Barion Pixel nuuvella

Nélküled

Már napok teltek el azóta, hogy a lány az anyja leletét kezébe véve, a latin szavakból kibogarászta a diagnózist és újabb keserves napok, míg a szavak értelmét elméje felfogta. Nem, ez vele nem történhet meg. Mint a fuldokló, kapaszkodott az utolsó szalmaszálba, várva valami isteni csodát, hátha…Talán tévednek, talán csak elfáradt…

–Pihenned kellene – mondta az asszonynak, aki szélesre tárta az ajtót előtte és ő magába szívta az otthon édes, megnyugtató illatát, ami úgy ölelte körül, olyan lágyan és simogatóan, mint egy örökké hazahívó láthatatlan selyemkötelék.

–A kedvencedet főztem.

A lány nézte, ahogy az ünnepi porcelán és a fényesen csillogó evőeszközök az asztalra kerülnek és az anya lesöpri az asztalról a láthatatlan morzsákat, hogy aztán elégedetten körülnézzen. Így ment ez már évek óta. Azóta, hogy a lány férjhez ment és az anya azt hitte, a nehéz tölgyfaajtó örökre becsukódott mögötte.

Egy ideje már megbocsátottak egymásnak. A régmúlt sérelmei már rég elmerültek a felejtés homályában, s az akkor bántó szavak értelmüket vesztették. Anya és lánya, mikor a templom harangja elütötte a delet, együtt ültek az asztal körül az ünnepi porcelán, és a fényesen csillogó evőeszközök között, minden nap, az ebédszünet kezdetén, pontosan tizenkét órakor.

A lány a kórházi ágy szélén ült. Kezében az anya elgyötört keze simult, miközben a hófehér párnába süppedt arcot nézte. Nem volt már ezen az arcon sem kín, sem szenvedés, csak valami csendes beletörődés, ahogy a morfium versenyt futott az átlátszó kék erekben lüktető vérrel. Már csak a jóváhagyásra várt. Arra, hogy a lány elengedje őt, hiszen oly sokszor elbúcsúztak már. Hívogatta a titok, amit a halál rejteget, s a két világ határán talán még hallotta a feltörő zokogást.

A nagymutató csaknem elérte a tizenkettőt, mikor az előtte fekvő iratokból a faliórára pillantott. Az irodai szék a lendülettől a falnak csapódott, ahogy a kabátjáért nyúlt és gondolataiban már látta a megterített asztalt az ünnepi porcelánnal és a fényesen csillogó evőeszközökkel. Elővette a telefont, szólnia kell, hogy késik.

–Hova mész?

A lány az aggódó tekintetek kereszttüzében, zavartan ült vissza az íróasztalhoz, s gondolataiba mélyedve merült el az emlékekben. A szeretett arc minden apró ránca előtte volt, látta az apró szarkalábakat a szemek sarkában, a gödröcskéket a száj szegletében, amik minden mosolynál úgy jelentek meg, mint a felhők mögül előbújó napsugár.

Ezek maradtak. Az emlékek és a megörökölt ünnepi porcelán a csillogóan fényes evőeszközökkel…

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Kovács Andrea 46 történetét!


  • 1200 szerző
  • 783 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Kovács Andrea

Nélküled

Műfaj

bejegyzés

Címkék

Olvasási idő

2 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Kovács Andrea nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!