A meglepetéstől abbahagytam a zokogást. Mélyponton voltam, és már órák óta feküdtem a nappali kanapéján. Csak sírtam és keseregtem egész nap. Csapongó gondolataimban az is felmerült, hogy vajon érdemes-e egyáltalán imádkoznom? Úgy tűnt, Isten olyan régóta nem hallgatott meg engem, hogy feleslegesnek érződött bármi további erőfeszítést tenni. Ezen a gyötrelmes ponton telibe talált az agyam egy rejtett zugából felötlő verssor: "Ha a szomorúságtól kételkedtél már - Az elhagyatottság éjszakáján".