Mardzsari kiért az erdőből. Körbenézett. Óvatosan előrehajolt, tekintetét továbbra is előre szegezve, hogy észrevegye, ha valaki jön, vagy valami mozdul. Nem akarta, hogy meglássák. Hátát laza ívben meggörnyesztette, kezeivel a térdeire támaszkodott. Lapockáit széthúzta, a gerinc melletti izmokat ellazította és hagyta, hogy a megsűrűsödött energianyaláb lassan előtörjön a csigolyáiból. A kezdetben vékony sugár mohó falánksággal ette bele magát a térbe, vastagodott, szétáradt, sokszorosan elágazó vékony erekre bomlott, melyek között fénynyalábok cikáztak, rajzoltak ki további aktív szálakat.  

   Mardzsari mélyet lélegzett. A testébe áramló oxigén életerőt hozott, feltöltötte a csatornákat fénnyel. Háta kiszélesedett, erős kötéseket, idegeket rejtett, melyek a lassanként megszilárduló szárnyakat fogják majd tartani és vezérelni. Amikor kiegyenesedett már készen állt a repülésre. Kezeit leszorította, szárnyait széttárta, csapott néhányat, majd könnyedén elemelkedett és kíváncsi tekintettel nézett le a messze elterülő erdőségre mely életeken át fogva tartotta.