Barion Pixel nuuvella

Mavis

A kanyar vészesen közeledett. Ahogy fékezett, bal lábával a kuplungra lépett és már bent is volt a kanyarban. Egy pillanat volt az egész. Még mindig a féket tartva jobb sarkával meglökte a gázpedált, hogy a motor felvegye a tempót és visszaváltott. A kuplungot felemelve már bele is gyorsított a kanyarba. Egyetlen rándulás nélkül suhant körbe az autó az íves utcasarkon és tűzött is tovább, mint egy meteor, amit egy nagyobb bolygó gravitációja megperdít maga körül.

Mavis beérte az előtte repesztő Horacy Spider-t és szorosan rátapadt. Olyan közel követte, hogy előre kellett gondolkozzon, mit fog csinálni a sportautó a következő pillanatban. Mire a féklámpái felvillantak, már ő is fékezett és vele vette a következő kanyart.

- Csak még egy egyenest - szorította meg erősebben a kormányt Mavis - Annyi kéne, hogy itt hagyjalak.

A következő egyenes pár lámpa után meg is jött, de már távolról látta, ahogy a zöld hullámuk megszakad. A lámpa sárgára váltott és még egy lomhán kikanyarodó jármű is besorolt eléjük, aki pár száz méter távlatból nem igen gondolt arra, hogy a két versenyző autó igényt tartana az ő pozíciójára, mikor egy pillanat múlva odaérnek.

Lefékeztek és beálltak mögé. A színtelen festésű, ezüstös fényű sportkocsi Mavis előtt szinte lapult az ő valamivel magasabb rally autójához képest, pedig az sem volt magas. Nem ismerték egymást, de miután pár háztömbbel korábban egy piros lámpánál mellé gurult, a világ összes szentje sem téríthette volna el Mavist a versenyzéstől.

A sportkocsi vezetőjének az első kanyar után feltűnt, de jobban csak most tudta szemügyre venni a mögötte várakozó versenytársát. Mavis kantáros farmerében és alatta hanyagul félrecsúszott pántos felsőjében alig lehetett fiatalabb nála és tagadhatatlanul szembetűnő látványt keltett, ahogy egyik szemöldökét félig felhúzva könyökölt a lehúzott ablakon.

A lámpa zöldre váltott, mire Mavis az addig állát támasztó tenyerével kettőt csapott a kocsi tetejére jelzésként.

Előttük a lomha jármű ráérősen megindult a következő lámpa felé és bár a sebessége a városi környezethez mérten koránt sem tűnt idegesítőnek, az volt. Egy év is eltelhetett volna Mavis számára mire elérték a következő sárgát, ráadásul előtte mintha a sportkocsi vezetője még szórakozott is volna. A lassú jármű hamar lehúzódott, hogy az útjukat keresztező hat sáv egyikébe átsoroljon, de ő még mindig csak a visszapillantó tükröt szemlélte és tekintetéből Mavis képtelen volt másra gondolni, minthogy jól szórakozik. Előttük már pár perce szabad volt az út, de még mindig a városi tempóval zötykölődtek és a Horacy Spider még el is kezdett ide-oda cikázni, csak hogy idegesítse őt. Mavis megpörgette a motort válaszként, mire a sportkocsi idegesítően hamar neki is indult, mintha csak arra várt volna, hogy ehhez kinyomja a kuplungot.

- Mocsok - taposott bele egy elfojtott mosollyal a gázba Mavis is, ahogy visszadobta a pedált.

Végigszáguldottak az egyébként határozottan kihaltnak számító esti városon, kerülgették a tereptárgyaknak tűnő többi közlekedőt, vészesen egyenesen vették az összes körforgalmat és sötét guminyomokat hagytak pár élesebb kanyar előtt.

A városból kiérve másfele kanyarodtak és Mavis az adrenalintól vigyorogva lassított vissza a kellemes utazási sebességre, miközben visszahangosította a zenét is. Újra kikönyökölt a lehúzott ablakon és hagyta, hogy a menetszél hátrafújja a rövid haját.

Felkanyarodott az autópályára, ahol folytatta útját a külváros fele. A pályán már járt pár autó, bár ők is inkább csak hosszú útra berendezett nagyobb járművek voltak.

Felszabadultan suhant bele az éjszakába és olyan vidám volt, mint az elmúlt napokban összesen sem. Aztán ez a jókedv csapott vissza is. Pár percig élvezte csak a zenét, aztán egyre távolibbnak tűnt. A tény, hogy még egy idegennel is leállna versenyezni, csak hogy közel érezze magát valakihez, görcsöt hagyott a gyomrában. Hirtelen szánalmasan elkeseredettnek érezte magát. Olyan valakinek, aki koránt sem az a magabiztos csaj, aki lenni akart. Olyan valakinek, aki a méltóságát is eldobná, csak ne lenne egyedül. Viaskodott benne a hiány, egy olyan érzés iránt, amire tagadta, hogy szüksége lenne. Nem akarta, hogy szüksége legyen rá, nem akarta, hogy függjön tőle, nem akarta, hogy ez befolyásolja a döntéseiben. Gyűlölte, amiért szüksége volt rá, gyűlölte, hogy mennyire hiányzott neki. Neki ebből elég volt. Bőven elég, de közben tartani akarta magát, mert úgy érezte, ha bezárkózna és végleg eltemetne mindent a lelkében, azzal végleg győzedelmeskedne felette mindaz, ami a múltból még bántotta őt. Pedig olyan egyszerű lett volna bezárkózni.

Sírva fakadt. Egy pillanat alatt elpárolgott minden jókedv. Távoli volt a zene, távoli volt a menetszél és a pálya. Könnyek mögül próbált úgy tenni, mint akit ez nem zavar és mint aki tökéletesen tud tovább vezetni.

"... Mert persze, még erre is szükség van. Naná. Sírni, mint egy ovis." Visszatartotta a lélegzetét egy eltökélt kifejezéssel, mintha megszűnne a sírás attól, hogy nem vesz róla tudomást. Csak újra kitört belőle és csak még jobban szégyellte magát.

Számonkérte magán az összes gyerekes gondolatát és hogy miért nem tudja egyszerűen csak hidegen hagyni a téma. Félre kellett húzódnia, mert képtelen volt biztonságosan tovább vezetni.

Lehúzódott az egyik kijáratnál és megállt egy kihalt benzinkút mellett. A motort se állította le, csak benyomta a vészvillogót. Másra már nem volt képes. Csak előregörnyedt és a kormányon kapaszkodva zokogott tovább.

Semmi értelmét nem látta az egésznek. Minek menjen tovább, ha úgysincs jövője. Minek győzködje magát az érvekkel, amikor az érzéssel képtelen mit kezdeni. Hiába tudta, hogy nem veszélyezteti semmi, hogy még mindent újra tud kezdeni, az érzéssel nem tudott mit kezdeni. Az érzéssel, hogy már leélte az életét, hogy már mindennek vége van és már csak várja a halált. Az érzéssel, amit nem akart. Nem akart meghalni. Jövőt akart, jelent akart, életet. Egyszerűen csak olyan volt, mintha nem lenne. Hiába tudta, hogy van.

"Az érzések kurvák. Jönnek amikor nem kéne és nem jönnek, amikor meg kellene." - zokogta a sírástól grimaszolva.

Szét tudott volna törni valamit, de az autójában nem akart kárt tenni. Mozdulatlan remegéséből kitörve kissé túl erősen húzta be a kéziféket és felengedte az addig benyomva tartott fékpedált, majd szinte kiesett az autó ajtaján. Időközben eleredt és sűrű cseppekben kezdett zuhogni rá az eső. Hálásan állt alatta, mintha az eső miatta érkezett volna meg. Pár perc kellett csak, hogy magához térjen. Zsebre dugta a kezét és elindult a benzinkút felé.

Az ajtón belépve megcsapta a sült virsli illata. Minden benzinkúton minden pillanatban készen volt egy pár virsli a forgó rácson és így enyhén kérdéses volt, hogy a késő esti kihalt pálya mellett hányszor melegíthették újra, de Mavist ez nem zavarta. Két hotdogot vett, egy sajtosat és egy simát. Mindkettőre unortodox mennyiségű ketchupot nyomott és az ablak melletti magas asztalhoz érve az egyiket félig már be is tömte.

Teljes közönnyel a külvilág felé ette a két hotdogot, miközben bámult kifelé az ablakon, a neon fényben megvilágított ázott töltőállomásokra nézve. Nem is nézett igazán, csak bambult, fókuszálatlan tekintettel. Kopott sportcipős lába csak úgy lógott a székről, mert még megtámaszkodni sem volt kedve a talpa mellett futó szegélyen.

Hanyagul könyökölt az asztal lapján, miközben majszolta a második hotdogot. Tompán figyelte, ahogy előtte az esőben két hétköznapinak tűnő jármű gurul be a szinte teljesen kihalt benzinkútra. Két gondolat viaskodott benne. Tudta, hogy a lelki problémákat nem szabad lenézni, de közben szégyellte, hogy ez ekkora súly a vállán.

A két autó befordult a töltőállomás esőtől óvott egyik kútja mellé és szabálytalan szögben egyszerűen csak megálltak egymás mellett.

"Ezernyi szerencsétlen ember van. Össze kéne tennem a kezem, hogy nincs nagyobb bajom." - gondolta Mavis, miközben harapott egyet a hotdogból.

Az autókból pár ember szállt ki, majd a hátsó ülésről egy eszméletlen alakot emeltek ki és helyezték át a másik csomagtartójába.

"Ezt a szerencsétlent például épp elrabolják, nekem meg a lelki gondjaimon kell itt sírdogáljak" - Mavis kézfejébe törölte a koszos száját, majd csak ezután esett le neki, mit is lát. A két alak még pakolt valamit, majd egyikük telefonált egyet.

"Ezek itt tényleg egy eszméletlen embert pakoltak a csomagtartóba."

Egy pillanatig maradt csak döbbenten, utána összetalálkozott a tekintete az egyik fickóval. Elegáns fekete mellényt viselt, ingujját könyékig felhajtotta és alóla kilátszott végigtetovált sötétebb bőre. Zord kinézete volt.

Mavis le akarta sütni a szemét, elnézi oldalra, vagy csak úgy tenni mintha az ablakon nézett volna maga előtt valamit, hogy véletlen se tűnjön ennyire egyértelműen szemtanúnak. Azonban mielőtt bármi ilyenre gondolhatott volna, a zord alak meglepő hanyagsággal visszafordult a társához. Lecsukta a csomagtartó tetejét és váltottak pár szót. Mikor kinyitotta a bal első ajtót, hogy beüljön, még visszapillantott a benzinkút felé, de Mavis már nem volt ott. Egy pillanatra összeráncolta a szemöldökét, de különösebben nem érdekelte a dolog. Övére erősített revorverét előhúzta és két golyót eresztett az egyetlen közelben lévő autó kerekeibe, majd elhajtottak. Mavis végignézte a két elsuhanó autót a benzinkút kinti fala mellől, ahogy azok eltűnnek a pálya látóhatárán, egyszerre döbbenten és dühösen, amiért a kocsijára lőttek.

Tetszett a történet?

4 3

Regisztrálj és olvasd Koltai Beatrix 12 történetét!


  • 1201 szerző
  • 785 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

sci-fi

Rövid leírás / Beharangozó

A Karilia csillagrendszer több birodalom számára is rejtélyt jelent. Egy letűnt kor civilizációja temérdek felfedezésre váró területet hagyott hátra, de a régészet mikor volt a 3423. században kifizetődő... Ekkor épp mindenki csak a földeket, bányákat, forrásokat kereste, mert a gazdaság, hát, még szépen szólva is a béka feneke alatt volt.
Rafael Tumount egyetlen szerencséje az volt, hogy a fénykorból még hátramaradt egy expedíció, amit papíron el kellett végezni, de már senki sem akart vele foglalkozni. Kellemetlenségére egy balul sikerült hajnal után eszméletlenül utazott egy csomagtartóban, melynek az egyik benzinkúton egy váratlan szemtanúja is lett. Mavis nem gondolta volna, hogy az "ezernyi rosszabb sorsú ember is létezik" gondolata ilyen mértékben manifesztálódna aznap éjjel, mikor a vacsorája mellett ülve próbálta összeszedni magát.

Rövid összefoglaló

Rafael eszméletlenül utazott egy csomagtartóban, melynek az egyik benzinkúton egy váratlan szemtanúja is lett. Mavis nem gondolta volna, hogy az "ezernyi rosszabb sorsú ember is létezik" gondolata ilyen mértékben manifesztálódna aznap éjjel, mikor a vacsorája mellett ülve próbálta összeszedni magát.

Olvasási idő

7 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Koltai Beatrix nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!