Feri rágyújtott egy cigarettára, közben pedig bizalmatlanul méregette az asztal túloldalán ülő nagydarab, kopasz férfit.
  – Engem meg sem kínál? Azt hittem, hogy az újságírók úriemberek.
  – Szóval maga dohányzik is.
  – Végül is ártani nem árt nekem.
  – Igaz, egy rossz szokással több vagy kevesebb, végül is mit számít...
  – Némi kételyt érzek a hangjában Törjék úr.
  – Nézze el nekem, nem személyes, de az istenért. Maga azt állítja nekem, hogy vámpír.
  – Teljes valómban – tárta szét a karjait a György néven bemutatkozó férfi.
Törjék a szeme sarkából a falon csüngő tükörre pillantott, majd egy alig észrevehető, gúnyos mosoly húzódott a szája szélére.
  – A tükröt nézi mi? Az csak mesebeszéd. Kifejezetten szeretem magam a tükörben nézegetni.
  – Oknyomozó vagyok – pirult el –, ne vegye magára, de figyelnem kell minden apróságra.
  – Csak nyugodtan, én jöttem magához. Bármiben a segítségére leszek, csak írja meg a sztorimat.
  – Miért akar kitálalni? Miért pont most?
  – Besokalltam, régen azért volt egy kis tisztelet az irányunkban, ha meg is kopott az évszázadok alatt, de most – rázta meg keserűen a fejét – Az alkonyat filmek óta romantikus hősöknek vagyunk nézve.
  – Miért, maga inkább tartja magát ragadozónak? Nekem azt mondta a telefonban, hogy több mint két évtizede állati véren él.
  – Ez igaz, de az üzletnek árt, ha nyilvánosságra kerül.
  – Milyen üzletnek, van talán egy vámpír butikja?
  – Behajtás, védelem, porta.
  – Focimeccsek biztosítása?
  – Nem! Szigorúan naplemente után végzendő feladatok, a tükör kamu, de a napfény az igaz. Discok, Night Clubok, akinek nagyon kell a pénz az pedig mehet afterre, ott mindig sötét van.
  – Logikus – csettintett elégedetten az újságíró –, de egy sarkalatos pont. Maga dagadt, én a leírásokban nem igazán találkoztam még dagadt vámpírral.
  – Etikailag nem biztos, hogy korrekt ez a megjegyzés – ráncolta össze a homlokát a magát vámpírként aposztrofáló férfi –, de tudjuk be egy hirtelen keresztkérdésnek. Valóban fedett az izomzatom, mondjuk úgy, hogy az átváltoztatás nem jött a legjobbkor.
  – Miért? Az tud jókor is jönni?
  – Volt nekem kockás a hasam, de a mesterem off szezonban harapott meg. A vámpírlét előnye, egyben a hátránya is, az az állapot marad fent ami az átváltozás napján volt, szóval, ha le is fogynék egy nap alatt, reggel így kelnék.
  – Sántít nekem ez a dolog György – nevetett fel gúnyosan Törjék –, kezdem azt hinni, hogy maga csak egy lógó csöcsű portás, aki a maga tizenöt perc hírnevére pályázik.
  Gyuri éktelen haragra gerjedt, a szemei egészen sárgák lettek, ő pedig úgy fújtatott rá az újságíróra mint egy dühös macska. A szemfogai agyarként villantak meg, a tömör fa asztalt pedig jó húsz centivel arrébb tolta. Törjék riadtan rúgta magát hátra a székével, a támlája hangosan koppant, ahogy a falhoz vágódott.
  – Vigyázzon a szájára maga diktátor bérenc írnok! – váltott a sárgáról simán csak eszelősre Gyuri tekintete.
  Törjék csak rémülten szuszogott a székében, mindaz amit eddig csak egy rossz viccnek hitt, most kézzel fogható valósággá vált.
  – De hát, maga tényleg egy vámpír – szuszogta.
  – Azt gondoltad, hogy hazudok? Nincs nekem KFT-m, hogy marketing cikket írassak. Egész egyszerűen, csak tiszta vizet akarok önteni a pohárba. De látom most tele a gatya, hagyok magának egy kis időt, hogy feldolgozza. Holnap este hívom, addigra döntsön.
  Gyuri azzal felállt és magára öltötte a fekete bomber dzsekijét, megigazította a gallérját a tükörben, majd mélyen a fejébe húzta a baseball sapkáját, némán bólintott és kisétált az ajtón.

Törjék egy óra múlva összeszedte magát, megivott két pohár konyakot, és elindult a szerkesztőségbe.
  – Kifelé innen mindenki! – rontott be Levente a főnök irodájába!
  – Hét, itt egy meeting van – csattant fel Levente, aki éppen az öccse Domonkos kocsmatúrás irományát hallgatta.
  – Az a szar várhat –söpörte le az újságírótanonc jegyzeteit a dohányzóasztalról – Takarodj innen te taknyos –zavarta ki Domonkost, aki meglepetten nézett a testvérére.
  Levente bólintott a fejével, hogy menjen el, majd idegesen fordult Törjék felé.
  – Mi volt ez? Te is tudod, hogy végre kezdi összeszedni magát, erre kizavarod?
  – Ez a sztori nem várhat, olyan, hogy leszakad a fejed.
  – Ugye nem megint valami olcsó bulvár sztori?
  – Nosferatu – vigyorgott eszelősen Törjék –, ezüst tálcán hozom neked a vérszívót.
  – Na menj a francba! Nincs időm a baromságaidra, megint inni kezdtél?
  – Nem, higgy nekem! Egy valódi vámpír.
  – Nincs nekem erre időm, hordd el magad innen, de azonnal. Legkésőbb holnapig legyen az asztalomon egy cikk, vagy repülsz!
  – Levente, ne bagatellizáld ezt el! Tudom sok baromságom volt régebben, de most el kell, hogy hidd ezt. Én magam is kételkedtem a dologban, de a saját bőrömön tapasztaltam a dolgot.
  – Érdekes, nem látok harapásnyomot a nyakadon.
  – Mert nem harapott meg, egy cikket akar íratni velem, megnyílik nekem egy vámpír érted?
  – Szóval emberek vérét szívják, de majd pont a Törjék Feri életét megkímélik. Ugyan miért tenné, Bár ha egy kicsit is jártas az életviteledben nem csodálom.
  –Nem emberek vérét szívja, állati eredetű véren él már régóta.
  – Te most itt eljátszod nekem az Interjú a vámpírral című filmet? Mi van Christian Slater, bekopogott hozzád a te Brad Pitted?
  – Komolyan beszélek, és jobb ha te is komolyan veszel, mert ami most elhangzott a szádból, az önmagában felér egy zaklatással.
  Levente maga is érezte, hogy ezzel most talán túl lőtt a célon, és azt is tudta, hogy Törjék mindenféle fejfájás nélkül beperli őt, ha nem éri el amit akar.
  – Bizonyítani tudod azt a sok baromságot amit összehordtál itt nekem? Van valami kézzel fogható?
  – Leírva még semmi, de keresni fog este.
  – Át se világítottad? Utána sem néztél? Legalább a papírjait elkérted, hogy lecsekkold a zsaru haveroknál? Ugye nem vagy ennyire amatőr.
  –Tudod mit? Ha hív megmondom, hogy látni akarod. De csak miután bezárt a szerkesztőség. Nem akarom, hogy valamelyik pincsid ellopja a sztorimat. Küldjünk érte taxit.
  – Azt nem, tisztában vagy te az árakkal? Majd a Tomi elmegy érte.
  – Ahogy akarod, meglásd ezzel az ország első számú napilapja leszünk! – szorította meg izgatottan Levente vállait.

A sárgán izzó napkorong lustán merült alá a horizont mögött, Tamás pedig álmosan ült be a volán mögé. A háromezres diesel volkswagen motor ráérősen mozgatta a Touareg metálkék kaszniját, miközben a sofőrje ráérősen kortyolgatta a kávéját. A nyugati előtt néhány huszonéves suhanc állt be mellé a piros lámpánál és kihívóan bőgették a 316-os BMW motorját, a kiégett kaszkadőr pedig egy flegma mosollyal taposott bele a gázba. A BMW szinte állva maradt az odaokádott koromban, a több mint két tonnás batár, pedig inogva lódult meg a körúton.
  Hirtelen mindenféle visszajelző villant fel a műszerfalon, Tomi pedig inkább visszavette gázt, nagyon jól tudta, hogy a kötelező szervizt már legalább ezerötszáz kilométerrel ezelőtt meg kellett volna ejteni.
  Alig telt el tizenöt perc, mikor már a turbó is visszahűlt Tomi bekanyarodott a második kerületi villa elé. Az ódon vaskapu némán nyílt, a Touareg kerekei pedig ropogva haladtak a fehér kavicsokon. A ház előtt egy szökőkút díszelgett, mélyben Michelangelo Dávidja küzdött egy leviatánnal, a sofőr pedig megállt a kapu előtt.
  Gyuri hirtelen a másik oldalon kopogtatott, Tamás pedig összerezzenve vette észre, hogy a titokzatos utasa a másik oldalról érkezett.
  – Szép ki vityilló – dicsérte meg a több száz milliós házat.
  – Valóban, büszke is rá a tulaja.
– Ha szabad kérdeznem, mivel foglalkozik maga? Nem sok mindent mondtak, csak sofőr vagyok.
  – Talán jobb ha nem is nagyon tud többet. Bár a cikkből úgyis minden kiderül majd.
  – Mi maga? Valami vakcina gyáros?
  – Ez nem az én házam – mosolyodott el Gyuri – Csak vigyázok rá.
  – Értem, és legalább bent is ilyen fényűző? Lefogadom fél bármihez is hozzányúlni – kacagott fel Tomi.
  – Nem voltam még bent, a cselédházban lakom.
A beszélgetést innentől a kellemetlen csend váltotta fel, Tomiban ekkor tudatosult, hogy egy szolgát hurcibál Leventének.
  – Maga micsoda? Valami sofőr? – kérdezte a város fényeit csodáló utas.
  – Annál egy kicsit komolyabb a szakmám.
  – Testőr?
  – Végül is, van közöm a közelharchoz – terelte el Tomi a témát, nem akarta bevallani, hogy egy bukott kaszkadőr.
  – Egy harcos, nagyon csábító – mondta izgatottan Gyuri, közben pedig mélyet szippantott a levegőbe. Az orrában érezte Tamás bőrének az illatát, a szájában pedig előjött az a jól ismert fémes véríz.
  Tomi zavartan vette észre a visszapillantó tükörben, hogy Gyuri nyammogva méregeti őt vezetés közben. Nem volt ellenére az ilyesmi kaland, de a filmes berkekben azért megszokta, hogy egy-egy ilyen légyott után több száz, akár több ezer dollárral megy haza.
  Gyuri egyre izgatottabb lett, főleg, hogy már hallotta, ahogy a sofőrje szíve egyre hevesebben ver. A vér zúgása egyre elviselhetetlenebb volt a fülében, ezt az érzése pedig tovább fokozta a pillanat amikor befordultak a szerkesztőség mélygarázsának a sötétjébe.

– Itt vannak – konstatálta Levente, miután a telefonján jelzett a Tomi kocsijába beépített GPS.
  Törjék elégedetten mosolygott, majd kérdés nélkül töltött magának a polcon lévő drága whiskeyből. Percek teltek el, az egy pohárból pedig lassan három lett, mire Levente idegesen rakta le a telefonját.
  – Nem veszi fel ez a hülye. Nagyon ajánlom neki, hogy ne megint a saját szakállára dolgozzon a kocsiban. Más sem kell nekünk mint egy olyan cikk, hogy nyilvánosan elégítenek ki férfiakat a parkolónkban.
  Törjék és Levente beszállt a liftbe és meg sem állt a mélygarázs mínusz harmadik emeletéig. Odalent a gázolaj ismerős szaga lengte be a parkolót, a traktorszerű döcögős hang pedig az oszlopok mögül hallatszott. Levente nagyon sóhajtott, majd Törjék felé fordult.
  – Gyere ha akarsz, de nem biztos, hogy ezt látni akarod.
  – Kedd van, a privát goldon is ilyesmi megy majd később, szóval mi bajom lehet.
  Ahogy az autó felé igyekeztek, látták, hogy Tamás a sofőr ülésben hátradőlve heverészik.
  – Na, úgy látszik a te vérszívód mást is szív – torpant meg Levente.
  – Ne már, kajak pipázza a Tomikát? Szóljunk nekik?
  – Nem tudom ilyenkor mi a teendő. Ha Tomi szája lenne tele, akkor leüvölteném a fejét, de így. Szerintem hagyjuk, fejezzék csak be. De remélem most már te is tisztán látsz, ez nem egy vérszopó, csak egy dákó szopó.
  Törjék egészen ideges lett a hallottak alapján, kiitta a pohár tartalmát, majd a kocsihoz lépett.
  – Befejezni! – zörgette meg az ablakot Tomi mellett, majd riadtan lépett hátra. Ijedtében még a poharat is elejtette, ami hangos csörömpöléssel tört darabokra a földön.
  – Ne mi van, mégsem olyan mint a két dimenziós privát gold műsor? – nevetett fel Levente.
  – Ez halott – rebegte Törjék, közben pedig folyamatosan hátrált.
  – Mit beszélsz? – lépett az autóhoz Levente, majd elszörnyedve nézett be az anyósra.
  A világos plüssön nagy vérfoltok és véres kéznyomok éktelenkedtek, Tamás nyakának az oldala pedig egy mély sebbel volt végighasítva.
  – Nem azt mondtad, hogy nem eszik embert, meg, hogy velünk van?
  – Ezt én sem értem. Nem erről volt szó. Mit tegyünk most?

Folytatjuk...