Barion Pixel nuuvella

A merevlemez

A pentaüveges szénborítás bőven elavult technológiának számított a 3423. században, olyannyira, hogy már csak a régészek foglalkoztak az ilyen védőréteggel bevont optikai lemezek restaurálásával. Amióta az emberiség csak az eszét tudta, bitek milliárdja állt a rendelkezésére, hogy a civilizáció működését elősegítse és tárolja az élet minden területén keletkező adatokat. Ugyan a régészetnek volt egy szűk ága, amely még a történelem hajnalával, az analóg korral foglalkozott, de ez a terület sokkal inkább magától értetődőbb volt, mint a digitális archeológia.

A Nagy Adatrobbanás idején olyan hirtelen ugrott meg az emberiség adatállománya, hogy a lényegkiemelés és prezerválás erősen a háttérbe szorult. Így ebből a korból rengeteg zaj, szemét és nehezen restaurálható digitális anyag maradt fenn. Pusztítóan sok digitális szemét. Az évszázadok alatt megannyi veszett el, rongálódott meg, ment olvashatatlanul tönkre és ha a régészeknek sikerült is találniuk egy rendesen archivált merevlemezt, rendszerint felesleges munkát végeztek a helyreállításával.

A digitális régészet ugyanúgy, mint a kulturális régészet, mely a rohamosan bővülő civilizáció bolygóival és birodalmaival foglalkozott, hajdanán rengeteg pénzt kapott, de az egyre ritkább és egyre jelentéktelenebb leletek idővel elvették a vezetőség kedvét. Évek óta nem bukkantak rá egy értékes adathordozóra sem, elfeledett szerver-parkokról vagy digitális bányákról nem is beszélve. Még a legapróbb lelet is egy vagyont ért volna meg, azok szemében persze, akik értékelni tudták.

Az a merevlemez, melyet később az évszázad egyik legjelentősebb régészeti leletének tartott az egész állam, éppen egy hajszálvékonyra nyúlt műanyag zacskóban utazott egy poros alkarú, izmosabb munkásember kezében. Ha a legapróbb lemez is egy vagyonnal ért fel, mennyit érhetett az a pentaüveges szénborítású komplex adattároló, melyet az úriember épp az uzsonnája mellett szállított? Természetesen nem az ő számára. Az ő számára csak egy érdes felületű fém doboz volt, melyet fejüket vakargatva néztek a többiekkel, mikor a bontásra váró, évek óta roskadozó előkelő kúria legkisebb szobájának egyik vasládája alján találtak. Ránézésre értéktelennek tűnt, viszont az volt a protokoll, hogy minden behatárolhatatlan tárgyról előbb kérdezzék meg a tulajt, vagyis az új tulajt, aki talán kétszer ha járt az épületnél, mielőtt elrendelte, hogy mindent romboljanak a földig.

Archie, a megtermett munkásember, éppen a földalatti megállójában várakozott édesapja mellett. Mindketten porosak voltak az aznapi munkától és a többi utas szeméből csak két rossz kinézetű, egyszerű férfinak tűntek. A megálló egy hűtött felszín alatti hosszú alagút volt, mert arra még a bolygó is csak úgy ontotta magából a meleget és elviselhetetlen hőség volt mindenhol.

A távolból már hallani lehetett a földalatti zúgását. Enyhe szelet tolt maga előtt, mikor besuhant melléjük és az ajtók kinyíltak.

- Na startolj fater, foglalj helyet. Ma te vagy a helyfoglalós - szólalt meg Archie és menetkészen felhúzta a kicsit bő nadrágját.

Kezében a szakadás szélén álló zacskót lógatva megindult édesapja után és felszálltak a földalattira.

Jó egy óra zötykölődés és nyomorgás következett. Ezalatt a megmozdulhatatlanságig tömörült utastér fokozatosan átment az egymás hónalj bűzének szagolására kárhoztatott tömeges passzírozódásból a szépen lassan kiürülő, szellős szerelvények álmosító ürességébe. A legtöbb utas leszállt a sűrűn lakott belváros valamelyik megállójánál, és csak kevesen haladtak tovább. Még kevesebben utaztak egészen a végéig, ahol a külvárosi luxus negyedek kezdődtek, mert ott csak engedéllyel lehetett leszállni.

Archie és apukája, a két koszos kinézetű munkás, pár öltönyös, jól fésült és illatos utas társaságában ülték végig az utolsó pár megállót és kimondatlan megegyezéssel foglalták el az egymástól egyenletesen távol eső ülőhelyeket.

Mikor a végállomáshoz közeledtek, a földalattin fel-alá járkáló kalauz elővigyázatosan megközelítette őket és diszkréten megkérdezte tőlük, hogy van-e engedélyük leszállni a Salamander Hill megállójában.

- Ááh dehogy, há' csak körözgetünk minden este - legyintett Archie.

Apja hozzátett valami morgásfélét, amire a kalauz csak értetlenül nézett rájuk.

- Hogyan mondja, kérem?

- Héé, hé. Siket az öreg fószer, ne szivassa.

- Elnézést.

- Elnézi a seggem. Na hol az a lap, papa, adjad. Hipp-hopp - nyújtotta a kezét Archie, mire apja csak még jobban morgott és előtúrt valahonnan egy kissé viseletes, vízhatlan borítású hivatalos igazolást.

- Tessen csak, urak vagyunk mi is - bökött a papírra Archie.

- Mrs. Angevin alkalmazza önöket? - nézett fel a papírról a kalauz.

- Madam Larissa Angevin, igen - szólalt meg egy hang a kalauz háta mögül - Kérem, ne tartsa fel tovább az úrnőm munkásait.

A kalauz mögött egy pökhendi bajszú, elegáns férfi lépett oda hozzájuk és ő is átnyújtotta az engedélyét. A kalauz egy fáradt sóhajjal jelezte, hogy csak a munkáját végzi és gyorsan átfutotta mindannyiuk lapját.

- A papírok rendben. Mehetnek, uraim - nézett oldalra -  Szép estét.

- Most már pihenjen Mr. Kalauz Úr maga is - paskolta meg a vállát Archie, miközben apját karonfogva talpra segítette - Na papa hopp! Indulás van.

Leszálltak az elegáns, pökhendi bajszú férfi társaságában a Salamander Hill impozáns megállójába és a kivilágított feljáró felé vették az irányt.

Fent egy hatalmas kőből faragott kerítés szélén jöttek fel a felszínre. A falról végig növények lógtak és pár lépéssel arrébb egy széles kapuba futottak bele. Fegyveres őrök védték a domb bejáratát. Kettő állt az őrhelyén, közvetlenül a kapu mellett, négy járkált fel-alá a közelben és még néhány ült egy boltívvel szegélyezett, falba épített fülkében. Az egyik épp egy kancsó hideg vizet töltött az árnyékban pihenő társainak, a többiek pedig kendőkkel takarták a fejüket és a nyakukat a nagy melegben.

Csendben sétáltak hárman a kapuhoz, a pökhendi bajszú nem tűnt úgy, mintha nagy beszélgetésekben játszana. Ő bizonyára akkor kezdte a napját, ellenben Archieval és apjával, akik az esti műszak után munkájuk végén jártak. A perzselő napsütésben csak a cipőjük kopogása, pár tücsök és az égbolton magasan repülő nagymadarak suhogása hallatszódott.

A kapuhoz érve újra ellenőrizték a papírjaikat, majd résnyire nyitották a kőajtókat és beengedték őket a dombra. Bent megcsapta őket a kellemes sós szél, amit a közeli tenger hozott magával, a mediterrán fák halk susogása és a rengeteg madár csiripelése. Felsétáltak egy árnyékos lépcsőn a járdára és megkezdték útjukat a domboldalon felfelé a tágas és előkelő birtokok között, egy közelben induló fogaskerekű felé, mely felvitte őket majdnem egészen a sziklás domb túloldaláig.

Tetszett a történet?

3 2

Regisztrálj és olvasd Koltai Beatrix 12 történetét!


  • 1213 szerző
  • 798 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

sci-fi

Rövid leírás / Beharangozó

A Karilia csillagrendszer több birodalom számára is rejtélyt jelent. Egy letűnt kor civilizációja temérdek felfedezésre váró területet hagyott hátra, de a régészet mikor volt a 3423. században kifizetődő... Ekkor épp mindenki csak a földeket, bányákat, forrásokat kereste, mert a gazdaság, hát, még szépen szólva is a béka feneke alatt volt.
Az a merevlemez, melyet később az évszázad egyik legjelentősebb régészeti leletének tartott az egész állam, éppen egy hajszálvékonyra nyúlt műanyag zacskóban utazott egy poros alkarú, izmosabb munkásember kezében. Ha a legapróbb lemez is egy vagyonnal ért fel, mennyit érhetett az a pentaüveges szénborítású komplex adattároló, melyet az úriember épp az uzsonnája mellett szállított? Természetesen nem az ő számára.

Rövid összefoglaló

Az a merevlemez, melyet később az évszázad egyik legjelentősebb digitális régészeti leletének tartott az egész állam, éppen egy hajszálvékonyra nyúlt műanyag zacskóban utazott egy poros alkarú, izmosabb munkásember kezében.

Olvasási idő

5 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Koltai Beatrix nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!