Barion Pixel nuuvella

Felix

A tikkasztó hőség nem tett különbséget szegények és gazdagok között. Nem kivételezett Madam Angevinnel sem, aki égszínkék, hosszú nyári ruhájában próbálta túlélni a hőséget egy rézkancsó limonádé társaságában. Egy boltíves ablak mellett ült a dolgozóban. Birtokuk a Salamander Hill egyik magasan elhelyezett domboldali telkén volt, ráadásul a tenger felöli oldalon, így az ablakon keresztül a víz vakítóan csillogó felszíne felől legalább egy kis szellő érkezett.

- Ez az átkozott se ér semmit - dobta le a pálmaleveleket imitáló legyezőjét idegesen az asztalra a szerződéstervezet mellé és inkább kinézett az ablaka alatt lomhán lengedező ciprusokra.

- Hivatott, Madam? - lépett be a résnyire hagyott, méretes mahagóni ajtón a komornyik.

- Igen. Zénó megérkezett már?

- Még nem, Madam.

A hölgy a fal mellé állított órára pillantott, de még mindig nem telt el több mint tíz perc, amióta utoljára leolvasta róla az időt. Sóhajtott egyet és eltűrte nyaka mellől az idősödő, de még mindig dús, derékig érő fekete haját.

- Végeztem a reggeli teendőimmel - folytatta a komornyik - és elküldtem a Galériába a meghívást az aukcióra, ahogy kérte.

- Ez most nem érdekel, hívja ide a fiam - intette le őt a hölgy.

- Igen, Madam.

A komornyik kiment és a jókora belmagasságú folyosón áthaladt az épület oldalsó szárnyába, ahol lesétált egy széles kőlépcsőn egy süllyesztett nappaliba. Miközben áthaladt az alacsonyan terpeszkedő, halvány mustár színű kanapék között, megigazított pár hanyagul otthagyott könyvet, egy hagyományos mintákkal díszített, vékony takarót, kézbe vett egy tegnapi kávés csészét és a helyére tolt egy hatalmas szobanövényt. Kilépett az erkélyre egy függönnyel szegélyezett boltíven keresztül és egy külső folyosón indult tovább. Jobb oldalán az oszlopok közt nyílt a kilátás. A fölötte futó tető és a szélén itt-ott lelógó növények elég árnyékot szolgáltattak, hogy legalább a nap ne perzselje annyira.

Az útja egy fedett erkélyre vezetett. Az oszlopokon végig növény futott fel és közvetlen az egyik mellett, ott, ahonnan tökéletes szögben rá lehetett látni a csillogó tengerre és a domboldalt borító növényzetre, egy kisebb asztal állt. Rajta egy nehezék alatt papírok és újságok hevertek szanaszét.

A komornyik sóhajtott és azokat is összébb igazgatta.

- Nem, azok tökéletes rendszerben voltak, kedves Arthur - szólt egy rekedtes hang valahonnan bentről.

- Jó reggelt, Felix.

- Kétségen kívül ébren vagyok - lépett a boltív mellé kissé gyűrött ingben Felix és elnyomott egy ásítást.

- Igen, látom - bólintott tisztelettel a komornyik.

- És mint látja, már felöltözötten.

- Ha megengedi, még felöltözötten.

- Meglehet.

- Tudott aludni egy keveset?

- Bőven.

- Önt ismerve, gyanítom ez nagyjából négy órát jelent.

- De négy kifejezetten pihentető órát - ült le Felix az asztal mellé és kézbe vett egy összetűzött lapot a tetejéről.

- Az édesanyja hívatja Önt - mondta a komornyik, mielőtt még nagyon belemélyedhetett volna az olvasásba.

- Oh. Rendben.

Felix keresett valamit a nehezék alatti lapok között, majd összefogott pár iratot.

- Miben fogad velem, hogy ezekre szükségem lesz? - állt fel és lépett a komornyik mellé.

- Nem tudom, hogy miért hívatta az édesanyja. Érkezésemkor megkért, hívjam fel az Ön professzorát.

- A francba. Kérem, mondja, hogy megtalálta reggel az összefűzött köteget, amit az asztalára tettem.

- Oda is adtam a Madamnak.

Felix megigazította a haját és a komornyik oldalán elindult visszafelé.

Madam Angevin időközben újfent a legyezőjével próbálta hűsíteni magát. Súlyos, fekete hajzuhatagát egy tekeréssel feje tetejére csavarta és letelepedett az asztala melletti fotelbe.

- Hívtál - lépett be az ajtón Felix - Hogy aludtál?

- Mit csináltál tegnap este? - tért rá a Madam a lényegre válasz helyett.

Felixnek csak a tekintete tükrözött némi meglepődést egy pillanatig, de egyből észrevette az asztalon várakozó szerződéstervezetet és meg is nyugodott, hogy nem arról van szó, hogy lebukott.

- Befejeztem az űrkikötő koncepciótervét - mondta, majd anyja kétkedő tekintetére feljebb emelte a kezében tartott mappát - Itt is van.

- És miért mondta a professzorod, hogy még nem vizsgáztál le? Elküldted a kérvényt?

- Igen.

- És a tanulmányt? Az Akadémián mindenki lassú, ha nem küldöd el a kérvénnyel együtt a tanulmányt is, értékes heteket vesztesz, Felix - vette kézbe a vaskos, összefűzött köteget a Madam, amit aznap reggel hozott be neki a komornyik.

- Mondtad, hogy szeretnél vetni rá egy pillantást, mielőtt leadom.

- Akkor még nem gondoltam, hogy csak mostanra készülsz el vele.

- Anyám, így is azt kérvényezem éppen, hogy három hónappal hamarabb adhassam le - tárta szét a kezét Felix.

- Egy egész kikötőt tervezhetnél, Felix. Hány korodbeli fiatalnak adatik meg ez a lehetőség?

- Tudom, tudom és épp azon dolgozom, hogy...

- Meg kell értened fiam, hogy ilyen lehetőséged ritkán lesz.

- Értem...

- Így mennek el melletted az üzletek - csettintett a Madam - Nem is tudja az ember mennyi. Hányszor mondtam már neked, hogy a világ merre halad? Hogy a társadalmi szakadék egyre nagyobb lesz. A gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek. Lehet, úgy érzékeled a környezetünkhöz képest helyben maradunk, de valójában csak az egész réteg süllyed lefele. A helyben maradás...

- Elszegényedés, tudom. Értem. Ezért dolgozom melletted, de az Akadémia az első, nem? A legtöbbet próbálom kihozni, egyszerűen nem fért eddig bele több.

- De hol tarthatnál már, Felix? - sóhajtott a Madam - Le vagy maradva magadhoz képest.

- Ha nem ember lennék, ha minden egyből sikerülne és nem lenne életem...

- Ah - legyintett idegesen a Madam, nem volt kíváncsi az újabb kifogásokra - Alkoholistának kellett volna lennem és naphosszat csak lopni az időt. Akkor talán motiváltabb lennél a pénzkeresésre.

-  Nem arról van szó, hogy nem vagyok.

- Nem érted a pénz értékét - kezdte újra a Madam, de Felixnek már kezdett sok lenni, hogy újra és újra végigbeszélik ezeket a mondatokat. Szóról szóra. Kényszerítette magát, hogy továbbra is odafigyeljen, de már görcsölt a gyomra és kezdődött a szokásos. Visszafogott, mély levegőket vett és közben anyja asztalát szuggerálta, mintha az segítséget nyújthatna neki.

Dühös volt, hogy nem elég semmi. Hogy hálátlannak és érzéketlennek tűnik, amíg nem sikerül megragadnia egy lehetőséget. Hogy nem látszik az igyekezet, amíg fel nem tudja sorakoztatni a sikereit. Hogy ugyanúgy nullának számít, mintha el sem indult volna és úgy tűnik, mintha nem tudná a pénz értékét, csak mert nem tud félredobni mindent érte. Hiába mond bármit, nem semlegesnek, hanem negatívnak tűnik a hozzáállása, amíg nem tudja bizonyítani üzleti sikerekkel.

Madam Angevin elmondta a szokásos gondolatait, hogy a pénz nem boldogít, csak eszköz, de egy igenis fontos eszköz a boldogsághoz és amivel Felix egyet is értett. Csakhogy ezt akárhányszor kifejezhette, akkor sem került meghallásra.

- Tudod, honnan jön a családunk, Felix? Az én szépapám még a korallfarmokon dolgozott. A családnevünk nincs címerrel beírva a történelembe, mi felküzdöttük magunkat. Azért járhatsz az Akadémiára. Generációs felelősséged van, hogy mit adsz tovább majd a gyerekeidnek. Én vagyont nem tudok neked adni. Mi messze vagyunk attól, hogy egy életre meg legyen oldva minden gondunk. Te tudást, tapasztalatot és lehetőséget örökölsz, hogy a munkád ne hiábavaló legyen és ezt a jólétet fenn tudd tartani. A te felelősséged, hogy legalább ugyanezt adhasd tovább.

Felix idegesen kifújt egy adag levegőt és próbált nem ingerült lenni. Egy dolog volt tisztában lenni mindezzel és más dolog hallgatni megint és megint. Letette a koncepcióterveit az asztalra és mivel addigra anyja már az összefűzött tanulmányát lapozta, csak szó nélkül kiment a szobából. Pár ajtóval később belökte magát egy fürdőszobába és hanyagul lelépdelt a mosdókagyló előtti pár fokos lépcsőn. Tompának érezte magát, pont úgy, mint, aki a megszokott rutinnal próbálja kizárni a nyomasztó gondolatokat és távolról szemlélni őket.

Egy kicsit folyatta a vizet a kézfejére, de aztán inkább csak elzárta a csapot és rátámaszkodott a mosdókagylóra. Kifejezéstelen arccal bambult bele a saját tükörképébe. Végignézett mélybarna haján, amit Arthur egy héttel azelőtt vágott le, de még így is bőven a füle mögé ért. Ugyanolyan dús volt, mint az anyjáé, csak inkább gesztenye színű, mint éjfekete. Rövid ujjú lenvászon ingje alatt kilátszó két karján már látszott, hogy felnőtt, de valójában sosem érdekelte annyira a küllem. Az Akadémián vele egy évfolyamba járó többi fiúhoz képest mindig alulöltözött volt és anyja rendszeresen megjegyezte, hogy a tarzan kinézet nem viszi előre az életben. Természetesen a tarzan kinézet is jól fésült, igényes megjelenést jelentett az esetében, egyszerűen csak szerette kényelmesen érezni magát.

Nem nagyon elmélkedett sokáig a tükör előtt és inkább csak nem akart gondolni semmire. Már visszatért a napjához, mikor az előszobában lévő telefonkagyló megcsörrent és Arthur felvette az állítólagos műkincskereskedő hívását.

- Igen, kérem. Van a család birtokában egy Horacy Spider. … Nem, kérem. Nincsen használatban, nem mennek vele. A Madam csak gyűjtő. Megtekintené a garázst? Sajnos a héten a Madam elfoglalt.

Tetszett a történet?

3 2

Regisztrálj és olvasd Koltai Beatrix 12 történetét!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

sci-fi

Rövid leírás / Beharangozó

A Karilia csillagrendszer több birodalom számára is rejtélyt jelent. Egy letűnt kor civilizációja temérdek felfedezésre váró területet hagyott hátra, de a régészet mikor volt a 3423. században kifizetődő... Ekkor épp mindenki csak a földeket, bányákat, forrásokat kereste, mert a gazdaság, hát, még szépen szólva is a béka feneke alatt volt.
Az űrkikötő koncepciótervén dolgozó Felix kissé fáradt volt az előző esti magánakciójától. Néha megengedte magának, hogy kalandokat keressen és éljen is egy kicsit, de nem feltétlen kötötte ezt mások orrára.

Rövid összefoglaló

Az űrkikötő koncepciótervén dolgozó Felix kissé fáradt volt az előző esti magánakciójától. Néha megengedte magának, hogy kalandokat keressen és éljen is egy kicsit, de nem feltétlen kötötte ezt mások orrára.

Olvasási idő

7 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Koltai Beatrix nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!