Barion Pixel nuuvella

Szia! Sok szeretettel üdvözöllek!

Kavisánszki Péter vagyok, a mindennapjaimban informatikusként dolgozom, de egy másik hivatásomnak az írást illetve az egyéb mozgóképes alkotói folyamatokat érzem.

Budapesten élek. 2000 óta, vagyis 15 éves koromtól írok novellákat, regényeket, miegymást. Az írásaimra az elmúlt bő két évtized alatt nagy hatással volt többek között Stephen King munkássága, a Star Wars világa, a vadnyugat történeteinek és filmjeinek hangulata, illetve a filmzenék: Hanz Zimmer és Ennio Morricona filmzenéi, és még rengeteg minden más is.

Írásaimban általában keveredik a kaland, a horror, a misztikum, a fantasy és a szerelem.

2013-ban egy pályázaton nyert és e-book antológiában megjelent egy kisregényem, a Kő és Vadvirág címmel.

Filmkészítéssel is foglalkozom. 2008-ban a Márványváros c. kis vizsgafilmem Legjobb Film illetve A Legjobb Forgatókönyv díjakat nyerte meg Egerben.


Történetek

Anyu és a Padlásszoba
Sohasem tudhatod, hogy amikor a saját Istenedhez imádkozol, valójában ki hallja meg a fohászkodásodat. Így jártak Czukor egykoron lakott település lakói is. Most megismerheted az évszázados titkot egy kislány naplójából, mely Czukor utolsó napjaiból maradt fenn.
horror   21 perc olvasás
Vérengző Cipőink
Feltárom a valódi igazságot a cipőinkről, amiket naponta használunk. Ez az igazság szörnyűbb, mint azt gondolnád!
horror   4 perc olvasás
Reni, a szerencsétlen és naiv királylány
Renáta, a vénlány királylány társra vágyik. Bármit megtenne, hogy elérje célját. Felküldi aranypapucsát az Üveghegy csúcsára, könnyű találóskérdéseket talál ki, vagy éppen koronás varangyot csókolgat...
szatíra   5 perc olvasás
Szegény Kis Tündike - A Visszatérés
Szegény kis Tündike - 2.
Éjfélkor a gyerekek kísértettörténeteket mesélnek egymásnak, meg szellemet idéznek. A gonosz fél éve elpusztult ebben a gyermekkórhézban, de most visszatér, hogy folytassa az elkezdett szörnyűségeket. Közben egy őrült apa a fejébe veszi, hogy meg kell ölnie a saját lányát. Két gonosz, ha találkozik?
horror   35 perc olvasás
A Mumus
Tim McGiven, a 7 éves kisfiú retteg a szobájában lévő ódon szekrénytől, de az édesapja szerint erre az a megoldás, hogy be kell őt zárni oda egy kis időre, hogy meglássa, valójában nincs a szekrényben semmilyen gonosz bácsi, nincs mitől félnie. De mi történik akkor, ha a felnőttek tudják rosszul?
horror   49 perc olvasás
MÁNIA: Szeretlek! Mondtam már??
Sötét szerelem az, amit érez. Semmitől sem riad vissza, hogy a mániája/imádata tárgya csak az övé legyen. Merüljünk el a bűnös lelkében egy kicsit. Csak aztán legyen kiút a mocsárból, amibe belelépünk...
horror   5 perc olvasás
A Vak Lány
Tamara, a 15 éves vak lány, és Gergő, a diákfiú útjai egyszer csak találkoznak. Nagyobb szükségük van egymásra, mint gondolnák, bármi is lesz a történet vége... Vajon a szrelem mindig és mindent legyőz?
romantikus   15 perc olvasás
Disznó
Jónás gazda már nem bírja tovább: papot hív. Vajon a szenteltvíz kiűzi a gonoszt a furcsa malacából, vagy rászabadítja egy egész falura? A kisgömböc előzménytörténete...
horror   6 perc olvasás
Szegény kis Tündike
Szegény kis Tündike - 1.
Pár napra hó által elzárt gyermekkórház egy hegy tetején, egy szenvedő kislány akinek a kezébe kerül egy olló, majd egy konyhakés... A 14 éves Ákos az utolsó remény.
horror   24 perc olvasás

Kavisánszki Péter

Szia! Sok szeretettel üdvözöllek!

Kavisánszki Péter vagyok, a mindennapjaimban informatikusként dolgozom, de egy másik hivatásomnak az írást illetve az egyéb mozgóképes alkotói folyamatokat érzem.

Budapesten élek. 2000 óta, vagyis 15 éves koromtól írok novellákat, regényeket, miegymást. Az írásaimra az elmúlt bő két évtized alatt nagy hatással volt többek között Stephen King munkássága, a Star Wars világa, a vadnyugat történeteinek és filmjeinek hangulata, illetve a filmzenék: Hanz Zimmer és Ennio Morricona filmzenéi, és még rengeteg minden más is.

Írásaimban általában keveredik a kaland, a horror, a misztikum, a fantasy és a szerelem.

2013-ban egy pályázaton nyert és e-book antológiában megjelent egy kisregényem, a Kő és Vadvirág címmel.

Filmkészítéssel is foglalkozom. 2008-ban a Márványváros c. kis vizsgafilmem Legjobb Film illetve A Legjobb Forgatókönyv díjakat nyerte meg Egerben.

Béta.

Ez a funkció még nem érhető el.

Hogy mikor lesz vége a béta verziónak? Amint lesz elég történet, rögtön elindul a szolgáltatás...

Rendben