott a feje mellett. Narancssárga rúzsa most is ott tündökölt ajkán. Gyönyörű volt, mint mindig. Halk köhécseléssel állította meg a lány csókját, gyengéden, de mégis határozottan fogta meg mindkét csuklóját.

– Brooke – mondta – búcsúzni jöttem.

– Búcsúzni? – visszahangozta a lány. – Miről beszélsz Jeff? Hova mész?

– El is megyek, Brooke – kezdte a férfi. – Vár egy riportsorozat a külső negyedbe. Pár nap múlva kezdem el a munkát, akár hetekig is eltarthat. Amíg be nem fejezem, ott bérelek szállást. De most nem csak erről van szó. A kapcsolatunkról, Brooke. Vége. Szakítok Veled.

– Riportsorozat? Hiszen felhagytál az ilyen esetekkel. – mondta mogorván a lány, mintha a szakítást meg sem hallotta volna.

– Nem ez a lényeg, Brooke – sóhajtotta Jeff. – Ez az én döntésem. Ahogy az is, hogy közöttünk vége, Brooke. Nem akarok veled élni. Nem akarom, hogy velem élj. Érted?

Elengedte a lány csuklóját és hátrább lépett a nőtől.

– Értem – bólintott a nő magabiztosan, igézően mosolyogva. – Most így gondolod, mert megzavarodtál. De te is tudod, szerelmem, hogy mi elválaszthatatlanok vagyunk.

– Nem, Brooke – rázta meg a fejét Jeff. – Nincs semmi bajom, nem gondolom meg magam. A ruháidat, holmidat összerámoltam. Kérlek, vidd el őket még ma. A kulcsokat hagyd az asztalon.

Az utolsó szavainál jött az a bizonyos jelenet, amire Jeffrey Morgan ugyan nem szívesen emlékezett, de folyamatosan az eszébe jutott. Ugyanekkor hangzott el az a bizonyos mondat is, amit soha az életében nem kellett volna kimondania: „...Nem vagy halhatatlan, ezeréves boszorkány, aki lelkekből táplálkozik és most elvesztett egyet…” Érezte, hogy ennek az egésznek nincs még vége, bárhogy is szeretné. Csak reménykedhetett, hogy a tragikus végjáték elmarad. Nyugodtan nézett a tomboló nőre, szívében a megkönnyebbülés és a sajnálat mellett egy cseppnyi ijedtségnek is jutott hely. Szótlanul indult ki a varázskertből, nem nézett vissza. Mielőtt még átlépte a boltba nyíló zöld ajtón, hallotta, hogy a háta mögött Brooke szabadjára engedi indulatát. Roppanó növényi szárak, törő cserepek, hangtalanul sikoltó növények zaját hozta a hirtelen feltámadó szél. Brooke gyűlölettel teli, kántáló hangja is elért hozzá, melyben a szeretett férfit átkozza. 

           Jeff egyenesen kedvenc pubjába ment, kávét rendelet és csendesen üldögélt. Pocsékul érezte magát, gondolatai kaotikusan csapongtak. Péntek este lévén vidám társaságok beszélgettek körülötte, indult a hétvégi lazulás. Bár messze állt tőle, most mégis körüzenetet küldött barátainak, hátha akad legalább egy, aki rá tudja szánni estéjét. Rövidesen a mindig egymás mellett kitartó kemény mag ott is üldögélt mellette. Biztatóan veregették hátba hanyatló korpuszát, egyre rendelték a búfelejtő köröket. Már elnéptelenedett a kocsma, a „zárva” tábla is ott lógott az ajtón, ők még mindig ott üldögéltek, enyhén mámorosan a múltról és jövőről filozofálgattak. Bob, a csapos, néha belefolyt a beszélgetésbe, máskor álmosan dörzsölgette a szemét. Az amolyan félbarát fél három magasságában finoman kocogtatta meg az óráját, enyhe torokköszörülés kíséretében, jelezve, hogy már hamarosan pirkad, ideje, hogy mindenki, így ő is az ágya felé vegye az irányt.

– Még egy búcsú kör, Bob – kérlelte Paul, elegánsan megpörgetve mutatóujját a feje felett. Bob csak legyintett, majd komótosan kitöltötte az italokat. Egy pohárkát a magasba emelve álmosan hordozta végig tekintetét a cimborákon.

– Holnap, vagyis ma, délig alszunk, fiúk. A jövőre – mondta szórakozottan. Mindnyájan egy hajtásra töltötték magukba a csípős tequilát, a poharak alja hangosan koppant a fa asztalon.

– Jeff – kezdte Dave akadozó nyelvvel. – Te vagy a nap, nem, az év hőse. Mit gondolsz, végleg eltűnt a színről Ezoterika?

– Nem tudom – rázta meg a fejét a férfi. – Úgy érzem, lesz még folytatása a sztorinak. De végeztem vele és ezen semmi sem változtathat.

– Ez a beszéd – csapott a hátára Paul. – Ha segítség kell, cimbora, csak szólj. Az a nő bolond. Legyél óvatos.

- Ránk mindig számíthatsz – bólintott Frank. - Ezt sose feledd, amigo.

- Hogy én is biztassalak – tódította Sam, az örök agglegény – végre véget vetettél Ezoterika hatalmának. Innen már csak előre van Jeff, ne nézz hátra. Talán még könyvet is írok rólatok, bestseller lesz. Na még egy utolsót Bob, aztán lépünk!

– Az utolsó – fenyegette meg tréfásan a kornyadozó írót Bob. – Aztán mars. Egyébként rólam is írhatnál egy könyvet. „A fantasztikus csapos” lehetne a címe.

– A csaposok az elsők, akiket lelőnek a sztorikban – vihogott fel Paul.

– Politikusok, ti mindig rákontráztok az emberre – morgott vigyorogva Bob. -Otthon meg fületeket -farkatokat behúzzátok az asszonytól…

Az asszony szó hallatán a felnőtt, stramm férfiak kislányos vihogásban törtek ki, majd ingatag léptekkel az ajtó felé indultak.

– Kösz fiúk. Mindent – búcsúzott Jeff.

Hát így ért haza, a Brooketalan lakásba. 

            A következő napok nyugodtan, sőt túl nyugisan teltek el. A riportsorozatra koncentrált, melynek első epizódja a nevéről méltán híres Rima Zónában került forgatásra. A rendező, vele együtt baromi kemény fába vágta a fejszéjét, az egyszer biztos volt. Leleplező felvételek, anyagok, interjúk utcalányokról, gyerekkereskedőkről, bűnözőkről, korrupt zsarukról és még korruptabb politikusokról. Ehhez kellett ő, a tökös riporter, aki lerántja a leplet az aktuális negyed mocskos nagybetűs életéről. A következő állomás a Fraga Körzet lesz, majd a Baljós Negyed következik. Ha elég nagy nézettségre tesz szert a szigorúan tizennyolc pluszos műsor, mennek más városokba is. Ez volt tehát a terv. Természetesen figyeltek az ő és a stáb biztonságára is, biztonsági emberek és leinformált, megbízható zsaruk ügyeltek a testi épségükre. Hát erre készült Jeffrey Morgan, mielőtt az utolsó éjszakáján szeretett kis lakásában álomra hajtotta a fejét.

Másnap gyorsan elfoglalták ideiglenes szállásukat egy olcsó motelben, majd az első két napban egy kis terepszemlét tartottak. A tervezett forgatási nap délelőttjén minden normálisnak tűnt. A negyed az éjszaka beálltával mutatta meg igazi énjét, ami igen hamar el is érkezett. Jeff és a stáb a civil ruhás rendőrök kíséretében indultak el az akkor kihaltnak tűnő városrészben. A nappal szinte zsongó, turisták által is látogatott negyed utcái teljesen elnéptelenedtek. Még egy kóbor kutya vagy egy élelem után kutató macska sem törte meg a súlyos csendet. A spaletták becsukva kornyadoztak, a redőnyök sűrűre leengedve ásítottak. Az éjszaka sötétje elnyelte a halványan pislogó lámpák fényét. 

A csehónegyed felé vették az irányt, egészen pontosan a Mister X. nevezetű bár felé. Rejtett kamerákkal szándékoztak felvenni az éjszakai életet és – ha szerencséjük van- lakat alá zárni egy – két gazfickót. Szerencséjükre, már az első éjszaka akcióban dús volt. 

            A leánykereskedelemmel és prostitúcióval foglalatoskodó tulaj épp eladásra váró fiatal, leszedált lányokat vonultatott fel a középen álló pódiumon. A bakfisok kábán tekergőztek, legtöbbjük alig volt tizennégy éves. Arcukon még a vastag smink ellenére is ütések nyoma sejlett át. Karjuk, combjuk is itt-ott kéklett a veréstől, de szétszurkált vénájuk látványa még Morgan edzett gyomrát is felfordította. Mély levegőt véve eredt szóba a pultossal. A mogorva, középkorú férfi először figyelmen kívül hagyta Jeffet, amikor azonban hősünk egy köteg pénzt vett elő és abból halászott elő egy száz dollárost, hogy mojitoját kifizesse, előzékenyebbé vált. A bár hátsó feléből két tagbaszakadt férfi indult a riporter felé. Először csak karjukat nyújtották egy homályba vesző asztal felé, majd határozottan terelték arrafelé Jeffrey-t. Mike, az operatőr őgyelegve igyekezett a nyomában maradni, hogy minden mozdulatát és szavát rögzíthesse. A félhomályban pedig ott üldögélt maga a negyed ura, két korántsem jókedvű, zsengén fiatal hölgy társaságában. Jeff vigyorogva csüccsent az öltönyös férfival szemben, miközben a bágyatag leányzókra kacsintott.

– Elég gyengécske a felhozatal – intett Jeff a pódium felé, ahol a lányok még mindig inogva vonaglottak. – Én valami tüzesebbre vágyom…

– Van az is – vetette oda a gengszter. – Aztán pénzed van e rá, barátom?

– Másképp nem lennék itt. Sejtem, hogy van valami egzotikusabb is, ezért kereslek téged – dőlt hátra a széken Morgan, összefonva mellkasa előtt a karjait.

Szeme sarkából látta, hogy Jim Stone, a rendőrök vezetője az embereivel együtt egyre közelebb ér hozzájuk, szinte gyűrűt vonva köréjük. 

– Na, oda skubizz, öcsém – szólalt meg önelégülten a fővezér és a színpadra mutatott.

A tagbaszakadt fogdmeg egy gyereklányt cibált magával. A leányzó nem adta könnyen magát, befékezett a sarkain, szabad kezével tépte, szaggatta a férfi csuklóját. Mindeközben hevesen káromkodott. A nagydarab pasas megunta a lány ellenszegülését és kézháttal hatalmas pofont kevert le neki. A gyerek nagyot nyekkenve vágódott hanyatt a fa padlón. Továbbra is szitkozódva tápászkodott fel, tenyerével törölte le a szája sarkából kiserkenő vért. Gyilkos tekintettel meredt a férfira, de támadni nem mert.

Jeffrey Morgan nagyot nyögött. A lány portugál vagy spanyol lehetett. Kakaó színű bőrén kék, zöld foltok sejlettek. Fehér pólóban és farmernadrágban volt, ebben is különbözött a többiektől, akik szinte félmeztelenek voltak, a jelenet hatására kislibákként húzódtak hátrább, biztos távolba az esetleges ütlegektől. 

– Ő itt Rosita, – mondta a gengsztervezér, ujjain megcsillantak az aranygyűrűk a lámpák fényében. – az én kicsi kincsem. A legtüzesebb leány, aki valaha megfordult e falak között.

– Ígéretes – vigyorgott Jeffrey. – Mennyiért adod? Csak a saját nyelvén átkozódik?

– Kétszázezer az ára és beszél a drága. Nézd meg közelebbről, ha akarod. Nem árulok zsákbamacskát, nálam csak kiváló árut találsz.

Jeff az „áru” szó hallatán úgy érezte, elönti agyát a vér. Már emelkedett előre, keze ökölbe szorult, ám mielőtt ütésre emelte volna, a pohara felé nyúlt. Magában számolt, hogy megnyugodjon, miközben lenyelte maradék italát. A pohár alja hangosan koppant az asztalon, miközben a színpad felé indult. Lassan lépkedett fel a nyikorgó lépcsőfokokon, a máskor oly kedvelt fehér rum égette a torkát. 

            Rosita alig ért a mellkasáig. Ott, közvetlenül a kislány közelében tudatosult benne, hogy a lány mennyire gyerek még. Bár tekintete egy fúriáé volt, vékony karjai, keskeny csípője, éppen növekvő mellei csupán egy kölyöké voltak. Gyorsan szemügyre vette a többi lányt is, ők riadtan álldogáltak, és kábán pislogtak.

– Tedd, amit mondok, kiviszlek innen – sziszegte a fogai között, majd fennhangon folytatta. – Fordulj körbe!

Csupán remélte, hogy Rosita megértette, felfogta a szavait. Távol állt tőle, hogy bántsa a lányt, de meg kellett tennie, ha mindannyiukat épségben ki akarják vinni. A lány szerencsére az okosabb fajtából való volt és ráadásul a bódító szer sem dolgozott benne. Szemét lesütve fordult körbe a férfi előtt. A tagbaszakadt pasas vigyorogva lépett a gyerekhez és egy mozdulattal tépte ketté mellkasán a pólót. Jeffrey, mint egy kígyó sújtott le a férfi a karjára, a csuklójánál fogva tekert egyet rajta és a férfi fájdalmában felkiáltva rogyott térdre a riporter előtt.

– Ne nyúlj hozzá, még csak rá se néz, – szótagolta a nyögdécselő gorilla fülébe – különben legközelebb a nyakadat töröm ki.

– Te maradj itt – vetette oda Rosita felé, a férfit pedig a padlóra lökte.

Határozott léptekkel ment vissza a gengszter vezérhez, fölé tornyosulva dobta elé a köteg pénzt. Az idős férfi elégedetten röhögött felé és a zöldhasúak felé nyúlt. A civil ruhás rendőrök ezt a pillanatot választották a támadásra. Szemvillanás alatt ugrottak a pisztolyok a kezekbe, meredtek a kéjúrra és szolgáira. Az egyik testőr kezében eldörrent a fegyver, mire a lányok sikítani kezdtek a színpadon. Jeffrey a szeme sarkából látta, hogy Rosita sikoltozás helyett a földre veti magát. A meggyötört karú fogdmeg a lány felé lendült. A támadást érzékelő Rosita menekülni próbált, de a férfi vasmarokkal kapta el a bokáját és hasra rántotta a lányt. Röhögve emelkedett felé, kezében revolvert tartott és a lány fejének szegezte a csövet. Jeffrey Morgan nem gondolkodott, amikor a páros felé lendült. Az a robotpilóta mozgatta, ami már annyiszor átvette a hatalmat a teste felett az évek során. Jim észlelte, ahogy a riporter a színpad felé lendül, de pisztolygolyók záporoztak feléjük, így nem volt lehetősége segíteni a férfinak. A rendőrök közül valaki eltalált egy lövés, a következő percben támadója esett az asztalok közé egy viszont tűznél. Mike fedezékbe vonulva rögzítette az eseményeket. Jeff fejét a vállai közé húzva rohant a pódium felé, miközben egyre csak imádkozott, hogy egy eltévedt golyó el ne találja. Nem a fájdalomtól tartott, szerzett már különféle sérüléseket, így lőtt sebet is a pályafutása alatt, sokkal inkább attól, hogy a lánynak esik bántódása. Mire fellendült a színpadra, a gorilla már pajzsként tartotta maga előtt a lányt, pisztolyának csöve annak halántékához feszült.

- Egy lépést is közelítesz, szétloccsantom az ágyát – üvöltötte a gólem és még erősebben nyomta a lány fejéhez a fegyvert. Jeffrey magasba emelte mindkét kezét, hogy a fickó jól láthassa, fegyvertelen. Még lila sejtelme sem volt, hogyan támad a dromedárra úgy, hogy Rositának ne essen bántódása, de az élet megoldotta helyette a szituációt. Az addig reszketve összebújó lányok fúriaként vették magukat a nekik háttal álló férfinak. Egyikük kezében vastag üveg csillant, bestiális erővel sújtott le a kopasz fejre. A pasas nyekkenve rogyott meg, fegyvert tartó kezét akaratlanul a felé fölé emelve. A lányok azonban nem kímélték, mint sok apró hangya temették maguk alá a gorillát. Ütések záporoztak testén, fején, ő pedig már ájultan hevert a pillekönnyű lányok alatt. Jeffrey megkönnyebbülten lélegzett fel, majd sarkon fordult és kényúr asztala felé indult. A martalócok zöme ekkorra már vagy a rendőrök keze között volt bilincsben, vagy a földön nyüszített fájdalmában. Jeff egyetlen mozdulattal borította fel az asztalt, ami alatt a gengszter bújt el. Ugyanazzal a lendülettel kapta el a férfi gallérját és figyelmen kívül hagyva a korát rántotta fel. Ökle elindult a gazfickó álla felé, hatalmas elánnal ért célba. A férfi állkapcsa reccsenve tört el, de a következő ütés sem késlekedett. Roppant az orra, vér terítette be nemcsak a kényurat, de Jeffrey Morgant is. Újból lesújtani készült, amikor egy kéz ért a hátához. Zihálva fordult hátra, Rosita állt mögötte. Az ő keze volt, ami megállította a riportert.

– Gracias – suttogta a lány, majd zokogva ölelte át a férfi derekát.

Jeff nagyot nyelve engedte el a fővezér grabancát és szorította magához a síró kislányt. Jim lépett hozzájuk, hümmögve hajolt a vérző nagyemberhez, bilincset csattintott a csuklójára.

– Szép munka – bólintott a riporter felé, miközben elvezette a bukdácsoló liliomtiprót.

Az egység erősítést hívott, akik feltakarították a maradék emberi szemetet. Ügynökök vonultak a helyszínre, akik a fiatal lányokat terelték össze és szállították kórházba. Jeffrey szomorú mosollyal intett búcsút az ajtóból visszanéző Rositának. A lány bánatos pillantása a retinájába égett, megfogadta, hogy másnap az első dolga lesz, hogy utána néz Rosita családjának és segít visszajutnia hozzájuk. Egy dolog kerülte el figyelmét. A forgatagba megbúvó alak, aki csak őt, kizárólag őt figyelte. Brooke Duval, aki nem engedhette, hogy „szerelme” kicsússzon a karmai közül. Sem élve, sem holtan.

            Az óra mutatói már a hajnalt ütötték, amikor végre, végtelen fáradtsággal a testükben a motelbe értek. Hiába voltak hullafáradtak, agyuk megállíthatatlanul pörgött. Újra és újra végig beszélték a történteket, újra nézték a felvételt. Jim elégedetten ütögette hátba hol Jeffet, hol Mike-ot. A felvétel elég volt, hogy a Rima Zóna végre megszabaduljon véreskezű császárától, nagyjából úgy annak holtáig. Merthogy életfogytiglant kap, az tuti. Nincs az a pénz mennyiség, az az ügyvédi gárda, ami ebből kimosná. A többi kocsma felszámolása pedig a helyi zsaruk dolga lesz. Mivel egy egész kövér lavinát indítottak el, Jim biztosra vette, hogy sok mufti feje is porba hullik. Ám ez már nem az ő gondjuk volt.

– Uraim, az első sikeres akciónkra és a forgatásra. Egészségetekre – emelte magasra poharát. Mindnyájan koccintottak, büszkék és elégedettek lehettek és voltak is. Hamarosan mélyálomba merültek. Jeffrey Morgan álma zavaros volt. Újra átélte legújabb kalandját, látta Rosita fúria tekintetét és a gengszter gonosz vigyorát. Utóbbi arca azonban homályossá maszatolódott és Brooke vonásait vette fel. A nő démoni mosollyal emelte kezét, amiben acél villant és Jeff szívébe vágódott. Jeffrey zihálva, izzadtan ébredt. Mellkasa fájt, mintha tényleg szúrás érte volna, a fülében pedig még ott csengett Brooke Duval elégedett kacaja.

Karikás szemekkel, ólomnehéz végtagokkal tántorgott le a hallba, ahol már várták a többiek. Először némi harapnivalót és jelentős mennyiségű kávé vettek magukhoz, majd még ebéd előtt jelenésük volt a parancsnokságon. Személyesen a kapitányság nagy hírű századosával volt találkozójuk. Az első útjukba eső reggelizőbe nyitottak be. Jim kérdő tekintettel nézett a riporterre, aki válaszlóként csak legyintett. „Hosszú...” -formálták ajkai, miközben nagyot kortyolt a kávéjából. A nedűből, aminek talán az életét köszönheti. Lehunyt szemmel lélegezte be a finom illatot, ami a sütemények édes aromájával mennyei egyveleget alkottak. Jim hangja térítette vissza a valóságba:

– Indulnunk kell, hamarosan elkezdődik a „kihallgatásunk” – nyomta meg csúfondárosan az utolsó szót.

Az utcára kilépve kellemes tavaszi napsütés köszöntötte őket. Ahogy a parkoló kocsi felé haladtak, ismerős buké ütötte meg Jeffrey orrát. Egy parfümé, amibe olykor szinte szerelmes volt, ahogy a nőbe, aki viselte. Az illat, amit addig még sohasem érzett, ami azóta sem ütötte meg az orrát. Brooke Duval itt volt a közelben. Őt kereste, rá vadászott… A félelem ismét ott ült a szívében, villámgyorsan nézett körül az utcán, próbálta a járókelőkben felismerni Brooke-ot, belesni a kocsikba, lebuktatni, nem, elkapni őt. Véget vetni ennek.

Jim fogta meg a zavarodott Morgan vállát, erősen megszorította, kényszerítve, hogy ránézzen.

– Mi történt Jeff? Mi ütött beléd? – kérdezte határozottan.

– Brooke – felelte Morgan. – Itt volt. Éreztem az illatát. Engem követ, nem áll le, amíg…- harapta el az utolsó szót, csak gondolatban tette hozzá: meg nem halok.

– Brooke? Ki az a Brooke? – érdeklődött a rendőr.

– Az elmúlt szerelmem – húzta el a száját Jeff.

– Most erre nincs időnk, késésben vagyunk, – bólintott Jim – de utána visszatérünk erre a nőre. Te és én. Itt valami nem kerek, ha jól sejtem.

– Nagyon jól sejted – sóhajtotta Jeffrey és mielőtt beszállt volna autójukba, még egyszer körülnézett a mozgalmas utcán. A szembe lévő sarkon egy szoknya villant. Ragyogó, sejtelmes olajzöld, Brooke kedvenc színe. A ruhához egy ember is tartozott, aki még visszanézett, mielőtt befordult volna a sarkon. Ő volt. Égő vörös haja épp úgy lebbent a szélben, mint szoknyája. Mutatóujját Jeff mellkasa felé nyújtotta, csúfondárosan, mégis kegyetlenül mosolygott mielőtt eltűnt az utcában.

            Vallatásról szó sem volt, egy alapos, amolyan szájbarágós beszélgetésbe merültek a parancsnokkal. A százados mindenre kíváncsi volt, minden részletre rákérdezett, együtt nézték meg újra a másolatban átadott felvételeket. Mintegy három óra múlva gratulálva kezet rázott először Jimmel, majd a többiekkel is, méltatva munkájukat és sok sikert kívánva a továbbiakhoz. Egy étterembe beülve vitatták meg a parancsnokságon történteket. Mike megkérdőjelezte a százados becsületességét, rávilágítva, hogy miért is hagyták ilyen sokáig életben a gyerekneppert. Jim sörét kortyolva mutatott rá, hogy a kényszer nagy úr, ki tudja, ki, mit rendezett el a háttérben a fentebb körökből. Aztán elindultak a motel felé, hogy pihenjenek még egy kicsit, hiszen pár nap múlva már a Fraga Körzet várja őket. Jeffrey Morgan lerogyott az ágya szélére. Tehetetlennek érezte magát, és valljuk be férfiasan, félt is. Most látta be igazán, hogy barátai tényleg nem túloztak: Ezoterika bolond. Ezenkívül, lássuk be, veszélyes is. Valamit kezdenie kell ezzel a helyzettel. Talán, ha újra beszélne a nővel. Meg is fenyegethetné. Ez ugyan pontosan ellentétben állt a személyiségével, de, mint tudjuk, a kényszer nagy úr. Oké, megfenyegeti. De mivel is?! Hogy lebuktatja, hogy effektíve mérget itatott meg vele? Bizonyíték? Egy darab se. A gyógynövények szabadon termeszthetőek és felhasználhatók. Kivétel a kannabisz, de azt Brooke messze elkerülte, illegális lévén. Ezekre a dolgokra fene mód figyelt, sajnos. A múltja után még utánanéztethet. Hátha ott talál valamit. Mint egy jel, kopogás törte meg a csendet. 

– Nyitva – kiáltotta Jeff, de teste megfeszült. Ki tudja ki áll az ajtó mögött…

Jim állt. Teljes valójában, zsebre vágott kézzel, enyhén gyanakvóan, ahogy meglátta Jeff arcán a feszültséget. Halkan csukta be maga mögött az ajtót, az asztalra tette a hóna alatt tartott két üveg sört, majd leült egy fotelbe a riporterrel szemben.

– No, hallgatlak. Enyhén feszkós vagy, látom. Ki is az a nő, akitől egy majdnem hős is berezel? – kérdezte némi iróniával a hangjában.

– Kösz, Jim, a kedves szavakat – húzta el a száját Jeffrey. – Nem paranoiás vagyok, hanem egy cseppet kiszolgáltatott.

– Nézd, Jeff, nem vagyunk ezeréves jó barátok. De ha segíthetek, már csak zsaru mivoltom miatt is, szólj. Amit láttam a szemedben, ott, az utcán, az félelem volt. Tehát, ki is a Te ex csajod?

A kupakok halk pattanással hagyták el az üvegeket, kiengedve némi párát és buborékot, Jeffrey Morgan pedig mesélni kezdett. Mindent úgy mondott el, ahogy történt, szigorúan hagyatkozva a tényekre. Álmait ugyan elmesélte, hiszen pontosan ezek az élethű, szinte átélt rémálmok érlelték meg a szakítás gyümölcsét. Jim hol ámulva, hol hümmögve hallgatta, de sem nevetés, sem egy aprócska mosoly sem hagyta el a száját. A sztori végén Jeff hátra dőlt a fotelban, ujjait a tarkója mögött fonta össze, mintha a kivégzésére várt volna.

– Nos, ez az én balul sikeredett szerelmi sztorim. Reméltem, hogy megérti, elfogadja, lezárja ő is, éppúgy, mint én. Ezért jött jól ez a mostani meló. Még csak a közelében se vagyok, véletlenül se futhatunk össze. Ja, véletlenül nem, csak szándékosan. A fene gondolta volna, hogy utánam jön… – sóhajtotta Jeff.

– Rendben, ne aggódj. Vedd úgy, hogy mostantól védőőrizetben vagy. Én vigyázok Rád. Telefonálok egy havernak, a belső ellenőrzésnél, ő utána néz ennek a Brooke-nak. Ez az Ezoterika nagyon jó név, egyébként. Gratula a haverodnak, aki kitalálta – vigyorgott Jim.

– Író – legyintett Jeffrey – a kisujjában van az ilyesmi. Ráadásul, mindenkit átkeresztel. Tisztára egy tündérkeresztanya pasi bőrben. Tehát, akkor mit is csinálunk?

– Te felkészülsz a következő forgatási helyszínre. Tudod egyébként, mit jelent valójában a fraga szó? Ne is gondolkodj, elmondom. A fraga a gyilkosságok vagy meggyilkolt emberek számát jelenti a szlengben. Tehát egy keményebb bevetés vár ránk. Ha, bár utálom ezt a szócskát, de muszáj feltételesítenem, sikerül egy hasonlóan sikeres akciót kiviteleznünk, hát az maga lenne a csoda. Ott nem tudunk egy ilyen csapdát felállítani, lazán emberi vérben mérik a dohányt. Bérgyilkosok dolgoznak, könyörtelenül mészárolnak le nőket, gyerekeket válogatás nélkül, ha a Főnök úgy kívánja.

– Ki ott a boss?

– Bobby Slay. Egy idegbeteg vadállat, harmatos kora ellenére. Alig töltötte be a huszonkilencet, amikor hatalomra jutott. Ez nem volt egyszerű menet, de megoldotta a kurafi. Szinte felnyársaltatta elődjét és annak holdudvarát. A nagykutyákhoz persze nem nyúlt, de ki is mert volna ellenszegülni. Állítólag folyt a vér az utcákon, a zsigerekről már ne is beszéljünk. Hogy megerősítse hatalmát, egész családokat irtott ki, mindig nyilvános helyeken, látványosan. Azóta hat év telt el, tehát még bőven van ideje a nyugdíjig. Úgy hírlik az egész várost akarja, nem elégszik meg csak a Fraga Körzettel.

– Állj meg egy pillanatra, Jim! – emelte fel az ujját Jeffrey. - Ezek szerint Robert úgy átvert engem és Mike-ot, mint szart a palánkon. Jól mondom?! Ez az egész leleplező riportsorozat valójában egy legális és publikus leszámolás. Ha sikerül, hősök leszünk. És ha nem…?

– Halottak – bólintott Jim. – Rátapintottál a lényegre, cimbora. Ennek megakadályozása miatt vagyunk mi itt és a legalitás nyomatékosítására. A publikus rész a tiétek. Te elég jó név vagy a szakmában ahhoz, hogy felfigyeljenek rád. Ráadásul nem ijedsz meg az árnyékodtól. Így lehet két legyet ütni egy csapásra.

– Be kell avatnod Mike-ot is. Nem fog lelépni, ne aggódj. Forgattam már vele Maliban, Szudánban és Bahreinben is.

– Tudom, éppen ezért választották őt. Ahogy Téged és engem is. De térjünk vissza a boszi ex csajodhoz. Ezt a témát még itt le kell zárnunk. Beszélek az atyaúristenekkel, hogy csúszunk pár napot. Majd a körzet veszélyességére fogom, hogy egy ütős tervet kell összeállítanunk a siker érdekében. Annyi időnk lesz leállítani a nőcit. Ott már nem fogok tudni mindkettőtökre figyelni. Egyébként készülj úgy, hogy az ottani meló hosszabb időt vesz majd igénybe. Valahogy közel kell kerülnünk Bobby-hoz, úgy, hogy ne fogjon gyanút. Mike – nak vázolom a helyzetet, a többit meg együtt megbeszéljük. Remélem a kontaktom mielőbb érdemleges adatokkal tud szolgálni Duval kisasszonyról és egy laza csuklómozdulattal bilincset kap a kacsójára. Ez a cél. Ha rács mögött van, mehetünk tovább. Te mit tudsz róla? A múltjáról?

– Igazából semmit. Talán egyszer került szóba a családja. Akkor azt mesélte, hogy először édesapja halt meg, ha jól emlékszem, autóbalesetben. Ő és az anyja élték túl a tragédiát. Édesanyja pedig évekkel ezelőtt hunyt el. Beteg volt, a szívével voltak gondok. Egyke, nincs testvére. Többet nem is feszegettem a témát.

– Iskolák? Barátok?

– Botanikusnak tanult, az is lett belőle. Barátnőt nem említett. Mindig az mondja, neki a növények a családja, a barátai. Mindene az a bolt és a kert.

– Ez nem sok. Most megyek és hívom Henry-t. Meg a fejeseket az idő miatt. Ha valami eszedbe jut, szólj. Ja és próbáljunk meg együtt közlekedni. Nem mondom, hogy szuper, de azért rossz társaság sem vagyok – kacsintott Jim visszafordulva az ajtóból.

– Kösz a sört és mindent – -szólt utána Jeff és megemelte az üveget.

  A délután gyorsan és csendesen telt el. Kora estére Jeffrey Morgan úgy érezte, hogy most tutira megőrül. Mennie kellett valahová, nyakába venni a negyedet, lehetőség szerint nem találkozni senkivel. Csak sétálni, sokat. A bezártság mindig is az agyára ment, talán ez vezette a munkájához, a hobbijához. Gyerekként is sokat utazott szüleivel, de anyjával hipp-hopp, egyik pillanatról a másikra felkerekedtek és akár gyalogszer, akár biciklivel elindultak, talán csak a cukrászdáig egy fagyira, de akkor is mentek. Apja mindig a fejét fogta, hogy „a két nyughatatlan mennikéje már megint beindult”, ők azonban nem törődtek vele. Amíg a családfő otthon matatott vagy békésen sörözgetett, anya és fia kacagva, beszélgetve járták az utcákat. Abban a pillanatban ugyanazt érezte, mint kiskorában. Menni kell és kész. Igen, szüksége van egy fagyira. Most, hogy a cél már megvolt, ideje volt elindulni. Csupán Mike-nak szólt, Jim kimaradt a körből. Pillanatnyi lelkifurdalást érzett, amiért megszegte a védőangyalának tett ígéretét és gondolatban elnézést is kért tőle, de momentán nem volt szüksége társaságra. Egyedül kellett lennie.

Ragyogó napsütés fogadta az utcára kilépő riportert. Mivel a motel egy kisebb utcában volt, ahonnan gyorsan elérhető volt a főutca, nem fogadta hatalmas embertömeg. Jeff szórakozottan nézett először jobbra, majd balra, de csupán lakóházak és kisebb boltok húzódtak az utca két oldalán. Fagyizni akart, cukrászdát kell keresni, nem volt vitás. Határozott léptekkel sétált a főutca irányába. Rövid séta után bele is botlott egy még nyitva tartó fagylaltozóba. Három gombóc jeges édességgel egyensúlyozva lépett ki az ajtón. Halkan dudorászva, élvezve az ízeket indult a közeli sétány felé. Ahol döbbenten torpant meg, mivel az tele volt emberekkel. Fiatalok, idősebbek, gyerekek zsongtak, tolongtak a korzón. „Tavaszi fesztivál” – hirdette a promenádon átívelő hatalmas molinó. Jeff egy pillanatig szemlélte a tömeget, majd gondolatban vállat vont és egy csendes kis utca felé indult. Hamar maga mögött hagyta a zsivajt. A csend, a lemenő Nap fénye megnyugtatta, kikapcsolta napok óta tartó feszültségét. Körbe se nézve sétált tovább a kacskaringós sikátorban, egyre messzebb a negyed szívétől. A távolból kiabálás, üveg csörömpölése hallatszódott, de Jeffrey nem foglalkozott a hangokkal. Elég volt az akcióból, most egy kis nyugalomra vágyott. Egyre sötétebb lett, tavasz lévén gyorsan nyelte el az éjszaka a nappal világát. Halványan pislákolva kapcsolódtak fel a kültéri lámpák. Sárgás fényüket falta az egyre terjeszkedő homály. Egy cipősarok kopogása hangzott fel a csendben. Jeff csodálkozva tért magához ébren álmából. A mögötte lépkedő feltehetően női személy egyre gyorsabb ütemben közeledhetett, legalábbis a cipője ütemét hallva. Majd visszavett a tempóból és felvéve Jeffrey tempóját, haladt tovább a férfi után. Mintha követne – fogalmazódott meg a gondolat a riporter fejében és gyorsabb iramra váltott. Igyekezett végig gondolni, melyik utcán is kellene lefordulni, hogy ismét a világos és élénkebb főutca felé haladjon. A nő léptei elhaltak a háta mögött, Jeff pedig nagyot sóhajtva fordult be a következő sarkon. Ez az előzővel párhuzamos utcácska volt, aminek végén halványan ott villóztak a fesztivál fényei. Folytatta útját, de a nyugtalanság továbbra is ott lapult benne. A cipellő kopogása újra felhangzott mögötte. A hölgy sebesen szedte a lábait. Jeff taktikát váltott és még inkább lelassította lépteit, hadd előzze meg a nő. A koppanások mind közelebb értek, míg az ismeretlen már közvetlenül a háta mögött volt. Jeff udvariasan félre húzódott az útjából, a nő pedig elsietett mellette, majd sebesen távolodott. A riporter megkönnyebbülten fújta ki tüdőjéből a bent tartott levegőt. Már mindjárt eléri a sarkot, egyenes a motelbe megy és elnézést kér Jimtől a magánakcióért. Mintegy alig száz méter választotta el még a sétánytól, amikor megcsapta az orrát az a bizonyos illat. Brooke parfümje. A mellette elhaladó nő lépett ki egy kapualjból, pontosan előtte. Jeff megismerte a kabátját, amikor elhaladt mellette. A lány felemelte a fejét és egyenesen a férfire nézett. Brooke volt, ki más is lehetett volna. Mielőtt Jeff felkiálthatott volna, elmúlt szerelme kinyitotta felé nyújtott öklét és sárgás, csillogós port fújt felé. Jeffrey hiába próbálta felemelni a kezét, a szemcsék a levegő szárnyán az arcába libegtek, orrába repültek, a torkán szánkáztak le. Morgan felköhögött a portól, az erősen marta a szemeit is. 

– Szia kedvesem, – búgta fuldokoló, könnyező szerelme fülébe Brooke – már nagyon hiányoztál. De most újra együtt leszünk.

Jeff érezte, hogy a számára ismeretlen por elkezd dolgozni a szervezetében, egyre kábábbnak érezte magát. Látása még homályosabb lett, lábai rogyadoztak. Kezei elkeseredetten kaszáltak, igyekezve elkapni a nőt, ám esélye sem volt mozdulni. Brooke derűsen karolt a férfibe, másik kezével a derekát ölelte át és az úttest felé vezette. Jeff hallotta, hogy egy kocsi ajtaja nyitódik, a teste meglendült egy erős ütéstől és végigvágódott az ülésen. Pár másodperc múlva beindult a kocsi motorja is. Hogy merre mehettek, halvány lila fogalma sem volt, az indulás után Jeffrey Morgan már édesdeden aludt a hátsó ülésen.

            Brooke varázskertjében ébredt. Egészen pontosan az üvegházban, annak is hátsó zugában. Egy hatalmas függőágyban feküdt, amit még Brooke készíttetett évekkel ezelőtt. A fekvő alkalmatosság egyedisége többrétű volt. Az, hogy a levegőben lógott alap, de tervezője tetőt is álmodott rá. Szíve akkori királynője csak tetézte a függő nyoszolya különlegességét azzal, hogy az alsó rész mintázata virágos rétet ábrázolt, míg a felső ponyva a csillagos eget. Így Jeff most dupla éjszakai égboltban gyönyörködhetett. Akár jól is érezhette volna magát, egy: ha Brooke el nem rabolta volna. Kettő: ha nem hasogatna az álomportól a feje. És három: ha nem lenne lekötözve mindkét keze és lába a függőágy mellé levert, vastag karókhoz. Ám mivel mindezeket kipipálhatta, enyhén nagyon kellemetlenül érezte magát. Tehetetlenségét oldva, a fejét próbálta először az egyik, majd a másik oldalra fordítani, hátha megpillant valamit, aminek segítségével kiszabadulhatna. Néhány perc alatt belátta, hogy esélye sincs a menekülésre. Mérgesen tette le a fejét, agya a lehetőségeit pörgette. Hallotta, amint halkan nyikordulnak az üvegház talaját borító kavicsok, léptek közeledtek. Jól tudta, Brooke az. Dacosan szorította össze száját, csak azért se nézett a közeledő nő felé. Egykor volt kedvese megállt felette, jéghideg ujjakkal simította végig Jeff arcát. A férfit kirázta a hideg az érintéstől. Egyrészt maga a személy borzongatta meg, másrészt mintha a sírból nyúltak volna a bőréhez. 

– Helló édesem, – búgta Brooke – jó újra látni. Bocsáss meg a közjátékért, de félő, másképp nem lehetnénk újra együtt. De most már minden a legnagyobb rendben lesz.

– Rendben?! – fordította felé a fejét Jeffrey. – Ez szerinted rendben van, Brooke? Elrabolsz, megkötözöl. Ja, a mérgezésről már ne is beszéljünk.

– Mérgezés? Csupán szebbé tettem az életedet, a növényeim pedig segítettek benne. Ennek – mutatott végig a kikötözött férfin – se kellett volna megtörténnie, Te akartad így.

– Én? – húzta fel a szemöldökét Jeff. – Szakítottunk, Brooke. Eddig tartott a szerelmünk. Előfordult már ilyen a történelemben és nagy általánosságban mindenki új életet kezdett. Boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ahogy én is, Brooke. Békülj ki ezzel és engedj el. Ne okozz még nagyobb bajt.

Brooke becsukta a szemét, válla megereszkedett. Szája széle legörbült, mintha mindjárt elsírná magát. Az egész nő egy vékony, kétségbeesett, összetört kislánnyá zsugorodott. Jeff szívében szánalom, megbocsátás és némi lelkiismeret-furdalás férkőzött. Ami egy pillanat alatt el is tűnt, amikor Brooke felemelte a fejét. Arcáról eltűnt minden érzelem, narancssárga ajkai gonosz mosolyra húzódtak. 

– Sajnálom Jeff, – szótagolta, hangja egészen elmélyült – de a mi szerelmünk az égben köttetett és csak a halál választhatja szét. Rossz hírem van szerelmem, ez a Te halálod lehet csupán.

Kacagva hajlott a férfi szája felé, hogy megcsókolja. Ebben a pillanatban Jeff rémülten szembesült azzal, ami csak legsötétebb álmában fogalmazódott meg benne. Brooke inkább megöli, minthogy elengedje. 

– Brooke, beszéljük meg! – súgta a nő felé, miközben igyekezett kitérni feltehetően halálos csókot rejtő bűbáj rúzsa elől. – Lehet, hogy tényleg igazad van. Lehet, hogy újra kezdhetnénk. Együtt…

Jeffrey Morgan tisztában volt azzal a ténnyel, hogy húznia kell az időt. Talán Jim már keresi. Már úton is lehet ide. Hazudnia, játszania kell az életéért. 

– Szeretlek Brooke – mondta suttogta, remélve, hogy hangja nem árulja el.

            Nem hiába mondják, hogy ez a szó, „szeretlek” képes akár megváltoztatni a világot és földöntúli erővel bír. Háborúkat kreál és zár le, életeket teremt és olt ki. A szkeptikusok ugyan állítják, hogy csak egy elcsépelt szó, ám Jeff – ha máskor el is bizonytalanodott, amikor ezt a szócskát súgták a fülébe – elhitte, hogy igazán van ereje. Brooke méregcsókja megállt a szája előtt, bár orruk hegye összeért. Kérdőn nézett a férfire, de szemeiben elégedettség csillant. Jeff, hogy még jobban mélyítse a pillanatot, így esélyt se adjon a nőnek az elbizonytalanodásra, huncutul Ezoterikára mosolygott. 

– Eszkimó puszi, – mondta megnyerő kacsintással – ahogy régen, még a kezdetek kezdetén. Emlékszel, Brooke? Kezdjük elölről, újra. Mit gondolsz?

Finoman mozgatta meg fejét, éppen csak érintette a nő fitos nóziját. Brooke viszonozta az érintést, tekintete a férfiébe fúródott. Jeff érzékelte a kételkedését, meglepődését, ugyanakkor szerelmét és vágyát is. Ismét a lányra mosolygott, mintha bátorítaná, kerülve a narancs ajkakat egy csókot lehelt az arcára. Brooke mélyen felsóhajtva omlott Jeffrey mellkasára. Pillanatokon belül könnyben ázott a mozdulatlan férfi pulóvere. 

– Brooke, – törte meg a csendet Jeff – nyugodj meg, kicsim. Oldozz el, aztán menjünk végre haza.

A lány lassan emelkedett fel, szótlanul bólintott. Szipogva kötötte ki a riportert fogva tartó bogokat. Jeffrey lassan emelkedett fel, csuklóit dörzsölgette, de folyamatosan figyelte pár lépést hátráló elrablóját. Egyrészt attól tartott, hogy Brooke meggondolja magát vagy átlát Jeff hazugságán, másrészt azon töprengett, hogyan tovább. Úgy kell intéznie a dolgokat, hogy a nőnek se essen bántódása, de ő is ép bőrrel ússza meg ezt a képtelen kalandot. Vajon hol a fenében van már Jim? – futott át az agyán.

Brooke mintegy fél méter távolságból figyelte a férfit. Arcán érzelmek sora futott át: boldogság, értetlenség, kétkedés, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Szemét összehúzva méregette a feltápászkodó Jeffet, olyan volt a tekintete, mint a lecsapni készülő kobráé. Jeffrey először csak titokban figyelte a nőt, majd mikor felállt, nyíltan tekintett rá. Annyira tudta, hogy nem bízhat Ezoterikában, hogy akár a nyakát is rátette volna. Brooke lassan lépett az egyenesen álló, de ugrásra készen lévő élete értelme felé. Mikor közvetlenül a férfi elé ért, tenyerét annak mellkasára tapasztotta és fenyegető pillantással nézett fel rá. 

- Bizonytalan vagyok, Jeff. Úgy érzem, nem bízhatok meg benned – mondta fátyolos, mély hangon.

Jeffrey-t kirázta a hideg Ezoterika szavaitól, de még inkább a látványától. Fehér bőre világított a telehold és a csillagok fényében, szeme fehérje eltűnt, mintha csak a pupillából állt volna, csak egy vékony zöld csík emlékeztetett a szivárványhártyára. Narancsajka megduzzadt, pofacsontja kicsúcsosodott. Haja tincsekké tapadt össze, ezek kígyóként tekergőztek a válla körül. Jeff mellkasához feszült tenyere jéghideget árasztott, megdermesztve a férfi ereiben a vért, kortyokként szíva életerejét. Jeffrey halálfélelmében cselekedett, amikor lefejelte az előtt álló nőt. Homloka nagyot csattant Brooke orrnyergén. Mindketten megszédülve léptek hátra, a köztük fennálló szimbiózis megszakadt Jeff nagy szerencséjére. Ezoterika felsikoltott és vércsekarmokkal támadt a férfinek. Ujjai a torka felé martak, de Jeff elkapta a vékony csuklókat, erősen megszorította és ellökte a nőt. Erejéből bőven veszítve rogyott térdre, zihálva nézte a vele szemben feltápászkodó lányt. Nyögve állt fel, ahogy Brooke is.

– Elég volt, Brooke – mondta határozottan, remélve, hogy szavai megállítják egykor volt kedvesét. Ezoterika azonban inkább erőre kapott Jeff hangjától, rikoltva rontott a férfinak. A riporter ismét a fúria csuklóit kapta el, majd mintha táncolnának, pördített egyet a lányon és a mellkasához húzva szorította le a kezeit. Ahogy a mozdulatsor végére ért, abban a pillanatban tudatosult benne, hogy a lehető legrosszabb ötlet volt, amit tehetett. Amikor Brooke háta a testéhez feszült, a furcsa és megmagyarázhatatlan energiakapocs újra létrejött közöttük. A nő bőre megint jéghideg lett, szinte átsütött a pólón, hajának tincsei megvadult kígyókként kavarogtak és Jeffrey érezte, ahogy kiszáll testéből az energia. Brooke fejét a férfi vállára hajtva kacagott fel, csuklói kicsúsztak Jeff markából és már ő vonta magához szerelmét halálos ölelésben. Jeff mellkasa szorítani kezdett, szíve összepréselődött, vére egyre lassabban zubogott. Feladta. Kész, vége, ennyi volt. Az élni vágyó robotpilótája vette át felette az irányítást, hogy megmentse a gazdatest életét. Jobb térdét iszonyatos erővel rántotta fel, az éppen Brooke szeméremtestébe csapódott. A nő a fájdalomtól előre görnyedt, a szimbiózis ismét megszakadt közöttük. Jeff nagyot lökött Brooke csípőjén, aki földet érve magzati pózba kuporodott össze az apró kavicsokon. Halkan nyüszített fájdalmában, majd gonoszul Jeffrey-re meredt. A következő pillanatban felpattant és villámgyorsan ugrott a férfi felé, szinte úszott a levegőben. Kezében ezüst penge villant, ami pár másodperccel később már Jeff mellébe mart, épp, mint álmában, centikkel elkerülve a szívét. A nagy fájdalom néma – mondják-, de ez nem tart sokáig. A riporter üvöltve kapott a kés felé. Brooke kiáltva döntötte hanyatt szerelmét, mellkasára ült. Démoni mosollyal nézett Jeff-re, keze határozottan a penge felé nyúlt és kirántotta azt a férfi testéből. Nem késlekedett sokat, a mozdulat folytatásaként az ezüst pengét Morgan torkához szorította. 

– Örökre az enyém vagy, – sziszegte Brooke – halálod után is engem szolgálsz majd.

Mutatóujja hegyét a sebhez érintette, véres ujjbegyével körbe kente ajkát, mintha rúzsozná. A vérmaszatos tőrt jobb kezében tartva a feje felé emelte, baljával megtámasztotta magát Jeff mellkasán és lesújtani készült. 

– Szeretlek Jeff – suttogta.

A kés már a mellkasa felé lendült, amikor egy jól irányzott lövés zúzta szét fegyvert tartó csuklóját. Jim Stone állt az ajtóban, kezében a még mindig célra tartott pisztollyal. Brooke visítva zuhant a barnára színeződött apró kavicsokra, csuklójából ömlő vére Jeffrey -ével keveredett.

            Az események ilyetén szerencsés alakulásával, Jeffrey Morgan sóhajtva ejtette vissza fejét a szúrós murvára, bal tenyerét sebére nyomta, hogy megállítsa a vérzést. Brooke őrjöngve káromkodott, válogatott szitkokkal halmozta el hol Jimet, hol Jeffet. A rend éber és hősies őre barátja mellé térdelt, a nyomában ügető Mike a másik oldalára. 

– Hogy a francba juthatott ez eszedbe, ember?! – villantak mérgesen Jim szemei.

– Örülök, hogy én is látlak, Jim. Téged is Mike. És itt a földön, nem az örök vadászmezőkön – vigyorodott el Jeff.

– Már úton a mentő, mindkettő – mondta Mike zsebre vágva mobilját. Viszolyogva, de érdeklődve bámulta a folyamatosan átkozódó nőt. 

– Ezt megkeserülitek – sziszegte Brooke csuklóját szorítva. – Mindhárman, de főleg te, Jeffrey Morgan…

Jim elképedve bámult a riporterre.

– Hogy tudtad pont ezt a nőt kifogni, Jeff?! A haverom érdekes dolgokat derített ki róla, az már egyszer szent. De majd később elmondom. Az tuti, hogy a kisasszonyra borús évek várnak. Egy jó kis elmegyógyintézetbe kerül hosszú esztendőkre, ha szerencséje van…

A megérkező mentők vijjogása szakította félbe a mondatot, amit a rendőrség szirénája követett. Jeff – fel a városi kórházba száguldott a kocsi, míg Brooke – kal a rabkórház fel indul a másik. Jim és a rendőrök lezárták a virágboltot és a kertet, de a munka java még csak ezután kezdődött.

Négy nappal később Jeff már kibővült barátai társaságában üldögélt. A kellemes koranyári napsütésben a teraszon ücsörögtek és az időjáráshoz méltón jeges kávét szürcsölgettek. 

– Nos, Brooke Duval történetének a végére pontot tehetünk. Bár hamarabb került volna rá sor – kezdte Jim Stone. – Számos olyan dolog derült ki a hölgyről, aminek köszönhetően az elkövetkező években, akár évtizedekben a „Feltárt lelkek” elmegyógyintézet vendége marad. Igazat mondott, – nézett Jeff-re – hogy édesapja autóbalesetben halt meg, csupán azt felejtette el részletezni, hogy az a bizonyos baleset az ő labdája révén keletkezett. Anyja vezette a kocsit, apja mellette utazott a hátsó ülésen. A balesethez kiérkező mentők egy súlyosan sérült nőt, egy halott férfit és egy sokkban lévő kislányt találtak. A fékpedál alatt egy labda kuporgott, az apa nyakából egy ceruza állt ki. Az anya az ütközésnél törte össze magát, az életét a biztonsági övnek köszönhette. A kislány szinte sérülések nélkül úszta meg, de nem kommunikált a trauma miatt, hiszen az apja az ölében halt meg. A becsapódásnál a lánya ölébe dőlhetett és így eshetett bele a rajzoló gyerek ceruzájába, ami a nyakába fúródott és elvérzett. Szerencsétlen balesetnek könyvelték el. Brooke anyja a férje elvesztése után összeroppant, magába zárkózott. Sok gyógyszert szedett, főleg nyugtatókat, stresszoldókat. Ebbe is halt bele, négy év elteltével követte a férjét. Gyógyszertúladagolás. A hivatalos irat szerint öngyilkos lett. Az akkor tizenhat éves lány a nagynénjéhez került. A néni gazdag volt, gyermektelen és imádta a gyógynövényeket. Ahogy istápoltja nagykorú lett, láss csodát, egy kerti balesetben elhalálozott a néne. A téli kert üveg tetőablaka szakadt le, és felnyársalták a szilánkok. Brooke akkor már egyetemre járt, botanikát tanult, gyógynövényekre és egzotikus virágokra specializálódott. Nagynénje pénzét egyedül ő örökölte. Eltemette, megsiratta a nénit, majd megvásárolta a virágboltot. Aminek az eredeti tulaja egy idős hölgy volt, akinél Ezoterika dolgozott. Angelica, így hívták az asszonyt, szívrohamban halt meg. Allergiás reakciót váltott ki nála a levendula, amit a halála előtt teaként fogyasztott. Bedagadt a torka, bepánikolt és megállt a szíve. Brooke tehát átvette a boltot, nevetségesen kevés pénzért. És elindult a karrierje. Ám, hogy a férfiak se maradjanak ki szórásból, még előtted, Jeff, volt pár kétes kalandja. Már, amiről tudunk. Egy férfi mérgezési tünetekkel került kórházba, miután szakított Duval kiasszonnyal. Egyértelmű bizonyítékot nem találtak, hogy bűncselekmény legyen belőle. Más valaki, akinek utolsó útja elvileg a virágboltba vezetett, sohasem került elő, ahogy a holtteste sem. Argumentumnak nyoma sem volt Brooke ellen. Aztán jöttél te. Ügy vége, lezárva.

– Nagy vagy Jim, köszönöm – bólintott a rendőr felé Jeff, majd lehunyta a szemét. Szájában még érezte az utolsó korty kávé ízét és úgy élvezte a cirógató napfényt, ahogy életében még soha.

Mike Taylor, Jeff hű szárnysegédje továbbra is elkísérte társát a riportokra, de kislánya születése után kimaradt a veszélyes kalandokból.

Jim Stone a rendőrség kötelékét erősítette továbbra is. A ranglétrán feljebb lépegetett ugyan, de a kinevezések nem szálltak a fejébe, maradt ugyanaz a becsületes zsaru, aki volt. Jeff-fel kötött barátsága töretlennek bizonyult.

Jeffrey Morgan leforgatta a sorozatot és hatalmas hírnévre tett szert, karrierje a csúcsokra futott. Továbbra is kereste a kalandokat, ahol a gonosz hatalmaskodni próbált. Pihenni Izlandra járt, ahol szülei és kedvese várták. Kávéval.

Brooke Duval az elmegyógyintézetben élte unalmas életét. Szépsége töretlen maradt, ahogy briliáns agya is. Jó magaviselete miatt az igazgató kis kertet készíttetett neki, ahova gyógynövényeket ültett. Azt senki sem sejtette, hogy a bazsalikomon és más fűszernövényeken kívül mi mást is rejtegetnek a virágágyasok…

Vége?!

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Katie Drift 9 történetét!


  • 1232 szerző
  • 821 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Katie Drift

Brooke – amíg a kávé el nem választ

Műfaj

thriller

Rövid leírás / Beharangozó

Egy nő szerelmes egy férfiba. Ebben nincs semmi különleges, mondhatni snassz. De mi van akkor, ha a férfi kiszeret a nőből, de a nő ezt nem képes feldolgozni? Sőt, nem igazán normális eszközökhöz folyamodik a hőn szeretett pasi magához való láncolásához?
Paranoia, frász, pánik, rettegés az egyik oldalon, némi mágia, halálos eltökéltség, téboly, egy kis horror a másikon. Csak egyik győzhet, valamelyik élete árán...

Rövid összefoglaló

Jeffrey Morgan riporter. Brooke Duval botanikus. Szerelmük lángol, egy ideig. Aztán minden megváltozik. Ki is igazán Brooke? Hogyan szabadulhat tőle Jeff? Kétesélyes a győzelem...

Olvasási idő

52 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Katie Drift nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!