Amikor megkínált, csodálkoztam, de nem gyanakodtam. Bűntelen voltam még, nem volt tudásom hamisságról és el sem tudtam képzelni, hogy valakinek hátsó szándékai lehetnek.

   - Mit csináljak én ezzel? - kérdeztem csodálkozó tekintettel.

   - Hát mit, harapj bele!

   - Miért? - Nem értettem, hiszen  asztrális testem nem igényelt ilyen jellegű táplálást, a durva anyagot magába nem engedte.

   - Ez a tudás fája, ha belekóstolsz a gyümölcsébe, tudni fogod, mi a jó és mi a rossz.

   - Mi az a rossz? Nem tudom, sohasem hallottam róla.

   - Hát persze, hogy nem. Ha beleharapsz, megtudod, sőt meg is tapasztalhatod - ez izgalmasan hangzott és elbűvölten néztem a mosolygós gyümölcsre.

   - Ez izgalmasan hangzik - mondtam és a számhoz emeltem az almát. - De miért jó, ha megismerem a rosszat?

   - Nem jó. Rossz - mondta sziszegve.

   - Rossz? Az mire jó?

   - Nem jó, mondtam! Hanem rossz. A jó ellentéte. Látod, milyen sok mindent nem tudsz még. - Ezzel nem vitatkozhattam, nem is tudtam eleget egy vitához, ahhoz ellentétek kellenek, azokról pedig fogalmam sem volt. Kíváncsian magam elé emeltem a gyümölcsöt és belenéztem. Láttam, ha beleharapok és anyagot engedek magamba, akkor az anyag engem emészt fel és nem fordítva. Ez egy ellentét. Kezdtem izgalomba jönni. Láttam, ahogy az idő szétválik, benne későbbi anyagi testeimet, ahogyan egyre jobban elfedik isteni ártatlanságom, ahogy megsokszorozódva, magammal háborúzok, önmagam kínzom és gyilkolom, hogy magamról megfeledkezek és azt hiszem más vagyok és nem tudom, hogy a másik is én vagyok. Ez megrémített.

   - Nem kérem - mondtam és mosolyogva felé nyújtottam az almát. - Nem akarom. Miért is akarhatna bárki ebből enni, hogy ellentétek között őrlődve elfeledkezzen önmagáról?

   - A kaland kedvéért. Tapasztalás végett.

   - Jaaa értem!  - mondtam és még közelebb toltam felé az almát. - Nem kell.

   - Hiába tolod ide, nem tudom elvenni, nincsenek kezeim. Én kígyó vagyok - sziszegte sértetten.

   Szóval elutasítottam a jó és a rossz tudásának fájáról származó gyümölcsöt, ezzel elkerültem, hogy lezuhanjunk az anyagi világ poklába. Nem ismertem meg az ősdualitást, nem lettek ellentétek, melyek okai és forrásai a kirobbanó vitáknak, gyűlölködéseknek és népírtásnak. Ott maradtunk a paradicsomban ártatlanul és tisztán. Így ez a világ a borzalmaival és a mindent átható rettenetével nem is jött létre. Nem volt ellenségeskedés, nem volt vérontás és nem voltak háborúk, de nem születtem meg én sem, így nem is írhattam meg ezt a novellát sem.

   Egy csodás napon, ahogy kijöttem a folyóból és meztelenül táncoltam a langymeleg napon, hirtelen rossz érzésem támadt. Hogyan lehetséges ez, hiszen nem is ismerem a rosszat? De nem volt időm ezen gondolkodni, mert megjelent Éva, akit az oldalbordámból klónozott a Teremtő mellém társnak és lelkesen rohant felém.

   - Nézd csak mit kaptam! - integetett. Szája széléről az édes lé, szabadon ugráló melleire folyt.

   Abban a pillanatban döntöttem így, hogy megírom ezt a novellát.