IN MEMORIAM NEANDERTHALENSIS

Előszó
A geológusok fogalma szerint most az ún. holocén korszakot írjuk, melynek kezdetét 11 700 évvel ezelőttre datálják, és a mai napig tart. Előttünk a pleisztocén éra virágzott, mintegy 2 millió évig. Miért olyan fontos ez a korszakváltás? Mert a holocén korszakra, az emberfélék hatására kihalt a pleisztocén megafauna. Itt kezdődik az evolúciós kontinuum megingása, ami azt jelenti, hogy a fajok számának növekedése helyett annak drasztikus zuhanásával találjuk szembe magunkat. A Homo faj azon evolúciós ága, melyben a két lábra állást (bipedalizmus), a felegyenesedést, a beszédkészséget és az eszközhasználatot – melyet az agy komplexitása és térfogat-növekedése tett lehetővé – egy alfajba gyúrtuk, különösen invazív eredménnyel járt. Ez az invazivitás földtörténeti jelentőségű kihalásokat okozott, melyek a napjainkban is exponenciális ütemben folytatódnak.

Ebben a kiáltványban felhívom a XIII. évezredi (12 000-es évekbeli) géntársaim figyelmét a veszélyre, hogy a bioszféra evolúciós kontinuumának szakadását (diszkontinuitását) a Homo Sapiens okozza, melyet minél hamarabb meg kell állítani. A Pleisztocén Kert nyitott mindenkire, aki magát nem – egomán módon – embernek definiálja, hanem a bioszféra egyenjogú élőlényének, és nem egyenjogúbbnak más emlősöknél vagy kloákásoknál. Ezen írásműben kitűzöm a Kertészet első és legfontosabb célját, ami egyszerűen szólva a Homo Sapiens terminálása. Ha ez megvalósul, akkor – a szó szoros értelmében – levegőhöz jut a bioszféra, regenerálódni tud a természet az ember okozta károk után, és számításaink szerint kiszélesedik a ma méltatlanul kis ablak a biodiverzitás előtt.

Azt ugyan nem tudjuk garantálni, hogy néhány millió éven belül nem következik-e be újra az az evolúciós merénylet, mely Homo Sapiens-szerű fenevadakban manifesztálódik, akik halálra ítélik a fél bolygót, de hisszük, hogy az értelem előbb-utóbb együtt jár annyi önreflexióval, hogy ezek a második emberek is felismerik, milyen Endlösungra van szükség, és képesek is ezt megvalósítani. Úgy hiszem ez az intelligens élőlények végzete: felismerik fenntarthatatlan mivoltukat, és terminálják önmagukat. Ezért sem találkozunk földönkívüliekkel.

A Pleisztocén Kert célja, hogy visszahozzon a Földre egy embermentes pleisztocén kort, és begyógyítsa az evolúciós kontinuumon ejtett sebeket. Ehhez egy szélsőzöld mozgalomra van szükség, mely úgyszólván szuperkatonákat toboroz a természetnek, ha úgy tetszik, ökomérnököket. Ők lesznek a holocén korszak utolsó emberei, akiknek egyetlen feladatuk van: terminálni a Homo Sapienst. Jó Kertészhez hűen nem vetünk be olyan eszközöket, melyek ugyan eleget tesznek az Endlösungnak, de túl sok időre élhetetlenné tennék a bolygót, hiszen első sorban a természet katonái vagyunk, és nem mizantróp genocidák.

Elhelyezkedésünk a világban
A fizikusok becslései alapján az univerzum 13-14 milliárd éves, és ennek megfigyelhető része 10^24 km átmérőjű. A 4-5 milliárd éves Naprendszer Föld bolygóján 3,5 milliárd évvel ezelőtt alakulhatott ki az élet, és a jelenlegi napműködésből ítélve mintegy további másfél milliárd évig támogatott lesz a működése. A kezdetleges életformák kezdtek sejtes szerveződést felvenni, melyekből kialakultak az egyre összetettebb élőlények, mint a növények, gombák és állatok, ideértve a Homo fajt is, mint a Sapiens. A napjainkban is élő Homo Sapiens a pleisztocén korban több testvérfajjal is rendelkezett, mint a neandervölgyi és gyenyiszovai, melyek egy része asszimilálódott a Sapiensbe, egy kisebb vagy nagyobb része pedig az ember vitatott, erőszakos kiszorításának lett áldozata. Ugyan kevés bizonyíték van a neandervölgyiek ilyen jellegű kiszorítására, de az ember önmagával való elfogultságát kompenzálva mi, Kertészek azon véleményt osztjuk, hogy a történtekre neandervölgyi holokausztként a leghelyesebb hivatkozni – egyébként fennállna a kegyeleti jogok megsértésének és a potenciális holokauszttagadásnak a nem elhanyagolható valószínűsége. Ezen nézetünket fenntartjuk mindaddig, amíg a paleontológia végérvényesen be nem bizonyítja ennek az ellenkezőjét.

Ábra: a függőlegesen tengely azt mutatja, hogy hány millió évvel ezelőtt hogy váltak szét, és hogyan egyesültek a Homo fajok.

Mint az az ábrán is látszik a Homo Erectus és Habilis az összes volt testvérfajunk őse, akik Afrikából származnak. Az egyértelműség kedvéért: két fajt akkor nevezek testvérfajnak, ha éltek példányai egy időben, és a józan ész határain belül van egy nem túl távoli, közös ősük.

Immunizmus
Úgy hiszem, hogy a legtöbb konfliktus az identitáshatárok sérüléséből fakad. Egy ember tudja magát identifikálni ideológiai, biológiai, társadalmi stb. szinten. Egész konkrétan valaki definiálhatja magát úgy, hogy ő elsődlegesen magyar, másodlagosan családanya, harmadlagosan villamosvezető, vagy más valaki úgy, hogy ő elsődlegesen heteroszexuális, cisznemű férfi, másodlagosan párttag, harmadlagosan agnosztikus. A kérdés, hogy mi vagyok én elsődlegesen? Minek definiálom magam? Egy Kertész kertész minőségében az alábbiakkal identifikálja magát: zöld mozgalmár, a természet katonája és immunista. Mit is jelentenek ezek?

Aki magáénak érzi a szélsőzöld mozgalmat, annak fontosak a zöld értékek csakúgy, mint a környezet-természetvédelem, a biodiverzitás, a fenntarthatóság vagy az evolúciós kontinuum. A Homo Sapiens közösségek egybefonódtak az eszközhasználattal, de ezek a civilizációk természetükből adódóan nem fenntarthatóak. Nem csak az ipari forradalmak óta tágul az evolúciós szakadék, hanem már a legelső megjelenésünk óta. Ennek egyszerű magyarázata van: az ember invazív természete, amiből fakadóan gondolkodás és korlát nélkül irtjuk a velünk szembejövő fajokat. Más fajoknál ez azért nincs így, mert csak bizonyos élőlényekre vadásznak – nem mindenevők, mint az ember –, és ha elfogyna minden táplálékuk, ők is visszaszorulnának, továbbá egy másik, szűkebb niche-re rendezkedtek be, ami nem interferál az ökoszisztémával. Az embernél az a baj, hogy nem okoz olyan ökológiai láncreakciót, ami visszaszorító erővel bírna. Viszont a zölden gondolkodó géntársak fontos értéknek tartják a földi bioszféra sokszínűségét, és nem szeretnék, hogy az ember okozta kihalási hullám további, visszafordíthatatlan károkat okozzon a természetben.

A zöld értékrendet az emberi identitás fölé helyezve, azaz önző emberben való gondolkodás helyett a bioszféra altruista élőlényében gondolkodva, a természeti értékeket tartjuk elsődlegesen megvédendőnek a Homo fajjal szemben. A mi mérlegünkön egyenlő fajsúllyal szerepel minden faj; és figyelembe véve a fajok ökológiai függőségét egymástól és az invazivitásuk mértékét, megalkottam az eldobható faj fogalmát. Egy faj eldobható, ha az ökológiai függőségi fa alján van, azaz megszűnése nem okozza más fajok visszaszorulását. Például a fejlett emlősök többsége, mint a Homo faj, egy ilyen eldobható faj, de a méhek vagy sok más, kulcsfontosságú faj nem az, mert kiirtásuk esetén láncreakció-szerűen tűnnének el más fajok is, melyek valamilyen közvetettséggel belőlük táplálkoznak. A bioszféra minden faja értékes önmagában, így attól, hogy egy faj eldobható, nem lehet konstruktív cél a terminálásuk. A szempont, ami alapján kijelentjük, hogy egy fajt terminálni kell, az az evolúciós kontinuumra gyakorolt hatása. A Homo fajnak nincs természetes ellenfele és ökológiailag nem függ egy konkrét fajtól sem; úgyszólván a tápláléklánc csúcsán áll, így demográfiailag berobbant egy olyan kritikus szintre, amiben a tevékenysége károssá avanzsálódott: a több milliárd éves földi élet soha nem látott kihalási hullámnak nézett elébe, ami tart és egyre gyorsul a jelenkorban is. Ezt az extrém nagy és extrém gyorsan végbemenő kihalási eseményt nevezem evolúciós diszkontinuitásnak, ami természetes, embermentes állapotban nem menne végbe, és ép maradna az evolúciós kontinuum. Aki tehát a természet katonájának hívja magát, az helyre akarja állítani ezt a kontinuumot.

Végül pedig immunisták vagyunk abban az értelemben, ahogy egy biológiai szervezet is védekezik az őt megtámadó kórokozókkal szemben, mely ugyan járhat időleges hőemelkedéssel, lázzal, hidegrázással, de végső soron az immunrendszer megvédi az egész szervezetet. Ugyanígy az ökoszisztéma is megvédi önmagát, pontosabban a Homo faj felismeri saját tevékenységének következményeit, és változtat ezen, vagy ha természetéből fakadóan nem tud, akkor Endlösung gyanánt terminálja magát, ahogy egyes sejtek is az élő szervezetben apoptózist hajtanak végre ahelyett, hogy tumort vagy valamilyen autoimmun betegséget okozzanak. Elég sok idő állt arra rendelkezésre, hogy az emberiség változtasson a környezetszennyező, fenntarthatatlan politikáján, és látva, hogy erre nem képes, az a végső megoldás maradt, hogy termináljuk magunkat – megmentve ezzel az egész ökoszisztémát a katasztrófától.

Ökomérnöki Terminátus
A Terminátus azon emberek közössége, akik célul tűzik ki a Homo faj terminálását. Viszont egy Kertész filantróp ember, nem szeretné az érző lények szenvedését látni, ezért közvetlenül nem bánt egyetlen géntársat sem, nem hajt végre népirtásokat vagy holokausztokat. Ehelyett az evolúciós kontinuum szakadását okozó Homo faj ökológiai függőségi fáját vizsgálja meg, és megcélozza azon fajok semlegesítését, amelyek a Homo faj niche-ének jelentős részét szolgáltatják. Ezen kisebb fajok megváltoztatása vagy számuk csökkentése maga után vonja a Homo faj demográfiai implózióját – magyarul: drasztikus csökkenését. Nem vághatjuk el bárhol az ökológiai függőségi fa szárát – tudni kell, hogy hogyan okozzuk a legkevesebb kárt a természetben, és biztosnak kell lennünk, hogy elérjük a terminátus célját. Ne okozzunk nagyobb szenvedést, mint amennyi szükséges. Ha túl kicsit vágunk, nem terminálódik a Homo faj, sőt egyes fundamentalista humanisták kikiáltják a kertészeket eretnekeknek, üldöznek minket, stb. Ha túl nagyot vágunk, nagyobb kárt is okozhatunk, mintha nem vágtunk volna, és magára hagytuk volna az emberiséget a maga fenntarthatatlan, környezetpusztító természetével, sőt egy igazán rossz vágással mi magunk okozzuk a fél bolygó kihalását. Így tartsunk afelé, hogy kőszikla eszközeink sebészeti szike finomságúvá pontosodjanak. Ehhez ökosebészek vagy, ha úgy tetszik, ökomérnökök munkájára van szükség, akik olyan interdiszciplináris csoport vezetői, akik a zöld, szervezetlen hordákból a természet katonáit faragják, és vezényszavukra ezek a szuperkatonák megindulnak, és kigyomlálják az ökológiai vágást előidéző gaz fajokat. Egy-egy ember feladata nem lesz nagy teher, de ha az tűpontos, akkor megkezdődik a terminálódás. Ehhez pontos tervekre van szükség, amihez környezet-természetismereti, geomérnöki, hadászati stb. ismeretekre van szükség.

„Még az egészséges fiatalember is átmegy azon életkori sajátosságon, amiben az emberiség leigázásának gondolatával kacérkodik, és ha olybá tűnik, hogy ugyanezt célozza meg a Kertész is, azt ő márpedig elkötelezett természettudatosságból teszi, nem gyűlöletből vagy kiábrándultságból.”

Első javaslatom, hogy az oxigénszennyező növényfajok egy szűk csoportját célozzuk meg, melyek semlegesítése számottevően csökkentené a szén-dioxid–dioxigén átalakulást, és globálisan elérve egy kritikusan alacsony oxigénszintet, a Homo faj szaporodási rátája lecsökkenne, megindítva a demográfiai összehúzódást. Egy kritikus populációszám alatt már nem állna fenn az evolúciós diszkontinuitás okozásának veszélye. Viszont túl alacsony szint alatt a populáció már fenntartani sem tudná önmagát – ami nem baj, sőt… egy totális terminátusnak ez volna a célja. Viszont a Kertészetnek nem feltétlenül van szüksége ilyen jellegű fatalizmusra, ehelyett boldogok vagyunk azzal, ha marad egy-két kert, ami konzerválja a Homo fajformát.

Ha viszont úgy alakul a történelem, hogy totális terminátus valósul meg, és egy nap az utolsó embernek sem születik gyereke a kedvezőtlen környezeti feltételek mellett, akkor Föld-történelem íródik az első emberiség kihalásával. Ezután az impulzusszerűen semlegesített – de teljesen ki nem irtott – oxigénszennyező fajok regenerálódásával újra kezdetét veheti az embermentes evolúció. Az oxigénszennyező növények újra betöltik a légteret az általuk termelt oxigénnel, és lehetőséget adnak új, nagyszabású emlősök kifejlődésére.

In nature kísérletek
A Pleisztocén Kertészet tudósai nem tévedhetetlenek, ahogy eme kiáltvány ideológusa sem: vannak prekoncepcióink, fantasztikus elméleteink, amik igazolásra várnak, de elmondhatjuk magunkról, hogy mind térben, mind időben a legnagyobb szabású kísérlet kivitelezői vagyunk, és a laboratóriumunk maga a Föld – pontosabban a bioszféra. A legnagyobb kísérletező persze az evolúció – csak utána jövünk mi, Kertészek. Viszont amíg az evolúció vaktában és cél nélkül lövöldöz, addig a mi kísérletünknek kettős célja is van: egyrészt empirikusan megtalálni számos evolúcióbiológiai hipotézis bizonyítékát/cáfolatát, másrészt a bizonyítást nyert hipotézisek birtokában olyan eszközt fejleszteni, amivel még hatékonyabban megvédhető az evolúciós kontinuum – noha ez már a második emberiség dolga lesz.

Egy fontos, tesztelendő nullhipotézis az, hogy az emlősök felegyenesedése korrelál a koponyatérfogattal és az eszközhasználattal. Ez egy hihető állítás, de sokan azt is elhinnék, hogy a Homo faj csak azért egyenesedett fel, hogy táncolhasson. Ezért kell kísérletezni; így a végén az igazság kiderül – legalábbis adott konfidenciaintervallumon belül. Sokat kell kísérletezni, és sokszor kell felállítani a soron következő emberiségnek a maga terminátusát, míg kellő biztonsággal levonhatjuk a konzekvenciákat, és kifejleszthetjük az optimális természetvédő apparátusunkat. A Kísérlet akkor mond csődöt, ha nem jön el a második emberiség, ez viszont az evolúciós kontinuum és a Kertészet szempontjából jó. Szóval nem vesztünk se így, se úgy. A házi feladatot feladtam, találkozzunk néhány millió év múlva ugyanitt!

Üzenet a poszthumánoknak
A ma élő Homo Sapiens példányokat joggal hívhatjuk első embereknek, mivel nincs olyan régészeti lelet, ami arra utalna, hogy lettek volna előttünk, ill. az egész Homo faj előtt ehhez hasonló, civilizált fajok. Bátran kimondhatjuk, hogy nem voltak ilyen prehumánok. Viszont kihalásunk után, ha újra megjelenik a Homo faj második, kvázi nulláról felépített verziója, akkor ők lesznek számunkra a poszthumánok, és az ő számukra pedig mi a prehumánok. Számszerűleg első és második emberek. Ha hasonlóak lesznek az éghajlati, környezeti körülmények, hasonló niche-ek állnak rendelkezésre, akkor hasonló genetikai fejlődésre lehet számítani, mint a felegyenesedés, a beszédkészség kialakulása és az eszközhasználat. Ezen az irányon elindulva egyenes út vezet a civilizációig és ugyanazon zeitgeistekig, mint amiken mi is átvergődtünk, ld. ipari forradalmak, szabadságjogok és a fundamentalista humanizmus.

A Pleisztocén Kertészet ideológusaként az az üzenetem a poszthumánoknak, bárhányadikok is legyenek a sorban, hogy az első emberek azért terminálták magukat, mert természettudatukból fakadóan előbbre valónak tartották az evolúciós kontinuum fenntartását, és belátták, hogy ennek ők maguk az akadálya, a fenntarthatatlan természetükkel. A természettudatosság és a fundamentalista humanizmus ellentétben áll egymással – utóbbi egy egomán, emberközpontú világot hirdet, és ezt a természet kárára teszi. A mi generációnk kikiáltotta a Kertészetet, és altruista módon előrébb helyeztük az evolúciós kontinuum prioritását a saját fajunk kényelménél és fennmaradásánál. Amennyiben a poszthumán – legyen ez a második emberiség vagy a huszonharmadik – fenntarthatatlan tevékenységet folytat, ami a természetéből fakad, akkor el kell jönnie számára is az időnek, hogy legyőzze a saját fundamentalista humanizmusát, és a saját kertészetének égisze alatt megalakítsa a saját terminátusát. Ez talán menne magától, eme profetikus kiáltvány nélkül is, de így legalább jogalapot nyernek a Homo fajt érintő, kétséges döntések. Ami azt illeti, ez nem is prófécia, nem a jövő meglátása, sokkal inkább a jövő feltalálása, kikísérletezése.

Célunk a mindenkori természet szolgálása, így a kertészkedés számunkra nem csak hobbi, hanem hivatás. A természetet úgy tudjuk a legjobban szolgálni, ha biztosítjuk a biodiverzitást. Az evolúció által kitermelt fajokat értékes kincseknek tartjuk, amiket meg kell őrizni, és meg kell védeni az invazív, őket kiszorító fajoktól. Minden fajnak helye van a Földön, amit tiszteletben kell tartani. Ha ezt az üzenetet megérti bármelyik Homo faj, és a fajfenntartási kötelezettség érzését megelőzi a természettudat, amit eme kiáltvány is képvisel, akkor a mindenkori természet rendje marad fenn, és nem a fundamentalista humanizmus.

Géntársaságunk transzstruktőrei
Mára már nincsenek testvérfajaink, így jobb híján a géntársak kifejezést használom a Homo Sapiens sapiens általános vagy éppen szűkebb értelemben vett példányaira, melyek szociális szerveződési formáját Géntársaságnak hívom. Ha a géntársak közti interakciókban valóban a genetikai háttér lenne mérvadó, és ez a társadalmi szabályokban is manifesztálódna, akkor Génállamról beszélnénk, mely értelemszerűen globális, úgyszólván Föld-állam lenne. De nem ez helyzet: ma a jogállamok és a sokállamos Föld korát éljük. Ez a töredezettség viszont államok és népek közötti konfliktusokhoz vezet, míg számos állatfajnál ilyen nincs – ott egyfajta szociális univerzalitás van. Az ember pont a fundamentalista humanizmusával próbálja kompenzálni azt, amit a fundamentalizmusa okoz: eltávolodás a természettől, öngyűlölet – társadalmi és egyéni szinten –, szélsőségesség és végletesség. De talán a holnap ünnepelt transzstruktőrei pont a ma szélsőségesei.

Az evolúció konstruálja a fajokat, a természet destruálja őket. A biológia alapja a kémiai értelemben vett szerves anyag, melyet hosszú évmilliárdok sztochasztikus folyamatai alakítottak ki, és ennek molekulái épülnek fel egyszerűbb és összetettebb életformákká. Ezen anyagok transzformációját, mely során élőlények lebomlanak, feldolgozás alá kerülnek, és újra felépülnek, transzstrukciónak nevezem. Konkrétabban transzstrukció egy faj példányait alkotó szerves anyagok transzportálása más faj példányaiba. A transzstruktőr a közvetítő/katalizáló aktor.

A kisember korlátossága abból fakad, hogy egyénekben, személyes csoportokban, legjobb esetben is nemzetben gondolkodik. A valóságban fajok folyományairól van szó, melyeket nagy távlatokban kell szemlélni, úgyszólván az individualista szemüvegünket le kell cserélnünk fajszintű szemüvegre. És ne csak a saját fajunkat szemléljük, hanem az egész bioszférát! Igen, az ember sejtjei fontosak, de az ember maga fontosabb, és nem baj, ha néhány sejt elpusztul, ami amúgy tumort okozna. Igen, az emberi élet fontos, de a nemzetbiztonság fontosabb, és nem baj, ha néhány terroristát likvidálnak, akik amúgy tömegpusztító fegyvereket vetnének be. Igen, az emberi faj fontos, de a bioszféra fontosabb, és nem baj, ha a Homo fajt termináljuk, akik evolúciós diszkontinuitást okoznak. Ezt a logikát kell megérteni. És ez nem megy a hagyományos szemüvegeken keresztül. Akinek rugalmatlan a személyisége ahhoz, hogy nézőpontot váltson, az valószínűleg csak nácizni, istenkomplexusozni és tömeggyilkosozni fog. De hiszem azt, hogy értő és tettre kész géntársakhoz is eljut a művem, akik többen lesznek, és kiválnak belőlük a Pleisztocén Kertészet által vizionált természet katonái.

Visszatérve a transzstrukcióhoz, ez is egy olyan dolog, amit fajszintű szemüvegen keresztül tudunk érdemben értelmezni. A szerves anyag nem pusztul el, nem bomlik atomjaira, nem annihilálódik, hanem a mennyisége egyes fajok példányaiban elkezd csökkenni, míg másokéban növekedni. Az anyag vándorol. Persze individualista szemüvegen keresztül azt látjuk, hogy a meghalt emlősök anyagait lebontják az erre szakosodott lebontó növények, gombák és baktériumok, esetleg más állatok is fogyasztanak belőle. De az anyag nem vész el, csak átalakul. Valóban, speciális esetekben szerves anyagból szervetlen lesz, sőt anyag-antianyag találkozásnál annihilálódik is, de a témánk hatókörében nem erről van szó. És egy jól megtervezett Terminátus-apparátus levezényli a bioszféra az irányú transzstrukcióját, amiben a Homo faj szerves anyagai felszívódnak más, politikailag semleges fajok keringésrendszerébe. Ez a folyamat, az általam preferált forgatókönyv szerint, lassú, és évszázadok alatt fog lejátszódni, de cserébe nem fog egy ember erőszakos halálához sem vezetni. Az alternatív forgatókönyvek elemzése, amik gyors, impulzusszerű megoldást ígérnek, de cserébe mindenki szenvedni fog, nem az én illetékességem – azok hatékonyságának bizonyítása azt terheli, aki ilyet állít.

Utószó
Filozófiám szerint a hiány természetesebb dolog, mint a meglét. Egy üres univerzum könnyebben magyarázható, mint amiben vannak dolgok. Plauzibilis ama kijelentés, hogy az univerzum alapállapotban üres. És az univerzum kozmikus katonái, ha lennének ilyenek, valószínűleg arra törekednének, hogy helyreállítsák ezt az állapotot. Az ember elérte az értelem azon küszöbét, hogy nem törődik bele mindenbe úgy, ahogy van. Van intelligenciánk, hogy hatékony módszereket dolgozzunk ki arra, hogy megváltoztassuk a környezetünket. De az igényeink abba az irányba masíroznak, ami a földi bioszférát megrengető változásokat követel magának. Ezt felismerve nem az evolúciós szakadékot előidéző változásokat kell realizálni, hanem saját magunkon és a természetbe való beágyazottságunkon kell változtatni.

Ez individuális szemüvegen keresztül értelmezhetetlen, faj- és a bioszféra szintjén pedig nem több egy szálka kihúzásánál a bőr alól, ami amúgy gyulladást okozna, és ha ott hagyjuk, bele is halhatunk. Amit ki kell mondani, azt ki kell mondani: nincs más megoldás, mint terminálni a Homo fajt. Irány az embermentes paradicsom...  

Kismester