Barion Pixel nuuvella

Ez itt a vége

A szörnyeteg Martin vállába mélyítette a fogait, a szőke srác pedig fájdalmasan felkiáltva, vicsorogva tolta el magától a zombit, akinek tíz perccel ezelőtt még az életéért küzdött. Az állkapocs szorítása nem engedett, a tenyérnyi darab pedig egy velőt rázó cuppanással szakadt le a csontról. 
  Ez a pillanat elég volt hozzá, hogy Martin hátrébb lépjen, és kezén a vaskos bokszerrel, eltörje a zombi állkapcsát. Az ütés hatására a szájából kiesett a véres húsdarab, de a kezével még mindig görcsösen fogta a csuklóját. A fiú egymás után többször is lesújtott, pépesre verve az élőhalott arcát, míg az végül mozdulatlanul terült el a földön. 
  – A ROHADT ÉLETBE! – kiáltott fel, a bal kezén pedig csurom vér volt a ruhájának az ujja. 
  Bakancsok fürge kopogása hallatszott a fém lépcső felől, a tetejére érve pedig megtorpant a nagydarab férfi. 
  – Jaj ne! – bukott ki belőle, majd egyenesen rászegezte a kezében lévő AK-47-est.
  – Még ne – sziszegte Martin, maga elé tartva a jobb kezét –, van még egy órám.
  – Azt a sebet elnézve maximum fél – húzta össze a szemöldökét a szakállas férfi, majd leeresztette a puskát. 
  A következő húsz percben Martin és Zsombor a régi időkről beszélgettek, amik még a vírus előtt voltak. Sokat nevettek a gyerekkori emlékeken, Zsombor pedig próbálta nem folyamatosan azt figyelni, hogy Martin mikor alakul át. 
  Az egész egy pillanat műve, az áldozat feje lebiccen, mintha elaludna, még vesz egy utolsó levegőt, utána pedig pokoli teremtményként kezd tombolásba. 
  Motor zúgása hallatszott a távolból, Zsombor pedig aggódva fordult a hangár bezárt ajtaja felé. 
  – Túl gyorsan jön – mondta ki, és abban a pillanatban beszakította a lemez ajtót a sokat látott Lada Niva. Az irányíthatatlan terepjáró, elsodort pár széket és asztalt, majd kiütötte azt a tartó gerendát ami az állványt támasztotta, amin Zsombi és Martin beszélgetett. 
  A por még el sem ült, az élőholtak szörnyű hörgése, viszont már betöltötte a teret. Zsombor még lábra sem állt, máris a földet tapogatta, hogy megkeresse a géppuskát, mikor egy zombi rávetette magát az autó mögül. Nagydarab dög volt, Zsombor feje pedig hangosan koppant a betonon, ahogy a súlyos test rázuhant. A vágásálló kesztyűvel eltolta magától a fürgén csattogó, bűzös állkapcsot, Martin pedig egy vasdarabbal szúrta fejbe oldalról. 
  A katona azonnal lefordította magáról a testet, és mind a ketten futásnak eredtek. Az volt a szerencséjük, hogy a baleset rengeteg törmelékkel járt, az agyatlan zombik pedig átestek rajtuk. Volt amelyiknek ott rögtön kiloccsant az agya és meg sem mozdult többet, de a legtöbb betört arccal és törött végtagokkal is folytatta a kilátástalan hajszát. 
  – AZ IRODÁBA, A LÉPCSŐ TETEJÉN! – üvöltötte Martin, az egyetlen biztonságosan zárható szobára mutatva. 
  Balra fordultak, de a rémségek eléjük vágtak, így az egyetlen esélyük az volt, ha szembe szállnak velük. Zsombor egy széknek a lábát ragadta meg, és hatalmas lendülettel vágta szájon az elsőnek érkező zombit. Annak kitörtek a metszőfogai és hatalmasat esett, de Zsombor már egy másik arcára mért erőteljes ütéseket a szögletes fadarabbal. Jobbról támadott egy, de Martin bal keze még azelőtt elé ért, hogy Zsombor nyakába haraphatott volna. 
  A nagytermetű zombi, valaha nő volt, az állkapcsa pedig olyan erővel zárult össze, hogy tisztán hallani lehetett a csontok roppanását. Martinnak üvölteni sem volt ideje, azonnal lesújtott a bokszerrel, mire a zombi fennakadt szemekkel terült el. 
  – MÁR NINCS MESSZE! – szólt oda a bajtársának Zsombor, és fáradhatatlanul aprította az elékerülő szörnyeket. 
  Martinba mintha visszatért volna az élet, a sebesült fiú bőszen ütötte és rúgta a zombikat, nem törődve azzal, hogy hány harapja meg újra. 
  Az utolsó métereken Zsombor eldobta a szék lábát, és egy rozoga asztalt emelt a feje felé. 
  – Menj, nyisd ki az ajtót. Én addig feltartom őket! – szólt oda a társának, aki sebes léptekkel indult meg a lépcsőn. 
  Zsombor a közepéig szaladt, majd ott megvetette a lábait és az asztallal tartotta vissza az érkező hordát. A szörnyű ábrázatú élőholtak hörögve akarták maguk alá tiporni a nagydarab katonát, de az hősiesen tartotta vissza őket. 
  – MI VAN MÁR? – kiáltotta, mikor úgy érezte, hogy az ereje végét járja.
  – Beszorult – szűrte ki a fogai közül Martin, mire az ajtó nyikorogva kinyílt.
  Zsombor meghallotta a kattanást, és minden erejét összeszedve lökte hanyatt az egyre gyűlő zombikat a lépcsőn. Azok hiába kapkodtak az asztal tartója után, dominószerűen zúgtak le a rozsdás vaslépcsőn. 
  A vasajtó hangos kattanással záródott be, az acél retesz, pedig rozsdásan nyikorogva ugyan, de szintén a helyére került. Zsombor és Martin egymásra néztek, majd őszinte nevetésben törtek ki. 
  A nagydarab szakállas férfi egy pillanatra megfeledkezett a barátja állapotáról, és zaklatottan vette észre, hogy annak a bal kezén a mutató és a középső ujj is le van harapva. Kellemetlen mosollyal nézett bele Martin szürke arcába, aki elgyötörnek tűnt. 
  – Ledőlök egy picit – suttogta, és a falhoz dőlva hunyta be a szemét. Vett egy utolsó levegőt, majd azelőtt mart bele a barátja arcába, hogy az védekezésképp maga elé emelhette volna a karjait. 

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd a kedvenc szerzőidet!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

horror

Rövid leírás / Beharangozó

Martin és Zsombi zsoldosként próbálnak túlélni az új világban, ahol az élőhalottak miatt megváltoztak a játékszabályok.
Mikor a hangáron rajtaüt a holtak hada a srácoknak csak perceik vannak a túlélésre!

Rövid összefoglaló

Magyarországot is elérte a zombi vírus, élőholtak lepik el az utcákat. Két zsoldos igyekszik túlélni a napot, de vajon sikerül nekik?

Olvasási idő

4 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Kovács Attila író nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!