Barion Pixel nuuvella

Az orgona illata

Igen, az illatok meghatározók, az illatok az emlékeink hordozói.

Nem arra emlékszem, hogy hány éves voltam, hanem arra emlékszem, hogy még kifértem a keskeny utcai ablakon.

Nem a színére emlékszem, hanem arra, hogy milyen jó sűrű sövénnyé nőtt. Nem emlékszem, hogy szúrt volna, csak arra, hogy teljes takarásba kerültünk, ha belebújtunk. Még a lélegzetünket sem kellett visszatartani, mert a levelek zizegése azt is belesimította az éjszakába.

Rettegtünk az ősztől és a téltől, mert akkor hiába bújtunk bele, semmi védelmet nem nyújtott.

Nem emlékszem nevekre, nem akarok emlékezni nevekre, pedig kellene. Azt hittem, hogy ő egy közeli rokonunk. Több  évtized távlatából sem  értem, hogy ha nem rokonunk volt, ha nem barátunk volt, akkor miért segített rajtunk? Miért volt számára természetes, hogy nyitjuk a kaput éjszaka és csöndesen beosonunk hozzájuk. Honnan tudta, hogy ott vagyunk, hogy segíteni kell? Hogy tudta a hőbörgő csontrészeg férfit egy halk hangjával lecsitítani és elhitetni vele, hogy jobb, ha szépen hazamegy és lefekszik. Hogyan hitette el vele, hogy velünk aznap nem is találkozott, nem tudja, hol lehetünk.

Az orgona illata kicsit rólam is szól, kicsit a gyerekkori Katiról, kicsit a kamaszról, kicsit a mai felnőtt nőről és az ő emlékeiről.

Vajon így éltem-e át akkor vagy már csak így emlékszem?

Miért íródott ez a történet? Kikívánkozott belőlem. Felnőttként már tudom, hogy nem minden család élt így, már tudom, hogy lehet másképpen is felnőni.

A történetet az emlékezés színezte ki, hagytam, hadd színezze.

Tetszett a történet?

1 0

Regisztrálj és olvasd a kedvenc szerzőidet!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

katiotletek

Az orgona illata

Műfaj

spirituális

Címkék

Rövid leírás / Beharangozó

Kedves Olvasóm! Ha a történetet olvasva olyan érzésed támad,  hogy ezt már Te is átélted egyszer, akkor tudni fogom, hogy nem véletlenül került hozzád a történetem.

Rövid összefoglaló

Tarts velem az időutazásaimon.

Olvasási idő

1 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni katiotletek nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!