Barion Pixel nuuvella

Botanikus kertől is

Gyermekkoromban Bukarestben a Cotroceni negyedben laktunk, ahova nagy szerencsével sikerült elköltözni egy tanácsi, egyszobás garzonból. 

A nő, akitől megvettük egy néhai állami tisztviselő felesége volt, aki férje halálával nehéz helyzetbe került. Lánya ugyanis összeállt egy alvilági figurával, aki nemcsak zsarolta és fenyegette, de mai lakásmaffia módszerekkel ki akarta lakoltatni az otthonából.

Egyetlen megoldásnak az tűnt, hogy olyan helyre költözik, aminek a címét nem tudják meg és megszabadul tőlük.

Azon a napon, amelyiken jogosan át szerettük volna venni a lakást, apámnak és a költöztető barátainak útját állta a maffiózó vő, finoman szólva erőszakos gazember, hogy ő itt a tulajdonos és takarodjanak kifelé. Életveszélyesen meg is fenyegette őket és egy késsel hadonászott.

Szerencsére apámnak és barátainak elég jól kisportolt, izmos alakja volt a hetvenes években. Főleg a volt ofőmnek, aki barátja és harcostársa volt, sport tanár, két méter magas, kék szemű, szőke, napbarnított ember. Noha a legtöbb férfi akkoriban úgy nézett ki, mintha a Kaláka, vagy más könnyűzenei együttesből lépett volna ki,  értsd hosszú haj, nagy szakáll és dús mellszőrzet, azért elég férfiasak voltak. Apám barátját az "Állat" becenévvel is  illették, ami nem mindennapi fizikai képességeire tett szerény utalás volt. Ő is részt vett a pakolásban.

Az alvilági vő, aki semmilyen kérésre nem akart kiköltözni, azaz nem értett a szép szóból, a konyhából a teraszra nyíló nagy francia ablak felé, ahol apám és barátai álltak, valami éles tárgyat dobott és rájuk támadt, hogy most megöli őket. 

A költöztetők, azaz a beköltözők, a hosszú hajú és nagy szakállú korabeli hippik, óriási verekedésbe bonyolódtak. A vége az lett, hogy a vő élete árán megígérte, hogy soha többé nem teszi be ebbe a lakásba a lábát, mivel semmi jogalapja nem volt ott lenni.

Ide költöztünk be szüleimmel, ebbe a napsütötte lakásba, ami álmaimban olykor felbukkan, pont fél éve is azt álmodtam, hogy ott lakunk, egy tetőteraszos lakásban. Azóta beüvegezték az erkélyt, ahol annyi kellemes órát eltöltöttem.
A lakásunk valójában a Cotroceni negyedben volt, nem messze a híres Cotroceni Palotától.

1679-ben Șerban Cantacuzino, Havasalföld uralkodója (1678-1688), a Cotroceni dombon kolostort alapít, tőle északra pedig uradalmi épületeket emel, amelyeket még Constantin Brâncoveanu is használ.

A Cotroceni Palota mellett szinte naponta elbicikliztem suli után a Botanikus kert felé. Lakásunk egy nagyon zöld negyedben volt, ahol a négyemeletes társasházi lakások mögött, a harmincas évek román elitjének, nemességének a palotái álltak. Ezek olyan szecessziós, art deco és eklektikus villák voltak, amilyeneket Budapesten a Rózsadombon és Berlinben a legendás villanegyedben láttam, kedvenc építészeti korszakom az art deco nyomait kutatva.

A negyedet keresztül-kasul bebicikliztem és ismertem, mint a tenyeremet. Itt történt az ominózus eset a barátnőmmel Marikával is, aki egy ilyen villa lakójaként, családjával azt hitték, hogy övék a világ, de ez egy másik történet.

A házunkat és környékét nagyon szerettem, rengeteget csavarogtam és bicikliztem. Igazából nagyon jó volt egyedül lenni, pedig sok barátom volt. Mégis fél gyermekkoromat szemlélődéssel töltöttem és nem tudom, hogy a mai gyerekeknek ez megadatik-e?

A legjobban a házak előtti és közötti nagy nyárfákat, jegenyéket és hársfákat szerettem. 

A hársfák illatát beszívni késő tavaszi-kora nyári estéken varázslatos volt. Tudni kell, hogy Bukarest klímája kontinentális, azaz szélsőségesebbek az évszakok. Nyáron nagyobb a forróság, szárazabb a nyár és télen havasabb minden, nagyobb a hideg. Ez a délszakibb klíma tökéletesen megfelelt az én meleg-igényemnek és nagyon szerettem. Tavasszal hamarabb virágba borultak a fák, mint Budapesten. A magnóliafák csodájára jártunk a kertekben, és olykor annyira rekkenő hőségek voltak nyaranta, hogy alig lehetett elviselni. Ezalól felüdülés volt eljutni egy botanikus kertbe, a Fekete-tengerre, vagy az erdélyi hegyek-tájak hűvösébe.

Bukarest Katonai Akadémiája előtti tágas tereken tanultam meg biciklizni és formára nyírt buxusai mögötti fűben heverésztem az eget és az elsuhanó felhőket kémlelve. 

Szemben laktunk a Katonai Akadémiával, ami a bukaresti Hősök terére nyílt. Ez az 1941-ben épült akadémia tökéletesen alkalmas volt arra, hogy nyílt terén meglehessen tanulni biciklizni.

Bukarest felett az ég... Ezt néztem sokszor, mert boldog az, aki az égre tekint. 

A házunk erkélyéről tökéletesen el lehetett látni a Hősök terére. A hetvenes-nyolcvanas években nem volt minden jobb, mint most, de több volt a zöld felület. Sok volt a fa, a tér, a park, az internetet elképzelni sem tudtuk, hogy egyszer lesz ilyen. Könykökvédő és bukósisak nélkül bicikliztünk, ha összezúztuk magunkat, amikor leestünk, akkor összezúztuk. Megtanultunk magunkra vigyázni, túlélni az utcán.

Anyámnak nem számoltam be róla,  hogy a Katonai Akadémia előtti Hősök tere, Piata Eroilor melletti lejtős útról hazafelé nagyon eleresztettem a drótparipámat. Úgy éreztem enyém a világ, vitt lefelé a lendület. Imádtam a sebességet, a szélben lobogó hajamat.

Száguldottam ezerrel lefele és annyira begyorsultam a végére, hogy hirtelen behúztam a kéziféket és átbucskáztam a fejemen. Nagy nyekkenéssel odacsaptam magam a járdához, de mivel csak a térdem vérzett, annyit mondtam otthon, hogy kicsit elestem.

Az idilli állapot a környékkel, akkor kezdett el megváltozni, amikor a diktatúra felfokozódott a nyolcvanas évek második felében.

Havonta, aztán a vége fele hetente volt legalább egy katonai parádé és erőfitogtatás, ahol Ceausescu elvtárs, a Kárpátok Géniusza felvonult kocsisorral és más katonai járművekkel. Kínában járt korábban a hetvenes években, ahol Mao Ce Tungtól elleste a díszes felvonulások mikéntjét. Nyaranta kiválasztottak olyan gyerekeket, akik táborokban készültek arra, hogy táncoljanak neki és zászlót lobogtassanak a román nemzeti ünnepen. Anyám, mint zongorista és tanár egyetlen egyszer vett részt egy ilyen táborban, ahova kötelezően behívták. Miután elborzadt a vaságyakon síró, megfélemlített, szüleieket szólongató gyerekek látványán, egy-két hétig bírta és azt mondta, hogy soha többé.  

Mikor a kondukátor felvonult ezeken a dicső hétvégéken, fülsiketítő zenére ébredtünk. Vagyis csak azt szeretném mondani, a magam álszerény módján és kiérzitek belőle remélem az iróniát, hogy aki nekem diktatúráról és demokráciai jogfosztottságról akar beszélni itt Európában, akár a jelen pandémiás helyzetben, az nem tudja mi a valódi diktatúra. 

Ilyen alkalmakkor legalább egy, ha nem kettő civil, szürke egyenruhás belügyes tiszt állt minden lépcsőház előtt és nem tudtuk volna egyik-másik szomszédunkról, hogy milyen funkciót tölt be a pártban, akkor egyéb nem is kellett.

Menni nem lehetett sehova, hogy ne kérdezték volna meg tőled az útirányt és a célt. De ilyen történetekkel majd máskor jövök. Valódi vérremenő, embereket elhurcoló, besúgós, feljelentős diktatúra volt ez, ahol Apám barátai úgy tűntek el, hogy

véletlenül kiestek egy panelház nyolcadik emeletéről. 

A jelentésben csak annyi szerepelt, hogy az illető részeg volt.

Visszatérve a kellemes emlékekhez, a jó az volt ebben a helyzetben, hogy nagyon összetartottunk az igaz barátainkkal és nagyon támogattuk egymást. A hiány éveiben, ami a nyolcvanas évek közepétől nehezítette meg az életünket, cserekereskedelem folyt a barátokkal, jó szomszédokkal, így senki nem szenvedett hiányt. Nekünk volt babunk és adtunk cserébe egy kiló lisztért. Másnak volt barackja a rokonok kertjéből és adott egy kilót, másfelet egy liter olajért.

Biciklis kalandjaim során, a botanikus kert látogatások életem legnagyobb élményei között maradtak meg. Kedvenc tantárgyam a környezetismeret, biológia és rajz voltak, ezért szüleimmel, de leginkább Apámmal, vagy olykor magamban is nagyon sokat csavarogtam ebben a közelünkben található csodakertben.

A hőmérséklet délszakibb volt, ezért mindenféle olyan növény is megélt itt, amit máshol inkább csak üveg-melegházakban láthatunk. A pár lejes belépőt kifizetve, de olykor ingyen is, ha beengedett a portás, átbicikliztem a szép, díszes, kovácsoltvas  kapu alatt. Rögtön az elején a széles, kavicsos útra érve egy varázslatos rózsakertben találtam magam.  

A bukaresti Botanikus Kertet 1860. november 5-én alapították az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem mellett. A hét hektáros telken alapított botanikus kert a Cotroceni kolostor mellett terült el.

Ha valami, akkor a rózsák illata egy életen át elkísér, mert azt a lenyűgőző sokféleséget, amit ott rózsa gyűjteményben találtam, azóta sem láttam. Sajnos nem vagyok a téma szakértője, de ha találnék egy embert, aki elmagyarázná nekem, hogy melyik miféle volt, boldogan meghallgatnám.

A nagyszerű az volt ezekben a botanikus kerti sétákban, hogy abszolút senki nem zavart, se telefon, se számonkérés, tehát örömmel adhattam át magamat a szemlélődés örömének. A klímát, ahogy a biológia könyvek mondják, a flórát és a faunát ahhoz tudnám hasonlítani, amit Jókai Mór leír Az aranyemberben.

Az a bizonyos Senki szigete, amelyen Noémi édesanyja rózsát termeszt és rózsavizet főz belőle, az nem messze innen Nyugatra, azonos földrajzi szélességben és klímával, a Dunán volt.  Ada Kahleh szigete, amely Jókai Mórt a Senki szigetének megírásában inspirálta, három évvel a születésem előtt 1972-ben, a vaskapui vízíerőmű építésekor vízzel árasztottak el. Főként török lakossága, kereskedelmével, boltjaival, rózsalugasaival, rózsa és dohány termesztésével, kávézóival és templomával örökre eltűnt a semmiben.

A Botanikus Kert rózsafajtáinak a sokaságát a klíma is lehetővé tette, illetve a bukaresti lakosság török-bolgár kertészeti hagyományai, amelyek ennek a földrajzi területnek a jellemzői voltak.

A Botanikus kert következő részlegekből áll: Dekoratív növények részlege, Különleges növények részlege, Dobrudzsa megye növényvilága. Ez a megye közel van a Fekete-tengerhez, a Duna Delta megyéje, a román-bolgár határon, ami dús tengerparti, és vízi növényekkel, állatvilággal rendelkezik.

Olasz kert. Rózsakert. Íriszek kertje. Haszonnövények és szisztematikusan, tehát valamilyen célra termesztett növények kertje. Az alapító eredetileg orvos-növénytani szempontból ültetett növényeket, illetve melegházak is díszítik, amelyek a következők: pálmaház, trópusi és szubtrópusi növények háza, broméliák.

A bukaresti Botanikus kert Viktória liliomainak, óriás két méteres átmérőjű levelei vannak. Gyerekként arról álmodoztam, hogy beleülök és majd azon csónakázom. 

Másik kedvencem volt a melegház-üvegház, amit nagyon változatos trópusi növényekkel töltöttek meg. Legnagyobb magassága tizennyolc méter, ami alá sok növény befér. Itt olyan klímát tudtak kialakítani, mint amilyen Dél-Amerikában és Mexikóban van.

Ehhez olyan medence járul, amihez melegvizet engednek és ezáltal itt prímán megélnek az egzotikus növények. Itt terem, az a bizonyos Viktória királynő liliom, amelynek két méter átmérőjű levelei vannak és amelynek virága csak éjszaka nyílik.

Számomra a legnagyobb élvezet volt ezekbe a melegházakba bemenni, mert nem csupán vízililiomok, tavirózsák és óriás leveleik képében lehetett gyönyörködni, de hatalmas pálmákban, banán, narancs, vagy akár citromfákban is. Termő gyümölcsökkel.

Ha valami lenyűgözött már akkoriban is, s ez a megélt negyvenöt évem alatt semmit sem változott, az a XIX. század mérnöképítészete, amit akkor ugyanúgy csodáltam, mint most.
A Paxton féle üvegpalota óta, az egész európai kontinensen sorra épültek a hajlított acél vázra épült üvegépületek, amelyeknek számtalan példáját látjuk botanikus kertekben, így a bukarestiben is.

Gyerekként itt járva úgy éreztem csodavilágba kerülök és talán akkoriban arra vágytam, hogy egy ilyen helyen dolgozzak és növényeket ápoljak. Hát ez nem éppen így alakult, de most legalább írhatok róla.

Másik kedves utam a szűk ösvények között egy olyan részre vezetett, ahol az ország megyéi és növényei amolyan bonsai szerűen lekicsinyítve, de domborzatban megalkotva, kis hegyekkel és dombokkal, mesterséges folyókkal és utakkal mutatták be, hogy melyik megyében mi található. 
Ez bizonyára oktatási céllal jött létre, hiszen ezekre a mini dombokra és hegyekre fel lehetett menni és sétálgatni, ellátni az erdélyi Érchegységtől egészen a Fekete-tengerig.

Nagyon szerettem itt mászkálni és olykor a barátokkal bicikliztünk el ide, s az árnyas fák alatt megpihentünk. Egy ilyen alkalommal egy a bokrok közé rejtőzködött, bújálkodó fiatal párocskát lepleztünk le, akik furcsa nyögéseit hangosan kinevettük.

Mai napig előttem van, hogy a fickó ízes román káromkodások között gatyáját felrángatva és a nő szoknyáját leeresztve, a kockás plédet a hónuk alá csapva nagy dühösen távoznak a helyszínről. Mondjuk nem tudom, hogy Románia domborzati térképe, hogy nem szúrta a feneküket, de ez már magánügy. Azóta biztos nagymamák és nagypapák lettek, ha még élnek. 

Anyámnak otthon meséltem, aki mélységes felháborodásának adott hangot, amikor ezt kérdezte.

Disznók, nem szégyellik magukat abban a szép botanikus kertben csinálni? 

Mai szemmel nézve a környezet idilli volt, csak a gyerekek indiszkréciója kevésbé. Ilyen és ehhez hasonló kalandok sokaságait éltük át gyerekként, de erről majd egy későbbi részben mesélek nektek.
Jó éjszakát felnőtt gyerekek! 

Tetszett a történet?

3 3

Regisztrálj és olvasd Kocsis Nagy Noémi 126 történetét!


  • 1201 szerző
  • 785 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Kocsis Nagy Noémi

Botanikus kertől is

Műfaj

kaland

Rövid leírás / Beharangozó

Városi mesék. Városi meséim olyan sorozat részei, amelyek elsősorban Budapesten történtek, de lehetnek más városok is az ihletők a benne lakó emberekkel. 33 éve élek Budapesten, ezalatt sokakat megismertem, olyanokat, akikről érdemes írni.

Rövid összefoglaló

Városi mesék olyan történetek, amik viccesek, tanulságosak, olykor szomorúak is. Ihletőjük az épített környezet, a benne lakó emberek viselkedése, reakciói, a városi flaszter. Tarts velem, mikor az utcákat járom és kalandokba keveredem.

Olvasási idő

9 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Kocsis Nagy Noémi nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!