Barion Pixel nuuvella

Jéghideg érintés

   

      - Szia, elmentem! Majd jövök! – kiabált vissza Cat az ajtóból. Fázósan húzta össze bundás, bézs színű kabátját, amikor kilépett a házból. Javában benne jártak a télben, de ez a farkas ordító hideg merőben szokatlan volt. Éppen tegnap este nézték a tévében, hogy helyenként a mínusz ötven fokot is elérheti a hőmérséklet. Igaz, ez nem a városokra vonatkozott, de este náluk is megközelítette a húszat. Naná, hogy lefelé. Hogy ne legyen elég a hideg, a közlekedést még a lehullott és fagyott hó is nehezítette. Ígértek ugyan enyhülést a hétvégére, de mellé hóesést is, amit Cat nem éppen szeretett. Nyári gyerek volt, júliusban, szikrázó napsütésben és melegben született, legalábbis ezzel magyarázta, hogy utálta a hideget. „Az élet huszonöt foknál kezdődik. Plusz huszonötnél” – mondta nevetve, amikor barátai a hideg iránti utálatával ugratták. Bordó, bojtos sapkáját a homlokába húzta, a tarka sál alatt behúzta a nyakát is, miközben a járdán lépdelt. Őzbarna bakancsa talpa néha megcsúszott a letaposott, jeges hórétegen, de mindig sikerült korrigálni egyensúlyán. Hátán sportzsák hintázott, edzésre ment. Lehetett akármilyen zimankó, vagy éppen forróság, egy tréninget sem hagyott ki. A röplabda csapat aktív tagja volt és úgy tervezte, hogy a középiskola befejezése után se hagy fel a sporttal. A különbség csak annyi lesz, hogy ő is, mint számos másik lány az ifi csapatból átkerül a felnőttbe. Tizenhat éves volt. Tele reménnyel és tervvel, ahogy ez ebben a korban teljesen normális. Egyébként sohasem tartotta magát különlegesnek vagy érdekesnek. Még különösen szép se volt, de kimondottan csinos. Ennek oka nemcsak a sportnak, de a jó géneknek is köszönhető volt. Előfordult néha, hogy fürdés után alaposan megbámulta magát a fürdőszoba tükrében. Sötétkék szempár, közepes orr, kicsi, de szép ívű száj és néhány szeplő tekintett vissza rá. A haja sem volt valami nagy szám, a szőke hosszú loknik felejtősek voltak. Se színű haja – értsd: szőke, itt-ott némi ezüstös átcsillogással – a válláig ért. Akadt ugyan benne hullám, de ez igazán elenyésző volt. Ovális arcát keretezte a fent említett hajzat, ami hosszú nyakban folytatódott. Gömbölyű, izmos vállak, zsemlényi keblek következtek. Folytatásként vékony derék, formás csípő, feszes, izmos fenék, ugyanilyen combok és vádlik jellemezték a testét. Egyszóval Cat egy csinos, de nem wow szép fiatal lány volt. Viszont igazán okos, művelt és kimondottan jó ifjú hölgy. Édesapja és édesanyja büszkesége, kisöccse példaképe.

    Cathlyn Williams sebesen haladt az ismerős utcákon az egyre sötétedő estében. Az edzés hét órakor kezdődött, közvetlenül a gyerekek balett órája után, és még csak hat óra múlt egy kicsivel, de már így is elég sötét volt. Az eget borító felhők betakarták a fényesen világító csillagokat és a teliholdat. Mindig korán indult, a gimnázium előtt találkoztak a csajokkal és még a kezdés előtt cseverésztek egy kicsit. Néha befutottak az edzésre a felnőttek is, és ilyenkor igazi öröm-meccseket tartottak. Vegyes csapatban játszottak, folyamatosan pörögtek, sokat tanultak és nevettek. A röpizés után pedig hulla fáradtan, leizzadva, de jókedvűen együtt pihegtek, hogy kicsit megpihenve induljanak haza. Aznap is egy ilyen estére készült és ez még nagyobb lelkesedéssel töltötte el. Hogy lerövidítse útját, a park felé indult, ami közvetlenül az iskola előtt terült el. A város amolyan zöld övezetévé varázsolták a környéket a városi tanács mindenhatói. Ez a terület szinte kör alakú volt, széles gyűrűként vonva körbe a gimnáziumot, az általános iskolát és a vele együtt működő óvodát. Az aktív forgalom miatt a bölcsőde a kertvárosba települt át, így védve a legkisebbeket a reggel és délután megnövekvő autóforgalomtól. Egyedül az iskola busz hajthatott a parkba, illetve azok a szülők, akik előre jelezték, hogy kocsival hozzák – viszik gyermekeiket. Tehát nagy volt a rend és a fegyelem. A parkon belül. De hogy kint mi történt, az sokszor már nem volt annyira fontos. A Szentek parkjához több út is vezetett. A kivilágított főút, ahol tavasztól őszig éjjel – nappal pezsgett az élet. Akadtak kisebb utcák, amikben apróbb boltok, kocsmák bújtak el, amolyan vadregényes tájék. 

    És ott volt a sikátor, a legrövidebb út a parkhoz, ha Cat útvonalát nézzük. Isten igazából semmi veszélyes nem volt benne, nem is igazán sikátor, csak egy utcácska, de a gyerekek talán éppen a szűkössége miatt féltek rajta végig menni. Cathlyn is messze elkerülte már régóta. Még kisiskolás volt, amikor utoljára ott járt. Egy – szerinte óriási – keresztes pók szőtte meg a hálóját a két fal között. Persze ő, pechjére belesétált, a pók pedig végig rohant az arcán. Valószínűleg az ízeltlábú épp annyira megijedt, mint a kislány, minden esetre Cat az eset óta elkerülte a sikátort. Mostanáig. A kényszer nagy úr, tartja a mondás, az egyre fagyosabb levegő és a csontig hatoló hideg még nagyobb. A lány hatalmas elszántsággal állt meg az apró utca előtt, reszkető száját összeszorítva lépett a sötétbe vesző mélységbe. Merthogy végtelenek tűnt a sikátor. Cat elszántan indult előre, egyik lábát tette a másik után. Emlékei szerint a szűk utca mintegy kétszáz méter hosszú lehetett. Ha azt nézzük, hogy Usain Bolt ezt a távot 19,30-as idővel futotta le, semmiség, ám ő persze nem atléta, de akkor is kényelmesen sétálva max öt perc, futva három perc alatt megteszi. Egyre sebesebben szedte a lábait, a méterek azonban stagnáltak, az utca vége éppoly messzinek tűnt, mint amikor belépett a sikátorba. Hirtelen megállt a sötétben, visszanézett. Talán jobb lenne visszafordulnia, a jól megszokott úton mennie, kicsivel később érkeznie. Mi történne? Gyakorlatilag semmi. Csak a büszkeségén esne csorba, saját szemében sérülne csupán önérzete. Nem volt gőgös, de az önbecsülése, na az nagyon erős volt. Plusz még inkább fázott, a meleg terembe vágyott, röpizni, élvezni a játékot. Az indíttatás meg volt és legyőzte a félelmét. Mély levegőt vett, az orrát szinte csípte a fagyos levegő, a száján fújta ki, előtte füstként fodrozódott a lehelete. Bár parázott, annyira, mint életében soha, újra elindult a sötétben. Bakancsa két lépésenként megcsúszott a talajt beborító jégen, ilyenkor magában imádkozott, hogy el ne essen. Alig húsz métert tehetett meg, amikor zajt hallott a háta mögött. Lépések csikordultak, vagy csak egy kutya körme karistolta a jeget, nem tudta, de eléggé ösztönözte, hogy még gyorsabban menjen. Szinte szaladt, már látta a sikátor végében felsejlő fényt, amikor bokája megbicsaklott és hasra vágódott. Átkozódva tápászkodott fel, megigazította elcsúszott sapkáját, amikor közvetlenül a háta mögött hallatszódott újra a nesz. Most tisztán hallotta, kétség se férhetett hozzá, hogy lélegzetvétel volt. Arra már nem jutott ideje, hogy hátra forduljon, egy erős kar karolta át a nyakát és rántotta le a földre. A következő pillanatban egy férfi vetődött rá, hasára ült. Egyik tenyerével a nyakát szorította, a másikkal a száját tapasztotta be. Cathlyn kétségbeesetten rángatózott, próbálta lelökni magáról támadóját és kiszabadítani a száját, hogy kiabálhasson, sikíthasson vagy akár az életéért könyöröghessen. Ám a férfi erős volt és nehéz. Cat pedig egy fiatal, reményvesztett lány, aki nem győzhetett. Az ismeretlen elengedte a nyakát, lazított a kislány vastag sálján, majd a másik tenyerét egy pillanatra elvéve Cat ajkai elől, annak szájába tömte a kelme egy darabját. A vastag sál két végét elkezdte húzni, egyre erősebben. Cathlyn Williams fuldoklott, tudatosult benne, hogy nem menekülhet. Nem ér le az edzésre, nem röplabdázik és haza se megy többet. Nem látja újra apját, nem öleli meg többé anyját, nem ad puszit kisöccse homlokára. Sohasem lesz szerelmes, nem lesznek gyermekei, akiket ő éppúgy támogat, mint őt szülei. Nem megy egyetemre, nem fut be fényes karriert. Egy dolog lesz. Halott. Kék szemei előtt szikrák pattantak, fülében buborékok pukkantak, ahogy fogyott tüdőjéből az életet adó levegő. A feje felett csendesen kezdett el szállingózni a hó.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Katie Drift 9 történetét!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Katie Drift

Jéghideg érintés

Műfaj

misztikus

Rövid leírás / Beharangozó

A hópelyhekkel száll a lelked, hogy megtalálja végső nyugalmát…

Rövid összefoglaló

Egy lány, aki halott és a választ keresi. Egy fiú, aki olyat tett, amit sohasem lett volna képes. Egy nő, aki képes segíteni, hogy mindenki megtalálja a maga békéjét. Egy nyomozó, aki, azt hiszi sok mindent látott már.

Olvasási idő

6 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Katie Drift nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!