Barion Pixel nuuvella

Kedves Olvasó, üdvözöllek a fantázia világomban, érezd jól magad nálam! Kolozsvár, Bukarest, Erdély, Berlin, Budapest ezek a városok, helyszínek, ahol hosszabb-rövidebb ideig éltem, most Budapesten élek. Egyúttal történeteim helyszínei is.Többféle műfajban alkotok Gerda Green álnéven. Eddig 7 kaland-fantázia történetem jelent meg bűnügyi szállal, legutóbb A kínai rejtély. 2000-ben diplomáztam az ELTE-n művészettörténész, kulturális menedzser szakon. Egy év múlva becsüsi képesítést szereztem a BÁV becsüs akadémián. 20 évet dolgoztam a szakmában, mielőtt írni kezdtem volna: Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Nagyházi Galéria, BÁV. Számtalan kiállítást nyitottam meg: Kocsis Előd, Dömsödi Zsolt, Brauer Ildikó, Solymosi László, Bér Rudino, a Csili Művelődési Ház alkotókör tárlatai. Ezért a sok kulturális vonatkozás a könyveimben. Tizenhét évig főiskolán tanítottam, a KREA-ban és ekkor grafikatörténet és betűtörténet cikkeket, tananyagokat, művészekről szóló méltatásokat írtam. 10 évig voltam szakdolgozati konzulens, diplomazsűri tag. 2019-ben hoztam létre a Líra Könyv Zrt-nek kollégáimmal a Líra Savoya könyvesboltot, ahol dolgozom. A Kocsis Nagy Noémi blogon is írok és aktív szerzője voltam A szerzői könyvkiadás blognak, ami a Publio kiadóm blogja. Sajátomon a művészettörténeti cikkek mellett, szösszeneteket és családi történeteket olvashattok, ezek velem, családtagokkal, barátokkal, ismeretlenekkel estek meg. Egyik eszközöm a humor és jelmondatom: a humorban nem ismerem a tréfát. Néha a legviccesebb történeteimet olyankor írtam, amikor a legrosszabb kedvem volt, mégis sokan nevettek rajta. Hiszek abban, hogy a humor a legjobb gyógyír a bennünket ért bántásokra, fájdalmakra, nehézségekre. Hiszek abban, hogy minden téma lehet, ami megihlet, bárki lehet az ihletőm, szép, csúnya, gonosz és jó ember, de állatok és növények is. Szabadidőmben írok, olvasok, gyereket nevelek, szenvedélyesen főzök és sütök. Gyerekemet évek óta egyedül nevelem, ennek boldog-nehéz pillanatai írásaimban is tükröződnek. Ha érdeklődtök hol találtok meg, akkor az alábbi hivatkozásokra kattintsatok.
Kocsis Nagy Noémi szakmai oldal a facebookon
Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt itt találjátok a publiobooxon a webáruházban: https://publioboox.com/termek/a-kinai-rejtely/
Az értékeléseket pedig itt: A kínai rejtély értékelések A moly.hu-n. https://moly.hu/konyvek/gerda-green-a-kinai-rejtely
Booktime blog és Lukács Edina jóvoltából:Interjú Gerda Greennel a magyar irodalom kiemelkedő krimi írójával.
Illetve Bódizs Edit rádiós riporter velem készült riportját a Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtára interjúi között hallgathatjátok meg. https://www.marosvasarhelyiradio.ro/musorok/kocsis-nagy-noemi-es-a-kinai-rejtely/
2021-ben Dugonics András díjra jelöltek krimi irodalom kategóriában, ahol az országos helyezés VI. helyét értem el.


Történetek | Városi mesék

Hétköznapi bolondságok
Városi mesék - 49.
Jó tanács A könyvesbolti munkában az a jó, hogy naponta rengeteg különböző kultúrájú és hátterű emberrel találkozol. A legtöbbnek aranyosak vagyunk és segítőkészen kiszolgáljuk őket-legalábbis ezt mondják. Van azonban olyan, akinek semmi sem elég, ha lehozod nekik a csillagos eget sem.
kaland   2 perc olvasás
Gül Baba türbéje
Városi mesék - 48.
Vezetők az igaz úton a társaid, Gül Baba! Testet öltött Isten-titkok barátaid, Gül Baba! Hajnaltájt szomorú szívem, mint a bimbó, kitárult Lélek-nyitó kertje nem más: kolostorod, Gül Baba! Aki belép, elfelejti búját, baját, bánatát Igazhívők birodalma imatermed, Gül Baba!
kaland   7 perc olvasás
Nyár
Városi mesék - 47.
A nyárban minden jó. A meleg, az főleg, még ha hőguttát kapok, akkor is jó. A csobbanás a strand hideg vizében. A vihar nagy villámokkal, csattanásokkal és bokáig érő vízzel az utcán. Hogy nagyjából szabadnak érzem magam. Gyerekként tapasztaltam meg a szabadság érzését és folyton ezt keresem. A dinn
kaland   6 perc olvasás
Az idős hölgy látogatása
Városi mesék - 46.
Azt mondják nem a kor számít, csak a stílus és a kisugárzásod. Fiatalnak és szépnek lenni nem előjog, hanem állapot, ami elmúlik egyszer, s ha az gonoszsággal és rosszindulattal párosul, akkor idős korra egy szörnyeteget eredményez. Ha az életedet tartalommal, kedvességgel, jósággal, vagy szívbéli
kaland   3 perc olvasás
Bolondok hajója
Városi mesék - 45.
Most, hogy a monszuneső ideért hozzánk nyugatról és mindent elárasztott a víz pincéket, csatornákat, tárolókat tudomásul kell venni, hogy ilyen a nyarunk. Egyik napon tomboló kánikula negyven fokkal, másnap akkora viharral csap le ránk a természet, hogy úszik a belváros, a pincék, a boltok.
kaland   6 perc olvasás
Az író
Városi mesék - 44.
Az ember, ha könyveket ír, vagy blogot ír lépten-nyomon összefut olyanokkal, akiknek nem mindennapi találkozás ez. Nekem is hajdanán az volt, íróval, zenésszel, festővel találkozni, még akkor is, ha művész családban nőttem fel. A legtöbb embert érdekli, hogy mit írok, sokan érdeklődnek a könyveim ir
önsegítő   2 perc olvasás
Otthon
Városi mesék - 43.
Hogy kivel érzed otthon magad rajtad múlik és a másik emberen, aki otthon érzi magát veled. Legyen az családtag, vagy barát. Mint az egyik barátnőm, aki amikor nálam járt, azt mondta, neki erről a legszebb nyaralásai jutnak eszébe gyerekkorában, amikor boldog volt. 
önsegítő   1 perc olvasás
A halszemű nő
Városi mesék - 42.
Kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik, hogy különböző élelmiszerboltokat fedezzek fel az árak változatossága és a kínálat minősége miatt. Külföldön is az első utam, a kulturális emlékek megtekintése előtt a helyi boltokba vezet, ahol nagyon sokat le lehet szűrni az ottani szokásokról. Minden üzletne
szatíra   4 perc olvasás
Logika
Városi mesék - 41.
Van az az ember, akinek mindenre saját válasza van, semmilyen logikus magyarázat vagy érv nincs rá hatással. Szép, magas nő volt, mutatós alakkal, szőke, napbarnított, kisportolt, csak az észt mérte szűkmarkúan a Jóisten, amikor adta neki.
szatíra   1 perc olvasás
Masszázs
Városi mesék - 40.
Mindig mondják, hogy élményeket ajándékozzunk azoknak, akiket szeretünk, ne tárgyakat. Az élmény maradandó, a tárgyak elveszhetnek, vagy már nem annyira érdekesek egy idő után. Ha gyereked van, akkor tölts vele minőségi időt, például játssz vele, sportolj együtt vele, vagy menj moziba. 
önsegítő   7 perc olvasás
Zsolnay porcelán
Városi mesék - 39.
Fogcsikorgatóan hideg, napsütéses december volt olyan, amikor az ember legszívesebben a fűtött szobában egy forró csokoládé és egy jó könyv társaságában vészelné át a hideg napokat. Drága síparadicsomokra úgysem futotta volna, de lassan már forró csokoládéra és fűtött szobára sem. A férje elveszítet
szatíra   11 perc olvasás
Horoszkóp
Városi mesék - 38.
Nehezen találta meg a szerkesztőséget. A folyóirat képei alapján csillogó műhelyt képzelt el, sürgő-forgó munkatársakkal, dolgos hétköznapokkal és örökké kopácsoló gépírónőkkel. Hogy ez a képzet miért alakult ki a fejében annak nem tudta az okát, talán a romantikus amerikai filmekből, amelyeket tévé
szatíra   10 perc olvasás
Mindenki fogyókúrázik
Városi mesék - 37.
Mindenki fogyókúrázik - hallom a bevásárlóközpontban, a fürdőruha részlegen. Én is. Ja nem. Én csak életmódot váltottam, nem eszem fehérlisztből készült ételeket, cukrosakat sem. Kedvenc sós snackemet is elhagyom örökre miután megállapítottam, hogy mennyi benne a cukor, meg a mesterséges ízfokozó.
szatíra   1 perc olvasás
Husi
Városi mesék - 36.
Igen, vannak férfiak, akik a teltebb nőkre buknak és pont. Gyötörhetik magukat a nők a fogyókúrákkal, lobogtathatják a stylistok a női magazinokat a karcsúságról, s mi mindent meg is tehetünk a strand alakért, akkor is van, aki ettől indul be.
humor   1 perc olvasás
Elraboltak az ufók
Városi mesék - 35.
A férfi megfáradtan, nehézkesen jön be a boltba, elmúlt már hetven, de nyolcvan még nem volt. Valahol a kettő között. Teste kövérkés, öltözéke gondosan ápolt volt. Ugyan nem a legújabb divat szerinti, inkább olyan, mint egy hajdani hivatalnoknak, ahol fontos volt a mindennapos rendezett megjelenés.
fantasy   4 perc olvasás
Kalandok Budapesttől Erdélyig. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárról, harmadik rész
Városi mesék - 34.
Hogy megint a végéről kezdjem, hogy az elején fejezzem be-ahogy az apám szokta mondani. Mert akiben egy kis székely vér is csörgedezik a sok más, német, holland, magyar mellett, mintha az agya fordítva lenne bekötve. Szerintem nekem is.  
utazás   10 perc olvasás
Kalandok Budapesttől Erdélyig, A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárról, második rész
Városi mesék - 33.
A buszsofőrrel is beszélgettem odafele menet, ami nagyon szórakoztató volt, mert a Kárpát-medence problémáitól egészen a családi dolgokon át a gyereknevelésig minden témáról értekeztünk. Láttam, hogy a telefonján traktor katalógust nézeget és azt hittem, azt rendel majd az angyaltól.
utazás   9 perc olvasás
Kalandok Budapesttől Erdélyig, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárról
Városi mesék - 32.
Hogyan is kezdjem az új történetemet? A legjobb lesz a végéről mesélni, időben visszafele haladva. Hogy a lányom, amikor hazaértem félálomban olyan szorosan ölelt magához, annyi erővel és szeretettel, aminél csodálatosabb dolog alig van a világon. 
utazás   5 perc olvasás
Kalandok a Lukács fürdőben
Városi mesék - 31.
Már egy ideje tervezem, hogy végiglátogatom Budapest fürdőit. Ez a folyékony arany kincs, ami a föld alól bukkan ki, már a rómaiaknak is jól esett. Claudius császárnak többekközt, aki említi az itt folyó melegvizű forrást. A keresztes lovagok gyógyultak tőle és törökök is, akik több fürdőt építettek
kaland   7 perc olvasás
Bazi zűrös Valentin nap
Városi mesék - 30.
Biztos emlékeztek még arra, ha láttátok a Szex és New York egész estés filmet, amikor a vörös hajú Miranda és a főszerepet játszó, újságíró Carrie Bradshow elmennek Bálint napot ünnepelni és Miranda ott vallja be végre, hogy ő szúrta el Carrie esküvőjét azzal, hogy butaságot mondott a vőlegénynek Mr
önsegítő   5 perc olvasás

Kocsis Nagy Noémi

Kedves Olvasó, üdvözöllek a fantázia világomban, érezd jól magad nálam! Kolozsvár, Bukarest, Erdély, Berlin, Budapest ezek a városok, helyszínek, ahol hosszabb-rövidebb ideig éltem, most Budapesten élek. Egyúttal történeteim helyszínei is.Többféle műfajban alkotok Gerda Green álnéven. Eddig 7 kaland-fantázia történetem jelent meg bűnügyi szállal, legutóbb A kínai rejtély. 2000-ben diplomáztam az ELTE-n művészettörténész, kulturális menedzser szakon. Egy év múlva becsüsi képesítést szereztem a BÁV becsüs akadémián. 20 évet dolgoztam a szakmában, mielőtt írni kezdtem volna: Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Nagyházi Galéria, BÁV. Számtalan kiállítást nyitottam meg: Kocsis Előd, Dömsödi Zsolt, Brauer Ildikó, Solymosi László, Bér Rudino, a Csili Művelődési Ház alkotókör tárlatai. Ezért a sok kulturális vonatkozás a könyveimben. Tizenhét évig főiskolán tanítottam, a KREA-ban és ekkor grafikatörténet és betűtörténet cikkeket, tananyagokat, művészekről szóló méltatásokat írtam. 10 évig voltam szakdolgozati konzulens, diplomazsűri tag. 2019-ben hoztam létre a Líra Könyv Zrt-nek kollégáimmal a Líra Savoya könyvesboltot, ahol dolgozom. A Kocsis Nagy Noémi blogon is írok és aktív szerzője voltam A szerzői könyvkiadás blognak, ami a Publio kiadóm blogja. Sajátomon a művészettörténeti cikkek mellett, szösszeneteket és családi történeteket olvashattok, ezek velem, családtagokkal, barátokkal, ismeretlenekkel estek meg. Egyik eszközöm a humor és jelmondatom: a humorban nem ismerem a tréfát. Néha a legviccesebb történeteimet olyankor írtam, amikor a legrosszabb kedvem volt, mégis sokan nevettek rajta. Hiszek abban, hogy a humor a legjobb gyógyír a bennünket ért bántásokra, fájdalmakra, nehézségekre. Hiszek abban, hogy minden téma lehet, ami megihlet, bárki lehet az ihletőm, szép, csúnya, gonosz és jó ember, de állatok és növények is. Szabadidőmben írok, olvasok, gyereket nevelek, szenvedélyesen főzök és sütök. Gyerekemet évek óta egyedül nevelem, ennek boldog-nehéz pillanatai írásaimban is tükröződnek. Ha érdeklődtök hol találtok meg, akkor az alábbi hivatkozásokra kattintsatok.
Kocsis Nagy Noémi szakmai oldal a facebookon
Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt itt találjátok a publiobooxon a webáruházban: https://publioboox.com/termek/a-kinai-rejtely/
Az értékeléseket pedig itt: A kínai rejtély értékelések A moly.hu-n. https://moly.hu/konyvek/gerda-green-a-kinai-rejtely
Booktime blog és Lukács Edina jóvoltából:Interjú Gerda Greennel a magyar irodalom kiemelkedő krimi írójával.
Illetve Bódizs Edit rádiós riporter velem készült riportját a Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtára interjúi között hallgathatjátok meg. https://www.marosvasarhelyiradio.ro/musorok/kocsis-nagy-noemi-es-a-kinai-rejtely/
2021-ben Dugonics András díjra jelöltek krimi irodalom kategóriában, ahol az országos helyezés VI. helyét értem el.

Béta.

Ez a funkció még nem érhető el.

Hogy mikor lesz vége a béta verziónak? Amint lesz elég történet, rögtön elindul a szolgáltatás...

Rendben