Barion Pixel nuuvella

2084 - részlet.

 

ELSŐ KÖNYV


AZ ÉBREDÉS

Ez nem a kezdet, csupán a tudat eszmélésének első pillanatai, 
lehetőség a felébredésre. A zuhanás a legmagasabb ponton kezdődik.

Invokáció


- Képes lennél végignézni, ahogyan meghalok?
- Hogyan?
- Képes lennél megnézni, ahogyan meghalok? – a kérdés befeszült.
- Mit akarsz ezzel?
- Nem akarok semmit, csak kíváncsi vagyok.
- Egyáltalán hogyan kérdezhetsz ilyet? – mondta izgatottan.
- Miért ne kérdezhetnék ilyet? Ez kérdés, nincs benne semmi különös. Kíváncsi vagyok rá, hogy végig tudnád-e nézni, ahogyan meghalok?
- De miért halnál meg? – menekült a témától.
- Az nem lényeges.
- Már hogyne lenne az! – Kezdte magát kényelmetlenül érezni. Nem így tervezte ezt az estét.
- Rendben. Tegyük fel, van egy lövés és engem eltalál, megvan a kép? – nem várt a válaszra. - Ott fekszem egy tátongó lyukkal a mellkasomban.
- Van egy lövés? Mi az, hogy van egy lövés? Ki lőne rád?
- Az nem lényeges.
- Hogyne lenne lényeges.
- Rendben. Mondjuk te. – A mondat kiszívta a szobából a levegőt.
Felkönyökölt. Mondani akart valamit, de várt, amíg annyira megnyugszik, hogy már nem lehet a megrettenést kihallani a hangjából.
- Meg akarsz halni? 
- Ha akarok, ha nem, ennek a történetnek az a vége, hogy meghalunk. Te is, én is. Ha bűnös, ha nem. Mindenki meghal. Folyamatosan haldoklunk. Minden kilélegzett korty levegővel távozik valami belőlünk, ami az életet jelenti. Aztán egyszer elfogy és vége. – Hangja kemény volt, felsértette a kettejüket magába záró burkot. - De én most nem erre gondolok.
Nem értette. Kereste a magyarázatot, de pont az hiányzott belőle, ami a megértéshez kellett, az a plusz, az a másság, ami neki nem volt meg. Érdeklődve mérte végig. Ott feküdt mellette, a megszokott pózban, melynek minden ívét ismerte, de ilyennek még nem látta. Más volt, szokatlan és idegen. De még megvolt köztük az a tagadhatatlan kapocs, amelynek a gyökere mélyen az időbe nyúlt vissza és egy olyan érzelemhez volt köze, amelyet nem tudott felfogni. Ez a kapocs most lazulni kezdett és ez megrémítette.
- Te félsz – állapította meg. Megijedt, hogy látszik rajta, nem akarta, hogy gyengének tűnjön. - Ha a halál jön szóba, te mindig megrémülsz. Mindig rettegsz valamitől, félsz, hogy elromlik, hogy elveszted, hogy vége...
- Igen, félek – vallotta be és nem örült, hogy ezt ki kellett mondania. - Mi ebben a különös? Mindenki fél.
- Nem – kontrázott a másik hevesen –, ez nem igaz. Én nem félek.
- Az nem lehet.
- De lehet. Én nem félek semmitől. 
- Semmitől?
- Semmitől – vágta rá határozottan. - Még a haláltól sem.
Ez megrendítette. Őt még a szó is félelemmel töltötte el és ettől nagyon messze került tőle. Szerette volna, ha megint egyek, mint ezelőtt a mondat előtt. Szeretett volna ő is bátor lenni, nem félni semmitől, a haláltól sem. Vagy féljen ő is. Féljen mindenki. Rettegjenek, nyüszítsenek, mint ahogyan ő nyüszít odabent az állandó félelemtől, amiről nem beszél soha senkinek sem. A másik kirántotta a gondolatspirálból.
- Ó, kedves – simította végig az arcát, hogy eltüntesse róla az aggodalmat –, hiszen mindenki meghal. Én csak kíváncsi vagyok, végignéznéd-e, amikor elillan belőlem az élet. Az egyik pillanatban még itt vagyok, a másikban már csak a testem tartod a karjaid között, de én már nem vagyok benne. Vajon észrevennéd a pillanatot? A kilépést, a változást. Azt a halvány, hártyaszerűn vékony időszeletet, ami elválasztja a halált az élettől. Ami a létezést előtte és utána szakaszokra bontja… – A tekintetében valami megváltozott. A szemek mögötti tér elnehezült a súlyos felismeréstől. Halkan, rekedtes hangon suttogta:
- De hiszen, hiszen ez most történik… 
- Igen. Most történik – bólintott mosolyogva és még egyszer megsimította az arcát. - Minden most történik. Minden egyszerre van.

A mondat elhangzott. 
Hatására mezők sűrűsödnek meg, mélyükön képletek jönnek mozgásba. Többdimenziós egyenletek eredményei folynak át véletlenszerű kvantumeseményekbe. Bizonyíthatatlan szingularitások bomlanak, aktív számsorok fejtik ki hatásukat… táncoló algoritmusok habtajtékán terjednek szerteszét. 
A tér készen áll. 
Az ideaáram lassulni kezd, anyagszerű állapotokat hoz létre. Kör, háromszög és négyzet. Még középpont nélküli. Az arányok aggasztók, de még nincs senki, aki felfigyeljen erre.
A Sztázisgömb felizzik. Kvarkok, bizonytalan neutrínók reszketnek valóságokat a semmibe rejtetten. 
A teremtés befejeződött. Várják a kíváncsi lelkeket. Odabent találkozunk!

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Kocsis László 23 történetét!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

" Ez nem a kezdet, csupán a tudat eszmélésének első pillanatai,
lehetőség a felébredésre. A zuhanás a legmagasabb ponton kezdődik."

" Mindenki meghal. Folyamatosan haldoklunk. Minden kilélegzett korty levegővel távozik valami belőlünk, ami az életet jelenti. Aztán egyszer elfogy és vége."

Rövid összefoglaló

A regény cselekményét indító súlyos párbeszéd.

"- Képes lennél végignézni, ahogyan meghalok?"

Olvasási idő

3 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Kocsis László nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!