Barion Pixel nuuvella

Norvég fjordok

13

Annának az volt az érzése, hogy egy örökkévalóság telt el azóta, hogy ezen a rövid útszakaszon vitte a csuklós busz a beszállókaputól a repülőhöz és ő mákszemnyire zsugorodott szívvel kémlelt ki az ablakon. Ezúttal ellenkező irányba tartottak, a kolozsvári repülőtér komor épülete felé. A kapuhoz érve libasorba rendeződtek az utasok, indokolatlan sietséggel és furcsán gyászos csendben. Gyors tempóban haladt az érkezők okmányellenőrzése, közben kattogva megindult a poggyászokat szállító szalag is. Anna lekapta a bőröndjét, és már kint is volt a váróteremben.

Andris a kordon mögött állt.

– Merre csatangolsz, rosszcsont? – lépett hozzá a férje, és jó erősen magához szorította. Frissen borotválkozhatott, arcszeszének jól ismert illata most túl erősnek tűnt.

– Milyen volt? – kérdezte Andris, miközben a kocsi csomagtartójába tuszkolta a bőröndöt.

– Csodálatos! – válaszolta Anna. – Majd otthon elmesélek mindent, szép sorjában.

Végigmérte a férjét, és rögtön elhatározta, hogy a hétvégén elmennek a plázába felújítani a ruhatárukat. Andris elcsíphette a szemrevételezést, mert fanyar mosollyal megjegyezte:

– Ej, de csinos lettél, hallod-e! Elment a feleségem, és visszajött egy úri kisasszony. Ezt a piros inget ott vetted? Kicsit szűkecske, de jól áll.

– Ibolyától kaptam ajándékba.

– Isten tartsa meg a szokását!

Útban hazafelé Andris elmesélte, hogy itthon minden rendben volt, nagy újdonságok nincsenek. Janival futott össze tegnap a piacon, érdeklődött Anna felől, és megbeszélték, hogy szombaton délután átjönnek.

– Jó lesz a szombat? 

– Persze! – mondta vidáman Anna. – Majd készítek valami finomat.

Andris összevonta a szemöldökét.

– Szerintem a csirkepaprikásodat. Nem?

Anna érezte, hogy az arcába fut a vér. Valóban legendás híre volt baráti körben az „á la Anna” csirkepaprikásnak, de ezúttal valami mást szeretett volna kipróbálni.

– Vagy azt, vagy valami mást. Meglátjuk.

Este betoppant Gergő is a barátnőjével. Anna megmutatta a képeket, lelkesen mesélt Ibolyáról, a malmői szállodáról, a koppenhágai csatornáról, ahol Andersen szülőháza van, a Kis hableány szobráról, a viking hajókról, az oslói szoborparkról, a hajókázásról a fjordokban… 

– Hogy is tudtatok ennyi mindent megnézni ilyen rövid idő alatt? – ámuldozott Gergő.

– Ibolya nagyon jól előkészítette a programot. Láttam, fiam, Oslóban egy óriási luxushajót, olyasmit, mint amiről te beszéltél. Hát nem semmi! El kell ismernem, sokat gondolkoztam az ötleteden a repülőn is. Most már nem tűnik olyan elrugaszkodottnak, mint amikor először előhoztad.

Gergő gyorsan a barátnőjére pillantott.

– Ennek örülök, Anyu. Közben mi is még rágódtunk rajta… – A lány mereven maga elé nézett. Nem igyekezett a segítségére. Gergő megdörzsölte az állát, és vonakodva hozzátette: – Nem kell elsietni. Ráérünk kipróbálni dolgokat. Meg magunkat is. Úgy néz ki, Arniéknál hamarosan ürül egy raktárosi állás… Meglátjuk.

Anna már a repülőn elképzelte a jelenetet, amikor megmondja Gergőnek, hogy végre megértette, mit jelentenek a lehetőségek, amikről a fiú beszélt. És amikkel igenis élni kell. Mert az élmények, tapasztalatok teszik gazdaggá életünket. Most egy kis csalódást érzett. Gyorsan elhessegette, arra gondolva, hogy féltő anyaként végül is örülnie kellene a fejleményeknek.

Megpaskolta a fiú kezét.

– Jól van. Csak azt akarom, hogy tudd, mindent meg tudunk beszélni.

Másnap Andris elvitte a pláza nagyáruházába. Anna most csodálkozott rá igazán, hogy milyen nagy felhozatal van itthon is a legkülönfélébb fűszerekből, gyümölcsökből, halfajtákból, péksüteményekből. 

Andris váltig nem értette, miért kellene most egyebeket vásárolni, mint általában, amikor vendéget várnak. 

– Szezámmag? Az meg minek?… Biztosan elég lesz ennyi krumpli?… Hogy-hogy nem kell csirkehús?… Bélszín? Mi a csodát akarsz készíteni, asszony?

Anna talányosan mindenre azt mondta:

– Bízd rám.

Szombat délelőtt Andris is otthon maradt, hogy segítsen a főzésben. Hagyományosan az ő dolga volt a krumpli pucolása, feldarabolása.

Anna ezúttal nem a krumplit, hanem a két kiló sárgarépát pucoltatta meg vele. Közben a bélszíneket alufóliába tekerte és betette a sütőbe.

– A répát zsülienre kell felvágni – utasította a férjét. – Hosszú, vékony csíkokra.

Andris rábámult, majd letette a kést.

– Fogalmam sincs, ti ott mit ettetek, vagy Ibolya mivel tömte meg a fejedet. Nem azt mondom, hogy ne csináld, de ha valami „avantgarde”, dadaista ételen töröd a fejed, szerintem csináld meg egyedül.

Azzal bevonult a nappaliba, és tüntetően a kanapéra huppant. Anna elhűlten nézett utána. 

Pár pillanat múlva megjelent Andris feje az ajtóban.

– Remélem, nem kell a végén egy kis szalonnával kipótolni, hogy ne maradjunk éhesek!

Azzal visszamasírozott a tévé elé.

Anna lenyelte a mérgét, és nekifogott a répa felszeletelésének. Alaposan megszórta szezámmaggal, és a tűzre tette. 

Egy idő után Andris bűnbánó arccal visszakullogott a konyhába.

– Ne haragudj, de akármi legyek, ha értem, mi folyik itt.

Anna a lábost kavargatva rá sem nézett, úgy mondta:

– Mindig annyira dicsérted Olga néni főztjét. Pedig ő semmit nem úgy készített, ahogy mi szoktuk, itthon.

– Az más. Az Olga néni különlegessége.

– Rendben. Miért ne lehetne nekünk is egy „különlegességünk”?

– Hát erről beszélek, Anna! – derült fel a férfi arca. – A miénk a csirkepaprikás. 

Anna legyintett. 

– Azt is szoktad mondani, hogy milyen jó a szájízed, Andris. Azon a néhány levesen kívül, amit valóban finomra készítesz, miért nem próbálsz ki új recepteket is? Egy gazpacho, egy minestrone… Kicsit variálhatnád. Szerintem nagyon élveznéd.

– Minek? Rontsam el azt, ami jól bevált? – ráncolta a homlokát a férfi.

– Á, ne idegesíts! Annyi férfi főz manapság. Minden nap van a tévében legalább egy műsor, amelyikben férfiszakács kotyvaszt. Arról beszélek, hogy ezt te is csinálhatnád. Szakácskodhatnál. Hobbiból. Nem csak azért, hogy tömjük meg valamivel a hasunkat…

Andris tovább értetlenkedett, és amikor Anna arra tért át, hogy nagyon trendi, merész színű konyhabútorokat látott a plázában, mérgesen kicsörtetett, és csak akkor bukkant fel, amikor megérkeztek Janiék.

Anna közben szépen megterítette az asztalt. 

A vendégek átadták a virágcsokrot, megdicsérték a háziasszonyt, Jani barátságosan megveregette a házigazda hátát, és leültek az asztal köré.

– Egy korty szilvórium? – Andris felemelkedett, hogy hozza a kis pálinkáspoharakat. Anna visszatartotta.

– Most nem pálinkát iszunk.

Kinyitotta a bárpultot, és kivette a tálcát, amin négy magas pohár volt, szívószállal. Az aranyszínű italban hosszúra hámozott citromhéj tekeredett. Anna jégkockákat dobott bele, és ragyogó arccal körbekínálta a koktélt. 

Nagyon hatásos volt. Kató nevetve megtapsolta.

– Egészségetekre! – sütötte le a szemét szerényen Anna.

Elárulta, hogy a koktél neve „Horse Neck”, vagyis „Lónyak”. Bourbon whiskey, gyömbérsör, néhány csepp limelé és persze a citromhéjdíszítés, ami tovább bolondítja az ízét.

– A stavangeri szálloda bárjában ittam ilyet, onnan csentem el a receptet is. – Ahogy ezt kimondta, rögtön meg is bánta. Elszégyellte magát. Ez nem vall rá, ő nem szokott ilyen fellengzős, nagyképű kijelentéseket tenni. Még ha minden szó szerint így is történt. Zavarát csak fokozta, hogy minden kedves, dicsérő szó ellenére a fiúk mégis nyomtak a koktélra egy-egy pohár szilvapálinkát, „ami biztos, biztos” alapon.

A bélszínt hosszabb darabokra vágta, élére állította a tányérokon, kis mártást csepegtetett mellé. A körítés párolt bébisaláta, kakukkfüves, fokhagymás pirított krumplihasábok, valamint szezámmagos, zsülienre vágott sárgarépa. A kenyértartóba rozsos zsemléket tett.

– Nahát, nahát! – jegyezte meg Jani. Kíváncsian forgatta a tányért majd hozzátette: – Hőha!

Összenéztek Katóval.

– Igazából mi a csirkepaprikásodra készítettük a gyomrunkat, Anna… de ez is biztosan nagyon finom lesz. Ügyes vagy! – Andrisra kacsintott. – Az ilyen szemfüles asszonyt érdemes volt elküldeni a vikingek közé!

Vacsora után Kató várakozóan Annára nézett.   

– Most, hogy túl vagyunk a vacsin, halljuk a beszámolót!

Anna mély levegőt vett, és nekifogott a skandináv kirándulás részletes bemutatásának. Nehezebbnek bizonyult, mint gondolta, mert folyton elakasztotta valaki a hallgatóságból. Minden második mondata után Kató beszúrt egy megjegyzést, ami azzal kezdődött, hogy „Igen, de…”, Andris és Jani pedig szinte versenyeztek, hogy ki tud csattanósabb poént kisütni a hallottakból. 

A koppenhágai élményeket még részletesen elsorolta, de azután Anna már rövidebbre fogta a mesét, s amikor a Fram múzeumhoz ért a történet, tartott egy kis szünetet, arra várva, hogy a többiek biztassák a folytatásra. Ehelyett Andris indítványozta, hogy menjenek ki az erkélyre „egy pofa levegőre”, mire Jani azonnal fel is pattant a székéről. Ez Anna számára egyértelműen azt jelentette, hogy ennyi elég is volt a beszámolóból.

A nyitott teraszajtón behallatszott a férfiak heherészése.

Kató segített leszedni az asztalt.

– Skandinávia különleges – jelentette ki Kató. – Örülök, hogy te is eljutottál oda.

Anna bólintott.

– Csak most értettem meg – mondta mosolyogva –, hogy miért vagytok olyan lelkesek, amikor az utazásaitokról beszéltek. Utazni… ennél szebb dolog nem is létezik! És abban is igazatok van, hogy nem olyan nagy ördöngösség. A második oslói napon én voltam a kalauz. Mit szólsz hozzá? Gyalog is mentünk, komppal is, aztán két buszra ültünk fel… és egyszer sem tévedtem el! Annyira élveztem! Meg abban is igazatok van, hogy nem pénz kérdése az utazás. Amikor legközelebb terveztek valamit, megtehetnénk, hogy…

Háttal állt Katónak, az evőeszközöket pakolta el. Egyszerre csak furcsa, kellemetlen érzése támadt. Megfordult. Kató összeráncolt homlokkal állt az asztal mögött.

– Történt valami? – kérdezte ijedten Anna.

Kató lassú mozdulattal kétrét hajtotta a kockás törlőruhát.

– Nem történt semmi – válaszolta mereven. – Csak nem értem, miről is beszélsz. Ne haragudj, de én nem nevezném ezt „utazásnak”. Mi köze van ennek ahhoz, amit Jani meg én csinálunk? Van úgy, hogy akár egy hónapnál is hosszabb ideig töri a fejét, szervezi az útvonalakat, utánanéz a látványosságoknak meg egy csomó más dolognak. Van úgy, hogy éjfél után is ezzel bíbelődik, hogy már folyik ki a szeme szegénynek. Keresi az olcsó szállást, az ingyenes belépőket, a fapados járatokat. Igen, az utazás nem pénz kérdése. Persze csak addig, amíg az ember el nem indul. A döntéshez nem kell pénz. De a szálláshoz? A legnyamvadtabb tetves hosztel sincs ingyen! Ahogy kilépsz az ajtón, igenis pénzbe kerül az utazás. És nem mindenkinek van olyan… ne haragudj, de kimondom: hülye szerencséje, mint egyeseknek, hogy egy ismerőse felajánlja: „Gyere, kifizetek én mindent, csak tarts velem”.

Anna tiltakozni akart, de Kató belefojtotta a szót:

– Remélem, nem sértődsz meg attól, amit mondok. Mi Janival az olyat, mint a tied, úgy hívjuk, hogy „kocakirándulás”. Majd akkor gyere dicsekedni, amikor igazi kiránduláson veszel részt.

Anna megsemmisülten hallgatta.

Miután Janiék elmentek, nekifogott, hogy Andrisnak is elmesélje Kató kifakadását, de a férje leült meccset nézni, és csak szórakozottan válaszolgatott. Látta, hogy nem figyel rá, ezért úgy döntött, majd elmondja neki másnap.

Kiment a konyhába. A megmaradt körítést, amit vacsora végén félretett egy porcelán tálban, kivette a hűtőből és beleszórta a szemetesvödörbe. 

Elmosta a tálat, majd kilépett a teraszra.

Derűs nyári este volt. A tömbház melletti betonparkolók előtt gyerekek rúgták a labdát. A pattogó labda hangját élesen verték vissza a szomszédos épületek.

Anna felnézett az égre. Nem a gyengén pislákoló piciny csillagokat figyelte. Tekintete valahova messze mögéjük szegeződött. 

Azután visszament a lakásba.

Úgy tűnt neki, hogy csak pár percig volt kint. 

Mégis több is lehetett, mert a szomszédos tömbház sarkánál jól látszott, hogy közben a fekete égbolt, megpakolva azzal a sok-sok fényes csillaggal, olajozottan és szenvtelenül fordult egyet.

14

Sanyi kiegyenesedett. Oldalra dőlt fejjel nézegette az ingaórát. 

Az enyvszagú pincehelyiség falán körös-körül asztalosszerszámok zsúfolódtak. És faliórák – a barkácsoló trófeái. 

Elégedett volt az eredménnyel. Az óra számlapja pókháló alakú volt, a középről futó sugarak végében egy-egy számjeggyel, egytől tizenkettőig. Az inga lelógó végén egy hosszú lábú pók csüngött, mintha várná a megfelelő pillanatot, amikor felnyargalhat a háló közepébe. 

Tik… tak… Tik… tak… Tik… tak…

A másodpercmutató, rajta a csöppnyi léggyel, fáradhatatlanul rótta a köreit a háló fölött. A pók az inga végében türelmesen várt… „hogy üssön az órája” – Sanyi elmosolyodott a saját szójátékán.

A csavarhúzót akkurátusan eltette az asztalfiókban a helyére. Még egyszer végignézett a mesterművén, azután leoltotta a lámpát és felment a lépcsőn.

Megállt a nappali közepén, és kinézett a teraszra. Jól sejtette. Már javában szürkült, de ki tudta venni Ibolya mozdulatlan alakját a kerti asztalnál. Fütyörészve kiemelt a borhűtőből egy palackot, mellé két öblös poharat vett elő, és kilépett Ibolyához. A kertből tücsökcirpelés hallatszott fel. 

– Szerintem jól sikerült. Egy frappáns nevet kell találnom neki. Valamit, ami a pókra utal. Vacsora után neked is megmutatom. – A parafa dugó cuppanva jött ki a borosüveg hosszú nyakából. Sanyi töltött, majd megkérdezte: – Jelentkezett végre Anna?

Ibolya egy pillanatig még mereven ült, majd a férje elé tolta a lezárt fedelű laptopot. Sanyi rosszallóan fürkészte felesége arcát a félhomályban.

– Mi a baj, drágám? – kérdezte.

Ibolya szótlanul meredt maga elé.  

A férfi felnyitotta a számítógépet. A poharakat kékes fénybe vonta a világító monitor.

Levél jött. Annától.

Sanyi felpillantott, de Ibolya egy szót sem nem szólt. 

Olvasni kezdett.

 „Kedves Ibolya! 

Egészen biztos vagyok abban, hogy életem legönfeledtebb és legboldogabb napjait élhettem meg veled Skandináviában.  

Hálás vagyok, hogy ezt felajánlottad, tökéletesen megszervezted, és nem utolsósorban, hogy minden költségét te álltad. 

Nagyszerű ember vagy! Abban is biztos vagyok, hogy ezt soha nem tudom viszonozni.”

Amikor eddig ért, Sanyi újra felnézett, csodálkozva. Ibolya egy apró biccentéssel intett, hogy olvassa tovább.

„Mégis, mindezek ellenére arra kérlek, soha többé ne keress meg, sem levélben, sem telefonon. 

Mert minden hálám mellett senkit nem gyűlölök úgy ebben a pillanatban, mint téged! 

Igen, elismerem: szürke, jelentéktelen, eseménytelen volt az életem a kirándulásunk előtt. Telve jóval is, rosszal is. Csak egy átlagélet – de az legalább az én életem volt! 

Egy döcögő vonaton utaztam, talán a harmadosztályon. A családom mellettem ült a fapadon, és az ismerős, egyszerű, de kedves dolgaim vettek körül. 

És akkor felbukkantál te.

Biztattál, hogy üljek át veled egy szupergyors vonatra, amelyiknek párnázott ülései vannak. Mindennel felszerelték, ami a kényelemhez kell. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem esett jól így az utazás. Nagyon is élveztem!

Elszáguldottunk az első állomásig, ahol ki kellett szállnom. Bevártam a poros régi szerelvényt, és visszaültem a helyemre. 

Minden olyan a fülkében, mint azelőtt, csak egyedül én vagyok már más. Látom, hogy csak döcög velünk ez a lepukkant vonat, az ülés kényelmetlen, maszatosak az ablakok – de hiába, nekem ezzel a vonattal kell utaznom. Mert mindenki, akit szeretek, ebben a fülkében ül. 

Két világ között őrlődök, s már soha nem lesz olyan az életem, mint annak előtte. 

Ha erre azt válaszolnád, hogy harcoljak, változtassam meg a környezetemet, elméletileg igazad lenne. 

De vajon akartam én ennyi évesen ezt a harcot? Miért lenne most a nyakamba sózva? És ha a végén sikerülne is eljutnom oda, ahova te elképzeled, hogy el kellene érnem – vajon mennyi veszteséget könyvelnék el? Biztosan azt érezném az út végén, hogy megérte?

Most itt vagyok, magányosabban, mint valaha. 

Két kezemmel az arcomat fogva én is csak állok és hangtalanul sikoltok, mint akinek a biztonságot adó köteleit elvágták, de szabadon repülni nem tud. 

A barátságos tengeröbölből besodródtam egy fjord legmélyére, félelmetesen magasodó, áthághatatlan sziklák közé szorítva, iszonyúan mély víz hátán…

Azt kívánom neked, Ibolya, hogy légy boldog. És felejts el.

Mert én, a megnyomorított, minden erőmmel azon leszek, hogy kitöröljem a lelkemből ezt a kirándulást. És vele együtt téged is!

Isten veled!

Anna”

Sanyi döbbenten megragadta a laptop fedelét, hogy lezárja. Olyan hirtelen nyújtotta ki a kezét, mintha valakinek a száját akarta volna letapasztani. 

Érezte, hogy Ibolya őt figyeli, valamilyen reakciót vár tőle.

Miközben lassan maga felé húzta a világító képernyőt, azt latolgatva, hogy mit is mondjon erre a feleségének, a monitor egyre keskenyedő fényében észrevett egy mozgó fekete pontot: egy hangya mászott a kerti asztalon. Megállt a borospohár előtt, rájött, hogy arra nem mehet tovább, ezért irányt változtatott és elindult az asztal széle felé.

Ha szárnya lett volna, akár át is repülhette volna a poharat.

Ehelyett komótosan másfelé indult.

Mielőtt a hangya elérte volna az asztal szélét, a laptop fedele lecsukódott. A terasz sötétbe és csendbe burkolózott.

Tetszett a történet?

3 3

Regisztrálj és olvasd Kovács Attila 13 történetét!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

A nyugaton élő Ibolya sajnálja, hogy itthon maradt barátnőjének mindennapjai laposan, eseménytelenül telnek. Ezért fejébe veszi, hogy minden tapasztalatát és tudását latba vetve változtat ezen, megtanítja neki, hogyan kell az életet tartalmasan, izgalmasan megélni. Közös kirándulásra hívja egy rendkívüli helyszínre, Skandináviába.

Rövid összefoglaló

A skandináv kirándulásról hazatérve Anna úgy érzi, mindent megtanult ahhoz, hogy új alapokra helyezze családja életét. Azonban gyorsan kiderül, hogy mégsem készült fel mindenre.

Olvasási idő

13 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Kovács Attila nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!